Előadónk beszélgetőpartnere dr. Czike Bernadett volt, egyetemünk pszichológia oktatója, aki különböző kártyákkal készült az eseményre. A kártyákra különböző pszichológiai fogalmak voltak írva, amelyekre vendégünknek asszociálni kellett. A legelső húzásnál Vekerdy két kártyát húzott ki egyszerre, az egyik kártyára a kapcsolat, a másik kártyára pedig a szerelem volt írva. A professzor a legelső kártyát félretette, mondván, hogy a pszichológia tele van kapcsolatokkal, inkább a másik fogalom érdekelte jobban. A szerelem téma kapcsán került szóba Stendhal neve, aki A szerelemről című könyvében ír az úgynevezett kristályosodási-elméletről. Vekerdy elmesélte ennek az elméletnek a lényegét. A salzburgi sóbányában sokszor a járatokat elöntötte a víz, és a bányában dolgozók kőrisfa ágakat dobtak a járatokba, majd mikor a víz visszahúzódott, akkor kivették ezeket az ágakat, amelyekre rákristályosodott a só, gyönyörű kristályszobrokat alkotva. A híres stendhali kristályosítási elmélet szerint a szerelem nem más, mint kristályosítás, és ezért reménytelen, mivel rá akarjuk vetíteni magunkat a szerelmünkre, azt akarjuk, hogy ő is „sókristály” legyen. Végül aztán rájövünk, hogy a szerelmünk nem tud olyan lenni, mint amilyennek mi szeretnénk, csalódunk benne, és Stendhal szerint ezért reménytelen a szerelem.

A következő kártyán a konfliktus volt feltüntetve, amivel kapcsolatban vendégünk annyit mondott, hogy konfliktus nélkül nincs lét, és nem is szabad őket elkerülni. Ez egy fontos dolog, hiszen konfliktusokban élünk, amelyeket újra meg újra meg kell oldanunk, nem szabad a feszültséget a szőnyeg alá söpörni, mert abból csak baj lesz. A feszültséget „egyszerűen” kompromisszummá kell oldanunk. A következő fogalom a logika volt. A logika a logosz szóból ered, amelynek a világteremtő ige/szó is a jelentése. Az ősi felfogás szerint a logika a világteremtő erőnek a mibennünk megnyilvánuló letükröződése. Mi megérthetjük a világot, mert részesülünk a logoszból, meg tudjuk fejteni a logosz által teremtett világ rejtélyeit.

Az utolsó kártyán az érzelmi intelligencia fogalma szerepelt. Előadónk kiemelte, hogy többféle intelligencia van, nem csak egy, azonban a magyar iskolák csak egyfélét ismernek: az értelmit. Az osztályzatokkal kapcsolatban pedig azt mondta, hogy a gyerek tudását nem lehet osztályzatok alapján értékelni. Véleménye szerint azok a diákok, akik nem tanulnak tovább pusztán azért, mert „rossz tanulók”, azok között nagy valószínűséggel pont a legjobbak nem fognak továbbjutni. A magyar iskolákban az értelmi intelligencia tíz faktorából (amiből öt szóbeli, öt pedig cselekvéses), csak kettőt osztályoz: a lexikális memóriát és a matematikai készséget. Kijelentette, hogy országunkban az az egyik legnagyobb probléma, hogy az oktatásban nem érintjük a többi intelligenciát.

Az előadás végén több kérdés is érkezett, főleg a digitális eszközök hatásával kapcsolatban érdeklődtek a hallgatók. Előadónk szerint a gyerek nem tud különbséget tenni a képernyő és a valóság között, de vigyáznunk kell, mert például a televízió agresszívvá teszi őket. Majd kitért arra, hogy a fő probléma az, hogy nem mi használjuk ezeket az eszközöket, hanem ezek a digitális eszközök használnak minket.

