Egy kártya – számtalan kedvezmény
Mindegy, hogy nappali, esti, vagy levelezős képzésen folytatod tanulmányaidat, olyan okmány van vagy lesz a birtokodban, amellyel számos kedvezményt vehetsz igénybe: ez a diákigazolvány.
Mindegy, hogy nappali, esti, vagy levelezős képzésen folytatod tanulmányaidat, olyan okmány van vagy lesz a birtokodban, amellyel számos kedvezményt vehetsz igénybe: ez a diákigazolvány.
A Pannon Egyetem Közművelődési Titkárság szervezésében megemlékezést tartottak az egyetemen 2014. szeptember 30-án. Az eseményt az első világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából rendezték meg. Az est „A Nagy Háború” címet kapta. A szervezők ezzel is igyekeztek kifejezni tiszteletüket a háborúban harcoló katonák felé. A megemlékezésen először három egyetemi oktató előadását hallgathattuk meg, majd a Váci […]
A Pannon Egyetem Georgikon Kara 2014. augusztus 27-31-e között rendezte meg az első évfolyamosok számára a Bulektábort. Az idei rendezvényen közel 200 bulek vett részt, akik öt csapatba szétosztva ismerkedtek meg az egyetemmel és a várossal, illetve vetélkedtek az egyes napok folyamán.
Ebben a félévben az Elsős napok keretein belül ismerkedhettek meg a Pannon Egyetem újonnan felvett hallgatói az intézmény szerkezetével, vezetőségével, a tanulmányi rendszerekkel és követelményekkel, valamint az egyetemi létformával együtt járó számtalan kulturális és szórakozási lehetőséggel.
A SEHA Liga 6. fordulójában szeptember 20-án a bakonyi alakulat a Metalurg Skopje csapatát fogadta. A történelem eddigi állása szerint az egyetlen – idén év eleji – összecsapáson a többszörös macedón bajnoknak sikerült felülemelkednie az akkori bakonyi alakulaton.