Milyen érzés volt elnyerni a pályázatot?

Már a program indulása óta dédelgettem ezt az álmot.  Az más kérdés, hogy mindez csak most valósult meg, ugyanis tavaly jutottam el csak a pályázat beadásáig. Izgalommal vártam az eredményt, főleg azért, mert tudtam, hogy már csak két dobásom van, ugyanis korhatáros a pályázat.

Mekkora részét fedi le a kutatásoknak az elnyert pályázat?

Szerencsére az egész kutatást támogatja az Akadémia, így nekem és azoknak a fiatal kutatóknak, akikkel együtt dolgozom, kizárólag a közös munkánkra kell koncentrálnia. Ritkaságnak, nagy értéknek mondható ez a nyugalmi állapot.

Kikkel dolgozik majd együtt?

Most kezd összeállni a csoport.  Júliusban indultunk. Azóta Dörgő Gyula PhD hallgató a Conferentia Chemometricán a legjobb fiatal kutató különdíjban részesült. Gyulán kívül Leitold Dánielt és Ruppert Tamást, tavaly óta doktorizó hallgatókat sikerült „akivizálni”, és Honti Gergely végzőst sikerült egy izgalmas hálózatelemzési témával az iparból hozzánk csábítani. Eddig is sok tehetséges fiatallal volt szerencsém megismerkedni, most Pigler Péter és Torgyik Tamás hallgatók az oszlopos tagjai a csapatnak. A Folyamatmérnöki Intézeti Tanszéken dolgozó munkatársaimon kívül a Műszaki Informatikai Karról Dr. Fogarassyné Dr. Vathy Ágnest és Dr. Süle Zoltánt emelném ki, mint a kutatócsoport aktív „bedolgozóit”, illetve a Gazdaságtudományi Karon Dr. Telcs András professzor által vezetett egyetemek rangsorolási módszertanát vizsgáló MTA kutatócsoportot.

Pályázati feltételben meg van szabva, hogy milyen időre kell végezni, vagy milyen időközönként kell erről számot adni?

Nagy figyelem övezi ezt a programot. Ebből a szempontból is magas az elvárás. Egy nemzetközi élvonalba tartozó kutatócsoportként kell működnünk, és ehhez méltó minőségű és mennyiségű publikációt kell készítenünk. A Magyar Tudományos Akadémia évről évre követi nyomon a kutatócsoport teljesítményét. Publikációkon túl nemzetközi pályázatokon kell megmérettetni magunk, illetve amennyire lehet, országokon átívelő kutatásokat kell indítanunk.

Beszéljünk kicsit magáról a pályázat témájáról. Próbáltam megfogalmazni, hogy mit is takar ez pontosan, így laikusként. Jól értem, hogy itt olyan gyártási mód megalapozásáról van szó, amivel egyéni igényeket is könnyen ki lehet elégíteni?

Igen pontosan erről van szó. Kritikus, hogy a marketingben long tail-nek, azaz hosszú farok effektusnak nevezett jelenséget miként lehetet kihasználni rugalmas gyártórendszerek segítségével. Ez azt jelenti, hogy a termékek egyre nagyobb arányban olyanok, amelyet egyedi igényünk szerint célszerű előállítani, és a cél az, hogy ezeknek az egyedi igényeknek hatékonyan megfeleljünk. Most már egyre több olyan technológia van, ami támogatja az egyedi termékek előállítását. Ilyen például a 3D nyomtatás. A cél az, hogy a teljes ellátási láncban a gyártórendszerek annyira intelligensek legyenek, hogy autonóm módon ismerjék fel, hogy az adott helyzetben az éppen aktuális termék gyártása érdekében miként kell átkonfigurálniuk magukat és meghibásodásokra, váratlan helyzetekre is hatékonyan reagáljanak.

Ha jól értem, akkor itt már nem kellene a gyártásba belenyúlni?

Ez egy jó kérdés, főleg Magyarországon. Az egyik véglet, hogy mindent automatizálunk, a másik, amivel mi is foglalkozunk, hogy vannak olyan tevékenységek, amelyek kapcsán még középtávon sem fogjuk tudni helyettesíteni az embert, ugyanakkor nagyon hasznos, hogy a megfelelő információval lássuk majd el az operátorokat. Mai munkavállalók között nagyon nagy a fluktuáció, így egyre kevesebb az idő a betanulásra. Ebből következik, hogy ha az operátor elé kerül egy munkadarab, akkor nagyon hasznos, ha akkor az abban lévő RFID azonosító alapján az operátor okosszemüvegére vagy egy monitorra vetítjük, hogy milyen feladati vannak a munkadarabbal. Kis csapatunkkal nem konkrét alkalmazásokat fejlesztünk, csupán azt vizsgáljuk, hogy mi szükséges az ilyen rendszerek fejlesztéséhez, illetve milyen információkat lehet előállítani e technológiáknak köszönhetően az egyre inkább összekapcsolódó adatokból.

