Sokáig gondolkodtam azon, hogy megírjam-e ezt a cikket. Évekkel ezelőtt szégyelltem azt, ha bizonyos esetekben szaggatottabb volt a beszédem, mint az osztálytársaimé, barátaimé. Az egyetemi évek alatt azonban rájöttem, hogy a dadogás, a barátságtalan kis mumus kicselezhető nem hagyhatom, hogy meghatározza azt, miben és mennyire leszek sikeres. Végül rászántam magam, hogy sorstársaim számára biztatásként megírjam ezt a cikket, illetve megosszam a saját tapasztalataimat.

Tíz éves koromban kezdtem dadogni, jelenleg PhD hallgató vagyok, az elmúlt években pedig dolgoztam négycsillagos szálloda recepcióján, helyi, regionális és országos tanulmányi, illetve tudományos versenyeken, valamint konferenciákon tartottam előadásokat és értem el a bírálók, illetve a szakterületemen elismert személyek által kiválónak tartott eredményeket. Szeretném elmesélni számotokra, hogyan jutottam el odáig, hogy ma már önszántamból, nagy lelkesedéssel és örömmel helyettesítem az oktató kollégákat és tartok elméleti órát az egyetemen 30-40 hallgató számára. Mindezek előtt azonban nem árt, ha dr. Lajos Péter „Dadogásról mindenkinek” című könyve segítségével mesélek kicsit magáról a dadogásról.

A hiedelmekkel ellentétben a dadogók semmivel sem kevesebbek vagy butábbak folyékonyan beszélő társaiknál. Még akkor sem, ha ők ezt sokszor nem így érzik. Talán a legfontosabb, amit a folyékonyan beszélők tehetnek dadogó embertársaikért az, hogy elfogadják őket, nem éreztetik velük, hogy különbözőek lennének azért, mert másképpen beszélnek. Hétköznapi értelemben azokra az emberekre mondhatjuk azt, hogy dadognak, akik olykor elakadnak beszéd közben. Stresszhelyzetben ez persze mindenkivel előfordulhat, a dadogók viszont az átlagosnál többször szembesülnek ezzel a problémával.

A dadogást több, egymástól különböző definíció próbálja magyarázni. Ezekben természetesen akad közös pont is, ez pedig a görcs. A dadogás létrejöttének egyik nagyon lényeges eleme az izomgörcs, amely a légző izmokban, a gégeizmokban és a száj izmaiban egyaránt megjelenhet. Fontos kiemelni, hogy a dadogók nem akadoznak mindig egyforma mértékben. A beszéd folyamatossága sok külső és belső tényezőtől függhet, többek között az adott személy lelki állapotától, a beszédhelyzettől, a beszédpartnertől, az előzetes tapasztalatoktól, stb. Lehet, hogy meglepően hangzik, a dadogás azonban nem egyenlő a széles körben ismert szótagismétléssel. Aki dadog, az beszéd közben nem feltétlenül ismétli meg a szavak bizonyos szótagjait. Amennyiben találkoztál már velem, tapasztalhattad, hogy általában én sem teszem ezt, legalábbis nem gyakrabban, mint bárki más. Szótagismétléses megakadás bárkivel előfordulhat olyankor, amikor zavarban van, izgatott, vagy épp stresszes szituációban folytat kommunikációt. A dadogás egy másik fajtája esetén arról van szó, hogy a dadogó számára nehézséget okoz bizonyos hangokkal kezdődő szavak kimondása, vagy egymás utáni összekapcsolása. A nehézséget okozó hangok, illetve betűk egyénenként különbözőek lehetnek, sőt, még az is előfordulhat, hogy csupán bizonyos szavak esetén okoznak kellemetlenséget.

Én magam ez utóbbi típusú dadogás kapcsán szereztem élményeket. Ezek az élmények a beszédpartnertől és a helyzettől függően kellemetlenek, semlegesek, vagy pozitívak voltak. Szerintem sejtitek, hogy melyik típus volt a domináns, naná, hogy az első. Tapasztalataim alapján teljes mértékben változó az, hogy mely szavak esetén és milyen helyzetekben jelentkezik a korábban már említett görcsös megakadás. Vannak azonban olyan szituációk, amelyek esetemben hagyományosan táptalajai a kellemetlen pillanatoknak. Amennyiben Ti is szembesültök ilyesmivel, vagy előzzétek meg, vagy alakítsátok úgy ezeket a helyzeteket, hogy a beszédben történő elakadás ne jelentkezzen, illetve ne legyen észrevehető a beszédpartnerek számára.