Az egyik kijelentésével kapcsolatban is érkezett egy kérdés: „Nevelés nincsen, csak együttélés.”. Vekerdy azzal magyarázta ezt a kijelentését, hogy a gyerekeket igazából nem érdekli, hogy mit mondunk nekik, és hogy valójában képesek érzékelni a szülők képzetáramlását, természetesen tudattalanul, de emellett olyan dolgokat is tudnak rólunk, amelyekről a szülőknek és maguknak a gyermekeknek sincs semmi fogalmuk. Azt hisszük, hogy tudunk hatni a gyerekre, de szó sincs róla. Előadónk ezzel a kijelentésével azt akarta mondani, hogy nincs nevelés, hanem az a lényeg, hogy ki vagy, és azáltal nevelsz, hogy milyen ember vagy.

Sok kérdés érkezett ezután is, amelyekre a professzor kielégítő válaszokat adott. Úgy vélem, hogy egy igazán érdekes előadás volt, mert olyan témákról volt szó, amelyek mindegyikünk életében nagy szerepet játszanak, és fontos, hogy tudjuk, hogy az életünk során meghatározó dolgok, mint például az oktatási rendszerünk vagy az érzelmi kapcsolataink, milyen szerepet játszanak vagy játszhatnak az életünkben.

Fotók: Filozófia, Történettudomány és Antropológia Intézet, Vekerdy Tamás hivatalos oldala

A Gyerekekről, iskoláról és mindenféléről – Vekerdy tamás előadása az Éjszakai Egyetemen bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

Kezdésként a tanár úr egy magánkérdéssel fordult előadónk felé, mégpedig a Nagy Kutya csillagképről érdeklődött. Mint kiderült, a Magyar Újságíró Szövetség jóvoltából a csillagkép 1999 óta a professzor úr nevét viseli. Bár a csillagképet szabad szemmel nem lehet látni, ez mégis hatalmas megtiszteltetés. Ezután szó volt Csányi karrierjéről, munkásságáról, amely elég sokszínű. Vegyészként kezdte ugyanis, még egy biokémiai témájú könyve is megjelent, aztán nem sokkal később az etológia felé kezdett el érdeklődést mutatni. Az elmúlt tíz évben pedig szépirodalmi íróként tartják számon a legtöbben. Előadónk ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy ő egy szabad ember, és azt csinálja, amihez kedve van.
Humán ökológusnak, etológusnak, „kutyák atyjának”, „kutyalógusnak” is emlegetik. A szakmaváltását azzal magyarázta, hogy számára a humán etológia érdekesebbnek, izgalmasabbnak bizonyult. Azt mondta, hogy egy írónak jó humán etológusnak kell lenni, illetve kihangsúlyozta, hogy jó emberismeret nélkül nem lehet valakiből humán etológus.
Mindezek után a tanár úr három könyvet emelt ki, amelyekről hosszabban beszélgettek. Először A kentaur természetrajza című könyvről volt szó, amelyet Csányi írt, és Makovecz Benjamin egészítette ki rajzaival. Olyan kentaurt akart leírni, amely biológiailag is működőképes, ez pedig nyilván maga után vonja azt, hogy a kentaurt ökológiailag is működővé kell tenni. Ezek mellett pedig a kentaur kultúrát is megalkotta, a könyv fele pedig ennek a kultúrának a bemutatásáról szól.

