MI A TRENDI?
Avagy mi is kell az élethez, ahol mindannyian tökéletesek, ideálisak lehetünk? Lássuk csak!
Nézz ki mindig a divatnak megfelelően! Vegyél fel olyan csípőnadrágot, amelyből leülve a feneked kétharmada a lelkes közönség elé tárul – jó poén melóhelyen, örül a főnök, pláne, ha férfi. Húzz a lábacskádra tizenöt centis szikesarokkal büszkélkedő topánkát, és totyogjál benne a foghíjas macskakövön! Télen ugyanilyen csizmát válassz, fél méteres hóban, ónos esőben is csak ezt hordd – mert ettől mindenki elalél- és van, aki meg attól, mert csúfosat esik benne.
Vegyél sminket és parfümöt, eztán le sem tudod vakarni magadról a hódolókat, vagy éppen tied lehet az összes nő – nem kell hozzá emberség vagy szeret! Legyél a társaság középpontja, vegyél üdítőt, chipset, amellyel mindez gond nélkül sikerülhet – emberség, IQ, nameg humorérzék nem kell hozzá. Vedd meg ezt, azt, és még amazt is. És ha mindezt megvetted, akkor sem lesz nyugtod, mert a trendiséghez szükséges eszközök folyamatosan változnak. Ülj a tévé előtt egész nap, és még fél éjszaka, ne is menj emberek közé, véletlenül se vegyél kezedbe egy vaskos könyvet, be ne tévedj egy színházba vagy művészmoziba. Ne saját magad válassz, puszta kíváncsiságból, belső igényből. Szajkózd azt, ami épp’ a csapból folyik!
Legyél olyan, mint a gigacelebek. Ők bizonyítják nekünk, hogy híresnek lenni nagyon is jó. Nem kell hozzá ész, kitartó munka, némi tehetség meg különösen ártalmas lehet. Várd nyálcsorgatva a róluk szóló híreket, majmold őket! Még véletlenül se azon dolgozz, hogy olyannak szeresd önmagad, amilyen vagy! Apropó, önelfogadás. Mostanság még a csapból is ez folyik. Magazinok papíron, interneten, csordultig vannak „Fogadd el önmagad”, „Változtasd meg életed”, „Legyél boldog” témájú cikkekkel. Az illusztrációk persze mind boldog, karcsú, elégedett nőket ábrázoló fotók. Ahhoz, hogy ilyen legyél, persze sok mindent kell megvenned!
Egyre csak azt hallod, hogy vegyél, vásárolj, fogyassz, ha bánatod van, egyél, például tartós fogásokat, amelyeket csak fel kell melegíteni, és varázslatfinom vacsorád lesz. Ha pedig a belső szerveid háborognak, csak egyél mindenféle csudaenzimmel teli joghurtot, amely garantáltan takarít. Ha felszedsz pár kilót emez ínyencségektől az a baj, mert ugye a trendi az, ha valaki vékony – pedig most már állítólag változni fog a nőideál, és a teltebbek lesznek a menők, igaz, ezt már tíz éve mondják. Szóval ha teltebb lettél, akkor jöhet a fogyókúra. Találsz annyi módszert amennyit nem szégyellnek megírni az erre szakosodottak. Ezekkel garantált 100 kiló mínusz fél perc alatt. Vedd meg a legújabb csudakencéket is, amelyek seperc alatt kisimítják a soknyi lustaságtól rücskössé lett hátsódat. Mibe fogadjunk, hogy a boldog révület hevében a partner csak a hibákat fogja keresni a szeretett kedves valamennyi testtáján?
És akkor még csak szemezgettem az emberi hülyeség különféle megnyilvánulásaiból. Miért csináljuk mindezt? Mert szerepeknek szeretnénk megfelelni. És miért akarunk megfelelni a szerepeknek? Mert elismerésre vágyunk. És miért vágyunk elismerésre? Mert szeretetre vágyunk. És hol találjuk meg a szeretetet? Ha nem önmagunkban, akkor hol? Ha önmagunkat nem szeretjük, hogyan szeretünk egy másik eleven, lélegző emberi lényt? (Nem, nem azt aki a plakátról mosolyog ránk repedező vigyorral.)
Én nem szeretem, ha erőszakkal az arcomba mondják, mi a jó, vagy mitől leszek boldog! Én a szabadságot szeretem, amikor meglátom, mert meg akarom látni a felkínálkozó számtalan lehetőséget, és ezek közül szabadon választok. Elvégre minden ember a saját életét éli, és azt tesz vele, amit csak akar!!!
