A színházi előadásból a Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti Tagozata és Buglya Sándor tagozatvezető kezdeményezésére filmváltozat készült, Szomjas György Kossuth-díjas filmrendező irányításával. A felvétel a Hangvilla színháztermében készült. Elkészítésében a Veszprém Televízió operatőrei működtek közre, Buglya Sándor vezető operatőr vezetésével.

A produkció irodalmi anyaga korabeli dokumentumokra, naplójegyzetekre (Illyés Gyula, Déry Tibor és mások) épül. A képi világ Stefanovits Péter érdemes művész, Munkácsy-díjas képzőművész, az MMA Képzőművészeti Tagozat vezetője által szerkesztett, 13 képzőművész által alkotott, az MMA 1956-2016 című kiállításának anyagából áll össze. A zenei anyagot a KEX Remake számaiból szeretnénk összeválogatni. Az 1969-71 között működő KEX együttes progresszív zenéje és felkavaró dalszövegei gyakran szembekerültek a hivatalos kultúrpolitikával és politikával. Legtöbb daluk konkrétan vagy áthallásosan 1956 élményével kapcsolatos. Az elmúlt évben jelent meg Remake lemezük mai, fiatal zenészek megszólaltatásában.

A műsor címe Tizenkettő és …, utalva a forradalom tizenkét napja és a megtorlás, a tizenkét tanítvány és Krisztus, a tizenkét kőműves és Kőműves Kelemenné motívumaira, ami a játékban tizenkét 56-os fiatal és egy „áldozat” (női szerep) költői szövetű történeteként jelenik meg. A térben tizenkét, 2×1 méteres expresszív erejű kép és egy összevérezett fürdőkád (kínzási hely, „befalazás”, halott mosdatás, megtisztulás) a meghatározó, a műsorszerkezetben tizenkét KEX dal és egy dal töredéke a szervező elem.

A produkció célja, hogy a fiatalok számára is átélhetően szólaltassa meg 1956 forradalmát, tegye azt nemzedéki élménnyé.

Szerző: Pannon Várszínház

A Tizenkettő és… bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

A Brusznyai Alapítvány kiadásában a kerek évfordulóhoz igazodva három könyv látott napvilágot példás helyi összefogás eredményeképpen– város és egyetem támogatásával. A gazdag fényképanyagot tartalmazó dokumentumkötetet, a Pannon Egyetem kutatócsoportjának tanulmány kötetét, valamint Brusznyai Árpádné Honti Ilona naplóját január 9-én, Brusznyai kivégzésének napján mutatták be. A jelenlévőket először a Brusznyai Alapítvány részéről, a kötetek kiadásának szellemi irányítója, Imre Frigyesné köszöntötte, aztán szót kapott Porga Gyula polgármester és Gelencsér András rektor is. A következő felszólaló Sebő József Brusznyai-kutató volt, aki felidézte gyűjtőmunkájának néhány emlékét, amelyek 2002-es Moira – Brusznyai Árpád élete és kora című könyvének megírásához vezettek.

A Brusznyai-tanulmányok című kiadvány szerzői közül többen jelen voltak, akik írásaik vezérmotívumait elevenítették fel. Az egyetemi nyomdában készült könyvben Kahler Frigyes a Brusznyai-perről, Ladányi István a tanár Brusznyairól ír, míg az egyetemi kutatócsoport vezetőjének, Nagy Andrásnak Az öntörvényű értelmiségi című tanulmányát olvashatjuk. A kötetben helyet kapott továbbá Kocziszky Éva Brusznyai Árpád és a magyar Homéros-kutatás című írása és Szávai Dorottya interjúja Ritoók Zsigmonddal.

A Pannon Egyetem a Brusznyai megemlékezések sorához még a hagyományos aulai emlékhangversennyel kapcsolódott, amelyen a Mendelssohn Kamarazenekar Kováts Péter vezényletével előadta az Egmont-nyitányt, majd a közel 200 fős Brusznyai Oratóriumkórussal kiegészülve felcsendült Schubert B-dúr miséje. Rábai Zsanett Brusznyai Árpádné Honti Ilona naplójából olvasott fel részleteket, Brusznyai Árpád unokája, Inotay Nóra pedig átadta a 2018. évi Brusznyai-díjakat Kovácsné Siffer Anikó tanárnőnek és Tóth István Imre végzős gimnazistának.

Fotók: Gombás Kornél, Szabó László

A Brusznyai-kiadványok bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

Miután megismertem őket Veszprémben és hallottam a történeteiket, úgy gondoltam, talán ez az utolsó lehetőség, hogy megtudjuk, milyen volt az élet, a diákélet abban a zűrzavaros időszakban, ami az ötvenes éveket jellemezte. Olyan emberek ők, akik gyerekfejjel élték meg a második világháború borzalmait, és fiatalként szembesültek a szocializmus vasöklével. Nem csak a forradalom, de a fiatalságuk is a történelem része.

Milyen volt felvételizni, amikor még csak 1953-at írtunk?

Margit néni: A középiskolákon keresztül jelentkeztünk, levélben. Akinek jól sikerült az érettségi, mondjuk kitűnő lett, annak csak elbeszélgetése volt később, gyakorlatilag egyből felvették. Bár azért némileg irányított volt a rendszer.

Imre bácsi: Igen, nem volt teljesen szabad a választásunk. Én építészmérnöknek jelentkeztem. De azt akkor nem nagyon támogatta az állam, augusztusban kaptam a levelet, hogy felvettek vegyésznek. Mert úgy gondolta az állam, hogy az az ipar fog feltörni, több szakember kell. Miután felvételt nyertünk, az egyetem emberei felkeresték a települések párttitkárait, és megkérdezték, hogy milyen a felvételiző családja. Például mi földművelők voltunk, édesapám a termelési szövetkezet tagja volt, és volt nézeteltérése a titkárral, aki így olyan valótlanságokat mondott, hogy az egyetemi megbízottak kijöttek a szántóra megkérdezni, ebből mennyi igaz.

