Rejtélyek nyomában – Bevettük a vár fokát!
A várfok kollégium talán az egyik legkülönlegesebb épülete az egyetemnek. A lőrésszerű ablakok és az óriási belmagasság különleges atmoszférát teremt a 18. századi épületnek. De mit rejteget még a kollégium előlünk, hétköznapi diákok elől?
Nos, a válaszért három emeletet kellett lépcsőzni egy igazán segítőkész karbantartó úrral. Először egy függönyös ajtó igyekezett távol tartani minket a titoktól. A megfelelő kulcs ízlelésére azonban határozott nyikorgással köszöntött minket. Még pár lépcső ismét. A kollégium szervergépei szépen dolgoztak derékmagasságban.
Kicsit feljebb érve két ajtó közt választhattam. Először a közelebbi, alsóbb tetszett meg. Ez a padlástérbe engedett bepillantást. Meglepően letisztult kép fogadott. A gerendaerdő alatt az „aljnövényzet” csupán néhány zsákból állt. Gyorsan át is robogtunk a feljebb lévő távolabbi ajtóhoz.
Vajon hány ajtó mellett sétálunk el nap mint nap, ami egy izgalmas, érdekes helytől zár el minket? Ez a kérdés villant be, amikor a karbantartó úr alkarnyi méretű öntöttvas kulcsa nehezen, de elfordult a zárban, és a fényár mohón beterített minket. A pálcikák tánca a szememben épp hogy abbamaradt, amikor elém tárult Veszprém gyönyörű látképe. Csodálatos látószög volt. Akármerre nézek, csak lefelé van tovább…
A várfaltól pásztáztam végig az óvárost egészen a Bakony hegyvonulatai felé. A bámészkodásomnak végül a csípős mínuszok vetettek véget, illetve néhány széllökés noszogatott határozottabban a kijárat felé. Épp készültem megköszönni az idegenvezetést, amikor a kedves karbantartó úr felajánlotta, hogy az alagsort is a rendelkezésemre tudja bocsátani. Mondanom sem kell, éltem a lehetőséggel, és már baktattunk is lefelé.
Egy újabb ajtó. Zár kattan. Bent vagyunk. Teljesen új hangulat lett úrrá rajtam. Egy sokkal kisebb belmagassághoz kellet alkalmazkodni. Csővezetékek mutatták az utat a tekergőző folyosón. De mielőtt engedtünk volna azok csábításának, egy kis kitérőt tettünk a hátsó udvarra. Kicsit romos, de a maga módján szép kis kert volt. Két régi pad jelezte, hogy egykor használatban állhatott a nagyközönség előtt a terep. A kertet a várfal és a kollégium régi homlokzata szegélyezi.
Az időjárás továbbra is segítőkészen visszatessékelt minket az épületbe, majd folytattuk utunkat a csővezetékek mentén immár egészen a kazánig. Az egésznek kicsit gyárhangulata volt. Hatalmas gépek feszültek neki a munkának, hogy felfűtsék a szinte felfűthetetlent.
Itt ért véget a barangolásunk.
Kicsit furcsa érzés terjengett bennem kifele jövet. Úgy éreztem, a törekvésem balul sült el. Azt hittem, hogy ha a kollégium minden zegzugát látom, leleplezhetem nektek a titkokat. Ehelyett újabb néma, de mesélni vágyó falakkal találkoztam, s kérdőn tekintettem rájuk, ők meg vissza rám…
Fotók: Domján Attila