Nem a szeretetet kérem, nem a mások felé fordulást, nem az odafigyelést, ami karácsony címszó alatt három napra emberségesebbé teszi a világot. Nem ezeket kérem, mert ezeknek egész évben teret kellene kapnia. Kérés nélkül.

Én az ünnepet kérem. Adjátok vissza a karácsonyt! A különlegest. A hangulatosat. Ami egy évben csak egyszer van.

Számomra nem vigasztalás, hogy millióknak fáj ugyanaz, ami nekem. Hogy a Halloween tökök után egyből a Mikulás és csillámporos szárnyú angyalok mosolyognak rám az üzletek polcain. Ne mondjátok, hogy fogadjam be a karácsony szellemét novemberben! Mert nincsen akkor még semmi keresnivalója.  Ne mondjátok, hogy készüljek előre! Ne mondjátok, hogy keressek ajándékot a szeretteimnek! Az én számomra nincs szépsége és békessége a karácsonyi dalnak, ha két hónapig hallgatom.

Adjátok vissza a karácsonyt! Ami a szeretetről, és nem a pénzről szól. Ami az együtt töltött időről, és nem a rohanásról szól. Ami a meghittségről, és nem az álszent mosolyokról szól. Ami az ünnepről szól.

Mind azt akarjuk, hogy tökéletes legyen. Méltó és ünnepi. De ne pusztán a látszat legyen tökéletes, miközben szőnyeg alá söpörjük minden rossz érzésünket, bánatunkat, hogy három nap után újra elővegyük őket. Ne forgassuk tovább a régi mókuskereket, kezdjünk új úton járni! Az ünnep alkalom arra, hogy megbocsássunk, változzunk, és meleg szívvel forduljunk mások és önmagunk felé.

Kezdd magaddal! Légy te az első, aki visszaadja az ünnepet!

Adjuk vissza együtt a karácsonyt!

Fotók: Szabó László

A Adjátok vissza a karácsonyt! – Az ünnepről Wass Albert szellemében bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

Ördögszekér gurul az aula márványpadlóján, szél süvít az üres parkolóban, nem kopognak cipőtalpak a lépcsőkön és a folyosókon. Augusztus lévén az egyetem még nem tért vissza a nyári sziesztáról. Óriási tévedés, hiszen a hónap utolsó szombatján zeneszó, vidám beszélgetés és nosztalgikus hangulat töltötte meg a B épület pihenőjét. Az év felütéseként 50 éves jubileumát ünnepelte az Esővárók zenekar.

Az együttes fennállása alatt több tagcserét is megélt, így ha netalántán nem tudnád felsorolni egy levegővel mind a hat Esővárót, kisegítelek: Margit Ferenc (Feró) ének; Mártai Ferenc (Ferike) dob; Nyakas Péter (Láda) orgona, ének; Borbola Tivadar gitár, zeneszerző, zenekarvezető; Margit József basszusgitár, ének, zeneszerző.  Utóbbi ismerős lehet annak, aki előszeretettel hallgat Kormoránt, hiszen József tagja volt a zenekarnak, jelenleg pedig a „KMB”, azaz a Kormorán Memory Band zenésze. Állandó „vendég” továbbá Bozsoki Tamás szólógitáron, aki az elhunyt Kovács Zoltán helyett csatlakozott.

A zenekar 1967 tavaszán alakult Tivadar szervezésében, aki Budapesten több beategyüttesben is játszott, és a Veszprémi Vegyipari Egyetemre érkezve sem akart felhagyni a zenéléssel. Új társakat keresett, és talált is. Mint elmondták, kezdésképp a 60-as évek ismert angol együtteseinek számait tanulták meg. A repertoárban Kinks, Hollies, Animals, Procol Harum dalok mellett húzósabb ritmusok is szerepeltek a Troggs, Steppenwolf, Spencer Davies Group számai révén. Az akkori zene egészen más volt, mint a kor „felnőtteinek” zenéje. Vad volt, és lázadó, épp ezért pezsdítő. Nem volt kérdés, hogy belevágnak. Ezekből az angol dalokból alakultak ki később a magyar nyelvű szerzeményeik is.

A jubileumi koncert zártkörű volt ugyan, főképp a család, a barátok, egyetemi társak – köztük dr. Gaál Zoltán volt rektor –, veszprémi barátok, valamint a régi Esővárók klub tagjai kaptak meghívást, mégis csaknem száz fős társaság gyűlt össze. A baráti összejövetelnek, örömzenélésnek induló esemény igencsak kinőtte magát. Nagy várakozás, és még nagyobb izgalom előzte meg az estet, mind a közönség, mind a zenekar tagjainak részéről.

„Bizsergető érzés volt újra együtt játszani” – mondta Ferike. „Nem is akartam elhinni, hogy 50 év elteltével a színpadon lehetek a fiúkkal” ‒ tette hozzá Láda. Tivadar és Feró is egyetértett abban, hogy a feszültség menet közben oldódott fel bennük, míg végül tényleg csak a zene és az öröm maradt. A szünetekben vetítéssel egybekötött interjúk is voltak, hogy így idézzék fel a régi idők emlékezetes élményeit.

Élményekből pedig akadt bőven az Esővárók történetében. Megkértem a tagokat, emeljék ki a számukra legmaradandóbbat, legemlékezetesebbet. Az NDK-beli koncertkörutat 1968-ból egyértelműen ebbe a kategóriába sorolták. „Nagy sikerünk volt, úgy örültek nekünk, mintha az eredeti angol zenekar jött volna el hozzájuk.” ‒ emlékezett vissza Láda. Belföldön, Észak-Magyarországon is turnéztak, és mindezért Kucsma Jánost, az együttes menedzserét illeti köszönet, aki fölöttük járt két évvel. Feró az „Ötórai tea” című rendezvényeiket emelte ki, ahol a hasonló korúak között a legszorosabb, talán életre szóló kapcsolat is kialakulhatott.

A jubileumi koncert a helyszíni tapasztalatok, valamint az utólagos visszajelzések alapján is sikeres volt. Jó volt újra hallani és játszani a 60-as, 70-es évek zenéjét, mely visszaidézte a játszók és a hallgatóság fiatalságát, az Esővárók klub hangulatát. „Azt mondták a régi hallgatóink, hogy talán jobbak voltunk, mint régen! A gyerekeink és unokáink teljesen el voltak ájulva!” ‒ avatott be Láda. Sokan várják az eseményről készült DVD lemezt is, ami mindezek után nem csoda.

Hova tovább? Erről is faggattam a zenészeket, hiszen az évfordulók nem csak a múlt felé nyitják meg a gondolatokat, hanem a jövő felé is. „Talán a 60 évest is megérjük még, nagyon élvezném.” ‒ mondta Láda. „Ahhoz, hogy tovább lehessen játszani, a zenei anyagokat gyakorolni-művelni kell, együtt, s ez a távolság következtében nem egyszerű. Továbbá fizikai kondíció is szükséges hozzá. De soha nem mondd, hogy vége!” ‒ értékelt Feró. „Közönség előtt zenélni csak addig szabad, ameddig a megfelelő színvonalat tudjuk produkálni. Azt hiszem, hogy hasonló nagyságú koncertet már nem vállalhatunk. Lassan becsukjuk az esernyőt” – összegzett Tivadar. Bár biztosra semmi sem vehető, örömmel osztozom Feri reményében, miszerint mindannyian sokáig várják még az esőt.

Mielőtt a végére érnénk, van, ami nem hagy nyugodni. Sokféle ember sokféle dolognak szenteli az életét. „A fiatalok számára a sport és a zene az, ami legjobban szórakoztat, egyúttal a jellemet is fejleszti. Számunkra az utóbbi volt járható” ‒ vélekedett Feró. Ők a zenének adtak helyet az életükben, önmagukban, és ez a hely 50 év után is változatlanul ott van bennük. „A zene határozza meg sokunk életét. Volt közülünk, akinek ez vált a legfontosabbá, de aki más irányt vett, annak is jelentős mértékben az élete része maradt a zene. Ha másképp nem, mint állandó zenehallgató és koncertre járó” ‒ fogalmazta meg József azt a szenvedélyt, ami a zene iránt él bennük. A zene iránt, ami az egyik legkellemesebb élmény és időtöltés, mely nélkül szürke lenne a világ.

