A Nagy Alma utcáit járva, amikor először megláttam a hatalmas felhőkarcolókat, a nyüzsgő várost, megéreztem a megállás nélkül áradó benzinfüstöt, alig hittem el, hogy tényleg ott állok. Semmi sem hasonlítható hozzá Magyarországon. Itt volt alkalmam kipróbálni a couchsurfing-et is, amiről már korábban olvashattatok egyik korábbi számunkban. Egy tűzoltónál szálltunk meg egy másik lánnyal, és lehetőségünk nyílt meglátni a várost a helyi lakosok szemén keresztül. Nagyon érdekes, hogy azt mondták, szívesebben laknának Magyarországon, holott általában inkább mi, magyarok vágyódunk Nyugatra.

Ha New York-ba mész, mindenképp látogass el Coney Island-re, ami olyan, mint egy hatalmas búcsúünnepség rengeteg hullámvasúttal és körhintával, hangos zenével és kirakodóvásárral. Kicsit giccsesnek tűnik, mégis elragad a hangulata. Nyáron a hőmérséklet nagyon magas az óceánparton, könnyen le lehet égni, úgyhogy vigyetek magatokkal naptejet, mert sajnos fák nincsenek a strandon, nem úgy, mint a jó öreg Balatonnál. A hullámvasutak nagyon drágák, de a legijesztőbbet kipróbáltuk: egyenesen, 90 fokban haladt felfelé velünk a kocsi jó sokáig, aztán egyszer csak elindult lefelé, és onnantól kezdve nem volt megállás. Száguldottunk, majd óriási hullámok következtek, és többször hurkot tett velünk a kocsi, szóval az idő nagy részében fejjel lefelé voltunk.

A Time Square számomra kissé csalódás volt rengeteg emberrel, reklámmal, bolttal. Olyan mennyiségű impulzus ért rövid idő alatt, hogy nehezen tudtam feldolgozni a beérkező információt. Felmentünk az Empire State Building-re, ahonnan lélegzetelállító kilátás nyílt a városra. Ez az a hely, ahol igazán megérti az ember, mit jelent a „betondzsungel” kifejezés: a folyók mellett nem lehet mást látni csak kisebb-nagyobb felhőkarcolókat, több emeletes lakóházakat és rengeteg autót. Ha odafigyelünk, megpillanthatjuk a Central Parkot is, ami a város tüdeje, a pici, üde zöld folt. Az Empire State Buildingen lenni olyan, mintha a világ tetején lennénk. Ez az óriási város pedig egyenesen ott hever a lábaink előtt. Lenyűgöző, hogy mennyire magasan vagyunk New York City felett. A legszebb látvány, ahogy lemegy a nap, és szépen sorban kigyúlnak a fények az utcákon, épületeken.

New York felfedezése után a nyugati part felé vettük az irányt. Első célállomásunk Las Vegas volt, a „bűn városa”. Ez a város elsősorban a Grand Canyon miatt lett az úti célunk, innen volt a legkönnyebben elérhető. A Strip az a központi hely, ahol a szállodák nagy része található. Ha erre jártok, érdemes autót bérelni, mert a tömegközlekedés eléggé gyerekcipőben jár. Ha valaki szeretné átérezni, milyen Vegas, érdemes megnéznie a Másnaposok című filmet, mert minden benne van: a hatalmas fényűzés, giccs, túlzás, pénzszórás, és a rengeteg kaszinó, ahová már kora reggel képesek beülni az emberek. Láthatunk „mini” Szabadság szobrot, piramist, Eiffel-tornyot, és amit csak el lehet képzelni. A mi szállodánkban a beltéri wellness-részleg mellett egy konkrét vidámpark is volt. Ennek ellenére is egészen olcsók a szállások, hiszen a tulajdonosok abban bíznak, hogy majd a kaszinóban költjük el a pénzünket.

