„A művészettel szeretnék foglalkozni” – interjú Szalay Bencével

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a pályája elején lévő színész korát meghazudtoló népszerűségre tett szert. Indult ez „A Viszkis” című – nagy sikerű – film főszerepével, majd egyre több helyen találkozhattunk vele, más és más szerepekben, egészen eltérő műfajokban. Bence eredetileg papnak készült, de a barátnőzés gyakorlatának eleget téve rádöbbent, hogy mégsem ez a műfaj számára a legmegfelelőbb. És milyen jól döntött, Bence idén végez a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A Veszprémi Petőfi Színházba a „Holt költők társasága” című darab hozta, ahol Knox Overstreet szerepét alakítja. Előadás előtt, egy őszi napon beszélgettünk vele…

Hogy telt a nyár? Tudtál pihenni, vagy elnyelt a sok munka?
Jól telt, de nem igazán tudtam pihenni. Pedig idén nyáron nem dolgoztam annyit, amennyit szoktam. Kaptam egy teljes hét pihenőt, az nagyon jól esett és elég tartalmas volt: jártam az Alpokban, de belefért egy kis fesztiválozás is. Így viszont nagyon összesűrűsödtek a dolgok most őszre, de nem aggódom túl, mindent meg lehet oldani, csak azért nem egyszerű összeegyeztetni. A Holt költőkkel megyünk például Erdélybe, itt van a Szenzációs Négyes is, és az egyetemen is több darabban játszom.

Ez az utolsó éved az egyetemen, igaz?
Igen, ha minden jól megy, akkor 2019-ben végzek.

Ha minden jól megy? Miért, nem úgy áll?
Nem is arról van szó, csak addig még sok a feladat: szakdolgozatot leadni, nyelvvizsgát megcsinálni.

Hogy érzed, kicsit lecsillapodott már „A Viszkis” történet? Feldolgoztad már a sikerét?
Igen, feldolgoztam, és egy olyan fél év kellett hozzá. Megtanultam kezelni azt a hirtelen helyzetet, amibe belecsöppentem. Azóta pedig sok más megkeresést kaptam, többféle helyen láthattak már az emberek. Van, aki az Egynyári kalandból ismer, van, aki a Szenzációs Négyesből, és nyilván sokan még A Viszkishez kötnek. De talán egyre több embernek vagyok már Szalay Bence, és nem pedig „a viszkis”.

Most a „Holt költők társasága” előadás előtt vagyunk. Köztudott, hogy te külföldön is tanultál, több helyen megfordultál. Volt olyan tanárod, mint Mr. Keating?
Nem vagyok biztos abban, hogy létezik ilyen tanár. Azt el tudom képzelni, hogy kialakulhat hasonló viszony tanár és diák között, és szerintem itt az a lényeg, hogy mennyire tud a két fél egymásra hangolódni, illetve, a tanár hogyan képes a diákok kis útját terelgetni. Nekem nem volt ilyen viszonyom, viszont papneveldébe jártam, így a darabban megjelenő rend és szigor számomra nem ismeretlen jelenség.

Azt tudjuk, hogy miért nem lettél pap, de azt nem, hogy miért akartál az lenni. Mit szerettél volna üzenni az embereknek?
Azt, hogy legyenek boldogok és szeressék egymást. Emellett folyton megtalált egy hihetetlen érzés, amikor a templomba léptem, és azt akartam, hogy ezt más is átélje: ez nem más, mint a mérhetetlen nagy nyugodtság. Ez egyébként a mai napig így van. Örültem, hogy a nehéz hétköznapok közepette találhatok egy olyan órát, amikor nem stresszelek.

Stresszes típus vagy?
Kívülről azt mutatom, hogy nem, de azért feszengek.

A papi dolog, hogyan talált meg?
Vallásos családból jövök, így katolikus iskolába akartam menni. Kimentünk Olaszországba, jártunk a Vatikánban, megtetszett az a közeg, és sikerült egy papneveldébe bekerülni. Nem messze a Vatikántól, Gozzanóban kaptunk szállást.

A Holt költőkben te alakítod az osztály álmodozóját. Egyébként milyen osztálytárs vagy? Tudsz azonosságokat vonni az általad eljátszott karakterrel?
Bizonyos szempontból hasonlítok rá, nevezetesen: mindig az a nő kell, aki nem lehet az enyém. Egyébként meg a valóságban is kicsit szeleburdi vagyok, néha talán infantilis. A karakter nyilván el van túlozva.

Egy szerep felépítéséhez szükséges azonosságokat vonni saját magaddal?
Ezt színésze válogatja. Szerintem mindegy, hogy valaki milyen módszerekkel közelíti meg az adott karaktert, a lényeg, hogy a végén hasson a nézőre.

És te hogyan közelíted meg?
Mindegyik szerepet másképp. Egy drámai szerephez sokkal több kapaszkodó kell a valódi életből, de például a Holt költőknél éreztem, hogy nem szükséges, hiszen ez egy túlrajzolt, és sokféle értelemben eltúlzott karakter. Esetleg a munkafolyamat elején – míg kialakul a jellem milyensége – vonhatunk azonosságokat, utána pedig el lehet rugaszkodni, és szabad fürdőzni a szerepben. Szeretem ezt a figurát játszani, van benne valami harsányság. Szókimondó, hangos, és olykor megdöbbenti a társait azzal, amit mond. Ellenben nagyon kedvelem a filmezést is, amikor pedig kicsit vissza kell venni a túlzásokból.

Ha már a filmezést említed: nemrég egy show-műsorban is felbukkantál, emellett sorozatot is forgatsz… Miket mérlegelsz, amikor elvállalsz egy munkát?
A show-műsor egy külön világ. Soha nem gondoltam, hogy egyszer meghívást kapok egy ilyen jellegű produkcióba. Kicsit utánakérdeztem, hogy kik lesznek benne, és egyáltalán, hogyan kell elképzelni ezt az egészet, és végül kedvet kaptam. Felcsillant a szemem, hogy esetleg egy egészen új arcomat is megmutathatom.

Ezt egyfajta útkeresésnek is hívhatjuk?
Szerintem ez nem útkeresés. A művészettel szeretnék foglalkozni, ezen belül pedig sok minden van. Az biztos, hogy filmfőszerep nem talál meg minden évben, így nyilván nem válogathatok. De, azt, hogy milyen szerepet vállalok el, már van, hogy meggondolom. Igyekszem minél komolyabb munkákban részt venni.

Mi nem számít komolynak?
Színházban „bohóckodni” egészen más dolog, mint mondjuk egy sorozatban. Azt érzem, hogy nagyon vékony határon mozog a sorozat ízlésessége, így sokszor nem tud igényes maradni. Emiatt a vékony határ miatt pedig nem vagyok benne biztos, hogy jól meg tudnám csinálni.

Hogy néz ki a jövőd, ami a munkákat illeti?
Csinálom a Szenzációs Négyest, közben a Színművészetin játszom a Velencei kalmárban, az 1089 című darabban, és még két másik előadás is lesz az évben, emellett a Spirit Színházban játszom a Mennyit érünk? című családi komédiában.