Fotók: Domján Attila

A Soha el nem múló szenvedély ‒ 50 éve a pályán az Esővárók bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

Gyula, mint mondta, tősgyökeres veszprémi. Itt élnek a szülei, itt járta az iskoláit, általánostól az egyetemig. „Életem első 27 évében minden Veszprémhez kötődik. Veszprémi voltam és leszek mindig is.” A művészet és a zene szeretete is itt fertőzte meg, már egész gyermekkorában. Szülei tagjai Veszprém Varos Vegyeskarának, ő pedig mar 6-7 éveskora óta járt a Csermák Antal Zeneiskolába. Először baritonkürtözni, majd harsonázni, később énekelni is. Innen mondhatni egyenes út vezetett a városi kórushoz, a zeneiskolai fúvószenekarhoz, és a Lovassy László Gimnázium kórusához, ahol középiskolai tanulmányait végezte. Énekfronton meghatározó tanár-figurája volt Ötvös Károly. „A zene mindig is az életem része volt.” – összegezte egyszerűen.

A klasszikus zenei irányzatot követően tizenéves korában a Guns’n’Roses megismerésével kezdődött a rock és a blues imádata. Gyula viccesen jegyezte meg, hogy ennek következtében több zenekarban játszott, és még többet alapítottak alkoholgőzös estéken, ahogy ez lenni szokott a gimnáziumi és az egyetemi évek alatt. Eskabbe, Mephisto, és lehetne még sorolni jó pár formációt.

Apropó egyetem. Gyula a Pannon Egyetem Angol Nyelv és Irodalom, valamint Színháztörténet szakjaira járt, még a bologna rendszert megelőzően, amiért néhányan bizonyára irigyeljük is. Mindkét szak nyilvánvaló kapcsolatot ápol a művészettel, de épp ez volt bennük a vonzó. „A művészet mindig közel állt hozzám, rajzoltam ‒ a képzőművészetire is készültem, noha az nem jött össze ‒ és színjátszócsoportokba jártam. Ilyesmivel szerettem a legjobban foglalkozni, kevés mást tartottam érdekesnek a művészeten kívül.”

Az egyetemi évek több szempontból járultak hozzá Gyula későbbi útjához, jó és rossz impulzusok egyaránt érték. „Sokat adtak nekem: irodalom és drámatörténet, műelemzés, szövegelemzés, esztétika, művészetelmélet, nyelvelmélet, filozófia, a teljesség igénye nélkül sorolva. Jó elméleti alapot kaptam, elég tömény volt. Kétszer OTDK résztvevő is voltm. Még ha nem is voltam mindenből egyaránt jó, erősen meghatároztak az itt hallottak.” Inspiráló tanárokból sem volt hiány. Mint kiemelte, Kékesi Kun Árpád, Bécsy Tamás, Rednik Zsuzsa, Bús Éva, és az előadók többsége is pozitív hatással voltak rá. Tanulhatott tőlük.

Ami a gyakorlati tapasztalat- és tudásszerzést érinti, Gyula tagja volt az angol nyelvű színjátszócsoportnak, a Katona László vezette Turkey Theater-nek. „Emellett nagyon fontos volt számomra az Egyetemi Színpad/Színház, mikor-minek hívtuk. Ez Komáromi Sándor szaktársam és barátom vezetése alatt állt akkor. Számos itteni tapasztalatot hasznosítok azóta is. Aktív, és ihletgazdag közösség volt.” Sok barátság köti ide, és többekkel máig tartja a kapcsolatot, még ha találkozni nem is egyszerű, hiszen mindenki ment a maga útján. „Rengeteg élmény köt össze minket és itt nem csupán a kötelező jófejségi versenyekre gondolok, mint a VEN.”

Hogy a negatív élmények mik voltak? Elárulhatom, csak a szokásos, amit minden bölcsész megkap, de attól még ugyanannyira furcsa érzés minden alkalommal. Mintha néha az ember életkedvét, a kultúrába és szabad gondolkodásba vetett hitét vennék semmibe. „Épp egy egyetemi épület Egyetemi Színpadi használatba vételéről tárgyaltunk.” – mesélte Gyula, a példa kedvéért – „Valamelyik fenntartó iroda valamely tagjának épp ekkor sikerült azt mondania, mintegy mellékesen, hogy mi értelme van még egy diplomát írni mondjuk Shakespeare-ről. Úgyis csak egy lesz a halom tetején, semmi haszna nincsen. Ez eléggé felbőszített. Sajnos ezt a hozzáállást többször éreztem, hol nyíltabban, hol csak finoman, talán ki sem mondva.” ‒ És ilyenkor ne viszketne bárki tenyere, aki hisz a széleslátókörűség létjogosultságában? ‒ „A magam részéről azonban mindig szánalmasnak gondoltam ezeket a hangokat.” ‒ rázta le Gyula a negativitásuk.

Két év tanítás után végül úgy döntött, nyakába veszi Európát, és meg sem állt Dublinig, ahol elvégezte a zeneművészetit a Royal Irish Academy of Musicon, Philip O’Reilly kezei alatt. Eközben egy boltban dolgozott, mivelhogy élni is kellett addig valamiből. „A fent említett hangok szerint ez nyilván nem idegen egy bölcsésztől.” – jegyezte meg gúnyosan, de aki a művészetnek szenteli az életét, vagy csak helyet ad neki benne, az látja, hogy sok körülmény lehet adott esetben mellékes, ha ezt a luxust megengedheti magának az ember. Egyetlen lépcsőfok a cél felé vezető hosszú úton. Egy korábbi interjúban olvastam Dannyről, akivel Gyula épp ebben az időben találkozott.  Danny hajléktalan volt, aki mindig a bolt előtt ült és a földön rajzolt. Valamiért jóban voltak Gyulával, és amikor ideges volt, vagy kilátástalannak tűnt a helyzet, ez a férfi nem egyszer tudott olyat mondani neki, ami továbblendítette.  Mintha a művészet, vagy, ha akarom, isten prófétája lett volna. „Persze könnyű nekem, hiszen tudhattam, hogy ha valami esetleg nem is sikerül, mindig van, ami felfogjon jó időben, mielőtt túl mélyre zuhannék, gondolok itt családra és barátokra. Számomra mindig megvolt a visszaút lehetőségének a luxusa.”

Dublin máig Gyula életének egyik központja, de az akadémia után Londonban a National Opera Studioban folytatta, itt mar a Royal Opera támogatásával. Ezután dolgozott a Welsh National Operaval és a Scottish Operaval, majd felvették a Covent Garden Royal Opera House Jette Parker Young Artist programjára, így most két évig velük dolgozhat.

A színpad az színpad, nyilván, de a Covent Garden deszkáit taposni mégsem ugyanaz a kávéház, a mérce valóban magasan van. „Ez nagyon nagy múltú és hírű intézmény, a világ élvonalában van. A valaha volt legnagyobb énekesek mind felléptek itt. A világ vezető zenészei, nyelvi coachai, korrepetitorai segítenek a felkészülésben, ami felbecsülhetetlen érték számomra.” Persze ez is olyan munkahely, mint bármelyik másik, ahol mindenki teszi a dolgát. A felelősség nagy, de a hangulat pozitív. Gyula mindennek ellenére visszafogottan értékelte helyzetét. „Jelenleg épp jó helyen vagyok.”‒ mondta, de „a kihívás mindennapos, mint bármilyen más területen. A lehetőségeidhez mérten próbálod kihozni magadból a legjobbat.” Abba a tévképzetbe azonban senki ne ringassa magát, hogy a tökéletes lehetőség sült galamb módjára fog a terített asztalra repülni. Gyula sikerei mögött is rengeteg gyakorlás, áldozatvállalás, és kitartás áll, mind a művészi, mind a teljesen földhöz ragadt életet illetően. Elég csak a tandíjra, a megélhetésre, vagy a családra gondolni.

