Kategória: Intelligens


Rákdiagnosztikai fejlesztések az I épületben

Különféle területekre, eltérő témákra lelünk szinte minden ajtó mögött az egyetemen. A sokszínű palettáról szeretnék bemutatni egyet, a szintén sokszínű olvasói körnek. Előre jelezni szeretném,…

Tovább olvasom


„Nekem a fiatalságomat jelenti a VEN” – dr. Kovács Kristóf, egyetemi docens, Mérnöki Kar

Ha jól tudom, Ön a legelső VEN főszervezői között már jelen volt. Mesélne erről az időszakról? 1969-ben, az első VEN évében volt a Veszprémi Vegyipari…

Tovább olvasom


A nyelvtanulás praktikái

 „Ha újra kezdeném, biztos nyelvtagozatos középsulit választanék.” Oly sokszor mondtam ezt korábban, s igaz is, de rájöttem, hogy sosem késő tenni egy nyelv elsajátítása érdekében.…

Tovább olvasom


Az a cél, hogy azokat a feladatokat és szakmai munkákat, amiket eddig elkezdtünk, tovább folytassuk – Interjú Hartung Ferenccel, a MIK dékánjával

A Magyar Mérnöki Kamara elnöksége a területi kamarák és a tagozatok javaslatai alapján a Magyar Mérnöki Kamara Tiszteletbeli Tagja címet adományozta dr. Hartung Ferenc egyetemi…

Tovább olvasom


Varró Dániel és a troll…

Varró Dániel költőt március 19-én este a királynék városában köszönthette minden irodalomkedvelő. Az Eötvös Károly Megyei Könyvtár Kisfaludy termében lebonyolított kerekasztal-beszélgetésre az általam vártnál nagyobb…

Tovább olvasom


Őszintén a vegán életmódról

Hogy mi is az a vegánság? Mit esznek a vegánok? Mivel jár ez az életmód? Tényleg drága és unalmas? Ezekre kerestem a választ az alábbi…

Tovább olvasom


Bulis időutazás

2019 ide vagy oda, az idei Gazdász Szakest mintegy száz évvel repített vissza minket a múltba: a húszas évek hangulatát megidézve egy önfeledt, szórakoztató estre…

Tovább olvasom


Az igazság pillanata – duális képzésről a valóságban

Valószínűleg a legtöbben már hallottak a duális képzésről és annak előnyeiről. Lássuk be, igazán csábítóan hangzik: szorgalmi időszakban csupán heti egy nap munka, ám ahhoz…

Tovább olvasom


Hogyan tanulj okosan?

Remélem mindenkinek sikeresen zárult az előző félév. Annak érdekében, hogy egy kis segítséget nyújtsak nektek a tanulásban, zárthelyikre készülésben – és mivel még friss az…

Tovább olvasom


Első félévem egyetemistaként

Az érettségis napjaim, a ballagásom és a végzős évem nagy pillanatai élénken élnek bennem. Nemrég még gimnazistaként koptattam a régi iskolám fapadjait és rendkívül kényelmetlen…

Tovább olvasom


Nem csak világhírű tudós, de kiemelkedik az ismeretek átadásában is – Interjú Dr. Győri Istvánnal

Győri István Eötvös József-koszorú kitüntetést kapott kiemelkedő tudományos életműve elismeréseként. Mikor, miért került a Matematika Tanszékre a Pannon Egyetemen? Az egyetem elvégzése után (1968) az…

Tovább olvasom


Úttörők

2019 januárjában diplomáztak le az első kereskedelem és marketing alapszakos hallgatók a Pannon Egyetemen. Az itt eltöltött három és fél év élményeiről kérdeztem Seregi Zsófiát…

Tovább olvasom


1

3
4
5
6
7

23