Ez a film számomra az idei nyár legjobb mozisélményét nyújtotta. Demóna, a megkeseredett és kifosztott ex-tündér próbálta a kegyetlen bosszút a királylányon (a Csipkerózsikából ismert rokka általi bökéses véggel) beteljesíteni, nem számítva saját érzelmi világának hullámzó mivoltára. A Csipkerózsika háttérismerete sokat segít a filmélményen, de anélkül is élvezhető, viszont a befejezést jellemző csavar általi megdöbbenés így kisebb hatásúnak bizonyul.
A film színvilága remekül alátámasztja mondanivalóját, az erdőlakó apró lények és tündérek színes világban élnek, a három tündér keresztanya a mesének megfelelő színekben pompázik, és Demóna fektesége, valamint különleges szembogara a film rémisztő oldalát hivatott megjeleníteni. Mindemellett a film végére valahogy mégis szerethetővé válik, főleg az eredeti tündér keresztanyuk szerethető, ám néha idegesítőbe átcsapó esetlensége mellett. Persze a kérdés felmerül a nézőben, hogy ki mondható valódi keresztanyának, főleg, hogy a királylány Demónában látja meg az „igazit”.

Talán az egész film mondanivalója ebben ragadható meg, hogy egy olyan tükröt kíván a néző elé tárni a mesei világon keresztül, amely arra a kérdésre hívja fel a figyelmet, hogy néha a legnagyobb ellenségeink, vagy akit nem vélünk szoros kapcsolatban magunkhoz tartozónak, tanúsítják a mellénk állást legnagyobb mértékben, míg a hozzánk nyájaskodók gyakran nem állnak ki mellettünk teljes vállszélességgel.
A szerelem mint emberi világokat felforgató érzés is alapvetően eme görbe tükrön keresztül jelenik meg. Demóna tündéri attribútumának elvesztése az első szerelemhez kapcsolódó óvatlanságot szimbolizálja, mely egyidejűleg szabadságának elvesztésével párosul és egykori kedvesével vívott folyamatos háborúskodásba torkollik. A királylány szintén egy első szerelem fázisában tart, amikor megismerkedik a herceggel, ám a szokásos happy endes véget elkerülvén valójában nem a tőle kapott csók az, ami felébreszti álmából.
A szereplők közül kiemelkedik a már említett Angelina Jolie, aki a boszorkány szerepébe szorult, ám mégis tündéri jóérzéssel megáldott sötét tündér keresztanya-szerepet az ehhez szükséges méltósággal, hidegséggel és a királylány iránti leplezett szeretettel, gondoskodással játssza. Kiemelendő az őt kísérő varjú szerepe, aki a mesei világban megjelenő gonoszt remekül szimbolizálja, ugyanakkor alakváltóként megjelenítve a vámpírok és vérfarkasok manapság nagyon divatos fantasy világát juttatja el a nézőhöz.
A film egyébként effektekkel is tarkított, a hanghatások, melyek az egyes jeleneteket kísérik, a kötelező jellegű rémisztési szerepüket betartják.
Tehát a film több szálon és több rétegben ragad meg mesei világokat, tartalmaz mondanivalót, de az effektek és filmtechnikai megoldások rajongóinak is remek élményt nyújt. Szóval aki még nem látta, annak bátran ajánlom, hogy nézze meg ezt az olykor hátborzongató, néha kacagtató, kedves tündér keresztanya-történetet.

Heizinger Anita
fotó: internet

A Tündérkeresztanyu bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

 Az MFTK kari tájékoztatójára hétfőn került sor, melynek során az osztatlan tanár- vagy bölcsészképzésre, nemzetközi vagy társadalmi tanulmányokra, esetleg politológiára jelentkezett hallgatók hallgathatták meg dr. Horváth Géza, a kar dékánja üdvözlő szavait, majd dr. Bús Éva tartott a különböző szakokról, szakpárosításokról, tudományos lehetőségekről, egyetemi programokról és esetleges buktatókról részletes tájékoztatót. Ezután városnéző sétán a város megismerése vette kezdetét különböző nyelvemlékek megtekintésén keresztül, érintve például a Mondolat emléktáblát, megtárgyalva a Veszprém szó kialakulását, a Margit romok megtekintésével bezárólag. Kedden folytatódott a szaktájékoztatók sora, mely este egy Vad Fruttik koncertbe, majd egy batyus ismerkedési estbe torkollott.