De mivégre volt és van minden munka? Annyit beszéltünk már a művészetről, lássuk, hol tart jelenleg Gyula! A legnagyobb mesterek, mint Rossini, Händel, Wagner, Puccini, Verdi vagy Donizetti darabjaiban énekel. „Álltalában az a helyzet, hogy a nagyszínpadon kisebb szerepeket kapok, emellett pedig nagyobb szerepek coverje vagyok. Utóbbi azt jelenti, ha az első szereposztású művész nem tudja megoldani a fellépést, nekem kell beugrani. Így ezeket a szerepeket ugyanúgy megtanulom és bepróbálom. Kisebb színpadon nagyobb szerepeket játszom. Legutóbb a Royal Ballet-val a Les Enfants Terribles (Philip Glass) négy főszerepe közül énekeltem az egyiket.” A színházi szerepek mellett koncerteket is szerveznek, melyekből Gyula sem maradhat ki. Az ilyen alkalmakon dalokat és dalciklusokat adnak elő, zongorakísérettel. „Legutóbb Musszorgszij: A Halál Dalai és Táncait, valamint Brahms és Schubert dalokat énekeltem.”

Kérdésemre Gyula azt is elmondta, nincs tipikus „álomszerepe”. Van viszont carpe diem beütésű hozzáállása e tekintetben. „Azt szeretem, vagy próbálom szeretni, ami megtalál. Keresem a figurákban a gondolatot, a szépséget, a borzalmat, amit megragadhatok bennük.”  Persze szeretne Don Giovannit vagy Rodrigot énekelni, nyilván, de nem görcsöl rá erre. Vétek is lenne, hiszen ez olyan szakma, ahol nincs garancia semmire. A Jette Parker program sem ajánlólevélnek, sem tapasztalatnak nem utolsó, mégis újabb és újabb meghallgatásokra kell járnia, és bízni abban, hogy a lehető legjobb szerepeket kapja. „Ez a munka ilyen, ha megy valamennyire, akkor utazni kell egy-egy szerződés miatt. Nagyon sok felkészüléssel jár, és sokszor nagy a nyomás. Egy ponton túl mindennek megvan a sötét oldala, de vannak emberek, akik bányákban dolgoznak, úgyhogy emellett panaszkodni a saját munkámról elég komolytalan lenne. ”

 A művészi fejlődés és előrelépés mellett Gyula a tudományosságot sem zárja ki a tervei közül. „Ha lehetőségem lesz rá, szeretném megszerezni a doktorimat, filozófiából vagy összehasonlító irodalomtudományból.” Tudja, és értékeli azt, ahol most van, de azzal is tisztában van, „hogy bármilyen okból véget érhet a dolog, adott esetben elég hamar, és akkor újra kell definiálnom magam.” Addig is reméli a legjobbakat, és mi is csak ennyit kívánhatunk neki: a legjobbakat. Hogy ő mit üzen nekünk? „Nem szeretnék (további) bölcsesség-gyártásba fogni, sok szerencsét és kitartást kívánok mindenkinek a saját területére, ahhoz, ami igazán érdekli.”

Fotók: Royal Opera House Covent Garden

A Veszprémi bariton a Covent Gardenben – Ismerjétek meg Nagy Gyulát! bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

Hogyan került kapcsolatba a Pannon Egyetemmel, illetve Veszprémmel?

Szüleim észak-dunántúliak voltak (édesanyám Veszprém, édesapám Győr-Sopron megyei), így némi vargabetűt követően (Tiszapalkonya és Oroszlány után) 1964 elején Inotára költöztünk, ahol édesapám a helyi hőerőmű főmérnöke lett. Én az ottani gyártelepen nőttem fel, mely akkoriban nagyon pezsgő kulturális és sportélettel bírt. Sajnos az erőmű bezárását és az alumíniumkohó leépítését követően ez megszűnt, pedig a 8-as útról ma is jól látszik a neves képzőművészek (pl. Bernáth Aurél, Kovács Margit, Rozsda Endre) munkáinak otthont adó művelődési ház, fent a lakótelepen pedig télen is működő uszoda volt, ahová annak idején még Székesfehérvárról is jártak edzeni az öttusázók.
A helyi általános iskola elvégzését követően 1972-től a várpalotai Thuri György Gimnáziumban folytattam tanulmányaimat – egy szerencsés véletlen folytán, melyet Bardócz Endre igazgató úrnak köszönhettem – az előző évben indult kémia tagozaton. Ott Kecskésné Dobóvári Erzsébet szerettette meg velem a kémiát, melyből országos versenyeken is jól szerepeltem, így felvételi nélkül tanulhattam tovább.
Erzsi néni tanácsára (aki budapesti volt, s az ELTE-n végzett) jelentkeztem a Veszprémi Vegyipari Egyetemre, mely akkoriban – szemben a nagy fővárosi egyetemekkel – egy családias jellegű közösség volt, melyben mindenki csaknem mindenkit ismert, s a viszonylag kis létszámú diákságba szakmailag nemzetközi szinten elismert oktatók csepegtették a vegyészmérnökséghez szükséges tudást.
Itt ismertem meg a feleségemet is, aki szervező vegyészmérnök hallgató volt, s veszprémi – így több szoros szál köt a városhoz mind a mai napig.

Beavatna kicsit a kutatási területébe? Mivel foglalkozik?

Diplomám az akkor még gyerekcipőben járó ion-kromatográfiához kapcsolódott, mellyel témavezetőm, dr. Hajós Péter ismertetett meg, emellett a rendszermérnöki és folyamatszabályozási ágazaton végeztem (miután a matematika közelebb állt hozzám, mint az anyagtudomány). Mégis az Általános és Szervetlen Kémia Tanszékre kerültem ösztöndíjasnak, ahol egy szintén feltörekvő tudományterület, a fotokémia művelését kezdték meg azokban az években dr. Papp Sándor vezetésével.
Eleinte – a tanszék korábbi kutatásaihoz kapcsolódva – különböző, elsősorban szervetlen, pl. ciano- és halogeno-ligandumokkal képezett fém-komplexek fotokémiai viselkedését tanulmányoztuk. Távlati cél a napenergia hasznosítása volt, főként hidrogén mint környezetbarát üzemanyag vízből való előállításával.
Ma is foglalkozunk ilyen kutatásokkal, de leginkább porfirin-komplexeket vizsgálunk. Ezek a vegyületek, mint pl. a klorofillek is, melyek a földi tápláléklánc alapjául szolgáló fotoszintézisben töltenek be kulcsszerepet, a látható fény révén segítik elő megfelelő energiatároló molekulák képződését. Ilyen célra szilárd halmazállapotú félvezető anyagokat is alkalmazunk. Ezeket az ún. fotokatalizátorokat különböző, biológiailag nem vagy nehezen lebomló szerves vízszennyezők ártalmatlanítására is használjuk – ugyancsak a környezeti fotokémia fejlődéséhez hozzájárulva.

1982 óta dolgozik a Pannon Egyetemen. Hogyan értékeli az itt töltött éveket?

Gyorsan elszállt ez a több mint három évtized, amiben szerepet játszott néhány külföldi egyetemeken, az USA-ban és Németországban kutatással eltöltött év is. Ezek segítettek abban, hogy – saját feltöltődésem mellett – eredményesen hozzájárulhassak szűkebb környezetem, munkatársaim tudományos fejlődéséhez, nemzetközi kapcsolataik bővüléséhez.
E tapasztalatokat az oktatási és vezetési munkámban is hasznosítottam – az előbbiben pl. új, fotokémiához kapcsolódó tárgyak bevezetésével, míg az utóbbinál többek közt dékáni és intézetigazgatói feladataim megoldásában.
Korábban kari TDK felelősként, néhány éve pedig mint a Kémiai és Környezettudományi Doktori Iskola vezetője segíthetem a fiatal tehetségek gondozását is.
Az ember sohasem lehet elégedett, hisz mindig többet szeretne tenni, mint ami sikerül, de talán a szerényebb eredmények is azt sugallják, hogy megérte itt dolgozni.

