Helló, mi a SziTu?

Még hogy az ember nem tud utazni az időben?! Háh! A jelszó csak ennyi: Back to the SziTu!

Talán még emlékeztek a Kulcsár Viktóriáról írt riportunkra. Ő akkor azt mondta, hogy az első SziTu-s (színháztudomány szakos) évfolyamok tagjai a mai napig tartják a kapcsolatot, mi több, összejárnak. Ha azt hittétek, ez csak jól hangzó semmiség, és legfeljebb néhányakra igaz, ki kell, hogy ábrándítsalak benneteket. Tudnak, hallanak egymásról, kisebb csoportokban találkoznak. Ám olyan, hogy „a veszprémi szitusok” összejöjjenek, így együtt, olyanra még nem volt példa. Egészen április 2-ig, mikor is nagytalálkozóra gyűltek össze az egykori szitusok és oktatók.

Hogy kezdődött? Varga Nikoletta ex-színháztörténet szakos hallgatónak egész konkrét „látomása” volt. Elképzelt egy olyan fotót, melyen az összes szitus ott áll. „Nagyon vártam, hogy végre valaki összehozzon egy ilyet. Mivel ez nem történt meg, rá kellett jönnöm, hogy ha van egy ilyen vízióm, akkor azt meg kell valósítani. Bevillant Bécsy Tamás tanszékalapító professzor egy mondata, ami az élet minden területén sokat segített már: „Tessék megcsinálni!” Ennyi a titok. Álmodd meg, és aztán valósítsd meg!

Az elhatározás után már csak a gyakorlatias kérdések maradtak: hol, mikor, milyen formában? „Tavaly nyáron leültem Kulcsár Vikivel, aki már korábban felajánlotta a Jurányi Házat helyszínként, és lefixáltuk a tavaszi időpontot. Ez az önzetlen felajánlás, a cool helyszín hatalmas lendületet adott a szervezéshez. Mikor a naptárat nézegettem, hogy ki lehessen jelölni a konkrét dátumot, akkor döbbentem rá, hogy az apropó is megvan a találkozóra. Idén van éppen 10 éve, hogy Bécsy Tamás már nincs közöttünk.” – fogalmazott Nikoletta.

Azonban egymagában mégiscsak nehéz dolga lett volna, hogy mindent megszervezzen, de szerencsére akadtak segítői. „A szervezésébe nem akartam túl sok embert bevonni, hiszen nem szerettem volna azzal nehezíteni a munkámat, hogy túl sok „akarat” birkózzon egymással.” Célirányosan kereste hát fel első körben azokat az embereket, akiket ismert. És persze ott volt korunk jolly jokere, a közösségi háló. „A legtöbb segítséget a hallgatók, illetve az oktatók felkutatásában Csondor Henitől kaptam, aki éjjel-nappal küldte az évfolyamok adatait. Minden évfolyamból kijelöltem egy-egy évfolyamfelelőst, akinek az volt a dolga, hogy kicsit összerántsa a saját évfolyamát, illetve, hogy felkeresse azokat a társait, akik nincsenek jelen a közösségi felületeken. Valószínűleg nem sikerült mindenkit elérnünk, de remélem, tovább bővül majd a kör” – mondta.

A találkozóra érkező résztvevők Marty McFly módjára vágódtak be az időgépbe, hogy néhány órára visszautazzanak a múltba, vissza az egyetemi évekbe.

https://www.youtube.com/watch?v=GqHl_8ZfeSE

A visszaemlékezés a szitusok saját képanyagából készült. Összeállította: Varga Nikoletta

Megjegyzem, ha ők is a De Lorean DMC-vel akartak volna menni, jó néhány fordulóra szükség lett volna, hogy mindenki megérkezzen. „Muszáj volt kijelölni egy szűkebb célközönséget, így erre az első találkozóra csak a Bécsy Tamás-tanítványok, vagyis azok a színháztörténet szakos hallgatók kaptak meghívást, akik 1994 és 2004 között jártak a Veszprémi Egyetemre.” A legnagyobb közösségi portál révén így is kis híján 200 ex-szitust értesítettek. Bár mindenki nem tudott jelen lenni, sok nosztalgiázó gyűlt össze.