A kari koordinátor, dr. Pelczéder Katalin elmondta, hogy az események zökkenőmentesen és jó hangulatban zajlottak. Kiemelte, hogy a programok lebonyolításában, az elsősök fogadásában a HÖK is szerepet vállalt, ám a színes és változatos programokon gyakran csak az adott szak iránt érdeklődők vettek részt. A szerdai napon a gólyák a tájékozatókon és az ismerősök begyűjtésén túl megismerkedhettek a Vár épületével, sőt az Irodalom- és Kultúratudományi Intézet munkájához szorosan kapcsolódó Sziveri János Intézettel is. Az eseményeket csütörtökön a tanévnyitó ünnepély zárta, amikor minden elsőéves hallgató eskütétellel és dékáni kézfogással vált a Pannon Egyetem MFTK teljes jogú tagjává.

Heizinger Anita

fotó: Domján Attila

A Elsős napok az MFTK-n bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

Az előadó azt a hipotézisét fejtette ki előadásában, mely szerint a fent említett sorban megjelenített Fehérvár, nem a sokak által ismert Székesfehérvár, mely Veszprémtől 45 km-re fekszik és Fejér megye megyeszékhelye, hanem egy másik Fehérvár nevű helység, mely a Pilisben (Esztergom megye) található. Felhívta arra figyelmet, hogy vár és város szó nem elkülöníthető ebben a szövegben, tehát a hely pontos beazonosításában ez is problémát jelenthet. A terület Golarits Miklós véleménye szerint valahol Dunakeszi-Budakalász környékén lehet egy gázló terület, mely egyébként a különböző krónikákban, metszetekben szerepel. Emellett a szórványemlékben szereplő petre zenaia ’Petre szénája’ hely a Tahi nevű településsel azonosítható.  Az út beazonosítását az is nehezíti, hogy egyes felfogás szerint a királynői és királyi vár É-D-i irányú, míg más nézet szerint  K-Ny-i elhelyezkedésű lehetett.

Ezután a szokásoknak megfelelően a közönség tehetett fel kérdéseket, melyek közül először Dobogókő mint szakrális központ merült fel. Ezzel kapcsolatban az előadó elmesélte, hogy a görögöknél is mészkőhegységekben voltak a jósdák, mert a bennük felgyülemlő gázok tudatmódosítást okozhatnak, és az ilyen oxigénmegvonásos állapotban az agy strukturált gondolkozása kikapcsol, ezek a területek lehetővé tették a sámánok tevékenységét.

De megtudhattuk még a hadi út védelmi vonalként való beazonosíthatóságát, azt, hogy miért jelentős, hogy ez kőből felépülő út, de az egész Pilis nagy várként való értelmezésére (hiszen 2 oldalról folyók övezik) is sort kerített a közös gondolkodás menete.

Heizinger Anita

fotó: internet

A Hol van a Fehérvárra vezető hadiút? bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

A sajtótájékoztatót dr. Friedler Ferenc rektor nyitotta meg, aki az eseményt az egy „Cseppben a tenger” kijelentéssel illette, melynek jellemzője, hogy egy csepp jellemzi az óceánt. De az Erdélyi napok nem csupán egy cseppként értelmezhető, amely jellemzi a világot, hanem egy olyan eseményként, amely hozzáadott értéket ad. Valamint kiemelte, hogy Veszprém városa kapta a „Jövő városa díj”-at.
Ezután a város polgármestere Porga Gyula vette át a szót, aki kiemelte, hogy ezt a díjat a kulturális értékmegőrzés kategóriában nyerte el a város, és kiemelte a város és az egyetem közti együttműködési megállapodást. Ezután felhívta arra a figyelmet, hogy ilyen mértékű program még nem volt, szinte minden városi kulturális intézménye részese a programnak, sőt a város az egyetem és az érsekség közötti példaértékű együttműködésről is beszélt. Elmesélte, hogy Veszprém testvérvárosa Sepsiszentgyörgy, ahonnan érkeznek vendégelőadók az eseményre.