Mit jelent Önnek az elnyert Veszprém Megye Érdemrendje kitüntetés?

Ez a kitüntetés nagy megtiszteltetés számomra, hisz olyan emberek után részesültem ebben az elismerésben, akik példamutató teljesítménnyel öregbítették a megye hírnevét. Úgy értékelem azonban, hogy ez nemcsak az én személyes eredményeimnek szól, hanem annak az egyetemi közösségnek is, melyben mindezt elérhettem. Kutatóként és vezetőként is csak munkatársaim hatékony közreműködésével, összetartó és szakmailag ösztönző munkahelyi légkörben lehetett mindezt megvalósítani. Mindennek az alapját persze szüleimnek köszönhetem, akiktől többek közt igényességet és erkölcsi tartást tanultam, s feleségemnek azt a nyugodt, szeretetteli családi hátteret, amit áldozatos munkával biztosít mind a mai napig.

Nem gondolkodott rajta, hogy más városban, más intézményben is hasonló mérvű szerepet vállaljon, illetve dolgozzon? Hogy elhagyja a Pannon Egyetemet?

E tekintetben konzervatív típus vagyok, aki csak akkor szánja el magát komoly változtatásra az életében, ha azt nyomós külső vagy belső (pl. munkahelyi vagy családi) tényezők indokolják. Mivel ilyen kényszer – szerencsére – nem volt, meg sem fordult a fejemben, hogy máshova menjek.
Mikor a rendszerváltás környékén ösztöndíjaim révén feleségemmel az USA-ban és Németországban töltöttünk viszonylag hosszabb időt, csábítók lehettek volna a kedvezőbb feltételek, mint ahogy számos fiatal magyar kutató akkoriban – nem feltétlenül elítélhetően – élt is az ilyen lehetőséggel. Családi kötődésünknél fogva azonban nem volt kérdéses, hogy hazajövünk.
Mikor már vezető beosztásba kerültem, a munkatársaimért is felelős lettem, s – bármilyen divatjamúltnak hangzik – őket sem hagytam volna cserben, különösen annyi közös küzdelem és eredmény után.

Jelent még kihívást az oktatás, talál még újat benne?

Még mindig örömet okoz, ha évről évre új, tehetséges hallgatókkal találkozom, akik igénylik a korszerű ismereteket, s ösztönöznek arra, hogy a friss tudományos eredményeket is beleszőjem előadásaimba. Külön élvezet, ha a saját kutatási területem, a fotokémia iránt is felkelthetem az érdeklődésüket, hisz ez a napsugárzás mint megújuló energiaforrás hasznosítása révén már részben a jelen, de még inkább a jövő tudománya, mely elősegíti a környezettudatos életmód megvalósítását.

Mi motiválja Önt?

Az oktatással kapcsolatban már közvetve utaltam rá, hogy a tudományos kíváncsiság alapfeltétele az eredményes kutató munkának. A mai világban persze nem árt, ha gyakorlati alkalmazhatóság is társul az alapkutatási eredményekhez, s ennek révén a versenyszférával is sikerül gyümölcsöző együttműködést kialakítani. Szerencsére a fotokatalitikus eljárások több ilyen lehetőséget kínálnak, pl. víz- vagy levegőtisztítási, fertőtlenítési témakörben.

Mit tart a legnagyobb sikerének?

Bármily furcsán is hangzik, azt tartom a legfontosabbnak, hogy a közelmúlt és a jelen rapszodikusan változó és egyre szigorúbb anyagi feltételrendszerében, melyhez nem kevés adminisztrációs igénybevétel is társul, sikerült megőrizni a Kémia Intézet működőképességét úgy, hogy oktatási feladataink teljesítése mellett nemzetközi szinten is figyelemre méltó tudományos eredményeket mutattunk fel, s a tehetséggondozás terén is komoly sikereket könyvelhettünk el. Mindez persze elsősorban áldozatkész munkatársaimnak köszönhető, akiket igyekszem a rendelkezésemre álló szerény eszközökkel segíteni.

Mik a tervei a jövőre nézve?

Szeretném folytatni az eddig végzett munkámat az oktatás és a kutatás terén, hogy továbbra is ébren tartsam a hallgatók és kollégáim érdeklődését a kémia, különösen a szervetlen és környezeti fotokémia iránt. Emellett tervezem műszerezettségünk fejlesztését, s új kapcsolódó szakterületek (pl. ESR spektroszkópia) meghonosítását is az egyetemen.

Üzenne valamit az olvasóknak?

A hallgatóknak azt tanácsolom, hogy éljenek a Pannon Egyetem által kínált lehetőségekkel, igyekezzenek minél több szakismeretet gyűjteni, már TDK munka révén belekóstolni a kutatás élvezetébe, mely akkor is nagyon hasznos, ha valaki nem akadémiai pályára készül. Egyetemi munkatársaimnak kitartást kívánok, hogy a jövőben is próbáljuk együtt öregbíteni intézményünk jó hírét országhatáron innen és túl.

Fotók: Szabó László, archív

A Tudományos kíváncsiság és elhivatottság – Interjú a Veszprém Megye Érdemrendjével kitüntetett Horváth Ottó professzorral bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

Hogyan értékeli az elmúlt évet az egyetem szempontjából?

Kritikus év volt ez az egyetem életében. Egyrészt a rektori átvétel előzményei miatt. Másrészt már az elején is tudható volt, hogy olyan év elé nézünk, amikor az egyetem működtetését komolyabb pályázati források nélkül kell biztosítani. Utóbbi problémával az egész hazai felsőoktatás szembekerült. Azonban ebben a helyzetben is sikerült megőrizni stabilitásunkat, az intézmény működését semmilyen veszély nem fenyegeti. Nevek nélkül, de szép számmal akadnak olyan, hozzánk hasonló pozícióban lévő intézmények, melyek már igen komoly nehézségekkel küzdenek emiatt. Nekünk soha nem kellett sort kerítenünk érdemi megszorításokra, vagy olyan intézkedésekre, melyek jelentősen rontanák az intézmény versenypozícióit. Az elmúlt évben a Pannon Egyetem regionális szerepe jelentékenyebbé vált, és a hazai felsőoktatásban is erősíteni tudtuk a pozíciót. Ez önmagában is figyelemre méltó eredmény.

Összegezné, minek köszönhető mindez?

Az egyetemnek valamilyen módon pozicionálnia kellett magát a hazai felsőoktatás térképén, mert bár nem voltunk rossz helyzetben a korábbi időszakokban, és mindig sikerült olyasmit elérni, amely megkülönböztetett bennünket a hasonló vidéki intézményektől, mégis vártuk a külső igazolást, ami megerősíti ezt. Szerencsére az év jól indult. Nyár végén megjelentünk a hazai média által is felkapott nemzetközi rangsorban, ahova mindösszesen 11 másik hazai intézmény tudott bekerülni. Az itt elért 6-7. helyünk – azért mondok két számot, mert különböző szempontok alapján két különböző rangsor is készült – lehetőséget adott arra, hogy a Pannon Egyetem pozícióját megszilárdítsa. A következő sikerelem a felsőoktatási államtitkárság döntése volt, amely alapján a zalaegerszegi mechatronikai mérnökképzés a Pannon Egyetemhez került. Ez két dolgot is jelentett. Egyrészt, hogy az irányító hatóság alkalmasnak ítél bennünket arra, hogy egy képzést egy másik intézménytől átvegyünk. A másik, hogy ezzel megnyertük Zalaegerszeg és környékének támogatását, amellyel ők mindenkor az ott folyó felsőoktatást segítik. Itt az önkormányzat mellett a cégekre is gondolok, amelyek Magyarországon komoly gazdasági teljesítményt képviselnek. Az átvételből az egész egyetem is profitált, hiszen neve pozitív hírek kapcsán forgott. Mindennek meg is lett az eredménye. A 2016-os rendes felvételi eljárásban sikerült magasan az országos átlag fölötti felvételi számokat produkálni, amire a közelmúltban csak nagyon ritkán akadt példa. Hozzátartozik mindehhez, hogy határozottan javult a Pannon Egyetem kapcsolata a nyugat- és közép-dunántúli régió különböző szereplőivel. Itt emelném ki Kőszeget, ahol olyan telephelyfejlesztés indult el, amely – úgy tűnik – sikeres lesz.