A Grand Canyon gyönyörű volt. Ez egy olyan hely, amitől még most is elakad a lélegzetem. Láttuk a változatos színeit: hol homoksárga, hol vörös, hol lilás. Ittunk a Grand Canyon kristálytiszta vizéből. Lenéztem a mélybe és eltűnődtem: hogy lehet a természetnek ennyire hatalmas ereje, és hogy alkothat ennyire fantasztikusan, gyönyörűen szép tájat?

A következő, és egyben utolsó főállomásunk Los Angeles volt. Parttól partig átszeltük az Egyesült Államokat. Fürdőztünk az Atlanti- és Csendes-óceánban egyaránt. Nekem jobban tetszett a Csendes-óceán, habár a vize sokkal hidegebb, mint az Atlantié, de itt sokkal nagyobbak a hullámok. Természetesen ellátogattunk a Hollywood felirathoz, a hírességek sétányához és Beverly Hills-be, ahol a sztárok élnek. Azt hiszem, mindegyiktől egy kicsit többet vártam, a filmek kiszínezik ezeket a helyeket, de valójában nem nyújtanak olyan nagy élményt, mint amit várunk tőlük.

A legnagyszerűbb programunk a Universal Studios meglátogatása volt. Filmekkel és sorozatokkal kapcsolatos programokon vehettünk részt: voltunk a Jurassic Park Ride-on, a Roxfortban Harry Potterékkel, és a Walking Dead sétát se mulasztottuk el. A speciális effektek és egyéb előadások pár kulisszatitkot fedtek fel előttünk a Hollywood-i filmgyártásról, igazán érdekes dolgokat tudtunk meg.

Mindent egybevetve imádtam Amerikát, és bármikor visszamennék újra. Rengeteg új tapasztalattal gazdagodtam, az utazás alatt jobban megismertem önmagamat is. Pascal Mercier fogalmazta meg ezt az érzést tökéletesen: „Valamit otthagyunk magunkból, ha elhagyunk egy helyet, ott maradunk, noha elutazunk. És vannak olyan dolgok is bennünk, amelyeket csak azáltal lelhetünk meg újra, ha visszatérünk ezekre a helyekre.”

Szerző: Nagy Katalin

Fotók: Ivanik Regina Krisztina, Krausz Dóra, Nagy Katalin

A Az „Ígéret Földjén” bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

Elsőként dr. Kalmár Zoltán előadását hallhattuk az új amerikai kül- és biztonságpolitikáról. Szerinte Trump fellépése egyfajta forradalomként értelmezhető. Az Obama-rendszer teljes tagadását Reedhez hasonlította, ahhoz, amikor a bolsevikok 1917-ben totálisan szakítottak a cári/polgári múlttal. Az új amerikai elnök külpolitikáját izolacizmusként jellemezte, az ENSZ megpróbálja redukálni az amerikai szerepvállalást. Ezenkívül moratóriumot, többoldalú szerződések kötését és a demokrácia-exportot emelte ki: Trump szerint külföldön nem kell annyit beavatkozni, mint ahogyan azt Wilsontól egészen Obamáig tették. Dr. Kalmár Zoltán kiemelte a bizonytalanságot, hogy nem tudjuk, milyen további folyamatokat fog megszakítani Trump, illetve hogy mi lesz a nemzetközi külpolitika normáinak sorsa. Ezután bemutatta az USA viszonyrendszerét Kínával és Oroszországgal. Trump esélyt adott a kommunista Kína gazdasági vezetésére. Külpolitikáját oroszellenesség jellemzi, viszont Putyin már biztosan nyert, hiszen Trump elnöksége bezárkózó: „America first!”

