Az illatspecialista
Bár a kortárs krimi-irodalom etalonjaira jó eséllyel a skandináv területeken bukkanhatunk, a hazai termés is megér egy kört. Különösen, ha a parfümőrök világába kalandozhatunk. (tovább…)
Hobo – Ady estje
2014. november 18-án a Pannon Egyetem Közművelődési Titkárságának szervezésében Hobo látogatott el hozzánk. Előadóművészként és énekesként lépett a színpadra. Az idén megjelenő lemezét, A föltámadás…
Egy századra való szerencse
Portrénk szereplője ezúttal Dr. Gyulai József, fizikus, egyetemi tanár, professor emeritus, az MTA rendes tagja, aki november 6-án a Tudomány Napja alkalmából díszdoktori kinevezését vehette…
Máglyarakás, ahogy az anyu csinálja
Végül is azért kezdtem főzni, mert a koliban muszáj volt. Viszont azért tudtam, hogyan kell, mert anyám mindig befogott a konyhában kisebb-nagyobb feladatokra. A máglyarakás…
Ha november, akkor Teleki7!
Idén már negyedik alkalommal került megrendezésre november 2 -5. között a Teleki Kollégiumban a hagyományos Teleki7 rendezvény. A kollégisták a Halloween jegyében számos eseményen vehettek…
Világjáró Klub a Központi Kollégiumban
2014. november 11-én, kedden Horváth Sándor barlangkutató „Utazás a Tapolca alatti csodavilágba” címmel tartott előadást a Központi Kollégium földszinti tanulójában. Az esemény résztvevői a Tapolca alatt rejlő…
Tőzsdézz okosan!
A Budapesti Értéktőzsde Tőzsdei Roadshow eseménye november 5-én Veszprémbe érkezett . A B épület aulájában tartott ingyenes rendezvényen a látogatók két panelbeszélgetést hallhattak, a szünetben…
Művészet és filozófia Zsi Chimera szerint
A Pannon Egyetem Közművelődési Titkársága és a Turizmus Intézeti Tanszék Folyosógalériája szervezésében a Pannon Egyetem aulája és az A épület folyosógalériája ad helyet Gyetvai Zsuzsanna,…
Tudomány Napja a Pannon Egyetemen
A Magyar Tudomány Ünnepe országos programsorozatához csatlakozva a Pannon Egyetem november 6-án a B épület aulájában tartotta meg ünnepi ülését. Az esemény nyitásaként Molnár Orsolya…
Júdás orcátlansága
2014. november 5-én, idén harmadik alkalommal lett megrendezve a már hagyománynak örvendő Éjszakai Egyetem. Az előadó Szilágyi Ákos volt, aki esztétaként, íróként, és költőként is…
II. Halloween Futás a Pannon Egyetemen
2014. november 6-án a Testnevelési és Sport Intézet második alkalommal szervezte meg a Halloween Futást, amely az egészséges életmód követőinek közös ünnepe. A mozgás szeretetén…
Jordánia
Jordániában minden utazó meglelheti, amit keres. A tengerparton pihenni vágyóknak irány Akaba, a Vörös-tenger partján fekvő üdülőváros. A Vörös-tengerben már a parttól 10-20 méterre a…