Egy éve, mikor a célkitűzéseiről beszélgettünk, kiemelte a Pannon Egyetem brandjének kiépítését. Ezek szerint jó úton járunk.

Úgy gondolom, igen, de nem állhatunk meg. Ennek részeként a honlapunk a korábbihoz képest látványosan megújult. Jobban közvetíti az eredményeket, amelyeket az egyetem országos vagy nemzetközi színtereken elért. Korszerűbb szerkezetű lett, nem a 90-es évek stílusát mutatja. Az érdeklődők számára az intézményt is vonzóbbá teszi. Tartalmi szempontból még van tennivalónk. Tovább kell erősítenünk a Pannon Egyetem nevét, elsősorban azok között a célcsoportok között, akiknek az intézmény jövőbeni sorsára befolyásuk van. Gondolok itt a közép- és nyugat-dunántúli régió különböző szereplőire, illetve a középiskolásokra és szüleikre. Utóbbihoz a megfelelő hívószavakat és üzeneteket még meg kell találnunk. Emellett fontos, hogy az önkormányzatokkal és a gazdasági szereplőkkel határozottan javult a kapcsolatunk. A duális képzés ebben nagyon sokat segített. Több mint 90 céggel kötöttünk együttműködési megállapodást, melyek már valóban együtt dolgoznak az egyetemmel. A beiskolázásnál is jelentős számú duális képzésben részt vevő hallgatót sikerült felvennünk. Erősödött az önkormányzati kapcsolatunk Zalaegerszeggel, Kőszeggel és Pápával, de kiemelném, hogy a veszprémi önkormányzattal is szorosabbra fűztük az együttműködést. A város a jövőt érintő fejlesztéseiben komolyan számol az egyetemmel. Reményeink szerint így tudjuk majd megvalósítani, hogy Veszprémben egy új kézilabdacsarnok épüljön a Magyar Kézilabda Szövetség támogatásával. Ez bíztató stádiumban van.

Hogy értékelne a saját szempontjából? Milyen tapasztalatokat adott az elmúlt év?

Ennek az időszaknak az eleje meglehetősen turbulensre sikeredett, mégis a legnagyobb nehézséget az intézményi egység összekovácsolása, illetve helyreállítása jelentette. Ezzel már kevésbé vagyok elégedett. Az év első felében elég jól sikerült a belső feszültségek enyhítése, viszont a második félévre ez már kevéssé mondható el. Az egyetemi szervezetek között érzékelt feszültségek csak részben adódnak finanszírozási kérdésekből. Vannak egyéb tényezők is, melyek nehezítik az egység kialakítását és működését. Ebben próbálok előrébb lépni. Vannak eredmények, sikerült olyan szabályzatokat, megállapodásokat tető alá hozni, amelyek elősegítik a cél elérését. Akadnak azonban területek, ahol ez még várat magára, ahol nem sikerült ilyen áttörést elérni. Ez a következő időszak fontos feladatai között szerepel. Az azonban biztos, hogy – mint mindenben – egyfajta módszerrel nem lehet hosszabb időszakot sikeresen végigvinni. A módszereken változtatni kell, és a tapasztalatokat, melyeket az ember menet közben szerez, be kell építeni vezetői elképzelései közé. A magam részéről mindenképp kritikusan szemlélem ezt az időszakot, nem túlértékelve és túlhangsúlyozva sem a pozitív, sem pedig a negatív eseményeket. Változtatni kell a berögzült gyakorlatokon, hogy egyre sikeresebben működhessünk a jövőben.

Ha már szóba került a jövő, mire számíthatunk a továbbiakban?

A jövő mindig kiszámíthatatlan. Nincs ez másképp a felsőoktatásban sem. Itt soha nem beszélhetünk nyugvópontról. A tavalyi évben komoly átalakításoknak lehettünk tanúi a hazai felsőoktatásban. Az elkövetkező években is számítunk változásokra. A folyamatokat, melyek a felsőoktatást, illetve annak környezetét jellemzik, nagyon nehéz előre meghatározni, hiszen nem tudjuk függetleníteni magunkat társadalmi, demográfiai, gazdasági folyamatoktól. Ezektől erősen függ az intézmény sorsa és jövője. Biztos, hogy lesznek meglepetések, lesznek nehézségek, de bízom benne, hogy lesznek sikerek is, ahogy az elmúlt évben.

Ha ki kellene emelni az előző év legpozitívabb, illetve legnegatívabb momentumát, mit választana?

Erre nem könnyű válaszolni. Különböző természetű tényezőket nehéz összehasonlítani. Mégis az intézmény alaptevékenysége az oktatás, így az értékmérőnk leginkább talán a jelentkezők és a felvettek számában nyilvánul meg. Mondhatunk magunkról akármit, pozicionálhatjuk magunkat akárhol, akár nemzetközi rangsorokban is, ha ezt nem igazolják vissza a választások, a jelentkezők döntései. Ha egy dolgot lehet kiemelni, akkor a felvételi eredményt mondanám. Ez sűrítve tartalmazza a visszaigazolást, hogy az intézményt jónak tekintik, jó kép él róla a régióban, az országban. A legnagyobb kudarcot az intézmény belső működésének nehézségeiben látom. A tavalyi megrázkódtatás után nem sikerült teljes mértékben helyreállítani azt a bizalmi légkört, ami egy jó intézmény hatékony működését kell hogy jellemezze. Ez nem egyedül rajtam áll, de vezetőként mindenképp dolgozni kell ezen. Az alapok már megvannak.

Egészében véve elégedett?

Mindez még csak részeredmény, hiszen az első évről beszélünk. Semmi nem fekete, semmi nem fehér. Ha százalékosan szeretnék értékelni, akkor nagyjából 75-80% közé saccolnám a belső elégedettségemet. Alapvetően pozitív irányba mozdultak a dolgok, sikerült a nagy veszélyeket elhárítani, az intézményt pályán tartani, erősíteni. Vannak még tartalékok a rendszerben, melyeket mozgósítani kell. Jó lenne ezt az elégedettségi százalékot jövőre tovább emelni.

A Hol áll az elégedettségi mutató? – Mérlegen az első rektori év bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

