Megtörtént az örökbefogadás, sok kicsi szurikátával többen vagyunk a GTK-n! Az egész akció a VEN előtt kezdődött, amikor Klausz Melinda szervezésével a Gazdaságtudományi Kar honlapján…
Végy egy középiskolást, adj rá egy csőszárú nadrágot, valamilyen mintás, aránylag szűk pólót és egy félrecsapott simléderű sapkát, majd adj hozzá egy biciklit, és máris…
A Husángolók csapatának főkortese, Szabó József mesélt rendes és rendhagyó élményeiről, amelyeket április 16. és 18. között a Keszthelyi Diáknapokon szerzett. – Hogyan született a…
Akinek Bajáról eddig csak a kitűnő halászlé jutott volna az eszébe, 2009-ben mindenképpen még egy dolgot megjegyez majd a városról: ott lesz az idei év…
Láng Dániel „Mag” a Pannon Egyetem MFTK HÖK-elnöke léggitáros tehetségét mutatta be az Esti Showderben március 19-én este. A zsűritagok Zalatnay Sarolta, Sebeők János és…
– vagyis szakest vegyész módra – Április 24-én az év második vegyészmérnök szakestjére került sor a B aulában. Első félévben elsősavatón, a második félévben pedig…
A veszprémi állatkertben is egyre több állatot és állatcsaládot fogadnak örökbe, ezzel is segítve az intézmény fejlődését. A Gazdaságtudományi Kar hallgatói, oktatói és a VEN-polgárok…
A felújítás előtt a Központi Kollégium alagsorában több öntevékeny kör is működött. A mindenkori kollégiumi vezetés törekedett arra, hogy az épületben lakó kollégistáknak minél több…
Már a második pénzügy–számvitel BA/MA szakestet rendezték meg április 20-án, ahol volt minden, mi szem-szájnak ingere, nem kis jókedvvel fűszerezve. A korai megjelenés ellenére a…
Április 23-án ismét a tízujjas pengetés mesterei vették birtokba egy rövid időre az E kamarát. Két hónappal ezelőtt, vagyis február 24-én már láthatták az érdeklődők…
Káromkodhatunk, nevezhetjük a sors iróniájának, a problémás helyzetekben azonban leggyakrabban Murphy törvényei jutnak eszünkbe. Talán ezzel is magyarázható, hogy minden háztartás polcán ott lapul egy…
A B aula ismét egy remeknek ígérkező bulira várja a kedves hallgatókat és minden érdeklődőt. Június 6-án 20 órai kezdettel az egykor rivális beategyüttesek, az…