Kettesben Beck Zolival

„… nem lehet olyat, hogy ne akarjál meghalni minden este, amikor játszol… hogy a végletekig játszd ki magad… hogy végleges kockázatként éld meg a színpadon való jelenlétet…”

Az idei első Éjszakai Egyetem meghívott vendége Beck Zoltán volt, énekes, romológus, tanársegéd. Előadásának címe: Zene és irodalom – az alternatív kánonok átjárhatósága.

Elsőként az előadásodról szeretnélek kérdezni; szerinted mik tartoznak ebbe az „alternatív kánonba”?

Azt tudom, hogy nagyjából mi tartozik bele ezekbe a kánonokba, azt viszont nem, hogy esik-e erről szó az előadásom során. Ami az izgalmas, hogy mikor egy művészeti ágról beszélünk, akkor ezeket első körben nagyon erősen elszigetelten gondoljuk el. Ezekbe a kánonokba leginkább egyfajta mainstream tudást gondolunk bele, ezt hangsúlyozzuk a leginkább. Egy hagyományos irodalomtörténeti kánon megrajzolja a számunkra elképzelhető szövegek közösségét. Ha ma belépünk egy gimnáziumi osztályterembe, akkor ott fekete-fehér fotókat látunk Janus Pannoniustól József Attiláig, és ezek a képek nagyjából rendezik is számunkra azt a mainstream kánont, ahogy a magyar irodalom történetét elképzeljük. Kevéssé számolunk azzal, hogy sok más, legalább ennyire érvényes kánon is létezhet, ami egy csomó másfajta kérdést enged föltenni. A cím egyrészt arra utal, hogy legyünk elég bátrak arra vonatkozóan, hogy képesek legyünk felrúgni ezeket a kánon konvenciókat, magunk számára új konvenciókat teremteni, másrészt pedig arról szól, hogy hagyjuk, hogy átjárhatók legyenek a különböző művészeti ágak, ahogy egyébként valójában átjárhatók is. Mondjuk, képzeld el Andy Warhol műhelyét, ahol a New York Underground zenészei a Velvet Underground, a Rolling Stones vagy a The Doors zenekar találkozik, és miközben ott együtt vannak és képzőművészeti projektek jönnek létre, vizuális élmények, közben zenekarok próbálnak a háttérben. De például ugyanilyen találkozás az is, hogy Pécsen volt egy kocsma, ahol a pincehelységben működött egy próbaterem, fönt meg egy kávéház, és miközben fent irodalmárok kávéztak és beszélgettek a Jelenkor folyóirat új irányairól, lent a pincében próbált egy rock zenekar, a mellette lévő helységben pedig egy kísérleti színház gyakorolt. Hát ez egy csodálatos összművészeti élmény. Azt hiszem, valami ilyesmire akartam utalni.

Zenész és tanár is vagy, hogyan fér el a kettő egymás mellett, illetve milyen átjárhatóság van köztük?

Egyrészt olyan, mintha kettő lennék, de gyakorlatilag nem, mert nagyon hasonló a két dolog egy bizonyos szinten. Például az, amikor fölállok a katedrára tanítani, nagyon hasonlít arra, amikor fölállok a színpadra és zenélek. Másrészt nagyon eltérő is a történet, nyilván vannak az életednek olyan szakaszai, amikor egyik vagy másik kerül előtérbe. Most az a helyzet állt elő, hogy alapvetően zenélek, és az egyetemi munkáim kevésbé kapnak hangsúlyt a hétköznapjaimban. De ez egy ilyen érdekes libikóka, azt hiszem, mert az egyetemi munkám nem abban merül ki, hogy tartok egy órát. Egyrészt tanítasz, de egy jelentősebb része a kutatói munka, ez olvasást és írást jelent, amiket talán kevéssé kell hanyagolni. Inkább úgy mondanám, és most elég patetikus leszek, hogyha zenélsz, akkor csak úgy van értelme zenélned, hogyha képes vagy tényleg minden este meghalni a koncerten. Mindegy, ha Kisújszálláson játszol hatvan embernek, Szegeden nyolcszáznak vagy Pesten kétezernek, nem ez a kérdés, hanem az, hogy felteszed-e az életedet mindennap arra a másfél órára. Hogyha nem tudom ezt megtenni, akkor valószínűleg abba fogom hagyni a zenélést. Amíg viszont megvan ez az alapvető kockázata az életednek, addig pontosan tudod, hogy ez az életed legfontosabb és leghangsúlyosabb eleme, minden más, ami emellett van, az azt szolgálja, hogy ne legyél egy zenekari kisbuszba bezárt egydimenziós rajfilm figura. Az egyetemi munkám ahhoz ad hozzá, hogy ezt az egydimenziós élményt egy kicsit el tudjam hagyni. Lehet, hogy tíz, vagy öt év múlva rá fogok jönni, hogy nem tudok soha többé egy dalt se írni, és akkor majd a tudományos munkám kerül előtérbe.