Élni tudni kell. Szociális alapon és tanulmányi alapon is kaphattak ösztöndíjat, sőt a kitűnők havi juttatása magasabb volt, mint egy kezdő mérnök bére.

Margit néni: Minden évben nagyon hajtottam az ösztöndíjra. De nem vetett fel bennünket a pénz. Ennek ellenére nagyon jól éreztük magunkat. Szerettünk sétálni, sokat jártunk moziba. Két forint volt egy mozijegy, de ha tíznél több ember ment, akkor csak egy.

Imre bácsi: Így aztán volt, hogy egy filmet rengetegszer láttunk, mert valaki menni szeretett volna, és kellett még pár ember a tízhez. (nevet)

Margit néni: A Várban laktunk. A leánykollégium ajtaja az pont a templomra nézett. Nagyon rossz hely volt.  Reggel szinte úgy éreztük, mellettünk szólt a harang. Idővel megszoktuk, de nem sírom vissza. Hideg volt, szeles. Fűtés egyáltalán nem létezett. Az egész épületre pár cserépkályha jutott. Legtöbbször vagy nem tudtuk begyújtani őket, vagy ha be is gyújtottunk, nagyon füstöltek. Olyan hideg volt, hogy az egyetemi év nagy részében nem tudtunk ott fürdeni, mert jéghideg víz volt csak. Szerencsére addigra az A épületben már voltak mosdók, zuhanyzóhelyek. Gyakorlatilag ott készülődtünk. De este muszáj volt visszamenni a kollégiumba aludni.

Imre bácsi: 12, 14, 18 fős szobák voltak. Lányok és fiúk külön laktak nagy termekben.  Sok emeletes ágy volt berakva egy-egy szobába, így fértünk el.

Ám valami mégiscsak elindította a tiltakozó gondolatokat. Szikrából tüzet csiholt, és 1956-ra már fegyveres fiatalok rohangáltak a főváros utcáin.  Volt ennek valami előszele?

Margit néni: Hatalmas nyomor volt.  Alig volt mit enni, pedig már évekkel a háború után voltunk. De ötvenhat tavaszán, amikor befejeztük a félévet, érezni lehetett, hogy puskaporos a levegő. Az emberek dolgoztak és éheztek. Nagy volt az elégedetlenség.

Imre bácsi: Mi „téesz” (TSZ) tagként teljesíthetetlen és nevetséges ütemtervek elé voltunk állítva. Édesapám emiatt is keveredett ellentmondásba. A párttitkár a központnak már akkor azt jelentette, hogy ennyi meg annyi zsák búza van, amikor még le sem volt aratva.

Őszre fordult az idő. Elfogyott a türelem. Tüntetések, forradalmi tanácsok szerveződtek. Október 23-án kitört a forradalom.

Margit néni: A képek között egy kép van, ami egy tüntetésen készült. Ezeken mi is mindig felvonultunk, de nem voltunk olyan nagy forradalmisták. Nem voltunk a Forradalmi Tanács tagjai, vagy ilyesmi. Természetesen egyetértettünk azzal, hogy az akkori helyzet tarthatatlan volt.

Imre bácsi: A pesti események alatt mindig hallgattuk a Szabad Európa Rádiót. Tudtunk olyanról, aki viszont aktívan részt vett. Egy zirci fiú, aki nagyon jó barátom volt. A forradalom után kitiltották az ország összes felsőoktatási intézményéből. De az is nagy szerencse volt, hogy életben hagyták.

A veszprémiek kedvenc tanára, a fiatal Brusznyai Árpád előadásaira megtelt a színház. Ő már nem volt ilyen szerencsés. A forradalom leverése után a kormánypárti tagok börtönbe akarták záratni ellenforradalmi tevékenységéért, mert nem szerették volna, hogy kivégzésével felszítsák a kedélyeket Veszprémben. De az akkori párttitkár, Pap János addig ment, amíg halálbüntetésre nem módosították ezt. A két volt diák arca elkomorult, mikor ezt mesélték. Maguk is remek szónoknak tartották őt. De mi történt a veszprémi diáksággal?

Margit néni: November 4-én elérték az oroszok Veszprémet. Nagy túlerőben voltak, tankokkal, teljesen felfegyverkezve. De ezek a katonák nem olyan tipikus orosz ábrázattal rendelkeztek. Nem, ők „alja nép” voltak. Akiket a balkáni térségből összeverbuváltak, és csak lőni tudtak. Ezekkel nem nagyon kellett tárgyalni. A Várban bújtunk el. Volt egy fiú, a felettünk lévő évfolyamba járt. Ő mindenáron fegyvereket akart fogni, de a többség józanabb gondolkodású volt.

Az orosz katonák kiterelték a diákságot. Átkutatták minden holmijukat. Elvittek, amit csak lehetett.

Margit néni: A fiúkat elvitték, minket meg betereltek egy terembe. Egyik barátnőm, Éva tudott valamennyire oroszul, és megtudtuk az egyik tiszttől, hogy akkor tesszük a legjobban, ha elmegyünk, amint lehet. Már estére járt. Mondta a tiszt, hogy nemsokára tűzszünet lesz, amíg az tart, szedjük össze, ami kell, és menjünk, rejtőzzünk el a lakosoknál. Erzsike volt az egyetlen lány, akinek senki ismerőse nem volt a városban. Magammal vittem ahhoz a családhoz, ahova tartottam. A színházig tudtunk lefutni, mikor is véget ért a fegyverszünet. Rengeteg lövés eldördült. A Hóvirág lakótelepen éltünk heteken keresztül egy több kisgyerekes családnál.

Imre bácsi: Amikor megérkeztek az oroszok a vár kapujához, az egyik barátommal lemásztunk a Benedek-hegynél levő lépcsősoron. A Vár alatt lévő utcában megállított bennünket egy férfi. ,,Egyetemisták vagytok?” – kérdezte tőlünk. Arra az estére vendégül látott minket. De másnap reggel mondta, hogy neki is menekülnie kell, mert részt vett a forradalomban, már körözték. Egy hölgy ismerősünk, aki a gyermekotthonban dolgozott, segített kettőnknek szállást találni. Az igazgató megengedte, hogy ott lakjunk. Ott voltunk két hétig. Utána mertünk hazaindulni, gyalog, mindenféle erdős úton.

