Nyugatosok(k), Rejtő Jenő, humor és rockzene… Ki gondolta volna, hogy mind Kosztolányi antropológiájához vezetnek dr. Veres András tükrén keresztül?
„A szeme könyörtelen, de a szíve a torkában dobog!” – jegyzi meg Halász Gábor Kosztolányi Dezsőről. Dr. Veres András, az MTA doktora (1998.) elérte, hogy előadása végére az én szívem is a torkomban dobogjon. Az Éjszakai Egyetem kezdetekor a pulpituson egy mosolygós, jó kiállású professzor sétál fel-alá. Mögötte hatalmas kék kivetítő, rajta az esti előadás sokat sejtető címe: Kosztolányi Dezső antropológiája.
Irodalmi fogékonyságom sokszor csapdába csalt már, és a hasonló ígéretes kezdést követően egy monoton előadás „időzónájába” cseppentem. Ám amint az előadó megszólalt, rájöttem, hogy sarokba dobhatom az előítéleteimet, és nem lesz szükség az előadás előtt „B-tervként” magamhoz ragadott Red Bullra.
Az idézetek, a versek, elemzések, az akkori kortársak kritikája mind-mind hozzájárultak, hogy egyre közelebb kerüljünk ehhez a szépiába konzervált csokornyakkendős „írásművészhez”. A már ismert versek, mint például az Őszi reggel, a Mint aki a sínek közé esett vagy az Azon az éjjel új jelentésekkel teltek meg. Hirtelen érezni kezdtük mi is a megváltás hiányát és a halál felől megírt élet sajátos tragikumát. Kosztolányi szavait segítségül hívva azt is mondhatnám: néztük, mi az irodalmi.
A projektoron felvillanó szépiák megidézték a századforduló kávéházi hangulatát, és még karakteresebbé tették az estét. Ott állt velünk szemben Ady, Kaffka, Kosztolányi, Babits, Tóth Árpád és Csáth Géza, hogy csak a kedvenceimet említsem.
Az előadást nemcsak a fejből kivágott Kosztolányi-, József Attila-, Juhász Gyula-idézetek, az alapos korrajz, vagy a magánéleti, szakmai viszonyok feltárása tette izgalmassá, hanem a politikai kitérők és a XXI. századnak szóló fricskák is felejthetetlen egésszé forrasztották számomra az estét.
Ezen az estén színes tintákról álmodtam…