Ezt követően „Nyelvek és nemzetépítés az »America first« hajnalán” címmel tartott előadást dr. Czeglédi Sándor, és a következő mottóból indult ki: „A részigazságok vagy féligazságok gyakran alattomosabbak a hazugságoknál” /Huntington/. Cáfolta azt a megállapítást, miszerint Amerika csak a bevándorlók nemzete lenne, hiszen az amerikai kultúrát és identitást nem a bevándorlók, hanem a telepesek határozzák meg, és a bevándorlók nem hoznak létre új társadalmat. Huntington az amerikai kultúra összetevői közé sorolja az angol nyelvet is, bár nála ez a lista közepén szerepel, és manapság a lista elején lenne jó helyen. Az elnök részéről még egyelőre nincs nyelvpolitikai jellegű megnyilatkozás vagy rendelet, viszont a kongresszusban már beterjesztettek ötvenöt olyan törvényjavaslatot, amelyben szerepel a nyelv szó, és ebből nagyjából harmincnak van valamilyen nyelvpolitikai vonzata. Tervben van például az is, hogy az állampolgári vizsga során a nyelvtudás is jelentőséget kap.

„Értünk Trumpul?” – az amerikai elnök kommunikációját dr. Szentgyörgyi Szilárd mutatta be a műhelykonferencián. Szinte már mindenki hallott arról, hogy Trump teljesen másként beszél, mint a korábbi elnökök. Egy, a Politicóban megjelent cikk szerint úgy beszél, mint egy harmadikos – de mi teszi ilyen különlegessé az ő beszédét? Szókincse meglehetősen korlátozott, túlságosan gyakoriak a szóismétlései, emellett „mondatszerkezetei is hagynak kívánnivalót maguk után”, és még az igazságtartalom miatt is kritizálják állításait. Ezzel a stílussal a tolmácsok is megszenvednek: lehetetlen őt tolmácsolni. Nem tudják eldönteni, hogy szöveghűen és bugyután, vagy eladhatóan, de hízelgően fordítsák le Trump szavait. Dr. Szentgyörgyi Szilárd előadásából megtudhattuk, hogy az elnök a brooklyni angol nyelvváltozatot beszéli, amely az amerikaiak szerint erős, agresszív, nyomulós beszéd. Ez a fajta nyelvváltozat viszont azt is jelentheti, hogy az illető jó tárgyaló, jó üzletember. 

Megismerhettük Trump lexikonját: korlátozott szókincsű, a rövid, germán eredetű szavakat és egy vonzatú tárgyas igéket preferálja, és egy segédigénél többet nem sűrűn használ. Sokat használja a szóismétlés eszközét, amellyel nyomatékosítja mondandóját. Beszédeit gyakran spontán alkotja, hiába van előtte a szöveg, nem azt olvassa fel. Ezt sokan úgy értelmezik, hogy az új amerikai elnök egyszerűen nem tudja elolvasni, ami a papíron van. Bár szókincse nem túl bő, ő maga létrehoz új szavakat: „unproud”. Összességében tehát stílusa hasonlít a kereskedelmi kampányokhoz: röviden fogalmaz, gyakran kommunikál és könnyen érthető – ez legfőképpen a Twitter közösségi oldalon olvasható megosztásaira jellemző. Jó a kapcsolattartása a közönséggel, hívószavai után be tudják fejezni beszédét, azonosulni tudnak vele. Mondatszerkezete viszont aligha érthető: híres hosszú mondataiban például témát váltogat, és teljesen olyan, mint a spontán beszélt nyelv.

Mennyire pragmatikus Trump? Dr. Szentgyörgyi Szilárd Grice négy társalgási maximája alapján is megvizsgálta az elnök kommunikációját. Mennyisége: kevesebbet mond, mint amennyit várnak tőle az újságírók. Minősége: kételkednek az emberek beszédeinek igazságtartalmában. Relevanciája: nem ad választ a konkrét kérdésekre, hanem mellébeszél, kikerüli a témát, és szidja a sajtót, kérdezgeti az újságírókat. Módja: beszédeinek szerkezete nem látható át.