Az MFTK dékánja dr. Horváth Géza elsősorban az öröm és a megtiszteltetés érzését kapcsolta a házigazda-léthez. Kiemelte, hogy immár negyedik alkalommal rendez ilyen napokat karunk és köszönetét fejezte ki Baráth Ferencnek, akinek keze nyomát dicsérik a plakátok. Emellett kiemelte, hogy idén kivételesen gazdag program gyűlt össze, mely az egyetem falain már túlnőtt, ezt mutatja a média részéről érkező sok megkeresés is. Kiemelte, hogy nagy öröm számára, hogy a humán tudomány kerülhet a rendezvényeknek köszönhetően központba. A programot „Kolozsvár központú”-nak nevezte, hisz az előadók nagy része innen érkezik majd, és kiemelte a Babeș-Bolyai Tudományegyetem és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemről érkező előadókat. Különlegesnek nevezte az Erdélyi napok programját, mert nemcsak muzeális, hanem az élő irodalom és az élő tudomány megtapasztalására lesz lehetőség. Az előadások után kialakuló eleven vitákra hívta fel a figyelmet, valamint dialogikus párbeszédekre épülőnek nevezte a programot. Kiemelte, hogy egységet képez a magyarság tudományossága, hiszen nemcsak Erdélyről lesz szó, hanem az események részét képezi egy Antropológiai Konferencia is. De a programokkal kapcsolatban kiemelte, hogy lesz könyvkiállítás, színház, Kabóca Bábszínház, valamint koncert, filmműhelyek bemutatkozása de lehetőség nyílik az élő irodalommal való találkozásra is, hisz a programokon vendégeink között tisztelhetjük majd többek között Kányádi Sándort, Bodor Ádámot, Szőcs Gézát és Láng Zsoltot is. Emellett az események az erdélyi népi kultúrát is reprezentálják, hisz lehetőség nyílik táncházon való részvételre is. A rendhagyó irodalomórákon lehetőség nyílik az élő irodalommal való találkozásra, amely pedagógiailag is jelentős. Majd felhívta a figyelmet a műhelyek találkozására, mellyel a határon túli TDK mozgalmat szeretnék támogatni, de a Drakula filmeket is kiemelte.

Ezután a két főrendező, dr. Géczi János és dr. Ladányi István vette át a szót. Géczi tanár úr kiemelte arra irányuló tapasztalatait, hogy milyen jól lehet egy évig együttműködni a várossal és az egyetemmel 1 éven keresztül. Ladányi tanár úr pedig elmesélte, hogy olyan felfogását hozta magával a kultúrának, mely szerint nemcsak önmagunk megismerése a fontos, hanem magunk közvetítése más kultúrák felé is. Emellett kiemelte, hogy ezek a napok már a képzés részesei lettek, hiszen sok olyan tapasztalatot szerezhetnek a hallgatók, ami tanórán belül nem valósulhat meg.

Heizinger Anita
fotó: Domján Attila

A Erdélyi napok sajtótájékoztatója bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

Előadásának elején a főapát elmesélte, hogy a szerzetesek tanítanak, földet művelnek, beteget ápolnak, valamint a legmélyebb egzisztenciához, azaz Istenhez kötődnek. Kiemelte, hogy Jézus Krisztus a benne hívőktől nem azt kívánja, hogy nációkhoz tartozzanak, vagy egy kultúrát elfogadjanak, hanem a személyes hitet. Elmondta, hogy a szerzetesi hivatás egy hitből motivált azonosulás Jézus Krisztussal.

Krisztus követésének két különböző módozatát tárta az előadó az érdeklődők elé. Az ember vagy egyedül, remeteként él, vagy közösségben. Ma körülbelül 320 bencés közösségről beszélhetünk, melyek azért előnyösek, mert közösségben a tagok jobban tudják egymást támogatni, mint ha remeteként az egyén egyedül lenne.

Ha a Regula felépítését tekintjük, akkor az első rész a prológus, melyben minden benne van, ami később kifejtésre kerül, mint például a hit és az út, azaz hogyan megyünk az engedelmesség által Isten dicsőségére. Összességében ez a nyitány felvillantja azt ami a keresztény antropológia látomása, tehát azt, hogy az ember bűnös, és egyetlen út van számára: ha Istent keresi.