Ezután Marci, a beszélő kutya került előtérbe, érintve ezzel Csányi egyik legkedveltebb témáját: a kutyákat. Vendégünk azt mondta, hogy a könyv a tudomány belső világáról szól, hogy hogyan működik a tudomány. Azért érdekes ez a könyv, mert szépirodalmi mű, azonban, ahogy azt Csányi Vilmos is mondta, a tudomány témáját is érinti. Mindez alapján pedig előadónk szavai, miszerint „qz igazán fontos dologról csak mesélni lehet”, pont illik ehhez a könyvhöz.
Az Ő ott bent-ről beszélgettek legutoljára, amely 2016-ban jelent meg. Ez a könyv a hiedelmekről és a szuperintelligencia tudatáról szól. A fiktív történetben egy veszprémi antropológus tudatát másolják le, ahol a mesterséges intelligencia áll a kutatások középpontjában. Ennek kapcsán került szóba az intelligencia témája. Csányi szerint a tudósok nagy része azt gondolja, hogy csak emberi intelligencia létezik, és amikor az állatok intelligenciáját vizsgálják, akkor az ember intelligenciájához hasonlítják. Mindig emberi tulajdonságokat akarunk adni egy másik szisztémának. Ezért nem tudunk semmit az intelligenciáról.
Az előadás végén szép számmal érkeztek kérdések, amelyekre alapos választ kaptak az érdeklődők. Összességében egy remek előadásnak lehettünk fül- és szemtanúi, ahol nem egyszerű témákat boncolgattak az előadók, de mégis érthető és érdekes volt. Reméljük, többször is ellátogat majd hozzánk a professzor úr.

Fotók: Filozófia, Történettudomány és Antropológia Intézet

A A mesterséges intelligencia – Csányi Vilmos előadása az Éjszakai Egyetemen bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

Az esemény középpontjában George R.R. Martin regényei és az ezek alapján készült televíziós sorozat, a Trónok harca állt. A fő kérdés pedig az volt, hogy ez a középkori európai történelem által inspirált, fantasy-elemeket is tartalmazó mű miként lehet realista? Ami miatt realistának tekinthető… A történet alapján nehéz eldönteni, kinek is kéne szurkolni a szereplők közül, így való életben sem könnyű megmondani, ki a jó, s ki a rossz. Rengeteg fordulat, vér, szemérmetlen szereplők és politikai utalások jellemzik az alkotást, melyek gyakorlatilag mindennapjainkat is áthatják. A politikai realizmust is megtaláljuk a Trónok harcában. A realisták szerint a politika a hatalomról szól. Fontos a célok elérése, s azok megtartása. A jó döntés viszont potenciális erőszakkal jár. A végső céljuknak a hatalmon és az igazságosságon túl a rendet tartják. Emiatt azonban világunkat instabilitás hatja át, mivel a politikai rend nem hosszútávú. Ez a politikai instabilitás több helyen megjelenik a műben. Mint ahogy ezt a cím is mutatja, folytonos harc folyik a trónért. A Stark házat 10 000 évnyi uralkodás után a Targaryen-ek váltották le, akik 300 évig voltak hatalmon, majd újabb trónfosztások kezdődtek. Így szinte sosem volt politikai rend.

A sorozat mindezeken túl valószínűség-effektust kelt. Ez szintén jellemzi életünket, mivel gyakran meglepetésszerűen történnek velünk váratlan események.

Nagy Petra

Fotó: Antropológia és Etika Tanszék

A Trónok harca az Éjszakai Egyetemen bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

Korábban már az Erdélyi Napok alkalmával mindhárman jártak itt nálunk, azonban most újabb műveket hallhattunk tőlük. Az esemény A költő, a ringyó és a király című könyv köré épült, mely Janus Pannonius apokrif költeményeinek átirata. Az alkotás gyakorlatilag fél évezredet áttekintve hozott valami újat a költészetbe.  Szinte nehéz eldönteni, hogy egy több évszázados, Janus korabeli szöveget, vagy egy XXI. századi Orbán J. D. által írott munkát olvasunk-e. A könyv azzal a céllal jött létre, hogy egy játékosabb műben hallhassuk Janus Pannonius műveit. Fontos megemlíteni, hogy nincs minden egyes költeménynek eredeti (Janus Pannonius által írt) alapja. Inkább arról szól, hogy vajon miként írna a költő, ha még ma is élne. A könyv egyébként a 2014-ben harmadik alkalommal átadott Janus Pannonius-díj tiszteletére íródott. Orbán János Dénes elmondta, hogy Janus Pannonius több mint száz pornográf epigrammát írt, mely egy szakmai gyakorlat része volt akkoriban a ferrarai és a padovai egyetemen. Azt is megtudtuk, hogy Janus Pannonius szövegeinek latinról magyarra való fordítása kissé nehézkes, és emiatt igencsak nyakatekert mondatok keletkeznek, melyek az olvasók számára nem túl kedvezőek.

