Ösztöndíjprogrammal Erdélyben
Erdély. Ez a hely számomra mindig olyan távolinak, mesebelinek tűnt. Olyannak, ahol bármikor megjelenhet egy tündér vagy meglelhetjük a jól ismert mézeskalács-ház helyét, vagy akár egy medve mézzel a kezében tántoroghat ki az erdő sűrűjéből. Hát ezek közül csak utóbbira van esély – leszámítva a méz részét persze -, de szerencsénkre most beszámolómnak témája nem a „Milyen volt találkozni egy medvével?” lesz.
De ne is szaladjunk előre. Hogyan is jutottunk ki Erdélybe? Az egész akkor indult, mikor január környékén jelentkeztünk a Pannónia Ösztöndíjprogram erdélyi útjára. Akkor olyan messzinek tűnt a május 11-i indulás, hogy fel sem fogtam. Egy pillanat alatt elérkezett kalandunk napja, amikor reggel Csrepka Máté és Elekes Gergő oktatónk megérkeztek a Magister Kollégium parkolójába a meggypiros kisbusszal. Heten lányok be is szálltunk, majd megkezdtük 10 órás utunkat. Egész könnyedén eltelt az utazásunk, úgy érzem, kis csapatunk akkor kovácsolódott igazán össze. Még szerencse, hogy jó irányba kovácsolódtunk, hisz’ valljuk be: ellenkező esetben egy igazán kínos héttel néztünk volna szembe…
Mikor megérkeztünk Csíkszeredába a sok ABBA éneklés után, átvettük szobáinkat, majd aludni is mentünk, hisz’ késő volt, és másnapra kipihentek akartunk lenni.
Hétfőn, míg tanáraink megbeszélték a programot a Sapientia EMTE csíkszeredai karának oktatóival, mi lányok beültünk stílusosan kávézni, reggelizni a Petőfi Kávézóba. Délután shoppingoltunk, ebédeltünk, majd 4 órakor Kósa István, a Sapientia oktatója bemutatta nekünk a resztoratív konfliktuskezelés módszereit, és ennek keretein belül megismerhettük az ottani hallgatókat is. A kurzus alatt körben ülve beszélgettünk, válaszoltunk István kérdéseire, és ahogy telt az idő, úgy nyíltunk meg egymásnak. A negyedik óra elteltével az eddig ismeretlen hallgatókkal is úgy éreztem, mintha már lenne közös múltunk, ismernénk egymást. Ennek hatására egyre nagyobb lelkesedéssel vártuk a közös munkát, melyet kedden meg is kezdtünk egy forgatókönyv-fejlesztő délelőttel. Hihetetlen volt hallani, hogy mindenki mennyire kreatív, milyen jó ötletekkel járul hozzá a készülő filmünkhöz.
Miután befejeztük délelőtti munkánkat, ebéd után Csrepka Máté vezetésével megindultunk kilencen a Szent Anna-tó felé. Őszintén szólva nem voltam a legnyugodtabb, hisz’ rengeteg hírt hallottam az ott „hemzsegő” medvékről. Örömömre és bánatomra is egyaránt sajnos nem jutottunk fel teljesen a tóhoz, mert 6 km-rel a célunk előtt üzemanyag-hiány miatt vissza kellett fordulnunk. Szerencsétlenül hangzik, de nem túlzok, amikor azt mondom, hogy ez volt az egyik legemlékezetesebb pillanatunk. A tank megtöltése után egyből robogtunk a Csíki Sörgyárba szervezett látogatásra, ahol eszméletlenül jól éreztük magunkat, nemcsak a társaságunk, de idegenvezetőnk lelkesedése, humora miatt is. Az ott töltött órák a sörök mellett, vagy talán annak köszönhetően rengeteg nevetéssel teltek.
Szerdán volt a legeseménydúsabb nap, hiszen elkezdtük filmünk forgatását közösen, a Sapientiás hallgatókkal. Elutaztunk Csíksomlyóra, ugyanis forgatásunk helyszínének azt jelöltük ki. Lelkesen, tele energiával és kíváncsisággal kezdtünk neki; ki színészkedni, ki operatőrködni. Inspiráló volt látni, ahogy remekeltünk a ránk szabott feladatokban. Nem túlzok, mikor kijelentem, hogy egytől egyig, mindenki beleadott mindent a munkába. A rettenetes hideg sem állított meg senkit sem, senki nem adta fel, s pár óra elteltével befejeztük közös filmünk forgatását. Miután felmelegedtünk, az ottani hallgatók ajánlásával betértünk az Ólommadár nevű vendéglátó egységbe, ahol helyi specialitásokat próbálhattunk ki.
Másnap, utolsó teljes napunkon filmvágást tanultunk Elekes Gergőtől, amit nagy érdeklődéssel figyeltünk. Ez az egész sok ember kedvét meghozta a filmes világ megismeréséhez. Van, aki már most elkezdett a vágással foglalkozni, s szerintem párunknak ez az oktatás, illetve az egész hetes munka adott egy elképzelést a jövőjével kapcsolatban.
A program második felében a csíkszeredai egyetem médialaborjába léphettünk be. Szó szerint leesett az állunk, mikor megláttuk, milyen szép podcaststúdió van berendezve. Egyből neki is láttunk a hanganyagok, videóanyagok készítéséhez. Összesen öt párba rendeződtünk, majd sapientiás és pannonos hallgatók beszélgettek egymással különböző témákról (dialektus, a szakunk megítélése, mesterséges intelligencia stb.)
A közös munkák befejeztével átadtuk ajándékainkat az erdélyi egyetem oktatóinak, hallgatóinak, s szomorú búcsút vettünk. Reményeink szerint nem kell sokáig szomorkodnunk, hisz’ szeptemberben viszontfogadhatjuk új barátainkat egyetemünkön.
Este a lányokkal megköszöntük Csrepka Máté és Elekes Gergő oktatók munkáját, majd könnyek között átbeszéltük a heti élményeinket, tapasztalatainkat.
Sajnálom, hogy írásban nem tudom átadni, mennyire jó volt ez az egy hét, de úgy érzem, nincsenek rá szavak. Tudom, klisésen hangzik, talán nyálasan, viszont én őszintén beszélek, mikor azt mondom, hogy egy utazáson sem éreztem magam ennyire jól, mint ezen. Szeretném, hogy mindenki, aki ezt olvassa, kapjon motivációt egy ösztöndíjprogram-jelentkezéshez, hisz’ olyan értékes emlékeket lehet szerezni, melyeket egy egész életen át lehet mesélni.
Utolsó gondolataimban szeretném megköszönni Csrepka Máténak, Elekes Gergőnek, Timmermann Liliánának, Simon Georginának, Takács Petrának, Andó Annának, Láposi Karinának, Tóth Fanninak és minden sapientiás hallgatónak, oktatónak az életre szóló élményeket.
Biztos vagyok benne, hogy csapatunk előtt még temérdek projekt áll, melyet izgalommal várok.
Jankó Eszter
Fotók: Pannon Egyetem