Délben a téren – és ami utána jött

A Veszprémi Egyetemi Napok második napján kezdetét vette a Bevonulás, mely talán a legnyitottabb programelem a város polgárai számára. Utcákról és erkélyekről figyelték a kíváncsi szemek, hogyan sorakoznak fel a csapatok a Szent Imre téren, ahol déltől bemutatkozhattak, a D!rh moderálásával. 

Dr. Abonyi János megnyitó beszéde után Csillag Zsolt emlékeztetett minket a jól ismert történelemre, hogy amikor Woodstockban fellépett az első előadó, nálunk már véget ért a VEN. Valamint kiemelte: Egy egyetem nem a termekről meg a laborokról szól, hanem a közösségről, ami mindezt betölti. Sótonyi Mónika Veszprém alpolgármestere köszöntőjében sok erőt és energiát kívánt a résztvevőknek, valamint azt, hogy az egyetemi évek után is váljon otthonunkká Veszprém.

A képre kattintva galéria nyílik!

Mind a négy csapat jelöltje számos ígérettel készült, többek között Vodenka visszafoglalná a Vajdaságot, VENyecske különjáratot indítana a Geszti-Magi-KK között, Odin-Chan a K épületben kínai éttermet nyitna, McFall visszahozná a fiktív egyetemi napokat.

Az alsó kampuszig tartó parádés levonulás után pár órával kezdetét vette az Inverz egyetem, a VENever Dr. PhD. Tudósdoktor tolmácsolásában az Időutazás bonyodalmairól tartott beszámolót. A SzláVEN előadásában szó esett a temperamentumukról, a sportokról, a Balkán bulikról és a bürokráciáról is. A VENnyegző előadása a feleségszerzés témája köré építkezett, míg a ShaoVEN a Smack leves történetéről és hatásairól mesélt nekünk. 

A képre kattintva galéria nyílik!

A főműsorok előtt Brukifer a kapzsiság és a lustaság főbűnének áldozott, aztán átvette a SzláVEN színpadot, akikkel elkezdődött a Bubamara-dallamos balkán utazás. Őket követte a VENnyegző nagyszabású műsora, melyben VENyecske végre férjhez ment.

A képre kattintva galéria nyílik!

A Valeo nagyszínpad ugyan még pihenőn volt, azonban a csapatkocsmákban és az Unionban (Regán Lili, majd a Techno & DnB Session zenéire) hajnalig bulizhattak a hallgatók.

A képre kattintva a galéria nyílik!

Link Panna, Marton Angéla

Fotók: Halmos Máté, Link Panna