Ez nem osztálytalálkozó volt, ahová az ember azért megy el puccba vágva magát, hogy megmutassa a többieknek, akikkel ballagás óta két szót sem váltott, hogy igen, nézzétek csak, nekem bejött az élet. Nem. A veszprémi szitusok közössége egész más kávéház.

A hagyományos szitu szaknapok hangulatát idézve a résztvevők programmal is készültek, melyet Komáromi Sándor szerkesztett meg. „Kovács Viktor megszerezte a tanszéktől a videókat és Jóvér Csaba vágta az anyagokat. A műsorba így bekerülhetett egy olyan videó, amelyben Bécsy Tamás is üzent nekünk, szitusoknak. A találkozó dátumának közeledtével elkészültek az évfolyambeszédek is, és egyre többen küldték el saját képeiket, melyekből slideshow-t készítettem. A képek begyűjtése volt a legnehezebb feladat. Rájöttem, hogy mi még nagyon rosszul vagy kevésbé dokumentált évfolyamok voltunk. Mobil- és fotóérzékenység hiányában nem igazán fényképeztük színháztörténeti korszakunkat. Mit nekünk a filológia!” – emlékezett vissza Nikoletta.

https://www.youtube.com/watch?v=0mLJtTcPafk&feature=youtu.be

A Séd Televízió interjúja Bécsy Tamás professzorral. Forrás: Jóvér Csaba

Szerényebb dokumentáció ide vagy oda, kincsek kerültek elő. Papír alapú index, benne rózsaszín tollal a vizsgaeredmény. Az ún. „egyetemi élet” kollektív fotóalbuma, kolis hétköznapoktól a tanulmányi kirándulásokig. Szigorlati kérdéssor, amin fejvakarva pisloghattak annak idején is, épp, ahogy most. VHS-ről előkotort interjú Bécsy Tamással, aki az akkoriak életét bizonyára nem könnyítette meg – melyik oktató könnyíti? –, de vitathatatlan, hogy életre szóló példát adott nekik. A program részeként felolvasták azt a levelet, melyet professzor úr 1999-ben az első végzett évfolyamnak írt. „Bizonyos vonatkozásban is szellemi úttörők lesznek, ami – tessék elhinni, tapasztalatból mondom – nehezebb, mint az ugar feltörése. Féltékenység, irigység, rosszindulat, gáncs – ez mind kíséri majd Önöket. Bár ezzel bizonyosan találkoztak már eddig is. Egyetlen egy élethelyzet van, amibe most lépnek be, és ami végigkíséri életüket. Attól kezdve, hogy beléptek az általános iskolába, minden egyes évben nem csak egy évvel lettek idősebbek, hanem egy fokkal emelkedtek is. Mindenki tudja – erősebb, kisebb intenzitással át is élte –, hogy egy másodikos több, mint egy elsős, hogy a végzős egyetemista csúcson van.” Bármelyikünk számára megszívlelendő gondolatok ezek ma is.

Napokkal a találkozó után is érkeztek a köszönetnyilvánítások a főszervezőkhöz, mert újra veszprémi egyetemistának lenni összetéveszthetetlen életérzés. „Nagyon jól sikerült, olyan lett, amilyennek elképzeltem: előszöri, kötetlen, százemberes, sokat nevetős, meghatós, folytathatós. Egy dologra nem jutott idő, illetve energia, amit nagyon bánok. Nem hívtunk külső fotóst-videóst, aki dokumentálta volna az eseményeket. A közös kép szerencsére azért elkészült. A látomás megvalósult.” – összegezte Nikoletta, majd hozzátette: „Többen jelezték, hogy jó lenne, ha mindez hagyománnyá válna, és minden évben összejönnének azok a Bécsy-tanítványok, akik szívesen nosztalgiáznának. Rajtam nem múlik. Mi több, újabb vízióm, hogy mindannyian a Hungiban ülünk.”

Az első tíz évfolyam szitusai a találkozón. Fotó: Kovács Viktor