Nem sokkal délelőtt tizenegy óra előtt léptem be az aulába. Embertömeg és virágok mindenhol, na meg iszonyú meleg. Csak a szokásos. Viszont legalább az üvegtetőt befedték, így nem tűzött be a nap. Egy legyezővel vagy valamilyen alkalmi legyezőnek használt tárggyal pedig egész jól ki lehetett bírni.
Ünnepi beszédében dr. Gelencsér András rektor úgy fogalmazott, hogy az átvett diplomák jogosítványt jelentenek arra, hogy mindenki azzal foglalkozzon, amit szeret. Ezzel a lehetőséggel azonban felelősséggel kell bánni, de mindenképp élni kell vele. Példaképp megemlítette, hogy a bejáratnál megtalálható a magyar Nobel-díjasok táblája, majd megjegyezte: „Hagytunk rajta helyet maguknak.”
Dr. Szalai István, a Mérnöki Kar dékánja összegezte az elmúlt tanév kari, oktatói és hallgatói eredményeit, és sikeres életet kívánva búcsúzott a hallgatóktól, akik immár a „kettéhajtott papír” birtokában léphetnek ki az egyetem kapuján. Diplomával, mely eredetileg uralkodói pecséttel ellátott dokumentumot jelentett. Az értéke ma sem kevesebb.
Az ünnepségen PhD doktorokat is avattak. A titokban, vagy nem is annyira titokban mindannyiunk által vágyott, emblematikus kalapban hat tudományág tizenegy címvárományosa vehetett át PhD tudományos fokozatot.
Számos elismerést is átadtak. Az állami, egyetemi kitüntetések és hallgatói elismerések tulajdonosai büszkén léphettek fel az emelvényre. Ezek közül is kiemelkedik, hogy a Pannon Egyetem Szenátusa javaslatára Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Magyar Felsőoktatásért Emlékplakett kitüntetést adományozott dr. Kristófné dr. Makó Éva egyetemi docens részére. Dr. Németh Sándor egyetemi docens, dékánhelyettes Sebestyén Attila Emlékérem kitüntetést vehetett át. A Pannon Egyetem Mérnöki Karának Varga Kálmán Fiatal Kutatói Díját dr. Varga Szabolcs egyetemi docens, a Fizika és Mechatronika Intézet oktatója nyerte el. Az évfolyamsenior Tóth Gergely lett.
Ahogy lenni szokott, a közönség idővel kezdett fáradni, és még mindig nem érkezett el a diplomaátvétel pillanata. Előbb még a hallgatók beszédei következtek. A búcsúztató hallgatók nevében Major Máté Miklós vegyész mesterszakos szólt, a végzettek nevében Nusser Boglárka vegyészmérnök alapszakos hallgató búcsúzott. Az utóbbi mindenkit kicsit szíven ütött, és felrázta a várakozásba kábult közönséget. Szavai megkapó, humoros mérnök-hasonlatokkal illusztrálták az itt eltöltött éveket. Ahogy fogalmazott, az idő folyamat, hullámzás, hogy jelezzük, mások vagyunk ma, mint tegnap voltunk. Tanácsot is adott: „Aki nehezen tanul, az ismétel. Te döntöd el, a pillanatot választod, vagy a végtelent.” Hogy mennyit jelenthet egy intézmény, egy közösség, azt a beszéde végén el-elcsukló hangon elhangzó mondatok jelezték. A smink talán megfolyt kissé, de a legnagyobb taps az övé volt.
Ebben az emelkedett állapotban kelhettek fel székükből az elsők abból a 108 végzett hallgatóból, akik az emelvényre sétálhattak diplomáikért.

Talán még ma is a fülemben csengene a végzősök dörmögő hangja, ahogy fogadalmat tesznek, hogy tiszteletben tartják a tudományos etikát, betartják annak írott és íratlan szabályait, és munkájukkal méltók lesznek hozzá… de új év kezdődött, új történetek íródnak, és új hangok várnak.

Fotó: Szabó László

A „Sikeres életet!” – Beszámoló Mérnöki Kar nyári diplomaátadójáról bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

Gelencsér András rektor elmondta, hogy a felvételi eredményeket mindig a demográfiai- és társadalmi tényezőket figyelembe véve érdemes értékelni, hiszen ezek mindegyike évről évre változó tényező. Az azonban tény, hogy az előző évhez viszonyítva országos szinten nőtt a felsőoktatásba jelentkezők száma, 4%-kal. A Pannon Egyetemen a 2016/17-es tanévre felvételt nyert hallgatók azonban 12%-kal vannak többen, mint tavaly. A számok azt bizonyítják, hogy az intézmény népszerű, háromszorosan túlteljesíti a nagy tudományegyetemek és más, főként budapesti intézmények által meghatározott országos átlagot. Ebben számos tényező közrejátszott. Az egyetemet hagyományosan jó hírnevén túl vonzóvá tette az Új Nemzeti Kiválósági Programban való részvétel, melynek révén a kiemelkedő tanulmányi eredményeket elérő hallgatók jó eséllyel jelentős összegű havi ösztöndíjat nyerhetnek el. Nem lebecsülendő továbbá az egyetem telephelyeinek vonzó környezete, a jó kollégiumi ellátottság, az emberléptékű képzés és a családias légkör.
Az egyetemen folyó tudományos elhivatottság vonzóvá teszi az intézményt, emellett a beiskolázási tevékenységre is komoly hangsúlyt fektettek, melyben a telephelyek önkormányzatainak és az intézmény ipari partnereinek segítségére is számíthattak.
Hogy az egészen konkrét számok nyelvén mit jelent mindez? Idén összesen 1959 hallgatót vettek fel, ebből 1572 főt állami ösztöndíjas képzési helyre. A felvett hallgatók közül 1150 fő alapszakon, 388 fő mesterszakon, valamint ötéves tanári képzésen, 421 fő pedig felsőoktatási szakképzésben kezdheti meg tanulmányait.

A karok képviselői egyenként is lehetőséget kaptak, hogy értékeljék az aktuális felvételi eljárásban elért eredményeiket.

Dr. Kovács Zoltán dékán (Gazdaságtudományi Kar)
Örömteli, hogy a tavalyi évhez képest közel 20%-kal nőtt a felvettek száma: összesen 706 hallgató nyert felvételt, akikből 410 fő állami ösztöndíjas. Az alapképzések közül a turizmus-vendéglátás szak volt a legnépszerűbb. Levelező tagozaton az emberi erőforrások alapképzési szakra vették fel a legtöbb jelentkezőt. A mesterszakok közül a vezetés és szervezés-, valamint a 2016 őszén először Székesfehérváron is induló MBA mesterszak vonzotta leginkább a hallgatókat. Nagy népszerűségnek örvendtek a duális képzések, amelyek 2016 őszétől először indulnak a karon.

Dr. Polgár J. Péter dékán (Georgikon Kar)
A keszthelyi székhelyű kar stabilan magas jelentkezőszámot tudhat magáénak minden évben. Idén az alapeljárásban 383 elsőévest vettek fel. A mesterszakokon – a februári kiemelkedően erős felvételi után – további nagymértékű, vagyis 12 %-os létszámnövekedést tapasztaltak. A BSc szakokra felvettek arányának 13%-os növekedése mellett a felsőoktatási szakképzésre felvettek létszáma változatlan, ezen belül a levelező képzés arányának csökkenése tapasztalható. A legkeresettebb alapszak – 50 felvett hallgatóval – a mezőgazdasági mérnök alapszak volt.

Dr. Németh Sándor dékánhelyettes (Mérnöki Kar)
A 369 felvett hallgató 95%-a állami ösztöndíjasként kezdheti meg tanulmányait 2016 szeptemberében. 27%-os növekedés tapasztalható a tavalyihoz képest, melyben jelentős szerep jutott a zalaegerszegi mechatronikai mérnöki képzésnek, mely immár a Pannon Egyetem égisze alatt működik. A nemzetközileg is akkreditált vegyészmérnöki képzés iránt változatlanul nagy érdeklődés, a legtöbben erre a szakra jelentkeztek. Jelentős a növekedés az anyagmérnöki, biomérnöki, környezetmérnöki és kémia alapszakokon és a vegyész mesterszakon is. A Mérnöki Kar 44 vállalati partnerrel együttműködésben minden mérnöki alapképzését duális formában is indítja.

Dr. Bús Éva dékánhelyettes (Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar)
Az aktuális felvételi eljárás során 248 fő nyert felvételt, ez az első helyen jelentkezők mintegy 80%-át jelenti. Az állami döntések következtében bizonyos szakokra kevesebb hallgatót tudtak felvenni, mint előző évben, és ugyanezen okból szakvesztéssel is szembe kellett nézniük. Pozitív azonban, hogy a felvételhez igen magas pontszámot kellett elérni, ami erős, jó képességű hallgatói bázist eredményez. A legnépszerűbb alapszak az anglisztika, ahol 60 hallgató kezdheti meg tanulmányait, második helyen a politológiára jelentkeztek legtöbben. Az osztatlan tanári szakon 20%-kal nőtt a felvettek száma a tavalyi eredményekhez képest. A jelentkezők szakpárjuk választásakor előszeretettel döntöttek az informatikai vagy idegen nyelvi párosítás mellett. A Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar mesterszakjai közül idén is a tanári szak bizonyult legvonzóbbnak, ahová 77 hallgató nyert felvételt. A fordító és tolmács szak is tartja a pozícióját 31 hallgatóval. A felvettek 91%-a állami ösztöndíjas, ami 6%-os növekedést jelent.