Második pontként a szerkezetet emelte ki az előadó, mely összességében 73 fejezetből áll. Itt megjelenik a négy féle szerzetestípus, valamint az a kérdés, hogy milyennek kell lennie az apátnak. Kiemelte, hogy a legnagyobb irgalmasság, amikor figyelmeztetünk valakit rá, hogy nem jó úton jár.

Az apátot sapiens medicusként (bölcs orvos) jelenítette meg, megemlítve, hogy a VI. században nem bűnösnek, hanem betegnek nevezték azt, aki nem tud beilleszkedni. Ekkor az apátnak mindent meg kell tennie, hogy ez a fő visszataláljon a közösséghez, amennyiben ez nem befolyásolja a többieket. A Biblia alapján elmondható, hogy a kolostorokba mindenkit be kell fogadni, mint Krisztust, éppen ezért az a szokás, hogy a vendég lábát először az apát mossa meg. Ezután imádkoznak, majd befogadják a vendéget a közösségbe. Itt emelte ki az előadó, hogy ahogy az ember imádkozik, az elárulja a hitét is. Éppen ezért fontos, hogy a kolostorban mindig legyen szabad ágy, hogy az érkező vendégeket bármikor befogadhassák.  Az apát feladatival kapcsolatban fontos kiemelni, hogy úgy kell elhelyeznie, valamint vezetnie a kolostorban a dolgokat, hogy azok után az erősek még vágyódjanak, de a gyengék se riadjanak el. Az összesen 73 fejezetből kettő foglalkozik azzal, hogy milyennek kell lennie az apátnak: a hatékony vezető emelődik ki fő tulajdonságként. Emellett tiszta életűnek és józannak kell lennie, tudva azt, hogy az irgalmas Isten ítéletének mind az apát, mind a szerzetesek ki vannak téve.

A főapát kiemelte, hogy sosem a tiltás az elsődleges a szent szövegeknél, hanem a mértékletesség megtartása: „akiknek Isten megadja a türelmes megtartóztatás képességét, külön jutalmuk lesz azoknak” – idézte könyvéből.

Az előadás végén ismét a közönség kérdéseire került sor. A regula és teremtés kapcsolatára adott válaszában az előadó kiemelte a teremtett világ iránti tiszteletet. Szóba került emellett az innováció fogalma is, melynek a regula szerint az a lényeg, hogy az egyén megújítsa önmagát, amennyiben tudja, és változtassa meg életét, hogy megújíthassa önmagát.

Heizinger Anita

fotó: Antropológia és Etika Tanszék

A „Övezzük fel derekunkat hittel és jócselekedettel” bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

Egy-egy ős mögé nagy munkával rak személyiséget, de leginkább a testek szoktak megképződni és menet közben alakul ki a személyiség és annak története vagy 1-1 szereplőt megformált előzetesen tették fel az alkotástechnikai kérdést a vendégnek. Csobánka Zsuzsa a kérdésre válaszolva elmondta, hogy ő úgy érzékel, hogy a benyomások kelnek számára életre, úgy mint egy szürrealista festő, és ez az érzékelés játszik fontos szerepet művei megírásakor.
Ezután a különböző motívumokra tért át a beszélgetés menete. A kérdezők kiemelték a műben megjelenő geometriai hasonlatokat, a tér és a vektorok szerepét, hogy mit jelent egy térben lenni, a saját test kereteit, valamint azt, hogy az emberi kapcsolatok mint terek, hogyan működnek. Ezt követte a macska és a Hold motívum kiemelése, majd a női test kapcsán megjelent a hányás-motívuma is, melyből a testtel való törődésnek, és a test leépítésének problémájáig jutottunk el.
A beszélgetés vége felé a költészet felé terelődött a beszélgetés menete, a vendég verseket olvasott fel (Búgócsiga, Forgó) majd a kérdésekre válaszolva elmesélte, hogy nem retten vissza a nagy szavaktól, úgy érzi, mintha az élet azonos lenne az irodalommal, csak le kell róla szedni a habot.