A kollégiumban összeszedett fiúkat kihurcolták, valószínűleg vagy megölték volna őket idővel, vagy szibériai munkatáborban végezték volna. Hazahozatalukat dr. Polinszky Károly intézte el. A szétszéledt hallgatók besegítettek a családok mindennapjaiba, sorba álltak a boltok előtt, és amikor csak lehetett, informálódtak. Januárban csendesedtek el annyira a dolgok, hogy hazatérhettek. Az egyetem pedig levélben értesítette őket arról, mikor kezdődnek újra az órák. Ám miután tavasszal visszatértek, már semmi sem volt ugyanaz. A tanárok és a diákok közül is sokan disszidáltak. A megmaradtak pedig úgy tettek, mintha mi sem történt volna.

Margit néni: Amikor már visszatért az élet az egyetemre, pártküldöttek jelentek meg, és volt egy összejövetel, melynek az volt a lényege, hogy „öntsünk tiszta vizet a pohárba”. Beszéljük meg, ki mit szeretne tudni, aztán kuss. Gyakorlatilag ez a gyűlés nem tartott sokáig. Egy fiatalember megkérdezte: ,,Hát mi értelme volt annak, hogy elvitték a fiúkat az orosz katonák?” Mire a válasz: ,,Ilyen nem történt, innen nem vittek el senkit sehová. Megértették?” Közben a teremben ott ültek azok a hallgatók is, akiket pár hete még ki tudja, hová akartak elvinni. Ott jöttünk rá, hogy sosem lesz tiszta víz a pohárban, és erről lehet, hogy soha nem is beszélhetünk.

Fotók: Az interjúalanyok saját archívuma

A 1956 igaz története – Volt veszprémi egyetemisták elbeszélése bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

A száraz tények mögött kirajzolódik egy kalandos életút, Iszak Ferenc egykori veszprémi egyetemista sorsa. 1931. június 22-én született, egyetemi évei után volt újságíró, dolgozott cementgyárban, de az egyetemet nem Magyarországon fejezte be. Egykori évfolyamtársai, akik nemrég vették át gyémántdiplomájukat egyetemünkön, csak Iszak Pepi néven ismerték, ismerik. Tőlük hallottam sok évvel ezelőtt a történetet. Kipirult arccal, csillogó szemmel mesélték a színes kalandokat, amiket később maga Iszak Ferenc is megerősített.

Iszak Ferenc a sikeres gépeltérítés után az Egyesült Államokban telepedett le. Vegyészként dolgozott a kaliforniai Berkeley-ben, hirdetési ügynöksége volt, folyóiratokat adott ki, harcművészetet oktatott és jelenleg is magánnyomozóként dolgozik. A kilencvenes évek közepén jóga- és Pilates-oktató lett. Néhány éve, amikor megismerkedtünk, megtudtam tőle a gépeltérítés igaz történetét, amit azóta könyvben is megírt.

Iszak Ferenc és baráti köre a kommunista diktatúrától szenvedő, azzal elégedetlen fiatalokból állt, és régóta érlelődött bennük a nyugatra menekülés gondolata. Iszak Ferenc a lábatlani cementgyár ökölvívó klubjában ismerkedett meg Polyák Györggyel, aki már vezetett repülőgépet. Ettől kezdve egyre pontosabb terveket szőttek egy belföldi – célszerűen a Budapestről Szombathelyre induló – légijárat eltérítésére.

A társaság tagjai 1956. július 13-án a Vörösmarty-cukrászdában gyülekeztek, onnan indultak Ferihegyre. A háború utáni Maszovlet utódjaként 1954-ben létrejött MALÉV akkoriban a Szovjetunióban amerikai tervek alapján gyártott Li-2 repülőgépeket, az amerikai DC-3 másolatait használta. Ilyen repülőgép fegyveres eltérítésére készültek a fiatalok, akik létszáma kettőről időközben hétre duzzadt, hiszen a menekülés lehetősége másokat is magával ragadott. Az akcióba bevonták a nehézsúlyú bokszoló Balla Józsefet és Kiss Gábort, a vitorlázópilóta-vizsgával rendelkező Pintér Károlyt és Jakabfy Józsefet is. A csapat hetedik tagja Iszak Ferenc felesége, Emese volt.

Elhatározták, hogy Győr felett kerítik hatalmukba a gépet és Németországba repülnek. Tudták, hogy az utasok között mindig van egy felfegyverzett ávós tiszt is, ezért először őt kellett ártalmatlanná tenni. Ez a feladat a vasöklű Polyák Györgyre várt, aki majdnem elrontotta az akciót, mert Komárom fölött felugrott és elkiáltotta a jelszót: „Jé, ott van Győr!”. Egy utas helyreigazította, ettől kezdve idegtépő lassúsággal teltek a percek, amíg valóban Győr fölé értek. Polyák ismét felállt és elkiáltotta a jelszót. Ekkor Iszak Ferenc és a nehézsúlyú öklöző Balla József leütötték az ávósnak hitt ártatlan utast, a többiek berúgták a pilótafülke ajtaját, ahol legnagyobb meglepetésükre szembe találták magukat a fegyverét kezében tartó ávós tiszttel, Doktor Elekkel. A szerencse pénteken, 13-án melléjük szegődött, mert az alhadnagy fegyvere csütörtököt mondott. A túlerő legyűrte az ávós tisztet, a pilóták pedig készségesen követték az utasításokat, kis magasságra ereszkedtek és átrepültek Ausztriába.

Az üzemanyag fogytán volt, nem érték el a kitűzött úticélt, Münchent, hanem egy menet közben észrevett kifutópályán – mint utóbb kiderült, egy NATO-támaszponton – szálltak le Ingolstadt közelében.

