Illatok az időzsákból

A csokiimádók klubjába tartozom, akik ismernek, tudják és azt is, hogy a szerkesztőségi tagok közül nem vagyok ezzel egyedül. A minap olvastam, hogy előbb meg kell illatolni az édes csodát, ezáltal kevesebbet fogyasztunk belőle, de agyunkban máris termelődik az endorfin. Mindent megtettem ennek érdekében, de azért még mindig abban hiszek, hogy inkább a számban olvadjon, ne másutt. Viszont az asszociációt elindította bennem a szerkesztőségi karácsonyon…

Ott, ahol Dávid majdnem Mikulásként várta az érkezőket, Iván volt az egyetlen, aki azt vallotta a majdnem fehérszakállúnak, hogy nem volt jó az idén hohohóó, őszinteségének jutalma pedig szaloncukor volt. Ugyanott nagy sürgés forgással készült, mint már évek óta, Gina. Az illat magáért beszélt. Csipetnyi fahéj, 10 összetört szegfűszeg, méz, persze liszt és cukor. Az eredmény, csillag született, persze nem mint a celebek közt. Harang csendült, angyalok repkedtek, bárányok bújtak szelíden és a Nagy család ügyességének csupaszív eredménye megtöltötte a szerkesztőséget. Névre szóló mézeskalácsokat és ahogyan a Nagy könyvben meg van írva, míves, illatos újságot szolgált fel nekünk a szerkesztőség angyala. A csapatnak, akinek néhány tagja sajnos nem ért rá kinyitni addig az időzsákot.

Az illat tehát adott volt, a látvány endorfint termelt. Egy pillanatra mindenki megállt a nagy rohanásban és egymásra nem figyelésben. Igazi adventi hangulat vette kezdetét talán néhány percre. Akkor elgondolkodtam, milyen ajándékot kérek a Jézuskától. A legjobb még mindig az lenne, ha egy zsák időt találnék a fa alatt, amit szeretteimmel tölthetek. Aztán jó lenne, ha ezt a kupont mindenki megkapná, ugye csak erre „költhetné” és még a ne vásárolj semmit napon is fogyasztható lenne. A zsák kinyitásával az áram is elmenne, hiszen mindez havas téli estén történne, amikor a gyertya lángjánál beszélgetések, játékcsaták, mosolymaratonok történnének. A szabadban ezt folytatva repkednének a hógolyók, a mosolyversenybe beszállnának a hóemberek, a szánkózó gyerekek és felnőttek kacaja megtöltené a csillagos estét. A mézeskalácsra felkerülne a cukormáz… Aztán ahogyan a hulló csillagot se láttam meg, ezt az álmot is ébredés követte. A hajrában elért a karácsony, az időzsákot nem árulják egyik boltban sem, így kénytelen vagyok a home made változatot megalkotni és betenni a fa alá. Elkezdtem azzal, hogy megsütöttem életem első nem januárban megpuhuló mézeskalácsadagját, a karácsony illatával és ízével pedig megajándékoztam a számomra kedves embereket, akikkel sikerült találkoznom. Akikkel nem jött létre a személyes találkozó, velük pótoltam az elmaradt beszélgetéseket. A zsákon megtaláltam a foltot, a karácsonyfa az erkélyen várja a díszeket… Most már nyugodtan kívánok mindenkinek az ünnepre illatos lelassulást, gyertyafényes átélést és csillagszórós boldogságot, majd időben, energiában és Egyetemünkben gazdag újévet!