Bóna Friderika 2024-ben végzett magyar-angol tolmács-fordító szakon a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen. Első kötetéről, az Amodá-ról négy évvel ezelőtt olvashattatok lapunkban (2021/4), második könyve, a Fedőlakk már egy teljesen más, letisztult stílusban tárul elénk, a Womanpress kiadó gondozásában.

   Alcíme katalógustörténetek, vezérfonala pedig a szépség ápolása és megélése köré fonódik, miközben élettörténetek rajzolódnak ki egy-egy epizód erejéig. A könyv felépítése egészen egyedi, kilenc szakaszból áll sminktermékek szerint, és harminc katalógustörténetet tartalmaz. Ebből három férfi szemszögből szólal meg – ahogyan egy Avon katalógusban is helyet kap az utolsó oldalakon a férfi bőrápolás. A szöveghez illusztráció is tartozik, tizenöt fekete-fehér művészi beállítottságú kép terelgeti az olvasó asszociációs érzékeit és fedi fel a szerző gondolatvilágát, aki a fotókon közeli családtagjait és barátait szerepelteti.

   A rövid novellákat a szerző egyetemi évei ihlették. Vannak köztük könnyedebb, meghitt történetek, és van, amit kétszer kell elolvasni legalább, hogy kiérthessük belőle az elsődleges és másodlagos jelentéseket is. Az önmagukban is helytálló epizódokat összeköti egy külön történet, mely fekete oldalakon fehér betűkkel bukkan fel majd tűnik el előlünk. Ez egy bál éjszakája, a szervezéstől a záróra hajnaláig, izgalommal, sikerélménnyel, szépséggel, udvaroltatással és hideg vízzel – no meg persze sminklemosással, amikor igazán magunkra figyelünk.

   Gondolhatnánk, ahol ilyen nagy hangsúlyban van a szépítkezés és a külcsín, az tulajdonképpen egy Instagram-szelfi folyószövegbe öntve. Azonban ahogy haladunk előre a könyvben, észrevehetjük, hogy a koncepció pont ennek megy elébe: néha túl sokat figyelünk önmagunkra, és keveset a másikra, pedig az is ugyanúgy hat ránk, mint mi rá. És az a nem mindegy, hogy hogyan: ide már empátia kell. Ha viszont túl sok fókusz megy a külvilágra, és mi elveszünk benne, olyankor kell egy tükör, és egy rituálé arcápoláshoz…

   Mindegyik epizód egy másik lelkiállapotba hoz. Az olvasás során végig az volt az érzésem, hogy de szívesen követném még az adott történet fonalát, ennél többet is akarok tudni a szereplőkről, és elmerülni a cselekményben. Annál is inkább, mert a sztorik nem tálalnak elénk mindent konyhakészre: csak feltételezhetjük a beszélőviszonyokat, a mesélők, szereplők viszonyrendszerét. Ezek pedig sokszor a legelemibb kontaktusok: anya-lány kapcsolat, barátnők, a kiszemelt fiú és az elbeszélő, unoka-dédpapa találkozás. Aztán más szintekre is érkezünk, amikor tényleg csak találgathatunk, kit rejt a „te”, az E/2-es megszólítás, aki az egyik történetben a legszeretettebb lény, a másikban legyőzendő ellenség, csábító vagy egy apró kellemetlenkedő, aztán pedig maga a halál.

   Nem egyszerű mindet megfejteni, de talán nem is kell, elég, ha érezzük belül – az egyes írások rengeteget építenek az olvasói asszociációkra. Az értelmezést pedig a (többnyire) egyszavas történetcímek sem könnyítik meg, de cserébe legalább annyira szépek, mint a Kosztolányi által gyűjtött, közismert tíz legszebb magyar szó…

   A harminc katalógustörténet egy-egy rövid etűd. Egy-egy stílusgyakorlat elbeszélőképességből, kreatív írásból, érzelemkifejezésből, mások megértéséből, esztétikai érzék fejlesztéséből. Van, amit bevinnék iskolai keretek közé, osztályfőnöki órára, mikor ott az ön- és társismeret van terítéken. Van, amit egy-egy embernek küldenék el, hogy nézd, ezt nem én írtam, de lásd meg, hogy ez miránk is ugyanúgy igaz. 