Szóval nem az eszközt, hanem az elméleti hátteret teremtik meg hozzá?

Igen. Adatok összekapcsolásával, célirányos modellek és adatelemzési algoritmusok fejlesztésével foglalkozunk. Néha ezeket a kutatásokat teljesen áttételes példákon keresztül végezzük. Honti Gergely PhD hallgatónk most például a Wikipédiát és a hozzá kapcsolódó DBPedia-t elemzi.

A csoportot csak veszprémiek alkotják?

Kutatócsoport kizárólag veszprémi, de kapcsolatban vagyunk az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetével és az Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform többi tagjával is. Most ősszel nemzetközi pályázatot adunk be a Kaposvári Egyetemmel és egy spanyol, egy francia és egy angol partnerrel.  Most abban a fázisban vagyunk, hogy szeretnénk minél több kapcsolatot kialakítani. Minden eszközt, amit fejlesztünk, megpróbálunk megosztani másokkal.

Beszélgetésünket úgy tudnám összefoglalni, hogy egy 15 perc erejéig beleláthattam mi felé halad az ipar, a gyártástechnológia. A csapatnak ez úton is sok sikert kívánunk!

Fotók: MTA, Abonyi János

A Lendülettel előre – Interjú Abonyi Jánossal bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.

A tudomány nagyszerűen veszi fel a küzdelmet és néz szembe a ráháruló feladatokkal. Ha az elmúlt száz évet nézzük, rengeteget fejlődött a világ tudományos felkészültsége, de elég jóval kisebb időszakokat vizsgálnunk, és akkor is kiemelkedő eredményekre bukkanhatunk.

Az üvegszál digitális távközlésben történő alkalmazása 1966-ban merült fel. Akkor még a kilométerenkénti jelveszteség több száz decibel volt, ami mára már az elfogadható 0,2 dB/km érték alatt van. A fénykábel egyik végén belépő fényimpulzus a vezeték teljes hosszán visszaverődik, így annak meghajlása esetén is a szál másik végén fog kilépni. Gyorsabb adatátviteli sebességre képesek és hatékonyabbak, mint a hagyományos rézvezetőjű UTP-kábelek. Ezzel az optikai kábelek forradalmasították az információs távközlést.

Hasonlóan jelentős áttörést készítenek elő a számítógépes chipek területén a kanadai University of Alberta kutatói. Olyan nanooptikai szálakat fejlesztenek, melyekkel helyettesíthetik a chipekben eddig használt rézvezetékeket. Ha sikerrel járnak, akkor jelentősen felgyorsulna számítógépeink sebessége, ugyanakkor energiafelhasználásuk csökkenne: hatékonyabbak lennének. A működési elv hasonló lenne az optikai kábelekéhez. A probléma azonban az, hogy a jelenleg használt legkisebb átmérőjű optikai szálak nagyjából 1 mikrométeresek, és ennek továbbcsökkentésével a szál átmérője és a fény hullámhosszának mérete közelít egymáshoz. Ennek orvoslására egy gyakran alkalmazott módszer, hogy a kábelt nagy visszaverő-képességű fémmel vonják be. Így ugyan a fényt a kábelen belül tudják tartani, de valós problémává válik a fém miatti gyors túlmelegedés, és ezzel az információveszteség.

A Zubin Jacob, a kutatás vezetője és csapata által létrehozott szál a fent említett mikrométer tizedrészét teszi ki. Így ez már alkalmas lehet arra, hogy a chipek rézvezetékeit leváltsa. A fém okozta felmelegedést és az ezzel járó információveszteséget egy újfajta anyag létrehozásával küszöbölték ki. Ez az anyag különleges szerkezetének köszönhetően képes a fény kábelen belül tartására információveszteség nélkül. Ha sikerrel járnak és olyan chipet tudnak készíteni, ami ilyen optikai kábeleket tartalmaz, akkor az feltehetőleg minden tekintetben felülmúlja majd a jelenleg használatban levő verziókat.

Ezzel a cikkel tér vissza az Egyetemünk technika rovata. És nem is találhattunk volna megfelelőbb időpontot erre így november 3., a Magyar Tudomány Ünnepe után, ezzel is tisztelegve a tudomány előtt.

Kiss Levente

Fotó: internet

A Fejlődő tudomány – fotonikus áramkörök bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.