Az esemény kapcsán a jelenlévők megismerhették a magyar és az erdélyi költészet különbségeit is. A felolvasott alkotások szokatlan nyelvezete miatt és az előadók közvetlenségének köszönhetően az este abszolút jó hangulatban telt el.

Nagy Petra

fotók: Domján Attila

A Janus harmadik arca bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

Szilágyi Ákos már 15-20 éve kutatja ezt a témát, mely Jézus elárulásával, azaz a júdási csókkal foglalkozik. Fontos megemlíteni, hogy a testvéri csók – mely viszonzott – a szétvált világot úgymond újraegyesíti két ember formájában. Jézus elárulásánál történő bűnös csók azonban ezt a visszájára fordította. Júdás ezzel árulta el tanítóját, amiért cserébe pénzt kapott megbízóitól. Később tettére ráeszmélve felakasztotta magát, ezzel is elkövetve a legnagyobb bűnt. Júdás alakja tehát az abszolút rosszat és gonoszt testesíti meg. Megtudtuk, hogy az ortodoxia alapvetően János evangéliumát tartja elsődlegesnek a másik hárommal szemben. Többek között azért is, mert itt érzékelhető legjobban a Júdási csók súlya. Jézus elárulása igencsak népszerű téma volt a Trecentóban, azaz a 13. században is, főleg a nyugat-európai képzőművészek körében. A nyugatiak alapvetően a keleti sémát vették át a festészetben, de mégis különbözött a kettő. A nyugati egyház az emberi világra, míg a keleti egyház a túlvilágra koncentrált. Mindezt a festészetben létrehozott ikonok is jól mutatják. Az ikonokon fontos volt, hogy az arc, a kéz és a lábfej is egyszerre jelen legyen. Ez jelképezi a feltámadt test valóságát.

Az ortodoxia szerint alapvetően minden ember Isten képére lett teremtve, és ezáltal van realitásuk. Júdás oly módon veszti el ezt az „istenképiséget” és az igazi realitást, hogy az ortodox ikonokon – a többi emberrel ellentétben – csak profilban ábrázolják. Így jön létre Júdás orcátlansága.

Nagy Petra

fotók: MFTK

A Júdás orcátlansága bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

1950-ben megszületett az alkotó gondolkodás iránti érdeklődése a pszichológia területén. Azóta természetesen sokat változott és fejlődött az akkor alkotott elképzelés. Korábban úgy gondolták, hogy az alkotás rendezetlenséggel és széttartással jár, ez azonban inkább a divergens viselkedésűekre jellemző. Ezzel szemben a konvergens viselkedésűek egyszerűbb módon jutnak el céljaikhoz, beszűkültebben gondolkodnak, mint a divergensek. Megtudtuk azt is, hogy a divergensek jóval kreatívabbak, mint a konvergensek, és egészen máshogy használják az agyukat. A 60-as években annyival voltak tisztában, hogy mindenki alkotó valamilyen formában. A divergenciát tartották a kiemelkedő alkotás fő kritériumának. Mára már tudjuk, hogy a kiemelkedő alkotáshoz többek között kb. 6 évnyi (vagy 10.000 órányi) kemény munka kell, melyet gyakorlással töltünk. Ez idő alatt fejlődik a kreativitásunk, és sikerül érzelmileg is azonosulnunk a feladattal. Példaként hozta fel a sakkolimpikon Polgár lányokat, akiket kezdetben még édesapjuk tanított, végül saját útjukra lépve fejlesztették tovább sakktudásukat.