A gépeltérítők politikai menedékjogot kértek és kaptak. A két főszervező az Egyesült Államokba emigrált. Polyák György a U.S. Air Force, azaz az amerikai légierő pilótájaként, az újságíróból lett gépeltérítő, Iszak Ferenc pedig az amerikai elhárítás tisztjeként ment nyugdíjba.

Külön érdekessége a történetnek, hogy az utasok közül ketten (az akkori kommunista ifjúsági szövetség, a DISZ egyik titkára és barátnője) ugyancsak politikai menedékjogot kértek és kaptak.

Nemrég jelent meg Iszak Ferencnek a történetet hitelesen leíró könyve, és mint tőle megtudtam, rövidesen Magyarországra érkezik, mert elkezdődik a könyve alapján készülő film forgatása is.

Szerző: dr. Kovács Kristóf

Fotó: archív

A Veszprémi egyetemista volt a világ első fegyveres gépeltérítője – A szabadságot nem adják ingyen bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

Az orosz nyelv és a marxista ideológia kötelező tárgy volt és minden felsőoktatási intézmény, így a veszprémi is katonai tanszék létesítésével és a katonai tárgy bevezetésével katonatiszt-képző intézménnyé vált.

A Nyugattól vasfüggönnyel elzárt ország, a Szovjetunió vezetésével a harmadik világháborúra készült. Mindent a hadigazdaság szolgálatába állítottak és mindenütt befurakodott ellenséget kerestek. Mígnem aztán Sztálin, aki több embert gyilkoltatott meg, mint Hitler, 1953-ban meghalt.

1956 februárjában Hruscsov leleplezte Sztálin elhallgatott

bűneit. A lengyelországi Poznańban 1956 júniusában felkelés tört ki, melyet levertek. Magyarországon értelmiségi fórumok, politikai vitaközpontok jöttek létre, októberben tömegmozgalom alakult ki, minden településen létrejöttek a forradalmi bizottságok. Az egyetemisták október 23-án Budapesten, majd Debrecen és Szeged mellett Veszprémben is létrehozták saját ifjúsági szervezetüket és demokratizálást célzó követeléseket fogalmaztak meg az alábbiak szerint.

F E L H Í V Á S!

A Veszprémi Vegyipari Egyetem megalakult MEFESZ szervezete, egyetértve az ország összes egyetemeivel és főiskoláival, országunk demokratikusabb fejlődésének meggyorsítása érdekében egész népünk elé az alábbi követeléseket tárja:

1./ Független, semleges Magyarországot, önálló nemzeti külpolitikát, önálló gazdaságpolitikát.

2./ Nagy Imrét a legfelsőbb állami vezetésbe.

3./ A békeszerződés értelmében 1957. január 1-ig a szovjet csapatok vonuljanak ki.

4./ Az országgyűlés külügyi bizottsága vesse fel a dunai konföderáció gondolatát.

5./ Követeljük március 15. nemzeti ünneppé, október 6-a nemzeti gyásznappá nyilvánítását, a Kossuth címer visszaállítását.

6./ Szovjet-magyar barátságot, a teljes egyenjogúság alapján.

7./ Követeljük az általános emberi szabadságjogok legteljesebb biztosítását, az alkotmány betartását. Abszolút tájékoztatási és sajtószabadságot.

8./ Minden 18 éven felüli magyar állampolgárnak útlevelet keletre és nyugatra.

9./ Követeljük a bírói függetlenség intézményes biztosítását, és a halálbüntetés eltörlését politikai perekben.

10./ Hozzák nyilvánosságra a rehabilitációs Rajk-per gyorsírásos bírósági jegyzőkönyvét.

11./ Követeljük a törvénysértők felelősségre vonását, és szigorú megbüntetését.

12./ A parasztpolitika felülvizsgálatát, és a parasztság helyzetének sürgős megjavítását.

13./ Magyar kézbe a magyar uránt.

14./ Követeljük az összes statisztikai adatok és az összes külföldi kötelezettségeink rendszeres nyilvánosságra hozatalát.

15./ Állapítsák meg a fizetések alsó és felső határát.

16./ Szüntessék meg a káderlap minden formáját.

17./ Teljes egyetemi autonómiát.

18./ Követeljük a katonai szolgálati idő 12 hónapra való megállapítását sorköteleseknél.

19./ Reális alapokra helyezett tervgazdaságot!

20./ A műszaki vezetést kössék szakképzettséghez.

Elítélünk minden fasiszta, sztálinista provokációt.

Munkás-paraszt fiatalok! – Álljatok mellénk!

Jelszavunk: S Z O C I A L I Z M U S T magyar módra

1956. október 23.
      

Veszprémi Vegyipari Egyetem

MEFESZ Szervezete

Követelésekkel jelentkeztek a munkások is, Budapesten ledöntötték Sztálin szobrát. Nagy Imre alakított kormányt, mely kinyilvánította az ország semlegességét, létrejött a fegyveres nemzetőrség. Veszprémben az egyetemen 10 napig működött a Szabad Veszprém Rádió. A forradalmat a szovjet csapatok november 4-én leverték. Fegyveres harcok voltak főleg Budapesten, de Veszprémben is, amelyekben 4 egyetemi hallgató sebesült meg. Az uralmat a Szovjetunióban megalakított Kádár-kormány vette át. A megtorlás során 22 ezer ítéletből 350 volt halálos. (1848 után Haynau 110 embert végeztetett ki.) Országosan 860 főt, Veszprémből 90-et, köztük 58 hallgatót és 3 oktatót deportáltak a Szovjetunióba. Veszprémben 13 oktatót távolítottak el és 32 hallgató kapott kizárást, vagy ösztöndíjcsökkentés fegyelmi büntetést. Amíg nyitva volt a nyugati határ, körülbelül 200 ezren – köztük 51 veszprémi hallgató és 7 oktató – menekültek a forradalommal rokonszenvező Nyugatra.