Végül készülő könyvéről tudhattuk meg, hogy egy festőről fog szólni, azaz az ő és tanítványa viszonyáról, amely összekapcsolódik majd egy másik szállal a történetben. A kiinduló érzést az a történet adta, mely szerint ha Isten megteremtette a világot 7 nap alatt, akkor miért van az, hogy a festő a 10 nap délutánján el kezd festeni. Végül ez a kérdés a gyermektelenség problémájával fonódik össze – de hogy hogyan, az majd csak Csobánka Zsuzsa következő könyvéből derül ki.

Heizinger Anita
fotó: Domján Attila

A Trialógusok bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

Az előadások előtt dr. Márfi Gyula érsek mesélt saját Sík Sándor-élményéről, és elmesélte, hogy számára a költő Áldás című kötete volt igazán meghatározó.
Borián Tibor a magyar vallásos költészet XX. századi megújítójának nevezte a költőt, „Humánum és lelkiség Sík Sándor lírájában” című előadásában. Nemcsak azt emelte ki előadásában Síkkal kapcsolatban, hogy cserkésznek is meghatározó volt, hanem, hogy ízig-vérig pedagógus alkata átsugárzik művein is. A magyar lírai hagyományból elsősorban Arany Jánosét őrizte, az izmusokat pedig kritikával illette. Saját költészetére mély alázatossággal és keresztény realizmussal tekintett, Az ember című verse saját emberségét és az emberektől elvárt viselkedést mutatja be. Virrasztók című versében a felelősség, aggodalom hangját jeleníti meg, tanítványai felé, a II. világháború küszöbén.

Kovács Árpád tanár úr „Sík Sándor esztétikai szemléletéről” című előadásában szintén kiemelte, hogy Sík Sándor művészete Arany János és József Attila munkásságára hagyatkozik. Sík Sándor nyomán elmondta, hogy a szépet a szép művészetéből, azaz a tevékenységből kell levezetni, nem a szemlélésből. A rózsa példáján keresztül mutatta be ezt az esztétikai szemléletet, hiszen a rózsa nemcsak térbeli egysége a szárnak, a gumónak, sziromnak, hanem jelentéssel bír, emellett mást prezentál színe, tüskéje, levele stb. A művet emellett működés közben jeleníti meg, amelybe a szép genezise is beleivódik, nemcsak látványa. A szép, József Attila művészetére támaszkodva az öneszmélet egy formájaként jelenik meg. A legszebb művészet című Sík versen keresztül az öregedés és a szépség párhuzamára mutatott rá az előadó, és kiemelte, hogy az öregedés történés és nem állapot. Ez a mű tagadja a reflexív automatizmust, és a derűt jeleníti meg hiteles válaszként, mely nem a halálhoz méri az idős lehetőségeit, hanem ez az életkor a bölcsesség forrásaként, a kivételesen elmélyült kreatív gondolkodás forrásaként jelenik meg. A válság és vallomás konfigurációja Szent Ágostont idézi. Összességében szép lehet a cselekvés, a diszpozíció és végül az alkotás. A műben Sík a teher, súly, gond képeivel azt a hibás felfogást demonstrálja, mely szerint az élet hiábavaló, ehelyett a szenvedés értelmének univerzális értékévé vált kereszt jelenik meg szimbólumként. Fontos kiemelni, hogy (József Attila nyomán) nem öreg, hanem meglett emberről beszél a költő, vagyis olyan emberről, aki magára talált. A szép ebben a szövegben nemcsak esztétikai, hanem ontológiai kategóriaként jelenik meg, tehát a lét szépségéről, a szerző születéséről van valójában szó ebben a versben. Ez a szépségfelfogás Szent Ágostonéval rokonítható, aki szerint a szép az, hogy Isten saját képmására és hasonlatosságára alkot.