Dr. Hartung Ferenc dékán (Műszaki Informatikai Kar)
Az előző évhez képet 22%-os növekedést jelent, hogy idén 253 fő nyert felvételt. Ebből 211 fő alapképzésen, 23 fő mesterképzésen, 19 fő pedig felsőoktatási szakképzésen kezdheti meg tanulmányait. A nappali tagozatos alapképzésre jelentkezettek 99%-a állami ösztöndíjasként tanulhat. Az idei év újdonsága, hogy a mérnökinformatikus mesterszak nappali tagozatán a képzést angol nyelven indította a kar, valamint új képzésként programtervező informatikus felsőoktatási szakképzési szak indul Veszprémben. Minden alapszakon a nappali tagozatos hallgatóknak van lehetőségük duális képzésben részt venni. A legnépszerűbb idén is a programtervező informatikus alapszak volt, ahova 96 főt vettek fel, és ez 48%-kal több az előző évhez viszonyítva.

Azoknak a leendő hallgatóknak sincs veszve minden, akiknek most nem sikerült a felvétel, vagy időközben gondolták meg magukat, és mégis felsőfokú intézményben szeretnék folytatni tanulmányaikat. Augusztus 7-ig lehet jelentkezni az egyetem pótfelvételi eljárásban meghirdetett szakjaira, ahol azonban a jolly jokerre kell játszani, hiszen csupán egyetlen helyet jelölhetnek meg, önköltséges formában.

(Fotó: Tál Dominik)

A Közel kétezer gólya érkezik Veszprémbe – Jól szerepelt a Pannon Egyetem az idei felvételin bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

Talán még emlékeztek a Kulcsár Viktóriáról írt riportunkra. Ő akkor azt mondta, hogy az első SziTu-s (színháztudomány szakos) évfolyamok tagjai a mai napig tartják a kapcsolatot, mi több, összejárnak. Ha azt hittétek, ez csak jól hangzó semmiség, és legfeljebb néhányakra igaz, ki kell, hogy ábrándítsalak benneteket. Tudnak, hallanak egymásról, kisebb csoportokban találkoznak. Ám olyan, hogy „a veszprémi szitusok” összejöjjenek, így együtt, olyanra még nem volt példa. Egészen április 2-ig, mikor is nagytalálkozóra gyűltek össze az egykori szitusok és oktatók.

Hogy kezdődött? Varga Nikoletta ex-színháztörténet szakos hallgatónak egész konkrét „látomása” volt. Elképzelt egy olyan fotót, melyen az összes szitus ott áll. „Nagyon vártam, hogy végre valaki összehozzon egy ilyet. Mivel ez nem történt meg, rá kellett jönnöm, hogy ha van egy ilyen vízióm, akkor azt meg kell valósítani. Bevillant Bécsy Tamás tanszékalapító professzor egy mondata, ami az élet minden területén sokat segített már: „Tessék megcsinálni!” Ennyi a titok. Álmodd meg, és aztán valósítsd meg!

Az elhatározás után már csak a gyakorlatias kérdések maradtak: hol, mikor, milyen formában? „Tavaly nyáron leültem Kulcsár Vikivel, aki már korábban felajánlotta a Jurányi Házat helyszínként, és lefixáltuk a tavaszi időpontot. Ez az önzetlen felajánlás, a cool helyszín hatalmas lendületet adott a szervezéshez. Mikor a naptárat nézegettem, hogy ki lehessen jelölni a konkrét dátumot, akkor döbbentem rá, hogy az apropó is megvan a találkozóra. Idén van éppen 10 éve, hogy Bécsy Tamás már nincs közöttünk.” – fogalmazott Nikoletta.

Azonban egymagában mégiscsak nehéz dolga lett volna, hogy mindent megszervezzen, de szerencsére akadtak segítői. „A szervezésébe nem akartam túl sok embert bevonni, hiszen nem szerettem volna azzal nehezíteni a munkámat, hogy túl sok „akarat” birkózzon egymással.” Célirányosan kereste hát fel első körben azokat az embereket, akiket ismert. És persze ott volt korunk jolly jokere, a közösségi háló. „A legtöbb segítséget a hallgatók, illetve az oktatók felkutatásában Csondor Henitől kaptam, aki éjjel-nappal küldte az évfolyamok adatait. Minden évfolyamból kijelöltem egy-egy évfolyamfelelőst, akinek az volt a dolga, hogy kicsit összerántsa a saját évfolyamát, illetve, hogy felkeresse azokat a társait, akik nincsenek jelen a közösségi felületeken. Valószínűleg nem sikerült mindenkit elérnünk, de remélem, tovább bővül majd a kör” – mondta.

A találkozóra érkező résztvevők Marty McFly módjára vágódtak be az időgépbe, hogy néhány órára visszautazzanak a múltba, vissza az egyetemi évekbe.

https://www.youtube.com/watch?v=GqHl_8ZfeSE

A visszaemlékezés a szitusok saját képanyagából készült. Összeállította: Varga Nikoletta

Megjegyzem, ha ők is a De Lorean DMC-vel akartak volna menni, jó néhány fordulóra szükség lett volna, hogy mindenki megérkezzen. „Muszáj volt kijelölni egy szűkebb célközönséget, így erre az első találkozóra csak a Bécsy Tamás-tanítványok, vagyis azok a színháztörténet szakos hallgatók kaptak meghívást, akik 1994 és 2004 között jártak a Veszprémi Egyetemre.” A legnagyobb közösségi portál révén így is kis híján 200 ex-szitust értesítettek. Bár mindenki nem tudott jelen lenni, sok nosztalgiázó gyűlt össze.

Ez nem osztálytalálkozó volt, ahová az ember azért megy el puccba vágva magát, hogy megmutassa a többieknek, akikkel ballagás óta két szót sem váltott, hogy igen, nézzétek csak, nekem bejött az élet. Nem. A veszprémi szitusok közössége egész más kávéház.

A hagyományos szitu szaknapok hangulatát idézve a résztvevők programmal is készültek, melyet Komáromi Sándor szerkesztett meg. „Kovács Viktor megszerezte a tanszéktől a videókat és Jóvér Csaba vágta az anyagokat. A műsorba így bekerülhetett egy olyan videó, amelyben Bécsy Tamás is üzent nekünk, szitusoknak. A találkozó dátumának közeledtével elkészültek az évfolyambeszédek is, és egyre többen küldték el saját képeiket, melyekből slideshow-t készítettem. A képek begyűjtése volt a legnehezebb feladat. Rájöttem, hogy mi még nagyon rosszul vagy kevésbé dokumentált évfolyamok voltunk. Mobil- és fotóérzékenység hiányában nem igazán fényképeztük színháztörténeti korszakunkat. Mit nekünk a filológia!” – emlékezett vissza Nikoletta.

https://www.youtube.com/watch?v=0mLJtTcPafk&feature=youtu.be

A Séd Televízió interjúja Bécsy Tamás professzorral. Forrás: Jóvér Csaba

Szerényebb dokumentáció ide vagy oda, kincsek kerültek elő. Papír alapú index, benne rózsaszín tollal a vizsgaeredmény. Az ún. „egyetemi élet” kollektív fotóalbuma, kolis hétköznapoktól a tanulmányi kirándulásokig. Szigorlati kérdéssor, amin fejvakarva pisloghattak annak idején is, épp, ahogy most. VHS-ről előkotort interjú Bécsy Tamással, aki az akkoriak életét bizonyára nem könnyítette meg – melyik oktató könnyíti? –, de vitathatatlan, hogy életre szóló példát adott nekik. A program részeként felolvasták azt a levelet, melyet professzor úr 1999-ben az első végzett évfolyamnak írt. „Bizonyos vonatkozásban is szellemi úttörők lesznek, ami – tessék elhinni, tapasztalatból mondom – nehezebb, mint az ugar feltörése. Féltékenység, irigység, rosszindulat, gáncs – ez mind kíséri majd Önöket. Bár ezzel bizonyosan találkoztak már eddig is. Egyetlen egy élethelyzet van, amibe most lépnek be, és ami végigkíséri életüket. Attól kezdve, hogy beléptek az általános iskolába, minden egyes évben nem csak egy évvel lettek idősebbek, hanem egy fokkal emelkedtek is. Mindenki tudja – erősebb, kisebb intenzitással át is élte –, hogy egy másodikos több, mint egy elsős, hogy a végzős egyetemista csúcson van.” Bármelyikünk számára megszívlelendő gondolatok ezek ma is.