Pléh Csaba elmondásai szerint fontos még, hogy ha fiatal korban kezdünk el valamivel foglalkozni, abban jóval kiemelkedőbbek lehetünk a későbbiekben. Ezen túl kell egy hozzáértő mentor is, aki segít nekünk fejlődni az adott területen.

Az előadáson készült képeket ide kattintva tekinthetitek meg.

Nagy Petra

fotók: Domján Attila

A Tehetség és kreativitás az Éjszakai Egyetemen bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

Dessewffy Tibor szociológusként dolgozik, valamint tanszékvezető és egyetemi docens az ELTE-n. Elmondása szerint öröm számára olyan dolgokkal foglalkozni, amelyek érdeklik őt, keresi az újat a világban. Előadása során is ehhez tartotta magát, hiszen egy újfajta tudásformát ismerhettünk meg. Először a jelenlegi informatikai és digitális világot jól tükröző videót vetített le, ebből, és az utána elhangzottakból is azt tudtuk meg, hogy az új technológiák és az internethasználat átalakítják életviszonyunkat. Az internet segítségével ugyan gyorsan megoszthatunk információkat, azonban személyes adataink nem minden esetben vannak biztonságban. Nagy előrelépést jelentett az internet világában a Big Data megjelenése, mely egyfajta minőségi átalakulás is egyben. Hatalmas tárhellyel rendelkezik, és igen sokrétű: többek között az interneten megosztott adataink megőrzésében nyújt segítséget.

Kis kitérőként szó esett még az emberi munkaerőt leváltó gépekről is, melyek negatív hatással vannak a társadalom jövőképére. Ezzel kapcsolatban egyébként Európát tartják a legpesszimistábbnak.

Az előadás fő pontjának tekinthetjük a Web 2.0 megjelenését. Ez nagy előrelépést jelent a közösségek számára, hiszen jól működik az egymás közötti gyors tartalommegosztás az interneten keresztül, valamint serkenti a kreativitást. Szintén a Web 2.0-nak köszönhetjük az online tanítást, azaz a „Tanulás 2.0-t”, melyet napjainkban már több egyetem alkalmaz. Ezeket az előadásokat bárki ingyen megnézheti az interneten. Dessewffy nézetei szerint, ha mindez továbbra is így folytatódik, akkor az intézményrendszer átváltozásához vezethet.

Nagy Petra

Fotók: Domján Attila

A Az új tudásforma bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

Előadásának elején a főapát elmesélte, hogy a szerzetesek tanítanak, földet művelnek, beteget ápolnak, valamint a legmélyebb egzisztenciához, azaz Istenhez kötődnek. Kiemelte, hogy Jézus Krisztus a benne hívőktől nem azt kívánja, hogy nációkhoz tartozzanak, vagy egy kultúrát elfogadjanak, hanem a személyes hitet. Elmondta, hogy a szerzetesi hivatás egy hitből motivált azonosulás Jézus Krisztussal.

Krisztus követésének két különböző módozatát tárta az előadó az érdeklődők elé. Az ember vagy egyedül, remeteként él, vagy közösségben. Ma körülbelül 320 bencés közösségről beszélhetünk, melyek azért előnyösek, mert közösségben a tagok jobban tudják egymást támogatni, mint ha remeteként az egyén egyedül lenne.

Ha a Regula felépítését tekintjük, akkor az első rész a prológus, melyben minden benne van, ami később kifejtésre kerül, mint például a hit és az út, azaz hogyan megyünk az engedelmesség által Isten dicsőségére. Összességében ez a nyitány felvillantja azt ami a keresztény antropológia látomása, tehát azt, hogy az ember bűnös, és egyetlen út van számára: ha Istent keresi.