Géczi János tanár úr Sík Sándor himnuszfordításairól tartott előadást, a középkori himnuszokon keresztül bemutatva, hogy mi a szép. A Himnuszok könyve című munkáról beszélt elsősorban az előadó, amely 150 himnusz fordítást tartalmaz latinul és magyarul. Sík Sándor már korábban adott közre himnuszfordításokat, és a Religio című folyóiratban három részes tanulmányt jelentetett meg Az ókori keresztény-latin líráról címmel. Az említett könyvben, melyet végül 1943-ban adott ki, a kiválasztott fordításokat esztétikai, történeti, költészeti ízlés alapján választotta ki.
Egyetemünkről negyedikként Ladányi István tanár úr szólalt fel, aki Sík Sándor Zrínyi és Pázmány monográfiájáról tartott előadást. Megtudhattuk tőle, hogy Sík mindkét műben a közéleti és az alkotó emberrel foglalkozik. Emellett a megismertetésre törekszik, kiválasztott személyeit érzékeltetni kívánja, azaz nemcsak intellektuálisan kívánja őket jelenvalóvá tenni, hanem az érzékekben is. A monográfiák jellemzője, hogy a történeti személyiségként is fontos Zrínyit és Pázmányt olyan műben mutatja be, amely egyszerre tudományos és olvasmányos is. A mű szerkezete retorikailag és logikailag is átgondolt. Sík például leírja, hogy a Violához írott szerelmi versekben a vadász nem azonosítható Zrínyivel, Viola pedig Draskovich Mária Euléliával, ezt az állítását azon analógiával támasztja alá, mely szerint a Lycaon név ami farkast jelent sem azonosítható kétségtelenül Frangepán Farkassal (Zrínyi vetélytársával).

Sík Sándor Gárdonyi olvasatáról beszélt előadásában Kovács Gábor. Sík Sándor a szubjektumtól megfosztott világképet elutasítva, a szöveget életmegnyilvánulásként fogta fel. Sík ebben a művében bemutatja Gárdonyi egyéni világlátását, az életét meghatározó gondoskodó anyaképet, a ’48-as eseményekhez kapcsolódó apaképet és a tanári elhivatottságot. Az Egri csillagok írójának rossz házasságba való belesodródása eredményezte azt, hogy csalódott az emberekben és az egyházban, és Sík szerint ezt vezetett ateizmusához, majd majdnem az öngyilkosságához. Ezután költözött Egerbe, majd világszemléletének középpontjába (Az én falum című munkájában is megjelenő) szenvedőkkel való együttérzés került középpontba. Ebben a környezetben Gárdonyi egyre többet olvasott és írt és egyre közelebb került a kertjében meghúzódó természethez és ezáltal Istenhez, kialakult benne a személyes hit és személyes Istenkép és ezzel a személyes írás is. Sík szerint el kellett veszítenie Istent ahhoz, hogy még jobban meglelje, és ezáltal önmagát is újra megtalálja. Gárdonyi mindig a személy létesülésének kérdését helyezi középpontba, ezt különleges emberalkotó tehetségnek nevezi Sík Sándor. Összességében Sík ezen írásáról is elmondható, hogy megvilágító, és lényeges, hogy nem az életrajz felől olvassa a műveket, hanem a szövegalkotások felől olvassa az életét, azaz a szubjektum szerinte az alkotásban lelhető fel.

Heizinger Anita
fotó: Domján Attila

A Szalézi-napok bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

Borbély Szilárd ezen kisregényével kapcsolatban a kritika sok féle véleményt, nézőpontot jelenített már meg és ez a sokszínű nézőpont ezen a beszélgetésen is megjelent. A beszélgetésben részt vevők kiemelték a mű sajátos nyelvezetét, mely egyben nagyon letisztultnak, olykor nyersnek nevezhető. Szóba került a művel kapcsolatban a műfaji határozatlanság problematikája is, azaz, hogy a művet regényként vagy önéletírásként interpretáljuk-e. A műben megjelenített világot a bizonytalanság uralja, melyben az egyetlen megfogható pontot a számok jelentik. A főszereplők a mű világán belül a mi egységét képezik, amelyről megtudjuk, hogy önálló nyelvvel rendelkeznek (adott szavakat máshogy mondanak), de az mégsem válik világossá, hogy a mi fogalmába csak a család vagy a falu is beletartozik-e? És ezzel párhuzamosan az én is kérdésessé válik.
A művet sok kortárs magyar munkával párhuzamba állíthatjuk, elhangzott például Szvoren Edina, Tóth Krisztina, Kertész Imre, Oravecz Imre, Parti Nagy Lajos stb. neve.

