Csak egy perc és nyerhetsz!
2010 a Fesztiválok Éve, amelynek apropóján a Magyar Turizmus Zrt. fesztivál road show-ja hét felsőoktatási intézménybe látogat el, hogy népszerűsítse a hazai fesztiválokat és a…
Valóban Más szakest, avagy vegyészmérnökök egymásközt
Május 7-én 10. alkalommal rendezték meg a B Aulában a Vegyészmérnök Végzősbúcsúztató Szakestet. A meghívóban hirdetett 19 órai kezdéssel ellentétben fél órát csúszott a ceremónia…
Fesztiválkörkép
Az elmúlt gazdasági világválság alatt is kiderült, hogy az emberek azért mégis szeretnek közösségbe járni, nem utolsó sorban fesztiválozni… Így az idei utolsó számunkban körbenézünk…
MegVENtük
Mi mind megVENtünk! Aki ott volt a XXII. Veszprémi Egyetemi Napokon, az VENteni semmit nem VENtett, csakis VENt! Pénteken a gyanútlan VENelőket egy kétszemélyes színésztársulat…
Biomérnök szakest
2010. április 22-én az ex Neviki büfében rendezték meg a IV. (I. Hagyományteremtő) biomérnök szakest. A szak kis létszámú, de hallgatóinak száma évről évre növekszik,…
Interjú Barta Zsófiával a Holdviola énekesnőjével
A VEN első nagyszínpados fellépőjének, a Holdviola együttes koncertje után a buszukban beszélgettem az énekesnővel Barta Zsófiával, a fellépésen táncoló néptáncos lányok társaságában. Iván: Sziasztok!…
Az utolsó menet
Tegnap este láthattuk az utolsó főműsort, így meg is kezdődött a csapatokra szavazás. Az utolsó előadást az AngyalbőrVEN tagjai divatbemutatójukkal kezdték, majd a zsűri elrablásával…
Csütörtökön is inverz volt az egyetem
Elsőként az ÉletVENtők kapták meg a szereplés lehetőségét. Előadásuk címe: Első-segély-másod-kézből, amelyben a címnek megfelelően sok jó tanáccsal látták el a közönséget. Megtudhattuk, mi a…
Életet VENtett a VENdőrség is
A dicső és megkérdőjelezhetetlen isteni pátoszban úszó, ámde angyali formát öltő fényes tekintetű DIRH színpadra lépésével kezdődött meg a szerda esti műsor. A főműsorok előtt…
Amit csak az INVERZegyetemen tanulhatsz meg!
Szerda, a VEN harmadik napja. Ez volt ez a nap, amikor diákok már hivatalosan is henyélhettek, lustálkodhattak. Ennek ellenére, szép számmal telt meg a Burn…
beVENulás
Ígéretekkel tele a padlás, szokták volt mondani, de itt most tényleg a körítésen volt a lényeg. Hogy miről beszélek? Természetesen a diákrektor-jelöltek kortesbeszédeire és a…
Még mindig alkonyattól pirkad!
A VEN második napja délben a bevonulással kezdődött, mely a csapattagoknak és a nézőknek egyaránt jó alaphangulatot biztosított. Miután mindenki kifújta magát, az Alkohol Tanszéken…


