Még mindig Münchenben töltöm napjaimat, ha úgy tetszik, az utolsó órák ezek, ugyanis szűk egy hónap múlva kis időre újra hazaköltözöm Magyarországra. Angol nyelvvizsgára készülés, és szakdolgozás közepette – már amennyire lehetséges ez – a kikapcsolódásnak is megvan a maga kis helye.

Minap moziban voltunk. Elég spontán – három órával a vetítés előtt – sebtiben döntöttük el, hogy mit nézünk meg. Annyira jól sikerült a választás, hogy most egy nem akármilyen filmet szeretnék a figyelmetekbe ajánlani! Az eredeti címe The Lovely Bones, Alice Sebold ugyanezen című, nagy sikert aratott bestsellere alapján készült a film, melyet az Oscar-díjas Peter Jackson rendezett.

A történet a ’70-es években játszódik, egy tizennégy éves lányról szól. Susie-t meggyilkolják 1973. december 6-án, és ezek után a saját mennyországából figyeli az eseményeket – családját és a gyilkosát. Egyfelől bosszúért kiállt, másrészt szeretné, ha családja sebei begyógyulnának, de ez a történet nem ilyen egyszerű…

Horrort és thrillert elvből nem nézek, ha véletlenül mégis, szem becsuk stb…, itt azonban ilyesmire nem volt szükség. Valahogy úgy sikerültek a keményebb jelenetek is, hogy nézhetőek voltak. De nem ezért szerettem. Indul, mint egy könnyed amerikai film, aztán jön a dráma, majd – ahogyan a rendező oldja a gyászt – olyan, mintha hirtelen egy vígjátékba csöppennék. A feszültég ismét a tetőfokára hág, együtt lélegzünk a jelenet főszereplőjével, az egész mozi együtt drukkol, hogy Susie húga elég gyors legyen, percekig nem lehet tudni mi lesz a vége…, és egy ötletes lezárás befejezésül.

Életem eddigi legdrágább mozija – 9.5 Euro – de a film kárpótolt ezért! Magyarországon március 11-től látható a mozikban Komfortos Mennyország címmel.

A Premier előtt bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

Így tettem december közepén is. Benéztem az egyetemre, mert intéznivaló mindig akad, amíg az ember egyetemista, de a hazalátogatás fénypontja este kezdődött, amikor is dalkörű rendezvény ürügyén összegyűlt a csipet-csapat a Nevikiben. A dalkört lassan egy éve az egyetem öntevékeny körei között is jegyzik, sőt mi több, abból alakult a P.U.B., azaz a Pannon Universitas Band. Az alapötlet természetesen kocsmai „brainstorming” eredménye. Eleinte volt egy szál gitár és Gyurácz Tomi a széles zenei repertoárjával. Aztán szép lassan gyűltek a zenélni tudó fiatalok, így most már két-három gitár rendre képviselteti magát a csütörtök esti dalolászásokon, állandó hangszer a cajon (karibi ütőhangszer), néha trombita hangjai is felcsendülnek olykor-olykor hegedűvel megspékelve, és az egészet Németh Adri, Samu Edina és Sas Attila nem mindennapi hangja teszi még izgalmasabbá.

De miért is különleges, hogy pár fiatal egy kocsmában időről-időre összegyűlik, és ivászat mellett zenélgetnek? Nem tudom! De amikor ott vagyok, olyan érzés járja át minden porcikámat, amit nem igazán lehet szavakba önteni. Talán azért különleges pillanatok ezek, mert a társaság magját már majd’ két éve ismerem, és volt egy idő, amikor minden csütörtökön együtt éltük át ezt a dalkörös élménynek is nevezhető valamit? Talán azért, mert amikor megjelenek egy ilyen alkalomkor, én örülök a többieknek, és ők pedig nekem? Talán, mert igaz barátokra leltem? Talán, mert a szívemnek kedves dalok hangzanak el? Talán. De tulajdonképpen tök mindegy is, hogy melyik kérdésre bólintanék rá! Ilyenkor órákon át csupa jókedv, derű, „gond egy szál se” érzés. Nem számít semmi más, csak a zene és a pillanat!

Neked mikor szárnyalt utoljára a lelked, emlékszel még?

A Amikor a lélek szárnyal… bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

Az Oktoberfest története egészen a 19. század elejéig nyúlik vissza. 1810. október 17- én rendezték az első ünnepélyt. I. Lajos király feleségül vette Teréz hercegnőt, és München város egész lakossága hivatalos volt a ceremóniára. A városfal melletti réten lovasversenyt hirdettek az esküvő alkalmából. Azóta hívják a mezőt Theresienwiesé-nek (Terézia-mező). A királyi udvar úgy döntött, hogy a következő évben megismétli a lovasversenyt. Ezzel kezdetét vette a hagyomány; ha épp’ nem dúlt háború,  évente megrendezték az Oktoberfestet. A 19. század végére egyre inkább a mai népünnepélyhez kezdett hasonlítani. Hosszabb ideig tartott, és szeptemberre időzítették a kellemes időjárás miatt, azóta már csak az ünnepség utolsó hétvégéje nyúlik át októberre. 1880-tól engedélyezték a sör árusítását is. A lovasversenyt a II. világháború után, a 150. fesztivált kivéve (1960), már nem rendezték meg.