Az álom-valóság szembenállását is hosszan taglalták a résztvevők, azaz azt a tényt, hogy a mű ábrázolt világában tilos az álmodás.
A beszélgetés második felében három résztvevő elkészített kritikáját hallgathattuk meg, itt kiemelték a profán-esztétikus ellentétet, sár-hó motívumokat, de szóba került a szabadság hiányának felismerése és a menekülés vágya is.
A KB következő alkalma márciusban 11-én lesz, és a gyermekversek témaköre köré fog épülni. Erre az alkalomra is szeretettel várunk mindenkit!

Heizinger Anita
fotó: Domján Attila

A Nincstelenek bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

Ezen alkalommal az esemény vendége Zalán Tibor költő és prózaíró, dramaturg volt. Az esemény különlegességét az adta, hogy a művész Hófehérke című bábjátékát a Kabóca Bábszínház előadásában megtekinthették a jelenlevők. Az előadás nagyon színes és élménygazdag volt, az előadók kitűnő tehetségről és énekhangról tettek tanúbizonyságot, melyhez a bábok játéka és a kreatív díszlet és színpadkép társult.

Ezután az alkotó előadása következett. A költőről megtudhattuk, hogy leginkább három téma foglalkoztatta az élet, a halál és a szerelem.  Az élet témakörével foglalkozik például az Égő lándzsák című verse. Első versei megírására a szerelem ösztönözte, Ady stílusában kezdett el verseket írni, a lányok meghódítása céljából, természetesen a tanórákon. Ezeket (alacsony lévén) mindig a kiszemelt lány kezébe csúsztatta a szünetben, és ha esetleg a kiszemelt személy ezt nem vette észre és kicsúszott kezéből az írás, a következő szünetben egy másik lánynak oda lehetett adni – mesélte élményeit Zalán Tibor.  Költő – saját bevallása- szerint viszont azért lett, mert irigykedett egyik barátjára, akinek egy műve megjelent a Tiszatáj című folyóiratban. Ezután kezdett el hangjátékokat írni, annak ellenére, hogy a költeményeiért több díjat is kapott, majd ezután lett drámaíró (1 évig a Vígszínházban volt ösztöndíjas dramaturg). Prózaíró munkássága pedig a Papírváros című kötetének megjelenésével kezdődött és azóta is töretlenül tart.

A költészettel kapcsolatban Zalán elmesélte, hogy a költészet olyan, mint a komolyzene, éppen ezért verset olvasni úgy kell, mint zenét hallgatni, azaz többször átengedve magunkon a kapott anyagot, minden érzékszervünkkel átélve azt. Véleménye szerint nem jó az a költő, aki pusztán saját életét érzi bele a versbe, és egy példamondattal illusztrálta is ezt a nézetét: „belemarkoltam a zsebembe és üvegcserepekkel volt tele” mondta és ennek megértéséhez tényleg át kell mindenkinek egyénileg szűrnie magán, hogy mit jelent a zseb, a cserép, stb.

Ezután a közönségkérdéseké lett a főszerep, amiknek sorát a költő ismét egy saját történettel indította el. Megtudhattuk tőle többek között azt, hogy mindig is szeretett volna egy hosszú teraszt, amin 15 laptop van; ő egész nap csak ezen a teraszon járkálna, és mindegyik művéhez írna egy-egy sort.

A természettudományok felől is megközelíthettük az életművét. Amikor a mélyfúrás módszerének problémájával kerültünk szembe az előadó kifejtette, hogy ő egész életében úgy és azt szerette írni, ami érdekelte: így kezdhette életművét szürrealistaként, majd hatott rá az avantgárd és a tárgyias költészet is. Emellett kiemelte, hogy 11 évig dolgozott bábszínházban, és a mai napig törekszik arra, hogy bábdarabjai meghatározatlan korhatárnak szóljanak.

Ezután munkásságát összegezte néhány szóban Zalán Tibor. Elmesélte, hogy mikor indult Ady Endre volt a kedvence, de hatott rá József Attila, Babits, Kosztolányi is. Az előadás elején említett témái közül az élet iránt való érdeklődés kicsit csökkent, a szerelem mint érzés változatlan maradt, viszont a halál-téma egyre erősebb.

Heizinger Anita

fotó: Domján Attila

A „Dramaturg a foglalkozásom, író a hivatásom” bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

Tóth Krisztina az írás és az érzéki öröm párhuzamosságáról beszélt, majd a regényírás feszültségteremtő erejére tért ki. Véleménye szerint a jó regényt úgy kell felépíteni, mint egy szobrot, azaz a szerkezetet alaposan ki kell dolgozni, és a kis váratlanságok ezen folyamat közben adódnak.

