Együtt kevernek

Közös fotó mindkettejükkel, közös fotó külön-külön, aláírás belépőjegyre, aláírás tankönyvbe, közös fotóra… Nem volt egyszerű feladat az interjú idejére elszakítani őket a rajongóktól, de végül a szeptember 23-i fellépés után Kiss Ádám és Kőhalmi Zoltán készségesen válaszolt a kérdéseimre.

Mennyire hálás feladat egyetemisták előtt fellépni?

K.Z.: Nagyon. Nincsenek tabuk, itt ki lehet próbálni olyan poénokat is, amiket konzervatívabb emberek előtt nem. Szerencsére a gyakorlatban már nem vagyok egyetemista, de lélekben még igen. Velük tudok feltöltődni igazán.

Három szóban összefoglalva, mi jellemzi az itteni egyetemisták életét?

K.Z.: Veszprémben laknak, kollégisták.

K.Á.: Alkohol, buli, dumaszínház. Akik itt vannak, azok csak fiktív egyetemisták. Mi semmit nem látunk abból, hogy készülnének, vagy tanulnának. Csak az alkoholizálást és a bulizást lehet megfigyelni.

Más pályán dolgoztok, mint ami a végzettségetek. Mennyire fontos, hogy a diploma mégis meglegyen?

K.Z.: Kérem jegyzőkönyvbe venni, hogy Ádámnak még nincs végzettsége! Nálunk a szüleimnek volt ez nagyon fontos, hogy valami kézzel fogható foglalkozásom legyen. Később rájöttem, hogy ez arra lesz jó, hogy ha a gyereknek be kell diktálnia, hogy apukája foglalkozása, akkor ne azt mondja, hogy humorista, mert akkor mindenki őt fogja feleltetni, hanem, hogy épkiss-adamítészmérnök, afelett majd mindenki el tud sikkadni. De attól függetlenül, hogy megvan a diplomám, még mindig álmodok azzal, hogy villog a Neptunban pirossal, hogy egy tárgyat nem vettem fel.

K.Á.: Elkezdtem egy főiskolát, hogy mire elvégzem, kitaláljam, hogy mi lesz belőlem. De Isten őrizze meg azt a céget, ahová odakerülök mint közgazdász.

Egy korábbi adásban a tévét poéntemetőnek hívtátok. A rádiós felvételekkel is ugyanez a helyzet?

K.Z.: Azért nem, mert sajnos nagyon kevesen hallgatnak rádiókabarét, pedig minden héten új adás van. Én ott próbálom ki először a poénokat, és amikor végleg kialakult, akkor temetem el a televízióban.

Nemrégiben Karinthy-gyűrűvel ismerték el a munkásságodat. Mit jelent ez számodra?

K.Á.: És nagyon jól áll neki.

K.Z.: Ez után már semmi nincsen, most már ki kellene égnem. Ez az egyetlen díj, amit humorista kaphat, megpróbálok ennek továbbra is megfelelni. Fontos számomra, hogy a szakma adja, ez nekem egy jelzés, hogy jó irányba haladok.

Egy fiatal humoristának lehet ez cél vagy motiváció?

K.Á.: Persze, abszolút. De mivel harminc év alatt még senki nem kapta meg, ezért még van hét évem. Amikor Zolit drogtúladagolásban megtalálják a New York-i lakásában, akkor jövök én a képbe a Karinthy-gyűrűvel.

Mindketten megcéloztok egy korosztályt az előadásotokkal. Ez korlátok közé szorít titeket?

K.Á.: Jött már oda hozzám hatéves kisgyerek és szavalta a „Richárdka, álljál meg!”-et, és nyolcvanéves néni is, hogy ő még ilyen jót életében nem szórakozott. A humor nem korfüggő. A jó közönség a jó poénon nevet.

A Cool tv rengetegszer leadja az eddigi Showder Klub részeket. Hogy viszonyultok ehhez?

K.Á.: Nagyon rosszul. Maximálisan fel vagyunk háborodva, és ezt kikérjük magunknak. Rosszat tesz a műfajnak és nekünk is. Már a barátnőm mondja, hogy úristen, már megint Showder Klub. Azt, hogy én naponta háromszor látom magam lila bőrdzsekiben, azt nem tudom kommentálni. Mi egy unikumot akartunk létrehozni.

A tévében mikor láthatunk titeket ismét?

K.Z.: Október közepén, végén kezdjük forgatni az idény (nyolc adás) részeit, körülbelül akkor kerül adásba is.