El kell, hogy keserítsek minden dadogót, ugyanis ismereteim szerint a dadogás a tudomány mai állása szerint nem gyógyítható. Az ilyen jellegű problémával küzdők számára azonban kínálja magát a lehetőség, hogy fejlesszék önmagukat. Tapasztalataim alapján ennek legjobb módja az, ha szándékosan olyan beszédhelyzetekbe kényszerítitek magatokat, amelyek számotokra általában dadogással, így kellemetlen élményekkel járnak. Vállaljatok kiselőadást, vegyetek részt TDK-n, beszéljetek sok ember előtt, ha van rá lehetőségetek, közben pedig legyetek magabiztosak és büszkék arra, amiről éppen beszéltek, valamint álljatok fel, amikor a hallgatósághoz szóltok, úgy vélem, így sokkal könnyebb. A gondot okozó szavakat eleinte kerüljétek, helyettesítsétek más szavakkal, ezt azonban mindig spontán, előre tervezés nélkül tegyétek. Tegyetek rendet a fejetekben és az életetekben, ne kudarcokat, hanem sikereket keressetek, higgyetek magatokban, hiszen bármire képesek vagytok. Remélem, hogy egy idő után azt tapasztaljátok majd, amit én, és a folyékony beszéd egyre kevesebb gondot, illetve gondolkodást okoz majd. Szinte természetessé válik, és csupán az emlékeztet az egész életen át kísérő mumusra, hogy olykor-olykor mégis beléd harap majd egy kicsit arra emlékeztetve, hé, barátom, én is itt vagyok ám! A lényeg, hogy sose csüggedjetek, legyetek bátrak, magabiztosak, pozitívak, keressetek kihívásokat és sikereket!

Ha mindezek ellenére néha mégis megakadtok a beszédben, talán tragédia történik? Nem, dehogyis, hiszen ez a Ti szuperképességetek!

Fotó: pixabay.com

A Dadogni nem szégyen! bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

Bár a történet sokaknak a filmvászonról vált ismertté, érdekes, hogy David Seidler darabja az eredeti mű. A cselekmény 1936-ban kezdődik és VI. Györgyről szól, akit pszichés eredetű dadogása tesz alkalmatlanná a tömeg előtti megszólalásra. Sok beszédtanárnál járt már, de egyik sem tudott segíteni neki. Végül az élet egy új beszédterapeutához sodorja, Lionel Logue-hoz, akiben nemcsak nagyszerű tanárra, de igaz barátra is lelhet.
A filmet látva kíváncsian vártam a színpadi változatot. Azt gondolom, nem csak a saját nevemben mondhatom el, hogy nagyon jó előadás született. A közönség a szívébe zárta a darabot, volt, hogy állva tapsolva viszonozták a színészeknek az élményt.
A szöveg jól érthető és szellemes is. Csankó Zoltán, aki a királyt játssza, hihetetlen pontossággal és koncentráltsággal jelenítette meg a dadogós királyt, nagyon hitelesen formálta meg.

Csík György díszlettervező érdeme, hogy a színpadképet és a korabeli jelmezeket látva egy igazi angol környezetben érezhetjük magunkat. A szereposztás nagyon találó, Kőrösi Csaba játssza a király beszédtanárát, aki hihetetlen természetességgel jeleníti meg a szerepét. Nagyon szerethető a karaktere. Azzal, hogy egy leendő király megy hozzá tanulni, nem változtat módszerein, viselkedésén, sőt még a szabályokat is megszabja az ország legfőbb emberének. Mégis a darab végére sikerül szoros barátságot kötniük.

Aki a nehéz időszakban végigkísérte a királyt, az nem más, mint a felesége, akit Halas Adelaida játszott. Ő találja meg az utolsó beszédtanárt is, akit titokban keresett fel, hogy a férje ne tudja meg. Rettegnek attól, hogy ha király lesz, akkor hogyan fog megszólalni a nép előtt.
A filmről, a darabról, a pályáról kérdeztem a Jászai Mari-díjas színművészt, Csankó Zoltánt.

Mennyire befolyásolta a színpadon eljátszott királyt a filmben szinkronizált király?

