Ezen alkalommal az esemény vendége Zalán Tibor költő és prózaíró, dramaturg volt. Az esemény különlegességét az adta, hogy a művész Hófehérke című bábjátékát a Kabóca Bábszínház előadásában megtekinthették a jelenlevők. Az előadás nagyon színes és élménygazdag volt, az előadók kitűnő tehetségről és énekhangról tettek tanúbizonyságot, melyhez a bábok játéka és a kreatív díszlet és színpadkép társult.

Ezután az alkotó előadása következett. A költőről megtudhattuk, hogy leginkább három téma foglalkoztatta az élet, a halál és a szerelem.  Az élet témakörével foglalkozik például az Égő lándzsák című verse. Első versei megírására a szerelem ösztönözte, Ady stílusában kezdett el verseket írni, a lányok meghódítása céljából, természetesen a tanórákon. Ezeket (alacsony lévén) mindig a kiszemelt lány kezébe csúsztatta a szünetben, és ha esetleg a kiszemelt személy ezt nem vette észre és kicsúszott kezéből az írás, a következő szünetben egy másik lánynak oda lehetett adni – mesélte élményeit Zalán Tibor.  Költő – saját bevallása- szerint viszont azért lett, mert irigykedett egyik barátjára, akinek egy műve megjelent a Tiszatáj című folyóiratban. Ezután kezdett el hangjátékokat írni, annak ellenére, hogy a költeményeiért több díjat is kapott, majd ezután lett drámaíró (1 évig a Vígszínházban volt ösztöndíjas dramaturg). Prózaíró munkássága pedig a Papírváros című kötetének megjelenésével kezdődött és azóta is töretlenül tart.

A költészettel kapcsolatban Zalán elmesélte, hogy a költészet olyan, mint a komolyzene, éppen ezért verset olvasni úgy kell, mint zenét hallgatni, azaz többször átengedve magunkon a kapott anyagot, minden érzékszervünkkel átélve azt. Véleménye szerint nem jó az a költő, aki pusztán saját életét érzi bele a versbe, és egy példamondattal illusztrálta is ezt a nézetét: „belemarkoltam a zsebembe és üvegcserepekkel volt tele” mondta és ennek megértéséhez tényleg át kell mindenkinek egyénileg szűrnie magán, hogy mit jelent a zseb, a cserép, stb.

Ezután a közönségkérdéseké lett a főszerep, amiknek sorát a költő ismét egy saját történettel indította el. Megtudhattuk tőle többek között azt, hogy mindig is szeretett volna egy hosszú teraszt, amin 15 laptop van; ő egész nap csak ezen a teraszon járkálna, és mindegyik művéhez írna egy-egy sort.

A természettudományok felől is megközelíthettük az életművét. Amikor a mélyfúrás módszerének problémájával kerültünk szembe az előadó kifejtette, hogy ő egész életében úgy és azt szerette írni, ami érdekelte: így kezdhette életművét szürrealistaként, majd hatott rá az avantgárd és a tárgyias költészet is. Emellett kiemelte, hogy 11 évig dolgozott bábszínházban, és a mai napig törekszik arra, hogy bábdarabjai meghatározatlan korhatárnak szóljanak.

Ezután munkásságát összegezte néhány szóban Zalán Tibor. Elmesélte, hogy mikor indult Ady Endre volt a kedvence, de hatott rá József Attila, Babits, Kosztolányi is. Az előadás elején említett témái közül az élet iránt való érdeklődés kicsit csökkent, a szerelem mint érzés változatlan maradt, viszont a halál-téma egyre erősebb.