Második pontként a szerkezetet emelte ki az előadó, mely összességében 73 fejezetből áll. Itt megjelenik a négy féle szerzetestípus, valamint az a kérdés, hogy milyennek kell lennie az apátnak. Kiemelte, hogy a legnagyobb irgalmasság, amikor figyelmeztetünk valakit rá, hogy nem jó úton jár.

Az apátot sapiens medicusként (bölcs orvos) jelenítette meg, megemlítve, hogy a VI. században nem bűnösnek, hanem betegnek nevezték azt, aki nem tud beilleszkedni. Ekkor az apátnak mindent meg kell tennie, hogy ez a fő visszataláljon a közösséghez, amennyiben ez nem befolyásolja a többieket. A Biblia alapján elmondható, hogy a kolostorokba mindenkit be kell fogadni, mint Krisztust, éppen ezért az a szokás, hogy a vendég lábát először az apát mossa meg. Ezután imádkoznak, majd befogadják a vendéget a közösségbe. Itt emelte ki az előadó, hogy ahogy az ember imádkozik, az elárulja a hitét is. Éppen ezért fontos, hogy a kolostorban mindig legyen szabad ágy, hogy az érkező vendégeket bármikor befogadhassák.  Az apát feladatival kapcsolatban fontos kiemelni, hogy úgy kell elhelyeznie, valamint vezetnie a kolostorban a dolgokat, hogy azok után az erősek még vágyódjanak, de a gyengék se riadjanak el. Az összesen 73 fejezetből kettő foglalkozik azzal, hogy milyennek kell lennie az apátnak: a hatékony vezető emelődik ki fő tulajdonságként. Emellett tiszta életűnek és józannak kell lennie, tudva azt, hogy az irgalmas Isten ítéletének mind az apát, mind a szerzetesek ki vannak téve.

A főapát kiemelte, hogy sosem a tiltás az elsődleges a szent szövegeknél, hanem a mértékletesség megtartása: „akiknek Isten megadja a türelmes megtartóztatás képességét, külön jutalmuk lesz azoknak” – idézte könyvéből.

Az előadás végén ismét a közönség kérdéseire került sor. A regula és teremtés kapcsolatára adott válaszában az előadó kiemelte a teremtett világ iránti tiszteletet. Szóba került emellett az innováció fogalma is, melynek a regula szerint az a lényeg, hogy az egyén megújítsa önmagát, amennyiben tudja, és változtassa meg életét, hogy megújíthassa önmagát.

Heizinger Anita

fotó: Antropológia és Etika Tanszék

A „Övezzük fel derekunkat hittel és jócselekedettel” bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

A Ismét Éjszakai Egyetem a Várban! bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

Az idei első Éjszakai Egyetem meghívott vendége Beck Zoltán volt, énekes, romológus, tanársegéd. Előadásának címe: Zene és irodalom – az alternatív kánonok átjárhatósága.

Elsőként az előadásodról szeretnélek kérdezni; szerinted mik tartoznak ebbe az „alternatív kánonba”?