Az 50. évforduló alkalmából Sólyom László magyar köztársasági elnök azt mondta, hogy a forradalom feltárta a kommunizmus valódi természetét és a szó szoros értelmében világtörténelmi jelentőségű volt. A magyar forradalomról elismerően nyilatkozott budapesti beszédében George Bush, az Egyesült Államok elnöke, Borisz Jelcin, Oroszország elnöke pedig a magyar Parlamentben kijelentette, hogy „1956 tragédiája a szovjet rendszer lemoshatatlan szégyenfoltja marad örökre.”

A szerzőről:

Paczolay Gyula 1930. november 2-án Ercsiben született, középiskolai tanulmányait Kunszentmiklóson és Újpesten végezte. 1953-ban a Veszprémi Vegyipari Egyetemen szerzett vegyészmérnöki oklevelet. 1962-től a műszaki tudományok kandidátusa. 1963-tól a Veszprémi Vegyipari Egyetem oktatója, a Fizikai Kémia Tanszék egyetemi docenseként 1992-ben vonult nyugdíjba. Szerteágazó munkássága során több alkalommal feldolgozta az 1956 októberi forradalom veszprémi és egyetemi vonatkozásait.

A VVE MEFESZ (Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége) vezetője Füredi Zoltán V. éves hallgató, szervező titkára Szűcs István IV. éves hallgató. A vezetőség tagjai: Pálinkás Keresztély IV. éves, Mekl József III. éves, Jedlovszky Pál I. éves és Bíró Sándor IV. éves hallgatók.

A Amit 1956-ról tudni kell – Dr. Paczolay Gyula ny. egyetemi docens tollából bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

Az október 23-i ünnepség az A épületben kezdődött, ahol Felföldi Gábor közművelődési titkár rövid beszédében Brusznyai Árpádról, a forradalom vezetőjéről és az idén elhunyt Dr. Szűcs Istvánról, a MEFESZ szervezőjéről emlékezett meg. Ezután az Egyetemi Versmondó Műhely tagjai, Battyányi-Nagy Annamária, Marosvölgyi Gergely és Felföldi Gábor szavaltak a megemlékezéshez illő verseket.

Az A épületben Brusznyai Árpád, valamint az elhurcolt hallgatók emléktábláját koszorúzta meg Dr. Friedler Ferenc rektor és Kalmár Péter, a Hallgatói Önkormányzat elnöke. Ezután a B épület 2006-ban, az 50 éves évfordulóra állított örökmécsese következett, majd a menet továbbhaladt a C épületbe.

A megemlékezés a Szabad Veszprém Rádió emléktáblájának koszorúzásával ért véget, mely 1956. október 30-tól november 3-ig a C épületből sugározta adását a 43 méteres rövidhullámon.

Tihanyi Rita

fotó: Ruppert Tamás

A 1956. október 23-ra emlékeztünk bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

A veszprémi Várban tartott ünnepség után a Megyei Bíróság épületének tanácstermében fogadás, majd könyvbemutató volt. Ezen a „társasutazás” egyik résztvevője, a forradalom napjaiban IV. éves hallgató és nemzetőr, az emléktábla-leleplezésen jelen lévő dr. Szíjj Ferenc „Túl a Kárpátokon” c. munkájának ez alkalomra megjelent második kiadását mutatták be.

A 61 oldalas munka beszámol a veszprémi forradalmi napokról, a letartóztatásról, majd a teherautó rakterében fegyveres kísérettel megtett Veszprém–Ungvár, majd az ungvári börtön megtelése után speciális rabszállító vasúti kocsikon megjárt Ungvár–Sztrij útról. Ezt követően ír a két börtönben töltött napról, a karácsony előtti hazautazásig, amikor is a deportáltakat teherautókkal visszaszállították a veszprémi börtönbe. Leírja a Veszprémi Egyetemen részükre – és a hazarendelt koreai hallgatók tiszteletére – a dékán által adott fogadást is.

Szíjj Ferenc ugyan évkihagyás nélkül be tudta fejezni tanulmányait és megkapta vegyészmérnöki diplomáját, de olyan kádervéleményt írtak róla, amellyel egy ideig csak segédmunkásként tudott elhelyezkedni. Később kutatómérnök lett és tudományos fokozatot is szerzett.

A „Túl a Kárpátokon” az Egyetemi Könyvesboltban kapható, illetve megrendelhető.

Veszprémből 1956. nov. 8-án deportáltak

 Veszprém → Ungvár → Sztrij

       Dőlt betűvel van írva a szovjet hatóságok általi  őrizetbe vétel helye.  A nagyposta akkor a Dózsa György út és a mai Óvári Ferenc utca sarkán lévő emeletes épületben volt.  Rákóczi tér = az akkori Rákóczi tér 10. alatti egyemeletes diákszálló (a mai Budapest út 6.), Vár = diákszálló a Várban (egykori nagyszeminárium), é.h.  = éves hallgató, * = a rendőrség szerint kiváló forradalmár (Mészáros Gyula adatai alapján).

     1. Amrich László (1937 Ózd), II. é. h., nemzetőr. Rendőrség-Bíróság.  (Egyetemi oktató: 1960-1996) – 2. Balogh Lajos* (1933 Kaposvár), egyetemi tanársegéd, a Nemzetőrség parancsnoka. Rendőrség-Bíróság. (Az egyetemről eltávolították.)  –  3. Balogh Vilmos  (1932 Szentkozmadombja) V. é.h., nemzetőr. Egyetem.  –  4. Bércz Jenő (1932 Polgár), a NEVIKI vegyészmérnöke, nemzetőr. (Felcserként tevékenykedett.) Vár Nyugatra távozott. –  5. Bernolák Béla  (1935 Újpest), IV. é.h.  nemzetőr. Vár

6. Boncz József*  (1938 Veszprém), nemzetőr. Nagyposta.  –  7. Csáky Tamás (1935 Mezőke-resztes), II. é.h.,  nemzetőr. Egyetem.  –  8. Csapó Zoltán  (1935 Sopron)  II. é.h., nemzetőr. Egyetem.  (1960-ban végzett, akkor egyetemi oktató, majd később az egyetem főtitkára lett.)  –  9. Csetényi József  (1932 Seregélyes) V. é.h., nemzetőr. Megyei VB.  –  (Egyetemi oktató: 1957-1993) – 10. Csicsics Péter* (1939 Veszprém),  kiskorú, nemzetőr.  Nagyposta.