Heizinger Anita

fotó: Domján Attila

A „Dramaturg a foglalkozásom, író a hivatásom” bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

Az előadás fogalommagyarázatokkal és egy rövid történelmi áttekintéssel kezdődött, melynek során megtudhatták a jelenlevők, hogy a szemiotika jeltudományt jelent, hogy elsőként Platón foglalkozott ezzel a témával (ideák), a reneszánszban Locke volt a képviselője, a modern szemiotika atyjának pedig Pierce tekinthető. A modell kapcsán az előadó az alábbi háromszöget tárta hallgatósága elé, melyre egész előadásának fonalát felfűzte:

Előadásában Boda Dezső tanár úr kiemelte, hogy a makroszkopikus viselkedést mikroszkopikus folyamatok határozzák meg; a kettő közötti kapcsolatot a statisztikus mechanika biztosítja. A makroszkopikus szinten mérhető mennyiségekkel van dolgunk, és azt szeretnénk megérteni, hogy ezek a mennyiségek hogy következnek a mikroszkopikus (molekuláris) folyamatokból. Ezért egy molekuláris szintű modellt állítunk fel, majd egy statisztikus mechanikai módszerrel (általában számítógépes szimulációval) kiszámítjuk a makroszkopikus, mérhető mennyiségeket. Ha a számolt mennyiség értékét összevetjük a kísérleti értékkel, kideríthetjük, hogy az általunk felvázolt modell jó-e.

A mikroszkopikus szintű modellt a molekulák között ható kölcsönhatásokkal adjuk meg. Ennek megállapítására kiszámítjuk az egymástól r távolságra lévő molekulák energiáját, majd ebből kivonjuk a molekulák sajátenergiáját (amikor végtelen messze vannak egymástól). Az így kapott különbséget nevezzük intermolekuláris potenciálnak. Példa erre a Lennard-Jones illetve a Coulomb-kölcsönhatás.

Ezután tanár úr kitért saját kutatási területére is, mely ioncsatornák vizsgálatára irányul. Az ioncsatornák olyan óriási fehérjemolekulák, amelyek a sejtmembránban helyezkednek el, átfúrják azt és rajtuk egy pórus halad keresztül, amin a különböző ionok (nátrium, kalcium) áthaladhatnak. Ezek az ioncsatornák szelektívek egy adott ionra, azaz a nevüket adó iont nagyobb valószínűséggel engedik át, mint a többit.

Előadását Occam borotvájának ismertetésével zárta Boda Dezső tanár úr. Ezen keresztül a modellezési filozófiáját ismerhetjük meg, mely szerint egy rendszert a lehető legegyszerűbb olyan modellel írják le, ami még alkalmas a vizsgált jelenség reprodukálására. Occam borotvája éppen azt mutatja, hogy mindig a legegyszerűbb utat kell választani, mert egyrészt könnyebb dolgunk van, másrészt nem bonyolítják a képet olyan dolgok, melyek a vizsgált jelenség szempontjából nem is olyan érdekesek. Szumma szummárum elmondható, hogy amikor modellezünk, szükséges, hogy amputáljuk a valóságot, de ez muszáj ahhoz, hogy beszélni tudjunk róla.

Az előadás után ismét a kérdéseké lett a főszerep, ahol a modell bölcsészet felőli megközelítése is előtérbe került. Szóba került többek között energia és entrópia versenye, Lotman és a nyelvi modell kérdése, aki a véletlent is bevezette szemiotikájába, ám arra felhívta a figyelmet, hogy ez nem oktalan dolog, mert oka van, csak nem abban a rendszerben amelyben vizsgáljuk. Ez alapján pedig éppen azért csinálunk modelleket, hogy új modelleket csináljunk. Ebből kiindulva mondhatjuk, hogy a nyelv nem is értelmezhető pusztán modellként, hisz az egy új valóság, amire Humboldt szintén felhívja a figyelmet.

A tudomány kultúrája következő előadását 2013. november 19-én hallhatják az Érdeklődők, melynek vendége ezúttal Zalán Tibor költő, irodalmár lesz, és mely alkalomra mindenkit szeretettel vár az Irodalom- és Kultúratudományi Intézet!

A teljes képgalériát ide kattintva érhetitek el!

Fotók: Domján Attila

A A modell, mint amputált valóság bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.