Finnország – Erasmus Number 1

Még mindig eléggé szürreálisnak érzem, hogy valóban itt vagyok Rovaniemiben!
Nagyjából egy hete érkeztem, és azóta sem eszméltem fel igazán az ámulatból, amit az utazás és maga a város okozott és továbbra is okoz számomra.

Augusztus 18-án repülőre ültem és az éjszaka közepén megérkeztem Helsinkibe, ahol két óriási bőrönddel buszoztam be a városközpontba a szállásomig. Hajnali három lett, mire ágyba kerültem, másnap reggel pedig nyolckor már ébren voltam, reggeliztem, és indultam is vissza a repülőtérre. A hostelben összebarátkoztam egy velem egyidős, romániai fiúval, akivel végül együtt töltöttük az időt a délután egykor induló járatom érkezéséig. Ekkor fogtam fel, hogy itt bizony senki nem fogja megérteni, ha magyarul kezdek el beszélni és bár nagyon élveztem a helyzetet, az első napokban hihetetlenül furcsa volt angolul megszólalni.

Augusztus 19-én délután négy óra környékén, szakadó esőben landolt a gépem Rovaniemiben. Ezt követően elvittek a kollégiumba és átadták annak a szobának a kulcsait, amelyet a következő négy hónapban otthonomnak nevezhetek majd. Megismerkedtem a lakótársammal, aki egy kedves, 21 éves brit lány, ápolónak tanul. Pár óra alvás után – mondhatni újult erővel – kezdetét vette az orientációs hét az egyetemen, a Lapland UAS-en. A következő napokban rengeteg információt zúdítottak a nyakunkba nagyjából mindenről (is). Két dolog van, amit érdemesnek tartok és szeretnék kiemelni ezek közül.

Az egyik a Finnish Friend Program nevet viseli, amely során egy online jelentkezési lapot kitöltve a korunk, nemünk, preferenciáink alapján párba állítanak minket egy helyi lakossal. Ezt követően a félév során különféle, általunk választott szabadidős tevékenységeken veszünk majd részt. Megismerjük egymást, és ezáltal egymás kultúráját is – hiszen ki tudná jobban bemutatni a várost, mint valaki, aki itt éli mindennapjait.

A másik, véleményem szerint szintén zseniális kezdeményezés, a Café Lingua. A program lényege, hogy olyanoktól tudunk nyelvet tanulni, akik anyanyelvi szinten beszélik azt. Lesz például német, olasz, spanyol, kínai és természetesen angol csoport is, amelyekhez szabadon lehet csatlakozni; emellett pedig jelenleg is folyik a csapatkapitányok toborzása. A városban található egy Finnish-Hungarian Association nevezetű egyesület, akikkel a szervezők a kérésemre felvették a kapcsolatot annak reményében, hogy találunk pár embert, akik szeretnének magyarul tanulni, tőlem, mint a leendő magyar csoport vezetőjétől.

Az utcán akármerre nézek, mindenhol elképesztő street art-okat látok, hatalmas és gyönyörű fákat – életemben nem gondoltam volna, hogy a zöldnek ennyi árnyalata létezik – rengeteg tavat és erdei állatot. Sehol nincs eldobva még csak egy cigaretta csikk sem, ha pedig szemetet látok szinte biztosra veszem, hogy nem a helyiek a ludasak. Az időjárás változékony, hol esik, hol fúj, máskor pedig egy pulóverben is melege van az embernek, ha a napsütésben mászkál. Az eddigi, kedvenc helyem Rovaniemiben a Kemijoki folyó felett húzódó The Lumberjack’s Candle Bridge, ami valóban egy monumentális építmény. Különösen szép az éjszaka folyamán, amikor a teljes híd ki van világítva, nappal pedig lélegzetelállító látvány tárul elénk a környező erdőségeket és magát a folyót személve.

Itt bizony minden nap más, mindig akad valami, amit csinálhatunk. Az első napokban meglátogattuk a helyi second-hand shop-okat, ahonnan beszereztünk mindenféle eszközt, amelyekre szükségünk lehet a félév során – gondolok itt a konyhai felszerelésektől kezdve az ágyneműhuzatokig, mindenre. Egy másik napon az Erasmus-os diákokkal és a mentorainkkal meglátogattuk a helyi egyetemisták törzshelyét, a Kansas Pubi-t, majd pár óra múlva, amikor már kibeszélgettük magunkat, elmentünk szórakozni a Half Moon nevezetű klubba, ahol ezt követően hajnalig táncoltunk. Szintén egy másik napon az itteni online rendszeren keresztül lefoglaltam a kollégiumban lévő szaunát, és egy órán át csak beszélgettünk és izzadtunk a 70 fokban az egyik újdonsült, német barátnőmmel. Nagy macska rajongóként kötelező program volt a Freija Kissakahvila – azaz az itteni macskakávézó meglátogatása is, ahol egy isteni kávé mellett cicákat simogattunk a lányokkal.

Összességében tehát elmondhatom, hogy rettenetesen élvezem ezt a „kis” kalandot, amibe belelöktem magam. Legfőképpen talán az egész élményt átszövő multikulturalizmus fogott meg a legjobban, hiszen már az első hét folyamán is rengeteg, más országból származó emberrel találkoztam. Érdekes, hogy mennyire hasonlóak vagyunk és mégis mennyire különbözőek. Már alig várom, hogy még szorosabbra fűzzem velük a kapcsolatomat.

Biztos vagyok benne, hogy egy életre szóló élmény lesz a következő négy hónap!