11. Csizmár József  (1933 Sátoraljaújhely), V. é.h., nemzetőr. Vár.  –  12. Domonkos Zoltán (1936 Szeged), III. é.h., nemzetőr. Vár.  –  13. Drávucz Jenő*  (1933 Jászladány), II. é.h., nemzetőr. Rendőrség-Bíróság.  – 14. Ebel Dénes (1936 Veszprém),  gépjármű-villamossági szerelő, nemzetőr. Nagyposta.  –  15. Fehérvári János  (1935 Szirák),  III. é.h., nemzetőr. Vár.

16. Ferenczi Béla  (1940 Gyulafirátót),  kiskorú, nemzetőr. Nagyposta.  –  17. Fuchs Pál* (1935 Szombathely),  III. é.h., nemzetőr.  (Később a MÁFKI párttitkára lett.)  Rendőrség-Bíróság  –  18. Füredi Zoltán*  (1928 Vasas),  V. é.h., nemzetőr. Egyetem.  Nyolc hónapra internálták, csak 1962-ben folytathatta tanulmányait.–  19. Gaál Vilmos  (1933 Szilaspogony), V. é.h. nemzetőr. Megyei VB.   –  20. Gabler József*  (1931 Veszprém),  Nemzetőr.  Nagyposta.

21. Galambszegi Árpád  (1933 Kistelek),  V. é.h., nemzetőr. Egyetem.  –  22. Gémes István (1935 Szarvas),  III. é.h., nemzetőr. Egyetem.  –  23. Gerencsér Ferenc  (1934 Szombathely), V. é.h., nemzetőr. Egyetem.  –  24. Göndöcs Ferenc* (1936 Veszprém), Nemzetőr. Nagyposta  –  25. Grosch Béla   (1936 Hosszúhetény),  III. é.h., nemzetőr. Vár.

26. Hessz Béla (1934 Szentkirály),  nemzetőr. Nagyposta. –  27. Holl Nándor*  (1937 Veszprém), nemzetőr. Nagyposta.  –  28. Hortoványi Gyula* (1937 Veszprém),  nemzetőr. Vár  –  29. Horváth Lajos (1933 Agyagosszergény), V. é.h., nemzetőr. Rákóczi tér.  –  30. Illikmann Sándor*  (1936 Veszprém),  nemzetőr. Nagyposta.

31. Juhász János*  (1933 Orosháza),  nemzetőr. Nagyposta.  –  32. Kaczander Károly*  (1934 Salgótarján),   IV. é.h., a Nemzetőrség operatív csoportjának tagja. Vár. (Kétszer letartóztatták.) –  33. Kánics Lajos* (1934 Sopron), IV. é.h., a Nemzetőrség operatív csoportjának tagja. Vár.  (Hazatérése után Nyugatra távozott.) –  34. Kilián Zoltán*  (1931 Budapest),  nemzetőr. Nagyposta.  –  35. Kiss Gábor  (1934 Békéscsaba),  IV. é.h., nemzetőr.  Rákóczi tér.

36. Klug Ottó  (1934 Budapest), IV. é.h., nemzetőr. Megyei VB (Többször letartóztatták.)  –  37. Kocsis Géza  (1930 Pozsonyligetfalu), egyetemi tanársegéd, nemzetőrparancsnok. Vár. (Később az oktatói párt-alapszervezet titkára) –  38. Kormos Ferenc  (1933 Nekézseny),  III. é.h., nemzetőr. Vár. –  39. Kovács Zoltán (1933 Tiszalök), V. é.h. Egyetem. – 40. Kozorics István  (1936 Magyar-nádalja),  III. é.h., nemzetőr.  Rákóczi tér.

41. Laky János  (1934 Balatonarács),  III. é.h., nemzetőr. Vár.  –  42. Lázár Ferenc  (1934 Dunaalmás),  III. é.h., nemzetőr.  Rákóczi tér.  – 43. Légrádi Mihály  (1940, Veszprém), kiskorú, nemzetőr.  Nagyposta.  – 44. Linzmayer János (Öcsi) (1939 Székesfehérvár), kiskorú, nemzetőr. Vár. Nyugatra távozott, tanúskodott az ENSz bizottság előtt. –  45. Lukácsy György* (1936 Tata-Óváros), Nemzetőr.  Nagyposta.

   46. Magyari Sándor*  (1933. Szeged), IV. é.h., a nemzetőrség operatív csoportjának tagja. Vár. – 47. Mogyoróssi Sándor*  (1935 Nagykálló),  IV. é.h., nemzetőr.  –  48. Mohácsy Tibor  (1934 Táp),  V. é.h., a Nemzetőrség operatív csoportjának tagja. Vár. – 49. Monostory László*  (1934 Szombat-hely), IV. é.h, nemzetőr. Rendőrség-Bíróság. – 50. Nagy Endre (1932 Beled), IV. é.h., nemzetőr. Vár. 

     51. Nagy Ottó  (1937 Iszkáz),  V. é.h., nemzetőr. Rendőrség-Bíróság.  – 52. Nagy Sándor (1934 Vámoscsalád), nemzetőr, géppuskás. Vár. – 53. Óhegyi Károly* (1937 Veszprém), nemzetőr. Nagy-posta – 54. Ország Imre  (1931 Nagyszékely), V. é.h.. Vár  – 55. Páll Csaba (1937 Budapest),  II. é.h., nemzetőr. Rendőrség-Bíróság.

     56. Papp Gyula  (1931 Nagyvázsony),  nemzetőr. Nagyposta  –  57. Papp János  (1934 Veszp-rém),  IV. é.h., nemzetőr. Egyetem  – 58. Persay Gyula*  (1935 Nova),  IV. é.h., nemzetőr, a rádiós csoport tagja. (Két félévre kizárták.) –  59. Péterfi Tibor*  (1934 Szápár), IV. é.h., nemzetőr.  Rend-őrség-Bíróság  –  60. Petri Vilmos*  (1934 Nagykanizsa), IV. é.h., a Nemzetőrség operatív csoport-jának tagja.  Vár (Hazatérése után nyugatra távozott.)