   Alig több csak, mint száz oldal a könyv, mégsem „tudható le” egy délután alatt. Minden történet időt kér bennünk, miután elolvastuk. S mindegyik után szeretnénk egy kicsit olyan stílusossá válni, mint az elbeszélő, vagy akiket szemlél az elbeszélő.

Cikk és fotók: Marton Angéla

A Fedőlakk – könyvajánló bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

Számos újabbnál újabb kiadású szakácskönyvvel találkozhatunk a boltokban, de most tudatosan nem ezekről a csilli-villi, színes képekkel telitűzdelt kiadványokról, hanem régi, szép, rajzos változatokról szeretnék benyomásokat megosztani veletek. Az apropót két téma adja. Az egyik az Ünnepek közeledte, amikor valljuk be: még szívesebben állunk a tűzhely és/vagy a sütő mellé, illetve nagyobb a szükség is rá, mivel nagy általánosságban mindenkinél egy vendégvárós, családlátogatós időszakról beszélhetünk. A másik ok pedig az, hogy ebben a korlátozott időszakban, amit ez a vírushelyzet erőltet ránk, maradt egy kis időnk a családban, s úgy döntöttünk, hogy ezt kihasználjuk, én szakácsnak kezdtem el tanulni, a férjem pedig cukrásznak (azért, hogy ne csak a korlátozásokra emlékezzünk majd, hanem még esetlegesen profitálhassunk is belőle).

A szakácskönyvek tematikája/felépítése többnyire azonos, még a maiakkal is, ez mondjuk inkább annak köszönhető, hogy ma is hasonló sorrendben fogyasztjuk az étkeket. Kivéve, ha előbb elkészül a desszert, és mondjuk elképesztő vágyat érzünk a megkóstolására; akkor ugye tud borulni a sorrend! A nyomtatási technikák akkori véges lehetőségei miatt gyakran sűrű szövegek követték egymást, majd egy vagy két képes oldal következett. További érdekesség a régi könyvek vizsgálatánál, hogy terjedelmesebb címeket adtak, ez nagyon eltér a mai mintától. Mintha ma csak fotókból értenénk, s lusták lennénk olvasni…

Manapság könnyen hívjuk segítségül az internetet egy-egy recept kikeresésére, de valljuk be, mennyivel csodásabb élmény lehetett ezeket a könyveket birtokolni és lapozgatni! Talán még vannak olyan szerencsések közöttetek, akik a nagyiktól, dédiktől kapott, örökölt könyvekből, füzetekből tudnak jól bevált recepteket csemegézni, de sajnos már nem sokan vagyunk így. Nekünk maradnak ezek a kiadványok, amik például a háborús időkben segített az anyáknak, a háziasszonyoknak, hogy ugyanazon kevés alapanyagból, hogy is főzzenek, süssenek változatosan.

A Divat Újság főzőkönyve: legtartalmasabb magyar főzőkönyvben minden egyes receptnél fel van tüntetve, hogy kitől származik. Az 1909-es könyv 2300 recipét közöl, sőt egy különleges függelékkel is ellátták, ami A beteg ember konyhája címet viseli. Van olyan recept, aminek több variációja szerepel (Pisinger-torta), de érdekes elnevezésűekből sincs hiány, ilyen például a Sakertorta (a csokis alapból talán a mai Sacherre lehet következtetni).

