Március 22-én a Gitáros esték programsorozat keretein belül három nagyszerű zenész lépett fel az E kamaratermében: Petruska András, Nagy Gergely és Horváth Bálint.

Petruska Andrást először az egyik hazai tehetségkutatóban láthattuk. Már ekkor kitűnt a többi induló közül, hiszen kísérőként érkezett, de énekesként jutott tovább. A tavalyi Utcazene Fesztivál szakmai zsűri díját is bezsebelte, és számos nagy fesztiválon vett részt előadóként. A veszprémi fesztiválra szívesen gondol vissza; meg is jegyzi, hogy jó újra itt lenni, igaz, kicsit konszolidáltabb környezetben. Hamar belejött a zenélésbe, nagy átéléssel játszott és énekelt, de az idő rövidsége miatt zanzásítania kellett önmagát, avagy „Petruska András ZIP fájlban”. A fájl tartalmazott például Stinget és Paul Simont, de egy fiatal, magyar feltörekvő dalszerzőtől – saját magától – is adott elő számokat. Megtudtuk, hogy a mai este „izgulós”, ugyanis új a gitárja, és még csak barátkoznak egymással. Végül bemutatta a zenekar „tagjait”: a nagybőgőst, a ritmusgitárost, a banjot és a zenekarvezetőt, aki énekelt, gitározott és kortárstáncolt. Megmosolyogtató ez az egyszemélyes zenekarosdi, de van benne igazság: Petruska előadása és játékmódja a hallgatóban a teljes zenekari hangszerelés benyomását kelti.

Ebben hasonlítanak az őt követő két zenésszel, Nagy Gergellyel és Horváth Bálinttal, a fingerstyle jeles képviselőivel. Hiszen az említett játékstílus lényege, hogy a gitáros mind az öt pengetőujját használva, egyetlen hangszeren szólaltasson meg egy egész zenekart. Mindketten a tavalyi Fringe Fesztivál díjazottjai, ahol fellépési lehetőséget nyertek az idei Budapesti Tavaszi Fesztiválra. Mivel ugyanabban a stílusban játszanak, a veszprémi estéhez hasonlóan ott is együtt fognak fellépni. Nemcsak feldolgozásokat, átiratokat adtak elő, hanem egy-egy saját szerzeményt is, amelyeknek a történetét, ihlető forrását is hallhattuk. Gergely mesélt az egyik nagy közös élményükről, egy hollandiai kempingezésről: „Felmentünk az autópályára, és a GPS azt mondta, hogy menjünk előre 970 kilométert, majd forduljunk jobbra.” Bálint egyik dala itt született; egy hollandiai kis falu rétjén játszotta el először, így a szám a kis település nevét kapta: Raalta. A fiúk felváltva játszottak, majd műsoruk végén közösen is előadtak néhány dalt, többek között egy híres Scott Joplin-szerzeményt, a ’The Entertainer’-t. Számomra nagy élmény volt az este, ugyanis még sosem találkoztam ezzel a stílussal. Ezután szeretnék.

A Petruska András és a fingerstyle mesterei az E kamarában bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

Öt éve lehetünk szem- és fültanúi a gitáros zenei esteknek Felföldi Gábor, a Közművelődési Titkár szervezésében. Idén a hatvanéves Pannon Egyetemen, október 27-én este az E kamarában négy ujjvirtuóz mutatta be tudását: Bajnok Balázs, Gulyás Attila, Nagy Gergely és Szőke Tamás varázsolta el a szép számban össze gyűlt közönséget.

Azért szeretem az ilyen összejöveteleket, mert az ilyen alkalmak, amikor barátok vagy akár teljesen idegen emberek verbuválódnak össze egy viszonylag kis teremben,  mindig egy lehetséges kapcsolódási pontot ad a ‘communion’-hoz.

Az angol szó eredeti jelentése ’közösség’, de további (egyházi élettel kapcsolatos) jelentései az ’áldozás’, ‘úrvacsora’. És különösen izgalmas élmény, amikor sok ismeretlen ember egy teremben egyszerre mozgatja a lábát a varázslatos zene ütemére, amikor az öt pengető ujjával a gitáros egy hangszeren szólaltatja meg egy egész zenekar hangzásvilágát.

A zene közben létrejön a hallgató emberek között egy szimbolikus kapcsolat, és a mozgó végtagokkal együtt kialakul egy „közös tánc”. Egy olyan élményt élhetünk át ekkor, amikor emberek ülnek egymás mellett egyenrangú viszonyban: senki sem vezeti őket, senki sem akar az adott közösségben domináns lenni, mindenki együtt érez a másikkal. Egyfajta csoda történik meg, amikor úgy érezzük, egyek vagyunk a közösséggel, és láthatóan mindenki élvezi, ami éppen ott történik. Mi lehet ennek az oka?

Az ok az, ami miatt a lehető legtöbbet érdemes közösségi és kulturális összejövetelekre járni, ami miatt azt gondolom, hogy egyetemi közművelődési titkárunk az egyetemi kultúra szószólója lett: mert mindeközben a szeretet az, ami megjelenik, és ilyen alkalmakkor körbeleng és belülről eltölt minket, a közösséget, és minden idegsejtünkkel átérezzük, hogy az ember társas lény.

A Varázslat tíz ujjal bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.