Címke: Veszprémi Egyetemi Napok
XXVIII. VEN – Egy csipet a csütörtök estéből
Barátnőmmel úgy gondoltuk egy kis kikapcsolódás nekünk is jár, főleg ha közös kedvencünk is fellép a Veszprémi Egyetemi Napokon. Milyen szerencse, hogy ez pont csütörtök…
XXVIII. VEN – CSÜTÖRTÖK (2019)
A főműsorok előtt megtartották a VEN híradót, amelyben az elmúlt napok legjobb pillanatait nézhettünk végig, és sor került a népszerű „Ajaj” rovatra is, amelyben a…
XXVIII. VEN – CSÜTÖRTÖK délután (2019)
Az ötvenedik VEN harmadik napja, tehát május 2-a csütörtök, két csapat kortesprogramjaival vette kezdetét délután 3 óra körül; nevezetesen az AquaVEN és a DzsuVENdzsi „alakulatok”…
VEN majális (szerda)
Május 1-jén, szerdán folytatódott a VEN, ami több okból nagy örömünkre adott okot. Amellett, hogy a munka ünnepéhez híven remek programok, majális várta a látogatókat,…
BeVENulás (kedd)
A hétfői Dörgedelemmel kezdetét vette a 2019-es VEN, kedd déltől pedig a hagyományos programok indultak, amely a bevonulással kezdődött. A már ismert négy csapat: a…
CsVENpiönsz kortesprogram – VEN (Kedd, 2019)
A VEN legsportosabb csapata egy kis játékkal, mi több, kemény sporttal lepte meg a többi csapatot, így a játékosoknak elsőként egy sorversenyen kellett részt venniük.…
tVENties kortesprogram – VEN (kedd, 2019)
A VEN keddi napjának szeles délutánján egy nagyon elegáns csapat vonult ki az A épület előtti zöld gyepre, hogy ezen a titkos helyen a Toszkár…
XXVIII. Veszprémi Egyetemi Napok – 50 éve kezdődött, most folytatódik a Dörgedelemmel
A Diákrektori Hivatal tagjai verssel, énekkel, beszédekkel április 29-én 23:59-kor megnyitották az idei VEN-t. Elmondták, hogy itt mindenki egyenlő, és összefogásra biztatták a hallgatókat, hogy…
Visszatérő vendégek Veszprémben – Interjú a Halott Pénz zenekarral
A VEN nagyszínpadának utolsó napi fellépőjét, a Halott Pénzt hatalmas tömeg várta. Remek hangulatú volt a koncertjük, a közönség minden számukon tombolt, mindegyiket együtt énekelték…


