Első tanszékvezetőm, az áldott emlékű Déri Márta mindannyiunk számára kötelező olvasmánnyá tette Dévényi Tibor „Dr. Ezésez Géza karrierje…” című könyvét. Ebből származik az idézet: „minden kezdet nehéz. Ennél nehezebb csak a folytatás lehet.”

Ez a mélyenszántó gondolattöbbszörösen igaz: az egyetem alapítása óta gyakran előfordult, hogy a növekedés nehézségei a nehézségek növekedésébe csaptak át, és ez a nehezen megszülető írás is újabb és újabb kihívások elé állít, amikor válogatnom kell a számomra – és remélhetőleg mások számára is – érdekes és kedves emlékek között.

Egyetemünk jogelődje, a BME Vegyészmérnöki Kara 1949-ben jött létre. Az első helyszínt – a mai A- épületet – a 2. világháború előtt eredetileg banknak szánták, de az idők (és a rendszer) változásával, átalakítások után ez lett egyetemünk első épülete. Az egyes helyiségeket elődeink igyekeztek minél kreatívabban kihasználni, így például a Radiokémia Tanszék izotóptárolója a bank trezorjába került.

Polinszky Károly, az egyetemalapító kurátor, később dékán, rektor kitűnő érzékkel válogatta ki az új kar oktatóit, akik iskolateremtő professzorként világhírűvé tették a veszprémi vegyészmérnök-képzést. Rektorsága alatt az oktatás szokásos gondjai mellett meg kellett küzdeni egészen másfajta nehézségekkel is. Sokan nem tudják, de a világ első repülőgép-eltérítője például veszprémi egyetemista volt, aki barátaival a Budapest-Szombathely járatot egészen a németországi Ingolstadt katonai repülőteréig vitte. 1956-ban a C-épület legfelső szintjén működött a „Szabad Magyarország Hangja” rádió, magyar és angol nyelvű adásait egyetemisták, fiatal oktatók szerkesztették, vezették. Polinszky Károly elévülhetetlen érdemeket szerzett azzal is, hogy a forradalom után elhurcolt oktatókat, hallgatókat hamar hazahozatta.

Voltak kalandos, politikai felhangoktól sem mentes történetek már ezt megelőzően is. 1953-ban például az április 4-i ünnepségen az egyetem párttitkára arról beszélt, hogy a közönség példát vehetne az Ásványtan Tanszék két fiatal oktatójáról, akik teljes fizetésükön békekölcsönt jegyeztek, és elmondta, hogy „…ez a két csodálatos ember nem tud velünk ünnepelni, mert most is dolgozik, ásványokat gyűjt a Kőszegi-hegységben.” A kétfiatalember addigra már a határ túloldalán járt.

A sors kegyetlen fintora, hogy az első ember, akivel találkoztak és segítséget kértek, egy civil ruhás orosz tábornok volt, aki azonnal bekísérte őket a szovjet parancsnokságra. A letartóztatás, bebörtönzés után 1956- ban szabadultak.

Az egyetem történetének vidámabb lapjai is voltak. 1967-ben megalakult az egyetem első és mindeddig egyetlen beatzenekara, az Esővárók együttes. A zenekar tagjai valamennyien egyetemisták voltak. A megalakulásuk utáni első nyáron a veszprémi várban, egy presszó szabadtéri teraszán zenéltek. A szerződésük szerint esős napokra is teljes gázsit kaptak, így nyilvánvaló volt, hogy várták az esőt…

1969-ben – az egyetem 20. évfordulójának megünneplésére – megszerveztük az első Veszprémi Egyetemi Napokat, ezzel elindult egy máig tartó sikertörténet. Gaál Zoltán rektorsága idején, a Georgikonnal való integráció, az összetartozás érzésének erősítésére megszerveztük az első Balaton Regattát. A sikeres evezősverseny kisebb-nagyobb átalakulások, változások után ma is él. Ekkor vált ötkarúvá az egyetem, ekkor hoztuk létre a Diákcentrumot. Kikristályosodott, kialakult az egyetem arculata, kiváló sajtókapcsolatok épültek ki, és 10000 fölé nőtt a hallgatói létszám.

Az 1956-ban alapított Egyetemünk újság sem maradhat ki a régi történetekből. Az alapítása óta eltelttöbb mint 60 év nem volt mentes a politikai viharoktól, belső vitáktól. Volt, amikor pártirányítással a megyei napilaphoz igazították, Napló-ízű volt a szerkesztés, tördelés. A napilap formátum után mára végre kialakult az igazi arculat. A legérdekesebb esemény mégis 1973-hoz kötődik. Az új tanév első, szeptemberi számát a megjelenés után alig néhány órával a hallgatói pártbizottság titkára begyűjtötte. Lélekszakadva végigrohant az egyetemen, a portákról, de még az oktatói szobákból is igyekezett összegyűjteni az összes példányt. Az ok mai szemmel megdöbbentő, de akkor nem volt meglepő: egyetemünk negyedéves hallgatója (azóta a Pécsi Tudományegyetem professzora) őszintén leírta nyári, Szovjetunióban töltött építőtábori élményeit. Ezt a lapszámot bezúzták, a megmaradt néhány példány a gyűjtők féltve őrzött kincse.