Az Inyesmester ezer új receptje 1935-ből a karácsonyi pujka recepttel indít. Érdekes (még ha tudott és tudatos is) ez, hogy mennyit változott a nyelvünk azóta. Ma ínyencnek mondjuk, illetve ly-nal írjuk az említett szárnyast (de ilyen a márczius írásmódjának példája is). Meglepetésemre szolgál, hogy a marhanyelvre mennyiféle elkészítési módot/receptet ajánl a könyv, lehet párolt, sült, paradicsomos főtt, füstölt, tálalható lengyel és szardellamártással; készíthető belőle marhanyelves és hasés szendvics (az utóbbi annyiban más, hogy ott sonkát is tettek bele, s tojás- és uborkakarikával díszítették). Hát bevallom, ennek akkori népszerűsége nem igazán fogott meg a jelenben, marhanyelv biztos nem kerül nálunk az asztalra az idén (sem).

Remete Farkas László: Régi karácsonyi, böjtmentes ünnepi ételek ugyan 2016-os könyv, de ennél jóval korábbi receptek gyűjteményéről van szó. Ajánlom azoknak, akik aztán végképp tanácstalanok, s valami régies étellel szeretnék megörvendeztetni a családot.

Josephine Saint Hilaire: A valódi szakácsság vagy legújabban átvizsgált és tökéletesített Képes pesti szakácskönyv 1909-es kiadással az egyik legkorábbi, amit olvastam, viszont itt képpel láttatott terítési módozatot is közölnek már, sőt néhol az állatokról is vannak képek.

Az egyik személyes kedvencem a Tutsek Anna által 1913-ban írt Katóka szakácskönyve, amiben a receptek egy regényszövegbe vannak ágyazva. Olyan elnevezésű süti is szerepel benne, mint a Linci-torta, illetve ennek a barna változata.

A másik nagy kedvencem Zsuzsi néni alkotása az 1920-as évekből az Egyszerű de nagyszerű szakácskönyv, szép előszóval, 2 pengős eredeti árával és varázslatos nyelvezetével. Öröm olvasni! Érdekessége, hogy a Nemzeti Örökség Kiadó újra kiadta 2019-ben.

Ha kíváncsiak vagytok a könyvekre, néhol talán még kikölcsönözhetők vagy olvashatók, de le is tölthetők a mek.oszk.hu oldalról. Forgassátok őket, még ha most csak virtuálisan van rá mód, hiszen nem tudom, mikor járhatunk újra, gondtalanul könyvtárba!

Mindenkinek jó sütés-főzést kívánok az ünnepekre: finomabbnál finomabb, mutatósnál mutatósabb étkekkel örvendeztessétek meg a szeretteiteket, hisz ne feledjétek, a szívből jövő – és sok esetben a saját készítésű – a legszebb ajándék!

Fotók: Alka Tímea, Unsplash.com

A A sütés-főzés receptkönyvei bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

A szerző, Szabó Péter elmondta, hogy az „Innováció a Szőlőszaporításban” című könyv kiadásával az a cél, hogy átfogó képet adjanak a Magyarországon folyó szőlő szaporítóanyag-előállítással kapcsolatos kutatásokról, megismertessék a legújabb technológiákat, fejlesztéseket mind az ágazatban dolgozók, kutatók, mind pedig a laikusok számára; egyfajta betekintést engedjenek a jövő szőlőtermesztésébe és szőlőszaporításába. A könyv alapvető célja, hogy olyan kutatásokat mutasson be, mely a magyar szőlőtermesztés szereplői számára hozzáférhető és hasznosítható eredménye van, legyen az alap- vagy alkalmazott kutatás.

A könyv megkísérli bemutatni néhány külföldi ország szőlő szaporítóanyag-előállítását is abból a célból, hogy összegyűjthessék a jó gyakorlatokat. A kiadó és a szerző bízik benne, hogy a kiadvánnyal elősegíthetik az innovatív magyar szőlőtermesztést és szőlőszaporítóanyag-előállítást is. A könyv megjelenését az Agrárminisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatta.

A könyv Mezőgazda Lap- és Könyvkiadó webáruházaiban, a Könyvistálló nevű kis- és nagykereskedésekben, az Akadémiai Kiadó online okoskönyvtárában (MeRSZ) és a Doktoranduszok Országos Szövetségénél lesz elérhető.