Azt tudom, hogy nagyjából mi tartozik bele ezekbe a kánonokba, azt viszont nem, hogy esik-e erről szó az előadásom során. Ami az izgalmas, hogy mikor egy művészeti ágról beszélünk, akkor ezeket első körben nagyon erősen elszigetelten gondoljuk el. Ezekbe a kánonokba leginkább egyfajta mainstream tudást gondolunk bele, ezt hangsúlyozzuk a leginkább. Egy hagyományos irodalomtörténeti kánon megrajzolja a számunkra elképzelhető szövegek közösségét. Ha ma belépünk egy gimnáziumi osztályterembe, akkor ott fekete-fehér fotókat látunk Janus Pannoniustól József Attiláig, és ezek a képek nagyjából rendezik is számunkra azt a mainstream kánont, ahogy a magyar irodalom történetét elképzeljük. Kevéssé számolunk azzal, hogy sok más, legalább ennyire érvényes kánon is létezhet, ami egy csomó másfajta kérdést enged föltenni. A cím egyrészt arra utal, hogy legyünk elég bátrak arra vonatkozóan, hogy képesek legyünk felrúgni ezeket a kánon konvenciókat, magunk számára új konvenciókat teremteni, másrészt pedig arról szól, hogy hagyjuk, hogy átjárhatók legyenek a különböző művészeti ágak, ahogy egyébként valójában átjárhatók is. Mondjuk, képzeld el Andy Warhol műhelyét, ahol a New York Underground zenészei a Velvet Underground, a Rolling Stones vagy a The Doors zenekar találkozik, és miközben ott együtt vannak és képzőművészeti projektek jönnek létre, vizuális élmények, közben zenekarok próbálnak a háttérben. De például ugyanilyen találkozás az is, hogy Pécsen volt egy kocsma, ahol a pincehelységben működött egy próbaterem, fönt meg egy kávéház, és miközben fent irodalmárok kávéztak és beszélgettek a Jelenkor folyóirat új irányairól, lent a pincében próbált egy rock zenekar, a mellette lévő helységben pedig egy kísérleti színház gyakorolt. Hát ez egy csodálatos összművészeti élmény. Azt hiszem, valami ilyesmire akartam utalni.

Zenész és tanár is vagy, hogyan fér el a kettő egymás mellett, illetve milyen átjárhatóság van köztük?

Egyrészt olyan, mintha kettő lennék, de gyakorlatilag nem, mert nagyon hasonló a két dolog egy bizonyos szinten. Például az, amikor fölállok a katedrára tanítani, nagyon hasonlít arra, amikor fölállok a színpadra és zenélek. Másrészt nagyon eltérő is a történet, nyilván vannak az életednek olyan szakaszai, amikor egyik vagy másik kerül előtérbe. Most az a helyzet állt elő, hogy alapvetően zenélek, és az egyetemi munkáim kevésbé kapnak hangsúlyt a hétköznapjaimban. De ez egy ilyen érdekes libikóka, azt hiszem, mert az egyetemi munkám nem abban merül ki, hogy tartok egy órát. Egyrészt tanítasz, de egy jelentősebb része a kutatói munka, ez olvasást és írást jelent, amiket talán kevéssé kell hanyagolni. Inkább úgy mondanám, és most elég patetikus leszek, hogyha zenélsz, akkor csak úgy van értelme zenélned, hogyha képes vagy tényleg minden este meghalni a koncerten. Mindegy, ha Kisújszálláson játszol hatvan embernek, Szegeden nyolcszáznak vagy Pesten kétezernek, nem ez a kérdés, hanem az, hogy felteszed-e az életedet mindennap arra a másfél órára. Hogyha nem tudom ezt megtenni, akkor valószínűleg abba fogom hagyni a zenélést. Amíg viszont megvan ez az alapvető kockázata az életednek, addig pontosan tudod, hogy ez az életed legfontosabb és leghangsúlyosabb eleme, minden más, ami emellett van, az azt szolgálja, hogy ne legyél egy zenekari kisbuszba bezárt egydimenziós rajfilm figura. Az egyetemi munkám ahhoz ad hozzá, hogy ezt az egydimenziós élményt egy kicsit el tudjam hagyni. Lehet, hogy tíz, vagy öt év múlva rá fogok jönni, hogy nem tudok soha többé egy dalt se írni, és akkor majd a tudományos munkám kerül előtérbe.

Mindig be tudsz menni az egyetemre a koncertek másnapján?