    61. Pfeiffer Gyula (1934 Debrecen), V. é.h., nemzetőr. Egyetem – 62. Rikk József  (1933 Szek-szárd), II. é.h., nemzetőr.  Rendőrség-Bíróság.  –  63. Salakta István  (1933 Győr), V. é.h., nemzetőr. Egyetem.  –  64. Schrötter Ferenc  (1933 Rimaszék),  IV. é.h., nemzetőr. Vár  –   65. Schwantner László  (1934 Pusztaszabolcs),  V. é.h., nemzetőr.  Vár       

    66. Simon Ferenc*  (1934 Székesfehérvár),  IV. é.h., nemzetőr. Rendőrség-Bíróság.  – 67.  Simon Tibor*  (1936 Szeged), III. é.h., a Nemzetőrség operatív csoportjának tagja. Vár.  –  68. Skrabák La-jos  (1926 Ecséd),  V. é.h., nemzetőr.  Megyei VB  –  69. Somhegyi György* (1938 Veszprém),  nem-zetőr. Nagyposta – 70. Somogyi Antal  (1936 Zalaerdőd),  II. é.h., nemzetőr. Rendőrség-Bíróság. (Egyetemi oktató: 1960-1996)

      71. Strenner József*  (1938 Veszprémfajsz),  nemzetőr.  Rákóczi tér  – 72.  Suri Kálmán  (1935 Királyszentistván),  nemzetőr. Nagyposta  – 73.  Süte/Somlai Tivadar  (1931 Zalaszántó), főhadnagy, a kieg. parancsnokság beosztottja. Kieg. Parancsnokság  –  74. Szabó László  (1927 Székesfehérvár), főhadnagy, a kieg. parancsnokság beosztottja. Kieg. Parancsnokság. A deportálás után internálták.  –  75. Szíjj Ferenc*  (1934 Nagyvázsony),  IV. é.h., nemzetőr. Rendőrség-Bíróság  –

      76. Szikszai Ferenc*  (1934 Törökszentmiklós),  IV. é.h., nemzetőr.  Rendőrség-Bíróság.  –  77. Szűcs Ferenc  (1934 Bodonhely), IV. é.h., nemzetőr. Rákóczi tér. (Egyetemi oktató: 1958-1994) –  78. Szűcs István*  (1935 Battonya), IV. é.h., nemzetőr, a Megyei Forradalmi Tanács tagja. Egyetem  (Többször letartóztatták, megverték, kizárták, csak 1963-ban vehette át a diplomáját) – 79. Szűcs László*  (1931 Veszprém), nemzetőr.  Nagyposta. –  80. Tatai József*  (1933 Veszprém), nemzetőr.  Nagyposta 

      81. Tóth József  (1934?  Csopak),  nemzetőr. Nagyposta  –  82. Tótok Sándor  (1937 Mátra-szele), II. é.h., nemzetőr. Rendőrség  – 83. Vajda Sándor (1935 Büssü),  II. é.h., nemzetőr. Rendőrség.  – 84. Vastagh Mihály  (1933 Nyírbéltek), IV. é.h., nemzetőr.  Rákóczi tér  –  85. Vékony Ferenc*  (1935 Szeghalom),  IV. é.h., nemzetőr. Szentkirályszabadja 

      86. Veres Károly  (1933 Zalaegerszeg),  nemzetőr.  Egyetem  –  87. Vígh Antal*  (1931 Makó), egyetemi tanársegéd, az operatív csoport vezetője. Szentkirályszabadja  (Az egyetemről eltávolították.) – 88. Vincze László  (1933 Bezdán),  V. é.h., nemzetőr, a rádiós csoport tagja.  – 89. Virág Pál (1935 Mezőberény), IV. é.h., nemzetőr, a rádiós csoport tagja.  –  90. Wlasitsch László*  (1934 Bezenye), IV. é.h., nemzetőr. Egyetem. (4 félévre kizárták, csak 1962-ben végezhetett.)

     Megjegyzések: A deportáltak nagy többségét az ungváriból a Kárpátokon túli, galíciai, sztriji börtönbe szállították tovább. Benedek Pál professzor Veszprémben egyszer, Polinszky Károly dékán Budapesten két alkalommal is eljárt a szovjet hatóságoknál hazaengedésük érdekében. A korábban hazaküldött kiskorúak után december második felében térhettek vissza. A hallgatók közül jó néhányan csak évek múlva, vagy Budapesten folytathatták tanulmányaikat és végzés után egy ideig diplomával is csak fizikai munkára alkalmazták őket.

     Források: Horváth Miklós – Olekszandr Pahirya: Kényszerkirándulás a Szovjetunióba. Magyar deportáltak a KGB fogságában. 1956. Argumentum Kiadó, Budapest, 2012. 340-349. old. – Mészáros Gyula: Forradalom és szabadságharc Veszprémben. 1956. Tények, dokumentumok, visszaemlékezések.  Művészetek Háza, Veszprém, 2001. 407-423. old. –  Paczolay Gyula: A forradalom felszámolása. – In:  Albert József (szerk.): A Veszprémi Egyetem története 1949-1999. A Veszprémi Egyetem Tanácsa, Veszprém, 2002. 255-265. old. – A Pannon Egyetem Levéltára: Hallgatók adatai.  –  Váradi Natália: Dokumentumok az 1956-ban Veszprémből a Szovjet-unióba hurcolt egyetemistákról Ukrajna Állambiztonsági Hivatalának ungvári levéltárából. Veszprémi Szemle 15. évf. 4. szám, 3-41. old. (2013)

Dr. Paczolay Gyula

ny. egyetemi docens

     U.i.: Horváth Miklós hadtörténész, az MTA doktora és Olekszandr Pahirya kijevi levéltáros 2012-ben Budapesten, az Argumentum Kiadónál megjelent „Kényszerkirándulás a Szovjetunióba – Magyar deportáltak a KGB fogságában – 1956” című 408 oldalas könyve a veszprémiekkel együtt összesen 860 magyar állampolgárságú deportált személyt említ.

