Megjelent az Egyetemünk LV. évfolyamának 10. száma Az újságokat megtalálhatjátok az egyetem legtöbb épületében, és a kollégiumokban. – MTA doktorokat avattak – Az ex-kispálos Lovassi…
Ha emlékezetesen akarod befejezni a tavaszi szemesztert és szeretnél még vizsgaidőszak előtt kicsit lazítani, akkor itt a lehetőség, hogy a BEST-vel kiutazz Európa legszebb és…
Október 26-án Finnországba kalauzolták el a látogatókat a Világjáró Klubban lelkes MA hallgatók Mika Kylänen vezetésével, aki egyenesen a Mikulástól, pontosabban a lappföldi egyetemről érkezett.…
2012-ben Velencére költözik az EFOTT! Az ország legnagyobb hallgatói bulija a Velencei-tó partján horgonyoz le nyáron Fesztiválvárossá válik Velence 2012. július 3-8. között! A legnagyobb…
Megjelent az Egyetemünk LV. évfolyamának 8., azaz az idei félév harmadik száma. Az újságokat megtalálhatjátok az egyetem legtöbb épületében, és a kollégiumokban. – „Jó volt…
November 9-én Iván zenélt a Grand Canyon sörözőben, nagyjából sikerült helyre raknia a hangszálgyulladását, de azért egy kicsit panaszkodott a számok közben, bocsássuk meg neki.…
Bizony, úgy tűnik, sikerült igazi vadnyugat-hangulatot teremteni a Grand Canyonban, hogy végre nevéhez méltó lehessen. A kulcs ehhez a Crazy Daisy Jug Band volt, akik…
Egyetemünk 8. szám Megjelent az Egyetemünk LV. évfolyamának 8., azaz az idei félév harmadik száma. Az újságokat megtalálhatjátok az egyetem legtöbb épületében, és a kollégiumokban.…
Október 26-án a fiatalabb korosztályé volt a „színpad”: Farkas Gábor (KisPépi) és Cz. Nagy Zsófia lépett fel. Egy szál gitárral, és Zsófi szép hangjával adták…
Október 19-én Lenthár Balázs lépett fel a Grand Canyon sörözőben, azaz ő meg a gitárja. Hogy egy kicsit bemutassuk: Balázs veszprémi, 12-13 éves kora körül…
Zenés, gitározós szerda esték lesznek mostantól a Grand Canyon sörözőben, mert páran úgy érezték: több zenei élet kell a városba. Október 12-én el is kezdődött…
Egyetemünk 7. szám Megjelent az Egyetemünk LV. évfolyamának 7., azaz az idei félév második száma. Az újságokat megtalálhatjátok az egyetem legtöbb épületében, és a kollégiumokban.…