Tomi
on2010-01-19 at 17:44 says:
Hmm, érdekes és provokatív cikk. Egy baj van vele, hogy a másik oldalról nem közelítetted meg a „trend”-et. Hiszen a trend az lehet egy jó dolog is, és amellett, hogy rombolja a társadalmat akár még egy kicsit építheti is. Egy barátom fogalmazott nem régiben az új őrülettel kapcsolatban – nevezetesen a „Twilight” őrület – úgy, hogy nem biztos, hogy rossz dolog az, hogy most mindenki vámpírnak képzeli magát, mert amikor ő volt tinédzser akkor nem voltak ilyen „kultuszok”, nem volt mit majmolni, legalábbis nem ennyire globális szinten, és bevallása szerint az akkor környezetének a nagy százaléka vagy börtönben ül, vagy éppen két büntetés között van. Ezzel arra próbálok célozni, hogy a trend bizony lehet jó dolog is, mert a mai tinédzsernek rengeteg a szabadideje és ha ezt azzal foglalja le, hogy a plázákat járja, meg a Cool tv-t bámulja. Persze ettől még nem lesz jobb ember mint az aki a sitten ül, de legalább nem késel a diszkókban.
Ezzel a kis szösszenettel nem arra célzok, hogy nincs igazad, mert teljes mértékben igazad van. Főleg azokkal a személyekkel szemben akik ezt még 18 éves /egyetemista/ korukra sem képesek „kinőni”!
Dávid
on2010-05-25 at 10:28 says:
Trend. Ez az a szó, amitől nekem már lassan évtizede feláll a szőr a hátamon. Tény, hogy sosem voltam trendi (bocsánat, trendy) a közvetlen környezetemben. Már általános iskolás korom óta a környezetem különböző csoportjaiból rendszeresen fekete bárányként tűnök ki. Különc zenei ízlés, szerepjáték, a többség számára felfoghatatlan hóbortok (pl. a pumpám), a lassan egyre terjedelmesebb szakállam… igen könnyű kivívni a különböző csoportokban a „nem közénk való” címet. Nehéz sors, de ebben igaza volt Nietzschének: ami nem pusztít el, az megerősít. Ránevel arra, hogy ne dőljek be olyan könnyen a birka tömeg-jelenségnek, ne fogadjak el dolgokat anélkül, hogy megvizsgálnám, hogy tényleg olyan jó-e az, mint ahogy a sokaság bambán bólogatva bizonygatja. Nehéz sors, de nem vagyok vele egyedül. És ha az ember kicsit jobban odafigyel, megtalálhatja a hozzá hasonlóan „nem elég szabvány” embereket, és ha megtalálja őket, köztük szocializálódhat, és ettől lehet az ember igazán önmaga. Nem azért, mert gondolkodás nélkül benevez egy vadvízi evezésre mert mondjuk egy cikk ezt tanácsolta, hanem azért, mert a „fekete nyájban” leveheti azt a maszkot, ami az évek során már rákérgesedett az arcára, és senki nem fogja kiközösíteni azért, mert ő más. Hiszen ebben a közösségben mindenki „más”. És nincs annál nagyobb boldogság, mint felszabadultan nevetni a többiekkel, akik értik, hogy mi a jó abban, hogy én wc-pumpát kaptam ajándékba, akik nem vetnek keresztet rám, ha azt mondom, hogy a death metal és a barokk zene igenis megfér egymás mellett egy dalban és akik nem akarnak ördögöt űzni belőlem, mert egy játékban egy olyan karaktert alakítottam, aki netán bántott másokat. Kering a neten egy mondás, miszerint a barátainkkal a sors kér elnézést a rokonainkért. Nekem a rokonaim nagy részével semmi problémám nincs, azt leszámítva, hogy nem képesek megérteni a gondolataimat, az érzéseimet és a személyiségeimet. Sebaj. Esetleg nem velük fogom megbeszélni a lelki problémáimat és az örömeimet. Nekik megmarad a halványan mosolygós „igen, köszönöm, megvagyok” maszk. Ezzel nem bántani vagy minősíteni szeretném őket, csupán érzékeltetni azt, hogy nem találtam meg bennük azt a pluszt, ami lefeszegetné az arcomról a maszkot. Mert az csak kevés emberben van meg, és ez nem kötődik semmiféle vérvonalhoz. Mert az embert nem a származása, hanem a barátai tehetik igazán azzá, aki.
(Te jó ég, hogy a kialvatlanság mit ki nem hoz az emberből…)