Egy másik Ember tragédiája – Madách klasszikusa a Kabóca Bábszínház színpadán

Klasszikusok újraértelmezése mindig kényes terep, a Kabóca Bábszínház azonban tudatos dramaturgiai döntésekkel egy következetes, kortárs olvasatot kínál Az ember tragédiájához, bábok és élő szereplők segítségével.

Madách műve a magyar színjátszás egyik alapköve, amely újra és újra visszatér a színpadokra. A veszprémi feldolgozás azonban nem csupán újrajátssza a tragédiát, hanem már a dramaturgiai alapvetések szintjén is következetesen újragondolja. Kocsis Pál rendezése a monumentális művet feszes, másfél órás előadássá sűríti, miközben megőrzi az eredeti gondolati ívet. Ádám és Éva utazása Lucifer kíséretében a teremtéstől a jövőig ível, 15 szín koncentrált, dinamikus megjelenítésével. A gyors jelenetváltások és zenei átvezetések folyamatos ritmust biztosítanak, elkerülve a didaktikus lelassulást.

A rendezés egyik legjelentősebb eltérése, hogy elhagyja a nyitó színt, vagyis Isten és Lucifer párbeszédét. Ennek helyét egy színházi társulat által előadott bűnbeesés-történet veszi át, amelynek játékát nézők figyelik, ezzel azonnal kijelölve az előadás értelmezési horizontját. A teremtés és bukás ezáltal nem transzcendens síkon jelenik meg, hanem egy játszó közösség interpretációjaként, előtérbe helyezve az emberi nézőpontot, és megkérdőjelezve az abszolút igazság lehetőségét. A bábhasználat nem csupán esztétikai, hanem filozófiai jelentéssel is telítődik. Ádám és Éva maguk is a nagyobb rend részeiként jelennek meg: teremtett lényekként, akik egy fölöttük álló hatalom perspektívájából szintén „irányítottak”. A báb így nemcsak a történelmi szerepeket jeleníti meg, hanem új értelmezési réteget nyit: az ember és a teremtő viszonyának kérdését, valamint a hit megingásának problémáját is láthatóvá teszi.

A vizuális világ következetesen támogatja ezt az olvasatot. Hat bábszínész huszonnégy marionett bábot mozgat, miközben a bábok állandósága és a színészek változó jelmezei éles kontrasztot alkotnak. Ez a kettősség az emberi természet állandóságát és a történelmi környezet változékonyságát hangsúlyozza.

A „színház a színházban” koncepció végig strukturáló elem marad. A kerettörténetként működő társulat újra és újra megjelenik a különböző történelmi színekben, mintha eltérő darabokat játszana el. Ez a metaszínházi gondolkodás az athéni színben válik különösen hangsúlyossá, ahol a szereplők éppen próbálják el Az ember tragédiájából idézett Második a népből és a Második polgár karaktereinek beszédét. Nem véletlen tehát, hogy visszatérő motívummá válik a kifejezés: „a másik Ember tragédiája”.

Egy másik fontos változtatás Éva szerepében van. Ádám Éva utáni vágyakozása és folyamatos keresése végig meghatározó marad: ez az érzelmi dinamika köti össze a különböző történelmi színeket, és személyes tétet ad az egyes korszakoknak. Éva így paradox módon éppen a hiányán keresztül válik központi jelentőségűvé.

A rendezés szelektíven viszonyul az eredeti szöveghez: egyes részek szó szerint hangzanak el, míg mások új kontextusba kerülnek. A humor és a társadalomkritika azonban összekapcsolja a darab különböző gondolati rétegeit. Különösen figyelemre méltó az angol–magyar nyelvi játék – „tudni or not tudni, that is the question” – amely a shakespeare-i „lenni vagy nem lenni” parafrázisa: a lét kérdése helyett a tudás, az információ és a bizonytalanság válik központi problémává. A konstantinápolyi színben elhangzó „hell yeah” típusú reakciók a mai fiatalok könnyed, felszínes nyelvhasználatát idézik, ironikusan törve meg a történelmi illúziót, miközben rámutatnak, hogy a hatalmi visszaélések és társadalmi problémák ma is hasonló reakciókat válthatnak ki.

A zárás szintén tudatos eltérés: a híres mondat – „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!” – elmarad. Ez a hiány nem lezár, hanem megnyit, a nézőt saját értelmezés kialakítására késztetve.

A Kabóca Bábszínház adaptációja nem csupán Madách művének illusztrációja, hanem aktív újragondolása is. A látvány és a koncepció következetessége révén a darab hidat képez múlt és jelen között, a történelmi és filozófiai kérdések pedig az élő előadás nyelvén válnak érthetővé és átélhetővé. Ez a tragédia nemcsak az alkotóé, hanem a miénk is: egy történet, amely átível időn és generációkon, és mindenkit megszólít.

 

Balogh Alfonzina

 

Fotók: Kabóca Bábszínház