Nagy segítséget adott. Tudtam, hogy képes leszek arra a dadogásra, amire szükség van a darabban, hiszen a film nagy gyakorlatot adott. Természetesen sok gyakorlás tette lehetővé azt, hogy jó legyen. Ami érdekes, hogy amikor megtudtam, hogy én fogom játszani a királyt, akkor nem a dadogás része kezdett el érdekelni, hanem a király viszonya Lionel Louge-val, a beszédtanárral, akit egyébként Kőrösi Csaba alakít. Nagyon mélyek a közös jeleneteim vele, és természetesen a feleségemmel is, akit Halas Adelaida játszik.

Volt beszédtanára a színházi próbákon?

Nem igényeltem a darabhoz segítséget, mert megnéztem a film extráiban az összes nyilatkozatot a rendezőén át Colin Firth-éig. Mindenkivel készült egy kis beszélgetés, ezekből kiderült, hogy Colin Firth egy logopédus segítségét kérte, akivel együtt elemezték György eredeti beszédeit. Ez nagy segítség volt. Ha ma találkoztam volna először a helyzettel, akkor biztos, hogy sokkal jobban utánanéztem volna. De így is megnéztem az interneten fellelhető beszédeket György királlyal. Viszont azt nem csinálhatom meg a színpadon, amit Colin Firth a filmben, mert a kettő egészen más. Őt közelítve mutatják, pontosan látszik, hogy küszködik azzal, hogy megszólaljon. Nekem más szempontokat is figyelembe kell vennem ahhoz, hogy a dadogás és a küszködés eljusson a nézőtér minden szegletébe. A filmben mint szinkronhangnak nehezebb dolgom volt, mivel ott úgy kellett dadognom, ahogy Colin Firth, a darabban pedig úgy, ahogy a rendezővel, Funtek Frigyessel megbeszéltük. Néhol intenzívebben, néhol pedig egy kicsit jobban el lehetett engedni. Az, hogy meddig dadogok egy hanggal, az függ a napi diszpozíciómtól is, vagy a közönségtől. Persze vannak olyan részek, jelenetek, ahol nem változtathatom meg egyik estéről a másikra, hanem kötöttek a hangok.

Jobban elfárad ennél a darabnál, mint a többiben?

Igen, önmagában az is fárasztó, ha ennyi szöveget el kell mondani, a dadogás viszont nagyon megnehezíti. Hihetetlen nagy koncentrációt igényel, mert közben a jelenetet is játszanom kell, érzéseket kifejeznem, partnerre odafigyelnem, sőt már a következő mondatot is meg kell fogalmaznom magamban, miközben még az előzőben dadogok. Tehát nehéz, de nagyon élvezem.

A véletlen műve az, hogy épp Ön kapta a szerepet?

Igen, amikor az igazgató úr felkért a darabra, akkor még nem is tudta, hogy én szinkronizáltam a filmben. A rendező, Funtek Frigyes tudta, de nem ezért esett rám a választás.

A színészeten kívül foglalkozott rajzolással, festészettel. Hogy áll most ezzel?

Már egy ideje sajnos nem festek. Életem fő műve volt az az állatos kép, amin két évig dolgoztam, de most nincs időm rá. Régebben előadások után álltam neki festeni, akkor jobban bírtam az éjszakázást. Terveztem azt is, hogy egy tenger alatti világot is megjelenítek a vásznon, de az nagyon sok időbe telik.

Azt mondják, a színészi pályához hatalmas szerencse kell. Mit gondol erről?

Ez így van, őrületesen nagy szerencse kell, és persze tehetség is. Sok mindenen múlhat a pálya alakulása, és az, hogy az ember éppen jó helyen van-e, például azon is, hogy kit neveznek ki igazgatónak. Én szerencsésnek tartom a pályám alakulását, de persze volt, hogy nem volt szerencsém. Amikor Alföldi Róbertet nevezték ki a Nemzeti Színház élére, akkor sejtettem, hogy nem menekülhetek meg és én is áldozat leszek. Ugyanakkor sokan próbáltak megmenteni. Ha akkor Balikó Tamást választják meg, akkor ott maradhattam volna, hiszen vele sokat dolgoztam, jól ismertük egymást. Akkor ez nagyon nagy csapás volt, nem tudtam, hogyan tovább. Nem vagyok az a fajta, aki hívogatni kezdi a színházakat, de szerencsére jöttek a megkeresések. Ács János kért fel a Győri Nemzeti Színházba, hogy játsszam el George-ot a Nem félünk a farkastól című darabban. Nagy siker lett, ennek köszönhetően ott ragadtam Győrben. De még rögtön a felkérése után két héttel hívott fel Ascher Tamás, aki a Katonában kínált fel nekem szerepet, de az akkor már ütközött a győrivel. Azt, hogy mi lett volna, ha előbb hív fel Ascher Tamás, már nem fogjuk megtudni, hiszen nem tudunk visszamenni az útelágazásokhoz, amiket az élet ad. Az út nemcsak jobbra és balra ágazik el, hanem mindenfelé.