Összefoglalva Trump beszédét: korlátozott, beiktatási beszédében keveset foglalkozott a hagyományos amerikai értékekkel. Csapongó beszéde reklámszövegekre emlékeztet, rögtönzései nem az átgondoltság, megtervezettség hatását keltik. Grice maximái szerint az amerikai elnök megsérti az együttműködési elv szabályait kommunikációjában. Ilyen lenne Donald J. Trump stílusa. Dr. Gergó Zsuzsanna, a rendezvény moderátora az előadások után Buffon állítását tette fel kérdésként: „A stílus maga az ember?”

Fotók: Domján Attila

A „A stílus maga az ember?” – Reading Trump: Olvasatok az amerikai elnökről bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

Az első állomásom a pénzügyi és divatközpont New York volt, megannyi történés és mozifilm színhelye. Ám ennél sokkal több az 5 nagy és különböző profilú kerületre (Brooklyn, Bronx, Queens, Staten Island és Manhattan) tagolódó város. Mit érdemes megtekinteni? Manhattanben mindent! A Central Park többnapos program lehet, akárcsak a fantasztikus szárnyakkal és gyűjteménnyel rendelkező Metropolitan Museum of Art. A városban pusztán sétálni is érdemes, hiszen a Wall Streetbe, a diadalívbe, vagy a World Trade Center ikertornyai helyén tátongó ürességekbe (szökőkutas lyukakba) belefutni hátborzongató élmény. A jelképpé vált Szabadság-szobor és az Empire State Building pedig kihagyhatatlan, akárcsak Washingtonban a Fehér Ház, a Capitol Hill, valamint a Washington-, a Lincoln- vagy a Jefferson-emlékmű.

Az Amerikai Egyesült Államok talán két – a maga nemében – legnagyobb természeti csodája a világhírű Nemzeti Parkok mellett a Niagara vízesés és a Grand Canyon. A vízesés alá behajózni, bőrünkön érezni, ahogyan a hatalmas víztömeg alázúdul, óriási élmény. A Colorado folyó vájta – Holdról is látható – hatalmas képződmény peremén üldögélni pedig lélegzetelállító.

Las Vegas (’a rét’) a kápolnák és kaszinók városa, tulajdonképpen egy mese-, illetve élhető makettváros. Minden itt van egy helyen: Luxor piramisa, Monte Carlo, New York és a velencei gondolák… a nappali hőség viszont szinte elviselhetetlen (Nevadai sivatag!), de úgyis az éjszakai élet miatt érkeznek ide a turisták. Mindent egybevetve az egyik legolcsóbb amerikai városról beszélünk (közlekedés, szállás, buli, stb.), az itteni hajléktalanok számaránya mégsem marad el a többi városétól.

Los Angelesnek gyönyörű óceánpartja és számos izgalmas programkínálata van, a viaszbábuktól, a sztárok lakhelyéhez vezetett körutaktól a filmstúdiókig. Az Universal Studios kötelező mindenkinek, aki szereti az eszement izgalmakat, a hullámvasutat, a kísértetkastélyokat, s mindezeket híres filmek szereplőibe, díszleteibe bújtatva.

San Francisco egy európai jellegű város, a dimbes-dombos utcáiról, a Golden Gate-hídról, a napon sütkérező oroszlánfókákról és az Alcatraz nevet viselő börtönszigetről híres. A hidat több módon meg lehet közelíteni, erdei turistaösvényeken, vagy az öbölparton andalogva, kerékpározva, de mindenképpen érdemes végigsétálni a közel három kilométer hosszúságú hídon, aminek teteje általában a már-már legendás friscói ködbe vész.

Amerikában járni feledhetetlen, s az egyetemisták által elérhető program keretében nem lehetetlen, s végtére is a költségek sem verdesik a plafont. Egyszer látni kell a filmekből ismert világot, helyszíneket és életet. Itt a lehetőség! Ragadd meg!

Alka Tímea

Fotó: Alka Tímea

A Amerikából jöttem… bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.