A Dr. Szíjj Ferenc „útibeszámolója” bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

Dr. Paczolay Gyula, egyetemünk nyugalmazott docense a városnál kezdeményezte, hogy a deportáltak tiszteletére méltó emlékhelyet hozzanak létre. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának, a Pannon Egyetemnek, valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak összefogása eredményezte, hogy november 7-én délután kettő órától felavatásra került az egykori várbörtön falára elhelyezett bronztábla, Diénes Attila Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása.

Az emléktábla leleplezésén, ahol Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes úr mondott avató beszédet és az egyházak képviselői megáldották az 1956-os veszprémi deportáltak emléktábláját, részt vett Dr. Friedler Ferenc rektor úr és Csapó Viktor HÖK elnök is. A kulturális műsorban pedig közreműködtek a Veszprémi Egyetemi Kórus illetve az Egyetemi Versmondó Műhely tagjai.

A rendezvény végén egy kedves idős hölgy odajött hozzám, és feltette az amúgy költői kérdést: Hol vannak a mai egyetemisták, akik most fejet hajthatnának a hős elődök előtt? Kultúrosként nem ütköztem meg a „hiányon”, de azért mindenki megpróbálhatja magában megválaszolni a kérdést. Én ehelyett itt inkább Szűcs István veszprémi MEFESZ-vezető, egykori deportált visszaemlékezéséből ragadnék ki néhány sort, amely bepillantást enged az 1956-ban elhurcoltakkal történtekbe:

„Reggel kivezényeltek a börtönudvarra, felraktak a nyitott tehergépkocsikra tizenöt-húszasával és elindultunk, ahogy mondták, Szibériába. Útközben sok cédulát dobtunk ki, sálba, zsebkendőbe kötöttük, kesztyűbe dugtuk bele. Ezekből több eljutott a hírközlő szervekhez, az én szüleim is többször hallották a nevemet az Amerika Hangjában, bemondta London, a Szabad Európa. A határon túl az ungvári börtönbe kerültünk. Velem kezdődött a sor, mert még a veszprémi börtönben lefolytatott kihallgatások során kiderült, hogy én a Veszprémi Forradalmi Tanács tagja voltam. A tolmácsok kárpátaljai magyarok voltak. Kihallgatóink teljesen tájékozatlanok voltak a magyarországi eseményekről, például azt kérdezték tőlem, hány terhes anyát dobtam le a tízedik emeletről, hány szovjet csecsemőt téptem ketté. Praktikusabb kérdés volt, hogy hány szovjet katonát öltem meg. Mondtam, hogy egyet sem. A másik kedvenc téma volt az imperializmus ügynöke. […]

A cellák kb. öt méterszer öt méteresek voltak, 12-14 főre méretezve, hat-hét emeletes vasággyal Minden ágyban két-három szál deszka volt. Ezekben több száz bevésett nevet találtunk, ezek két városhoz és két időponthoz kötődtek: 1953 Berlin és 1956 Poznań. Az őröktől megtudtuk, hogy onnan is hoztak ide ilyenféle csirkefogókat, mint mi vagyunk.”

A rendezvényen készült teljes képgalériát ide kattintva érhetitek el!

Felföldi Gábor
Fotók: Domján Attila

A 1956-ban deportáltak emléktáblája bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

Gyülekező az A épület előcsarnokában, ahol ünnepi beszédet mond Dr. Friedler Ferenc, a Pannon Egyetem rektora. Közreműködik Battyányi-Nagy Annamária, az Egyetemi Versmondó Műhely tagja.

Az emlékmenet az A épületből a B épület érintésével a C épület előcsarnokába tart, ahol Csapó Viktor, a Hallgatói Önkormányzat elnöke mond beszédet. Közreműködik Marosvölgyi Gergely, az Egyetemi Versmondó Műhely tagja.

A Közművelődési titkárság tisztelettel meghívja az egyetem polgárait a koszorúzással egybekötött ünnepi alkalomra!

Fotó: internet

A Egyetemi ünnepség és emlékmenet az 1956-os Forradalom tiszteletére bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

Tetteik emléke felelősséget hordoz magával, mellyel nekünk is együtt kell élnünk. Megannyi áldozat árán megszerzett szabadságunk nem érdemes arra, hogy pillanatnyi gyengeségünkben elengedjük. Felelősséggel tartoznak oktatóink, akik a jövő generációját nevelik tudással, és továbbadott magyar büszke eszmékkel. Felelősséggel tartoznak a diákok, akik továbbviszik az eszméket, amik a múltban többször is buzdították a polgárokat nemzetük védelmére.
Rektorunk beszéde után, a forradalomban aktívan rész vevő, hősiesen helyt állt személyek kaptak emléklapot, köszönetképpen a nemzetért való kiemelkedő tetteikért.

Emléklapot kapott Dr. Babóczky Ervinné Dr. Kampós Klára, Dobosné Szabó Éva, Mészáros Gyula, Dr. Polinszky Károly (posztumpusz), Rozmanith Antal, Dr. Solymár Károly (posztumusz), Szabó László, Dr. Szántó Andrásné Rakáts Edit, Dr. Szijj Ferenc, Dr. Szűcs István és Vígh Antal (posztumusz).
Szilvásiné Csordás Éva előadóművész egy verssel , Rozsnyói Péter pedig zongora előadásával adott hangot az emlékeknek. A megemlékezés zárása képpen, emlékmenettel vonultunk az egyetemen felállított forradalmi emlékművek koszorúzására, az A és C épületekbe, és a B épület falán lobogó mécseshez.
Végezetül Dr. Rédey Ákos szavaival éltessük az emlékeket. “Tanulni mindig lehet, és kell a történelemből!”

A Veszprémi és országos forradalmárokra emlékeztünk bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.