Szerző: Georgikon Kar

Fotó: Georgikon Kar

A Megjelent: Innováció a Szőlőszaporításban bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

A Pannon Egyetem 1964 óta saját nyomdával rendelkezik. Kíváncsi voltam, hogy pontosan kik és hogyan készítik számunkra, hallgatók számára tanuláshoz és a szórakozáshoz szükséges nyomdai termékeket, ezért egy rövid beszélgetés erejéig felkerestem Szabó Lászlót, az Egyetemi Nyomda vezetőjét.

Feltételezem, hogy lelkiismeretes hallgatóként alkalomadtán felkeresed az egyetemi könyvtárat, így jártál már az M épületben is. Az Egyetemi Nyomda a könyvtár épületének földszintjén található, a bejárattól jobbra. A nyomdában öt fő dolgozik azért, hogy az egyetem működése zökkenőmentes legyen. Ne gondoljátok, hogy ők egész nap számítógépek mellett ülve, a szövegszerkesztő programban egy ujjal pötyögtetve, kedvetlenül dokumentumokat nyomtatnak ki a múlt századból itt ragadt tintasugaras nyomtatóikon. Ó nem, nagyon nem, komoly gépeket használnak, dolgoznak ofszet, digitális és magasnyomó technológiával is, ha épp arra van szükség. A digitális technológia esetén valójában egy hatalmas, kanapé méretű gépre kell gondolni, amely kis példányszámnál gazdaságos, gyors és jó minőségű. Az ofszet technológia akkor hatékony, ha változatlan formában kell sokszor, egymás után ugyanazt kinyomtatni, például jegyzettömböket, mappákat, Egyetemünk újságot, stb. Ebben az esetben nyomóformákkal dolgoznak a szakemberek, míg a magasnyomó technológia segítségével alakzatok vághatók ki, illetve dombornyomott nyomdai termékek is készíthetők.

Azt se higgyétek, hogy könyékig tintában úszó, csupán a nyomtatáshoz értő dolgozókról van szó. Nem, ők mindnyájan képzett, fejenként több, a munkájukhoz kapcsolódó végzettséggel rendelkező szakemberek. Az Egyetemi Nyomdának nem csupán a dokumentumok kinyomtatása a feladata. A létesítmény képes a teljes nyomdai folyamatot végigvinni, ami egészen a tördeléstől a nyomtatásig, illetve a kinyomtatott könyv kötéséig, majd kiadásáig tart. Ebbe értsétek bele a grafikai munkákat, a fotók készítését és archiválását, a szöveg megformázását, az e-könyvek készítését és szinte minden mást, ami csak eszetekbe jut. Előfordulnak a nyomdában az egyetem számára bizalmas dokumentumok, szakdolgozatok, oklevelek, és az egyetemi mindennapokhoz kapcsolódó papír alapú termékek is. Nem túlzás, minden nyomdai termék itt készül, amire az egyetemnek szüksége van, de vigyázat, a dolgozók még egy deákigazolvány felmutatása ellenében sem adhatnak ki semmiféle bizalmas információt.

Sőt, mi több, a diplomaátadókon is jelen vannak a nyomda munkatársai. Feltételezem, hogy Te is várod már, hogy tapsvihar és szeretteid üdvrivalgása közepette átvehesd az okleveledet a B épület aulájának színpadán. Talán annak is örülnél, ha az átvétel pillanatáról jó minőségű, profi fénykép készülne. A nyomdában dolgozó szakemberek ezt is megoldják, az életed nagy pillanatáról készült fotó sikere az Ő kezükben van, de ne aggódj, botlás nélkül megoldják a feladatot, lesz mit nézegetned otthon.

Remélem, érzitek, hogy ehhez az összetett munkához borzasztó sok munka, a munkához pedig nyersanyag szükséges. Az elmúlt évben az Egyetemi Nyomda 16 millió oldal kinyomtatásához közel 8 ezer kiló papírt és további 100 kilogramm festéket használt fel.  A nyomdai oktatást támogató filozófia így szól: „ahány diák tanul az intézményünkben, annyi főnökünk van a mindennapokban”.