Az emléktöredékek sorát vég nélkül lehetne folytatni. Őszintén remélem, hogy a következő 70 év még több érdekes és szívet melengető történetet hoz. Boldog születésnapot, Pannon Egyetem!

Dr. Kovács Kristóf

A 70 év szubjektív, hiányos és rendhagyó áttekintése bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

Úgy tudom, hogy villamosmérnök szakon tanulsz. Miért ezt a szakot választottad? Hogyan kerültél a Pannon Egyetemre?

Gimnazista koromban elég jól ment a matek és a fizika, így emiatt mindenképpen valamilyen mérnöki irányba szerettem volna próbálkozni. A nagyszüleim is villamosmérnökök voltak, így emiatt gondoltam, hogy én is megpróbálom. Miért ne, hisz érdekel is! Tavaly elkezdtem ezt a szakot az Óbudai Egyetemen, de ott nem úgy sikerültek a dolgok, ahogy szerettem volna. A második félévben sajnos nem tudtam rendesen bejárni az órákra, ezáltal a zh-kkal sem sikerült megfelelően haladnom. Nagyon sokat ingáztam, hogy az edzéseim Fűzfőn vannak. Ezután úgy gondoltam, hogy az összeszervezhetőség szempontjából egyszerűbb lenne számomra, hogyha haza jönnék és Veszprémben folytatnám.

Ezen a területen képzeled el a jövőt?

Ezt őszintén szólva még nem tudom, sok mindenen gondolkoztam már, hogy mivel foglalkozhatnék később. Olyan ötleteim is vannak, hogy villamosmérnöki szakterületen valamivel foglalkozni, vagy edzőként (esetleg bármi más módon) az úszással foglalkozni. Sok elképzelésem van, szeretek úgy tovább haladni, hogy van választási lehetőségem.

Azt kaptad eddig, amit vártál?

Mindössze azt hiszem, hogy 32-en vagyunk villamosmérnökök az én évfolyamomon, így könnyen kialakult a közösség. Jól érzem magam, úgy gondolom, hogy a tanárok is emberien állnak hozzám. Nem csak a sport miatt, hanem amúgy is.

Térjünk át a sportra. Mikor kezdtél el úszni?

Húha, hát őszintén szólva fogalmam sincs, hogy pontosan mikor kezdtem. Abban biztos vagyok, hogy óvodás koromban már úsztam. Elsősorban azért, hogy megtanuljak, aztán csak ottragadtam. Megtetszett az egész, szerettem járni, jó volt a társaság, sok barátot szereztem. Meg hát nyilván a sikerélmény sem utolsó szempont.

Milyen érzésekkel jöttél haza az Európa-bajnokságról? Hiszen akkor nyert értelmet úgymond, minden, amiért addig dolgoztál.

Ezt nagyon nehéz megfogalmazni, nyilván örültem neki és nagyon boldog voltam, de ez nem tükrözi az érzéseimet. Csak azt tudom mondani, hogy jó lenne, hogyha mindenki át tudná élni egyszer azt, amit én ott éreztem. Az egyik, ha nem a legboldogabb pillanata volt az életemnek.

Az órák mellett hogy marad időd az edzésekre? Mennyire nehéz összeegyeztetni a kettőt?

Már a gimiben is egymás mellett csináltam a kettőt. Most annyi a különbség, hogy akkor biztosan beértem 8-ra, most nem biztos, hogy beérek. Alapvetően reggel edzés, utána az egyetemen vagyok, amikor óraim vannak, aztán megint edzés. Szerencsére késő este nincsenek előadásaim, így néha még aludni is marad időm.

Hogyan kezeled azt, hogy ismert embernek számítasz, az egyetem több plakátján is feltűnik a képed? A társaid hogy viszonyulnak hozzád?

Alapvetően nem találkoztam senkivel sem, aki megállított volna. Akikkel minden nap találkozom, velük azért megy a poénkodás. Szerintem alapvetően ugyanolyan diák vagyok itt, mint bárki más, nem szeretem, hogyha emiatt másképp tekintenek rám. Az azért persze jól esik, hogy a tanárok odafigyelnek rám.

Mivel ösztönöznéd a diákokat arra, hogy sportoljanak? Esetleg éppen arra, hogy ússzanak.

Szerintem alapvetően jó, hogyha valaki sportol, amellett, hogy tanul vagy bulizik. Mindenkinek kell a testmozgás, nem beszélve arról, hogy egészséges, egy nagyon jó kikapcsolódás abból, amit csinálunk napközben. Mindenkinek szüksége van arra, hogy másra gondoljon, hogy szellemileg felfrissüljön. Amikor beugrom a vízbe, akkor teljesen kikapcsol az agyam.

A Élsportoló villamosmérnök – Rasovszky Kristóf úszóval beszélgettünk bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.