Most szabadúszó?

Hivatalosan szabadúszó vagyok, bár Győrben szeretnek társulati tagként említeni, tehát a társulati lét az abszolút megvan bennem. Itt Veszprémben is nagyon jól érzem magam. Mindig félek, ha új helyre megyek, de egyből befogadtak, mindenki nagyon segítőkész, és nemcsak a színészkollégáim, hanem minden itt dolgozó. Ráadásul nagy felkészülést igényel a darab, de nekem már nem kellett apró dolgokkal foglalkoznom, amik megnehezítették volna a munkámat.

Van szerepálma?

Szoktam mondani, hogy egyszer Willy Lomant eljátszanám, vagy Don Quijote-t. Tímár Józsefből írtam a diplomamunkámat, ő mondta, hogy soha nem kért szerepet, mert hogy nézne ki, ha éppen azon bukna meg. Nagyon tetszett ez a gondolata.

Volt olyan, hogy szeretett egy szerepet, de az úgymond nem szerette viszont?

A Radnótiban játszottuk Zsótér Sándor rendezésében A király mulat című darabot. Kovács Adél volt a szerelmem, én voltam a herceg és Kulka János volt Rigoletto. Annak ellenére, hogy prózai darab volt, rendesen az opera részleteiből énekeltünk egyet-egyet. Eszterházy Péter mondta, hogy annyira a hatása alá került, hogy szívesen írna róla. Nagyon szerettük, de valamiért mégsem lett annyira sikeres, eléggé megosztotta a közönséget.

El szokta olvasni a kritikákat?

Volt egy időszak, amikor egyáltalán nem olvastam el őket, mert annyira felbosszantottak. Mást írtak, mint amit én láttam az adott este. Nemcsak arról beszélek, amiben én szerepeltem, hanem amikor a közönség soraiból teljesen másképp láttam a dolgokat, mint a kritikus. Ha jót írnak, annak nagyon örülök, de összességében nem szeretem a kritikákat, mert vannak olyan kritikusok, akik úgy érzik, hogy az a jó kritika, amikor sértegetik az alkotókat, és ez engem mélyen felháborít. Miért nem feltételezik azt, hogy mindenki jót akar, csak esetleg nem sikerült? Miért kell húsbavágóan megalázni embereket? Ugyanakkor visszafelé nincsen lehetőségem felszólalni, mert ha írok egy választ, akkor én leszek nevetséges. Ezt a kiszolgáltatott helyzetet nehezen viselem. Tudok olyanokról, akik reagáltak adott kritikákra, de szerintem abból is csak rosszul lehet kijönni. Természetesen építő jellegű kritikákra szükség van. Régen volt egy kritikus, aki MGP néven publikált, Molnár Gál Péterről van szó. Ő egy nagy ikonja volt a kritikaírásnak, ma sokan őt akarják utánozni, de nem tudják, hiszen ő egy zseni volt. Annak ellenére, hogy bántó kritikákat is írt, mindenki túltette magát rajta, hogy ő így ír, végül mindenki csak nevetett rajta. Például amikor azt írta, hogy alig vártuk, hogy Garas Dezső kimenjen a színpadról, tudtuk, hogy ez nem igaz, ugyanakkor olyan szellemesen írta le, hogy mindenki fogta a hasát a nevetéstől.

Hol láthatja a közönség ebben az évadban Önt?

Itt Veszprémben játsszuk még A király beszédét. Ezen kívül most próbáljuk Győrben Egressy Zoltán Édes életek című darabját, ami egyébként ősbemutató lesz. Áprilisban éppen Alföldi Róberttel fogok együtt dolgozni Szombathelyen, Ben Jonson Volpone című darabját viszi színre. Ott májusban lesz a bemutató, majd néhány napra rá Gorkij Éjjeli menedékhely című alkotását kezdjük el Valló Péterrel ismét Győrben. Annak majd ősszel lesz a premierje, tehát nyáron kondiban kell tartani a szöveget, az előadást.

Szabó Eszter

Fotó: Veszprémi Petőfi Színház

A „Azzá leszek, amitől mindketten rettegünk”– A dadogós király története színpadon bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.