A 2011-es VEN utolsó előtti estéjén az időjárás is kegyesen bánt velünk, Venpolgárokkal a nem túl bíztató előjeleket követően. Az utolsó koncertre a hangulat már célegyenesbe ért, a Magnát követően csapott a húrok közé a sokak által várt Republic. A megszokott, mandulás kezdést követően felcsendültek az Ezer nyár sejtelmes első hangjai. A továbbiakból viszont hiányoltam a fajsúlyosabb dalokat, néhány azért elhangzott (például az Emberlelkű földeken és a Sose ébressz fel…) a többi agyonjátszott nóta mellett. Néhol mintha unták volna a zenészek, amit csinálnak, mintha hiányzott volna valami spiritusz a dologból. Cipő ezúttal nem volt túlságosan aktív a porondmesteri szerepben, és Patai Tomi sem bocsátkozott hosszabb futamokba Fenderén. Talán ez csak a szokásos, Republicos melankólia? Viszont mindezektől függetlenül – jelentem alássan, a buli beindult. A kezek – mint a zászlók a szélben – végig a magasban lengedeztek, az emberek kívülről énekelték az összes dalt. Nem is kellhet ennél jobb visszaigazolás egy húszéves zenekarnak.

Minek köszönhető ez a siker még húsz év után is? Lehet, hogy a képlet nem is olyan bonyolult: érthető módon, érthető formában énekelnek hétköznapi problémáinkról, gondolatainkról, vágyainkról. Minden, amivel kiállnak az színpadra, minőségi; a hang-és fénytechnikán át a hangszerekig, a hangzásig. Profi módon, rutinnal adják elő dalaikat, azt, amire szüksége van egy hétköznapi embernek. Slágereikkel egy széles réteget szórakoztatnak, és ami nagyon fontos, hagyományosan, hangszerekkel. Talán ettől maradt a mai világban is emberi ez a fajta zene. A mögöttes tartalom – amikor van egyáltalán – sincs túlságosan elrejtve, hogy bárki könnyen ráismerhessen, a magáénak érezhesse. Sőt, megkockáztatom, nem mindig szükséges feltétlenül filozofikus mélységekbe ereszkedni, ha zenéről van szó. Ők ma is hozzák a megszokott, jellegzetes hangzást, ami kiszakítja az embert a hétköznapi szürkeségből, amit hallgatva jókedvűvé válik.

A ráadást követően a zenekar elballagott, a közönség pedig elszivárgott a VEN többi helyszínére. A koncert véget ért, a nézőtéren szétszórt szemét és napraforgóhéj őrzi emlékét. De az már egy másik történet lenne, más szereplőkkel.

Sanya

A Péntek esti mandula bejegyzés először Egyetemünk-én jelent meg.