Jogosan merülhet fel benned a kérdés, hogy miért jó mindez nekünk, hallgatóknak? Például azért, mert mi is besétálhatunk a nyomdába dokumentumokat nyomtatni, spiráloztatni, szakdolgozatot köttetni és még számtalan dolgot kérhetünk. Most talán azt gondolod, hogy rendben, de ilyet máshol is lehet, mi ebben a különleges? Az, hogy az egyetem nyomdája hallgatóbarát árakkal és hozzáállással dolgozik, az általuk elvégzett munkát pedig akár az állami könyvtámogatásodból, a hallgatói kártyáddal is kifizetheted. Apropó, hallgatói kártya, Szabó László külön kérte, említsem meg, hogy a következő félévben a könyvtámogatás már nem erre a kis papírkártyára, hanem a bankszámládra fog érkezni. Használd ki a lehetőséget, vásárolj még ebben a félévben a kártyádra!

Remélem kedvet kaptál a nyomtatáshoz és legközelebb, ha arra van szükséged, meglátogatod az egyetemi nyomdát, hogy némi pénzt spórolj és rövid határidővel, jó minőségű termékeket vehess a kezedbe.

Fotók: Szabó László

A Ide menj, ha nyomtatnál! – Egyetemi Nyomda bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

Ha már tovább olvastad a cikket, jó eséllyel nem voltál ott március 16-án a veszprémi sétálóutca egyik kellemes hangulatú és igen jó forró csokit kínáló kávézójában Klausz Melinda: „A közösségi média nagykönyve” című könyvének bemutatóján.

A szerző neve az egyetemen is jól ismert, nemcsak azért, mert eddig több, hasonló témájú könyvet is írt már, hanem mert korábban a GTK marketingvezetőjeként gyakorlatban is hasznosította a könyveiben leírtakat.  A jelenlegi kötet azonban nagyban különbözik a többitől.

Míg azok nagyon specifikusak voltak, ez a „nagykönyv” kimondottan azoknak szól, akik átfogó, több részterületre is kiterjedő jártasságra szeretnének szert tenni, s annak, aki széleskörű ismeretek birtokában szeretné átlátni a közösségi média működési mechanizmusait. Hasznos lehet azoknak, akik vállalkozásuk, ötleteik népszerűsítése érdekében a lehető leghatékonyabban kívánják használni korunk egyik leginkább ütőképes médiumát.

A közösségi média felülete a hétköznapjaink részét képezi, azon keresztül tartunk kapcsolatot ismerőseinkkel, nézünk filmeket vagy olvasunk híreket. A mindennapi szokásaink mellett ezek a felületek a vásárlási döntéseinket is erősen befolyásolják, azonban nem biztos, hogy megfelelő módon használjuk a különböző szolgáltatásokat. A könyv ehhez kíván mankót nyújtani. Esettanulmányokon és interaktív feladatokon keresztül vezeti be az olvasót a közösségi média aktuális problémáiba, kérdéseibe, a trollok és lájkvadászok kezelésétől kezdve egészen a nyereményjátékokig. Átfogó képet kaphatunk az itt megjelenő embertípusokról, a közösségépítés fortélyairól, a siker és a közösségre gyakorolt hatás mérési lehetőségeiről, panaszkezelésről, valamint a helyes közösségimédia-stratégiáról.

Sokan elkövetik azt a hibát, hogy közösségi média alatt szinte csak a Facebook-ot vagy a Youtube-ot értik, ez azonban természetesen nem fedi a valóságot. A további szolgáltatásoknak, mint például a Snapchat, Tumblr, Pinterest, LinkedIn, mind-mind megvan a saját, elsődleges felhasználói bázisa, melyek egyéni szokások, de még életkor, életciklus alapján is elkülöníthetők egymástól.

