Felsőoktatási rendszer, szerinted?

Az utolsó heteket töltöttük Münchenben. Azonban ahelyett, hogy teljesen átadhattuk volna magunkat az önfeledt szórakozásnak, felemás érzésekkel teltek a napok, egészen július 30-áig. Aznap éjjel derültek ki a vizsgaeredmények. Ejtsünk is pár szót a német felsőoktatási rendszerről. Az általánosítással óvatos duhaj módjára bánnék, hiszen csak a Hochschule Münchent ismerem közelebbről – ott tanultam egy szemesztert -, de néhány tényt így is meg lehet állapítani.

Először is megosztanám a kedves olvasóval az egyik szemináriumi élményemet. Az újdonság erejével hatott, lenyűgözött, hogy mennyire interaktív volt. Azzal kezdtük az órát, hogy ki, mit vár a szemináriumtól, mire szeretne választ kapni a tantárgy kapcsán.  A kérdéseink tisztázásával eltelt pár óra képezte az elméleti oktatás fő magját. Ezek után csoportokba verődtünk, és hét-nyolc téma közül választottunk egyet, amiből a későbbiekben prezentáltunk, és beadandót írtunk. Olyan előadásoknak lehettem fül- és szemtanúja, melyeknek a hatására meggyőződésem, hogy ezek a németek már úgy születtek, hogy profik a prezentálás műfajában. Mindenesetre számos alkalmuk van az egyetemi évek alatt arra, hogy ezt a képességüket tökélyre fejlesszék. Kár, hogy nekem nem igazán volt lehetőségem erre idehaza.

Ezek után nézzük, mi a helyzet a Hochschule München vizsgarendszerével? Általában – ahogyan a többi német felsőoktatási intézményben, itt is – egy szemeszteren belül egy vizsgaidőpont van megadva. Ennek nem örültem, itthon pont az ellenkezője az igaz. A bolognai folyamat eredményeként bevezetett modulrendszer (= két tárgy egy modul, mindkettőből külön előadás, de a vizsga egyben zajlik, negyvenöt perc jut az egyik részre, és a másikra is.) sem nyerte el a tetszésemet. Két modulvizsgánk került egy napra, de erasmusos diák lévén, csak bízni tudtam abban, hogy az egyik vizsgát el lehet rakatni. Hiába írtunk levelet, beszéltünk az illetékesekkel, mind hiába. Itt találkoztam először a tipikus német mentalitással; a szabály az szabály, még akkor is, ha nem mindig sikerül a legtökéletesebben megalkotni, be kell tartani. Természetesen, ha az ember nem csak egy szemesztert tölt el ebben a felsőoktatási rendszerben, akkor másként áll a dolgokhoz.

A fentebb leírtak tükrében érdemes elgondolkozni azon, hogy nem is olyan rossz a magyar egyetemistának? Ha épp’ jobb dolga akad – mint a vizsgára menés – választhat másik időpontot. Ha nem sikerül, még minimum egyszer – de inkább kétszer – próbálkozhat ugyanabban a szemeszterben. Azonban elgondolkodtató az, hogy Németországban nem megy el rengeteg fölösleges energia arra, hogy a tanárok többször állítsanak össze, illetve javítsanak ki dolgozatokat, vagy a diákok először csak benézzenek a vizsgára.

Nem az én tisztem egy új oktatási rendszer megalkotása (- de valakinek nem ártana most már -) annyi azonban bizonyos, hogy a jó irány a valahol a német és a magyar között lenne.