Ehhez kapcsolódóan került szóba az írónő legújabb, Akvárium című regénye, amellyel kapcsolatban elmesélte, hogy Klári mama és Edu voltak azok a szereplők akik a kezdetektől fogva éltek benne, és ahogy a történeten elkezdett dolgozni, a szöveg mennyisége nőttön-nőtt. Az írónő kiemelte, hogy azt nem akarta, hogy egy valaki legyen a mű középpontjában, hanem azt a folytonosságot akarta bemutatni, ahogyan a sorsminták átadódnak. A mű idejével kapcsolatban kiemelte, hogy abban biztos volt, hogy a háború utáni időszakban szerette volna kezdeni, és az is cél volt, hogy az egyik szereplő élete az ’50-es években játszódjon. Ehhez kapcsolódóan említette meg, hogy a ’70-es, ’80-as évek mondanivalóját már megírta a Vonalkódban. Tóth Krisztina hangsúlyozta, hogy őt az önéletrajz nem érdekelte, sokkal inkább a felejtés és az elfojtás, valamint a lappangó agresszió. Éppen ezért olyan emberekről szeretett volna írni, akikkel minden csak megtörténik. Ebből kifolyólag a sztereotípiák miatt választotta ezt az atipikus családot, valamint azért mert nem akarta, hogy nyomtalanul tűnjenek el azok a zsidó családok, akik bár feljöttek a Fővárosba, integrálódni nem tudtak, és gyökértelenek maradtak.

A címmel kapcsolatban az írónő kiemelte, hogy létezik olyan regénytípus, melynek az a neve, hogy akvárium. Az ihletet neki életének az a momentuma adta, amikor látta, hogy szétbontanak egy telefonfülkét. Erről eszébe jutott, hogy milyen jó lenne belefektetni Hófehérkét, és így jött az ötlet, hogy az akvárium lesz Hófehérke koporsója. Erre a narratívára erősít rá az is, amikor Vera gyermeke inkubátorba kerül. Az akvárium tárgyként viszont teljesen inadekvát, fölösleges dolog a család életében, de Jóska bácsi, amikor meglátja, egy másik élet jelenik meg számára. De a műben egyik szereplő sem élhet más életet, mint amit élnie adatott, éppen ezért a férfi hiába akar az akvárium felépítésével egy másik életet behozni a lakásba, ez lehetetlen, nem valósulhat meg.

Az elbeszélői hanggal kapcsolatban az írónő kiemelte, hogy lehetett volna komikus (például Klári mama beszédmódja eleve a pikareszk felé közelít), de nem akarta efelé eltolni a művet. A Pixelben teljesen más jellegű ez az elbeszélői pozíció, de ebben az esetben az írás folyamatában direkt nagy figyelmet fordított arra, hogy a stílus minél szárazabb, kopogós és viszonylag szenvtelen legyen, ennek érdekében például rendszeresen húzta a jelzőket.

Az írónő a közönség nagy örömére saját verseiből is olvasott fel, elhangzottak többek között a Hosszúalvó és a Hogy vagytok? című versei. Ezután a költői szerepről is szó esett, mely szerepvállalással szemben az írónő szkeptikus, viszont a társadalom részéről igény van arra, hogy ezt a szerepet betöltsék a költők.

Az írással kapcsolatban a beszélgetés alatt az est vendége kiemelte, hogy az is fontos az alkotó folyamat során, hogy az ember lássa maga előtt a teret. Így például ő maga előtt látta nemcsak Klári mama pincelakását, hanem a gangot is.

Végül az írónő felolvasta Bonyolult vers című gyermekversét, majd a közönség kérésére a nemrégiben a Literán a hét verse díjat elnyert Idő, idő, idő című versét is. Az aktív közönség kérdésére adott válaszából pedig még kiderült, hogy a Pixelben nem találkoznak a szereplők, az Akváriumban pedig nem tudnak beszélni, mert nincs nyelvük (például Edu közel 300 szóval éli le életét).

Heizinger Anita

fotó: Domján Attila

A Trialógusok bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.