30 éves a PEHÖK
A 2023/2024-es tanévben ünnepli a Pannon Egyetem Hallgatói Önkormányzata fennállásának 30. évfordulóját. Ez alkalommal idézünk pár sort Zenkovics Ferenc legelső HÖK elnöktől, valamint felkerestük pár…
„Elköteleződtem a tenni akarásnak” – interjú Birkner Zoltánnal
Birkner Zoltán a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszának egykori igazgatója, jelenleg a Pannon Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke kérdésünkre elmondta, határozott elképzelései vannak az intézmény jövőjét illetően,…
Mikulás és a karácsony – nálunk és másutt, a nagyvilágban
Meleg szívvel gondolok vissza gyermekkorom legcsodásabb napjaira, a szó szerinti csodákra. A szüleim a kisiskolás korom kezdetéig, a nagyobb gyerekek általi „felvilágosodásig”, nagy buzgalommal és…
Elkezdhetnénk hozzászokni a valósághoz! – interjú Gelencsér Andrással
Gelencsér András utolsó alkalommal kezdi meg az őszi tanévet a Pannon Egyetem rektoraként. Az elmúlt évek kihívásairól, a szakmai megnyilvánulásainak eredményéről és a jövőről is…
HSUP? Emelkedj ki a tömegből!
Megújul a HSUP! De mi is az a HSUP? Igen, ez a szó engem is meglepett, mikor először hallottam. Próbáltam kitalálni mit jelenthet, aztán segítségemre…
„Nagyon sok lecke az életre” – interjú Hári Boglárkával
Hári Boglárka egyetemünk volt turizmus-vendéglátás szakos hallgatójával már egyszer találkozhattatok újságunk hasábjain. Már akkor is számos éremmel büszkélkedhetett egy igazán különleges sportágban, a tekében. A…
„A közösség a legnagyobb erősségünk” – interjú Etlinger Andrással
Etlinger András a Herend Városi Teke Klub versenyzője. Teke ifjúsági országos egyéni bajnok, NB1-es Ifi bajnokság kétszeres győztese és a felnőtt bajnokság többszörös dobogósa. A…
OKÉ – a hallgatói véleményezés új generációja
Minden egyetemista találkozhatott már a szorgalmi időszakok végével Neptunból előugró hivatalos üzenettel, miszerint új kitöltendő kérdőíve van, az Oktatói Munka Hallgatói Véleményezése. Ez már azonban…
„Tudom, nem trendi, de szívügyem a tudomány”
Koók László, a Pannon Egyetem Junior Prima Díj Magyar Tudomány kategóriájának győztese, mondhatni a véletlenek sorozatának köszönheti, hogy útja a bio-, környezet- és vegyészmérnöki tudományok…
VEN – szombat-vasárnap
Egy csodálatos hét áll mögöttünk, négy csapat megmérettetése, új diákrektor, számtalan koncert, buli, fantasztikus hangulat. A Veszprémi Egyetemi Napok hétvégi programjai már lájtos események voltak,…