Hát másnap soha nem megyek be… van az a kölcsönös megértés az egyetem és köztem, és a kar és a tanszék is nagyon megértő velem szemben. A kurzusaimat viszonylag szűken össze tudtuk rendezni, összehúztuk ilyen óvatos napokra, ha meg elmarad egy órám, annak kitaláljuk a pótlását. Nyilván ez jelent valamiféle türelmet. Ezeknek is megvannak a maguk ellensúlyozásai, például viszonylag sokat publikálok, sokat járok konferenciákra. Ez egy ilyesfajta játszma. Egy ember erejét azért le tudja szívni ez a dolog (- a piros orráért mentegetőzik – a szerk.). Ez az évem eddig úgy nézett ki, hogy a zenekar január-februárban lemezt írt, közben koncerteztünk is, február elején elkezdődött a félév, januárra már leadtam egy publikációt, most éppen befejeztem egy másikat, március elején pedig elkezdődött a tavaszi turné, ami heti két-három koncertet jelent április végéig. Ez így egy eléggé feszített tempó ebben a két-két és fél hónapban.

Honnan ismered az Éjszakai Egyetem szervezőjét, az Etika Tanszék vezetőjét, Géczi Jánost?

Őt Pécsről. Illetve fura, mert félig-meddig Pécsről, félig-meddig meg az Iskolakultúrán keresztül. Előbb írtam az Iskolakultúrába cikket, mint ahogy mi találkoztunk volna, vagy az 1998/99. szeptemberi, vagy a decemberi számba. Aztán meghívtak vendégtanárnak az egyetemre, ennek nagyon örültem, ez egy nagyon komoly megtiszteltetés, és utána már néha találkoztunk a folyosón is. Egyszer csak kiderült, hogy ki ő, és így alakult ki egy kedves, kollegiális kapcsolat. Nehéz dolog úgy bármilyen emberi viszonyba kerülni valakivel, hogy van egy jelentős szakmai és tekintélykülönbség, és még egy generációs különbség is. Az ilyen emberi kapcsolatok nagyon lassan tudnak alakulni, éppen azért, mert ezeket át kell lépni. A tisztelet benne marad az emberben. A Tanár urat se tegezem, látod. Épp most meséltem neki, hogy amikor találkoztam Erős Ferenccel, aki egy kiváló pszichológus, akkor néhányan a szememre vetették, hogy miért nem mondom azt neki, hogy Feri, miért azt, hogy Feri bácsi. Nagyon nehéz volt ezt elmagyarázni. Olyan ez, hogy találkozol egy emberrel –és most hagyjuk a korkülönbséget-, akitől elolvastál négy-öt könyvet, láttad a nevét ezerszer nyomtatásban, idézed, és akkor egyszer csak ott van előtted, azt mondja, tegezd nyugodtan, meg hogy gyere, gyújtsunk rá, piros Marlboro-t szívok… és akkor csak ülsz ott, megilletődötten cigarettázol, és ott van az az ember, aki írt egy ilyen munkát.

Milyenek voltak az egyetemi éveid, mesélj róluk egy kicsit!

Én kerülőutas egyetemista vagyok, mert nagyon rossz tanuló voltam a gimnáziumba, ezért nem jártam felsőoktatási intézménybe egy ideig. Képesítés nélküli, betanított dekoratőr voltam, ami annyit jelentett, hogy kirakatokat rendeztem az ajkai Horizont Áruházban és a devecseri Hangya ABC-ben. Utána főiskolás lettem Szombathelyen, magyar nyelv és irodalom illetve tanító szakra vettek föl, úgyhogy szereztem egy magyar szakos diplomát, a tanítót meg később fejeztem be. Ezután kerültem Pécsre és végeztem el a magyar szakot, szóval mire az egyetemre értem, a felhőtlen tinédzser korszakom már rég elmúlt. Ezért, azt hiszem, nincsenek jó sztorijaim az egyetemről. Az egy olyan helyzet volt, amikor már bennem volt az a belátás, hogy egyszerűen nincs más útja a dolgoknak. Mire odaértem, már nagyon felnőtt voltam, abban az értelemben legalábbis, hogy voltak felelősségeim vagy súlyaim. Valahogy így alakult ez a történet. A főiskolás évek nagyon izgalmasak voltak, de az egy másik nagy kaland volt…

A videót az ETV készítette.

A Kettesben Beck Zolival bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.