Napokkal a találkozó után is érkeztek a köszönetnyilvánítások a főszervezőkhöz, mert újra veszprémi egyetemistának lenni összetéveszthetetlen életérzés. „Nagyon jól sikerült, olyan lett, amilyennek elképzeltem: előszöri, kötetlen, százemberes, sokat nevetős, meghatós, folytathatós. Egy dologra nem jutott idő, illetve energia, amit nagyon bánok. Nem hívtunk külső fotóst-videóst, aki dokumentálta volna az eseményeket. A közös kép szerencsére azért elkészült. A látomás megvalósult.” – összegezte Nikoletta, majd hozzátette: „Többen jelezték, hogy jó lenne, ha mindez hagyománnyá válna, és minden évben összejönnének azok a Bécsy-tanítványok, akik szívesen nosztalgiáznának. Rajtam nem múlik. Mi több, újabb vízióm, hogy mindannyian a Hungiban ülünk.”

Az első tíz évfolyam szitusai a találkozón. Fotó: Kovács Viktor

A Helló, mi a SziTu? bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

A projekt célja, hogy felhívják a fiatalok figyelmét a környezetünkben felmerülő társadalmi problémákra, és ösztönözzék őket azok megoldására, hisz ez közös érdek. A társadalmi együttműködés, felelősségvállalás, és közösségi szellemű gondolkodás jelenünk és jövőnk alapja.

A versenyben résztvevő hallgatók olyan projektötleteket mutattak be, melyek megvalósítása hasznos lenne a társadalom számára. Számos, a társadalmi igényeket kielégítő, az együttműködést segítő, illetve hiánypótló elképzelés hangzott el.
A legjobb projektterveket kidolgozó versenyzők továbbjutottak a nemzetközi fordulóra, amit 2016 augusztusában rendeznek majd Balatonalmádiban. Itt összemérhetik majd tudásukat és elképzeléseiket azokkal a pályamunkákkal, illetve azok készítőivel, melyek a regionális fordulók során a legjobbaknak ítéltettek.

A nálunk rendezett regionális forduló legeredményesebb projektjei:

I. helyezett: Szabó Helga és Leitner Veronika – „Mesterségtájoló”
II. helyezett: Krémer Viktória, Kántor Szilvia és Strack Flórián – „Jövő Nemzedéke Központ”
III. helyezett: Gergina Szabolcs Gyula, Horváth György, Knausz Lívia és Plander Zsófia –“ÁllásPONT”

Gratulálunk mindannyiuknak, és sok sikert kívánunk a nemzetközi megmérettetéshez!

Fotó: GTK

A A társadalmi innováció szolgálatában bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

Már az oda utunk is kalandosra sikerült, és csak remélhettük, hogy időben Kőszegre érünk, pedig jóval korábban indultunk, mint indokolta volna a távolság. Túl a közlekedési kalamajkán, mire megérkeztünk a Jurisics várba, minden nyüzsgött, a Lovagterem dugig volt öltönyös és kosztümös vendégekkel. Gyorsan lecsaptam az első szabad székre, amit megláttam, nem lehetett válogatni.

A program első része volt maga a kampuszavató ünnepség, ahol beszédet mondott dr. Boda Dezső, a Kőszegi Kampusz megbízott igazgatója, dr. Gelencsér András rektor, Básthy Béla, Kőszeg alpolgármestere, és dr. Kocsis László rektorhelyettes.

Mintha aznap mindenki összebeszélt volna mindenkivel (talán így is volt), mert a bizalom és az együttműködés gondolata égboltként terült el felettünk. Nem is lehet ez másként, hiszen a Pannon Egyetem soklaki intézmény, a kampuszok hálózatos rendszere az egész Nyugat-Dunántúlra kiterjed. Az egyetem identitásához tartozik a „külön, mégis közösen” típusú gondolkodásmód.

A szeptemberben induló kőszegi képzés új színt jelent az egyetem palettáján. A profilban új szakként jelenik meg az angol nyelven meghirdetett nemzetközi tanulmányok mesterszak, a kulturálisörökség-menedzsment és a fenntartható fejlődés szak. Tervek szerint a továbbiakban mindezt EU-projektmenedzsment, turisztikaidesztináció-menedzsment, valamint szőlő- és borászati mérnök szakkal bővítik majd.

Az avató hangulatát a Bozsodi Quartett vonósjátéka színesítette. Bármilyen ünnepségről legyen is szó, kötelező elem a kulturális műsor, melyre hol figyelünk, hol nem, attól függően, a szervezők mennyire találták el az ízlésünket. A klasszikus dallamok hátterében tűnt fel, hogy Bogyay Katalin nagykövet asszony valóban figyeli a művészeket és élvezi a játékukat. Kezdtem igazán kíváncsi lenni a program második felére, ahol őexcellenciája átvehette díszdoktori címét. Vajon mit mond díszelőadásában ő, aki a kulturális diplomáciában vállalt szerepe révén az UNESCO-n, és immár az ENSZ-en keresztül teljesen máshonnan látja a világot?

A válaszra kicsit még várnom kellett, hiszen annak rendje és módja szerint előbb dr. Kovács Zoltán, a Gazdaságtudományi Kar dékánja, illetve dr. Miszlivetz Ferenc, az IASK megbízott főigazgatója vezette be a második programpontot, a Honoris Causa doktori cím átadását „a kölcsönös megértés nagykövet asszonya” számára.

Az együttműködés szellemisége Bogyay Katalin szavaiból is érződött. A hídépítés, a dialógus szükségességét hangsúlyozta, és olyan nyelvet ajánlott, ami nem ismer határokat. A kultúra és a művészet nyelvét. Ahogy ő fogalmazott, a kultúra olyan, mint egy kristály, amin ha megtörik a fény, megláthatjuk az egész színskálát. Felhívta a figyelmet közös felelősségünkre, mert jelenünk és jövőnk is a mi kezünkben van.

Ha lehetne, mellékelném őexcellenciája előadását, mert egészen felemelő volt hallgatni. Mivel erre nincs mód, be kell érnetek az én közvetítésemmel, de jegyezzétek meg, ahol mi tanulunk és élünk, „a legszebb nevű egyetem: University of Pannonia, azaz: Pannónia Egyeteme. Nem kell magyarázkodni a világnak.” Tudom, ez nem az interjú helye, mégis ki kell emelni néhány gondolatot, amit elcsomagoltam nektek Kőszegen. „Újra és újra végig kell járni azt a szellemi ösvényt, amiről azt szeretnénk, hogy életünket irányítsa.” Lehet, hogy hallottuk már, de nem árt elhinni is, hogy „mindenki maga írja élete forgatókönyvét. Nincs semmi garantálva, de minden lehetséges.”

Az ünnepség után kellemes volt felállnom sebtében foglalt székemből és átsétálni az állófogadás helyszínére, mert többet ültem, mint amennyi jól esett volna. Igen, tényleg hosszú volt, viszont cserébe gondolatokban gazdag.

Hazafelé, a közlekedés isteneinek jóindulatán viccelődve, de fáradtan ültem. A nap legfontosabb üzenete kétség kívül a közös alkotó erő sikerében foglalható össze. Ezt sosem téveszthetjük szem elől. Ahogy azt sem, hogy itt „nem akarunk ELTE-t, de (kicsi) Oxfordot igen.”

(Fotók: Abonyi János)

A Együtt sikeresen – Kampuszavató Kőszegen bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.