Én ugyan nem tudtam még ezeket a háttér infókat, csak annyit, hogy szeptember 19-én kezdődik, és aznap nem tanácsos kimenni, mert hatalmas tömeg lesz a nyitóceremónián, amikor a főpolgármester csapolja az első korsót. De ettől függetlenül nagyon jól éreztem magamat a második napon is, hamar elkapott a „wiesn-hangulat”, és ez megismétlődött még négy alkalommal. Ahogy belép az ember a Theresienwiesé-re, magával ragadja a vásári forgatag. Bódék tömkelege, ahol van minden, ami szem-szájnak ingere; pirított mandula, vattacukor, csokoládéba mártott gyümölcs… Óriáskerék, dodzsem, ringlispíl és hullámvasút mindenfelé. De nem ez vonzza évről-évre a hat-hét millió látogatót az Oktoberfestre, hisz körhinta, bazári bódék bárhol máshol a világon megtalálhatók már kisebb rendezvényekkor is. Ami különös hangulatot kölcsönöz az egész eseménynek, amitől az atmoszféra olyan lesz, amilyen, azt bent kell keresni. Gondolok itt a sátrakra. Tizennégy nagy és tizenöt kisebb sörsátor szolgálja ki a közönséget nap, mint nap. Erre az alkalomra különleges sört főznek, aminek az alkoholtartalma magasabb a megszokottnál. Az italt literben mérik. A kevésbé edzett hölgyeknek az is kihívás, hogy megemeljék a korsót. Viszont már nagyon pozitív, ha valaki kezében korsó van, mert azt jelenti, hogy bejutott egy sátorba. Ez nem könnyű, ha túl későn érkezik az ember fia. Délután három-négy körül megtelnek a több ezer fős sátrak. Szinte mindenki bajor népviseletben van, még a külföldiek közül is, akiknek az első dolguk Münchenbe (Oktoberfestre) érkezvén, hogy vesznek egy Dirndl-t (női ruha), vagy egy Lederhose-t (férfi nadrág). Egy pillanatra rossz érzésem is támadt amiatt, hogy nem népviseletben érkeztem, „Basszus, kéne venni egy Dirndl-t?”- de aztán magával ragadott a hangulat; a karzaton muzsikáló zenekar, a padokon táncoló, (Ich war noch niemals in NY, Fliegerlied című német -és egyéb világslágerekre) tomboló több ezer ember, az Oktoberfest szelleme.

Leírhatatlan, elmondhatatlan, hogy milyen atmoszféra lengi körül a fesztivált, hogy mi van odabent a sátrakban. Egy chemnitzi ismerősöm telefonbeszélgetését tudnám idézni, aki barátjának ecsetelte, hogy épp’ Münchenben van a Wiesé-n, és valami fantasztikus, amit itt most lát, ezt át kell élni, elmondani nem lehet! A nővérem még a fesztivál előtt cinikusan kérdezte, mi lehet a különleges egy ilyen német őrületben, sört isznak, és virslit esznek, nem? Ezt a kérdést most meghagyom költőinek. Annyi bizonyos, hogy a következő Oktoberfestet is célba veszem, és nem csak azért, mert kétszáz éves évfordulót ünneplünk majd. Talán addigra már Dirndl-öm is lesz. Akinek pedig felkeltette az érdeklődését a bajor mulatság, már foglalhat is asztalt 2010-re, nehogy lemaradjon!

A Oktoberfest szeptemberben bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

A 2004- és 2007-ben csatlakozott Eu-tagállam állampolgárának munkavállalása Németországban – hiába találtál potenciális főnököt, aki már legszívesebben másnap „bevetné” – enyhén szólva is komplikált, főleg ha mindennek egyedül „akar” az illető utánajárni. Ha nem áll mögötted egy „stáb” – akik mindent elintéznek, amíg még otthon vagy – csak úgy gondolsz egyet, majd kiutazol (annak tudatában, hogy lesz szállásod meg munkád), nem biztos, hogy a kezdet fenékig tejfel. Bárhogyan is alakult az első pár hetem, mindenképpen nagyon hasznos tapasztalás volt, hogy mindent egyedül intéztem el, nem adtam fel a kezdeti nehézségek ellenére sem. Bár annyi még hozzátartozik a sztorihoz, hogy a munkavállalás körüli hercehurca okozta feszültséget esténként az Oktoberfest-en vezethettem le, és a következő napra való energiatöltetet is ott gyűjtöttem be. A két-és fél hetes bajor banzájról a következő bejegyzésben regélek, mert mindenképpen megér egy „misét” a világ legnagyobb népünnepélye is!

A Aktívan külföldön bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.