A könyv szerzője szerint azonban a sikeres és eredményes jelenlét szempontjából nem a felület neve és típusa a legfontosabb, hanem az, hogy vállalkozóként, rajongói oldal kezelőjeként vagy tulajdonosaként szeressük azt, amit csinálunk, és szívesen használjuk az adott szolgáltatást. Lényeges, hogy törődjünk a követőinkkel és tekintsük őket egy nagy családnak, hiszen az ilyen típusú tartalmakat a felhasználókkal közösen hozzuk létre, így a hozzászólásokhoz kapcsolódó reakció és megfelelő konfliktuskezelés lesz a siker titka.

Természetesen nem lehet elkerülni a trollokat, bértrollokat és nyereményjáték-vadászokat sem, azonban némi ügyességgel és odafigyeléssel minimalizálhatjuk az oldalunkra gyakorolt negatív hatásukat.

Amennyiben új oldalt szeretnél indítani, érdemes lehet felkeresni néhány jól működő példát és tanulmányoznod a megosztott tartalmakat, a stílust, a reakciókat, és az oldaladhoz leginkább illőt lemásolni, akár fejleszteni, saját céljaid szerint átformálni. Ha szeretnéd, hogy az oldalad valóban jól teljesítsen, nem csak a kreativitásodra és befektetett munkádra lesz szükséged, hanem némi pénzre is, hiszen a valódi sikerhez alkalmi, kampányszerű hirdetésekre is szükség van.

Mindezek mellett megtudhatod, hogy civil emberként a marketing-szakemberek hogyan és milyen következtetéseket vonnak le a rólad gyűjtött adatokból a profilod alapján. Fény derül a kötetből arra is, hogyan építsd fel saját, személyes „márkádat”, amely például álláskeresés során előnyödre válhat, hiszen nemcsak te keresel rá a cégekre, ők is figyelnek téged.

A Mindent tudsz a közösségi médiáról? – Tippek a specialista legújabb könyvében bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

A regényt különböző címekkel ellátott történetek osztják több részre (Diana, Jurocska, A történet vége, Természeti jelenség, Szerencsés eset, Életművészet), amelyek egyetlen alak, Zsenya életében összpontosulnak.

Az írónő ösztönös érzékenységgel bújik bele a női lélekbe, és boncolja darabokra azt. A történetek középpontjában az ál-történetmesélés áll, a különös sorsú életművészek sorstragédiái, élethazugságai vezetik el a főhősnőt a személyes lét megértésének legmélyebb stádiumába…

A főhősnő Anna Kareninát olvas, próbálja saját sorsát Anna életéből megérteni. Pár éve én is olvastam az Anna Kareninát, most pedig az Életművésznőket. Akarva, akaratlanul én is saját világommal állítottam párhuzamba mindkét nő életvonalát. A személyes sorstragédiák így válnak a 21. századi nő globális tragédiájává. Ulickaja regényét elolvasva egy fontos gondolat ütött szöget a fejemben: nem lehet, hogy Hamupipőke és Csipkerózsika története csupán élethazugság, amibe mint letűnt kor Kareninái ők is kapaszkodtak?!

Ezt sajnos már nem tudhatom meg, be kell érnem azzal a tudattal, hogy értük eljött a herceg fehér lovon.
Zárásul egy kis kedvcsináló idézet a könyvből: „Csak tudod, azzal nem tudtam megbirkózni, hogy állandóan sírtam. Főzöm az ebédet vagy ülök az ablakban, emberekkel beszélgetek, vagy csak úgy ülök a trolibuszon, és észre se veszem, már folynak is a könnyeim. Az emberek persze észreveszik. Gondolkodtam, gondolkodtam, aztán festeni kezdtem a szememet. A festék csíp, így ha folyni kezdenek a könnyeim, azonnal észbe kapok. Tizenkét év telt már el, de a könnyeim azóta is folynak… Úgy hozzászoktam a kifestéshez, hogy reggel, amikor felkelek, ez az első dolgom…”

A A mindennapok művészei – Ljudmila Ulickaja: Életművésznők bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.