Mindig be tudsz menni az egyetemre a koncertek másnapján?

Hát másnap soha nem megyek be… van az a kölcsönös megértés az egyetem és köztem, és a kar és a tanszék is nagyon megértő velem szemben. A kurzusaimat viszonylag szűken össze tudtuk rendezni, összehúztuk ilyen óvatos napokra, ha meg elmarad egy órám, annak kitaláljuk a pótlását. Nyilván ez jelent valamiféle türelmet. Ezeknek is megvannak a maguk ellensúlyozásai, például viszonylag sokat publikálok, sokat járok konferenciákra. Ez egy ilyesfajta játszma. Egy ember erejét azért le tudja szívni ez a dolog (- a piros orráért mentegetőzik – a szerk.). Ez az évem eddig úgy nézett ki, hogy a zenekar január-februárban lemezt írt, közben koncerteztünk is, február elején elkezdődött a félév, januárra már leadtam egy publikációt, most éppen befejeztem egy másikat, március elején pedig elkezdődött a tavaszi turné, ami heti két-három koncertet jelent április végéig. Ez így egy eléggé feszített tempó ebben a két-két és fél hónapban.

Honnan ismered az Éjszakai Egyetem szervezőjét, az Etika Tanszék vezetőjét, Géczi Jánost?

Őt Pécsről. Illetve fura, mert félig-meddig Pécsről, félig-meddig meg az Iskolakultúrán keresztül. Előbb írtam az Iskolakultúrába cikket, mint ahogy mi találkoztunk volna, vagy az 1998/99. szeptemberi, vagy a decemberi számba. Aztán meghívtak vendégtanárnak az egyetemre, ennek nagyon örültem, ez egy nagyon komoly megtiszteltetés, és utána már néha találkoztunk a folyosón is. Egyszer csak kiderült, hogy ki ő, és így alakult ki egy kedves, kollegiális kapcsolat. Nehéz dolog úgy bármilyen emberi viszonyba kerülni valakivel, hogy van egy jelentős szakmai és tekintélykülönbség, és még egy generációs különbség is. Az ilyen emberi kapcsolatok nagyon lassan tudnak alakulni, éppen azért, mert ezeket át kell lépni. A tisztelet benne marad az emberben. A Tanár urat se tegezem, látod. Épp most meséltem neki, hogy amikor találkoztam Erős Ferenccel, aki egy kiváló pszichológus, akkor néhányan a szememre vetették, hogy miért nem mondom azt neki, hogy Feri, miért azt, hogy Feri bácsi. Nagyon nehéz volt ezt elmagyarázni. Olyan ez, hogy találkozol egy emberrel –és most hagyjuk a korkülönbséget-, akitől elolvastál négy-öt könyvet, láttad a nevét ezerszer nyomtatásban, idézed, és akkor egyszer csak ott van előtted, azt mondja, tegezd nyugodtan, meg hogy gyere, gyújtsunk rá, piros Marlboro-t szívok… és akkor csak ülsz ott, megilletődötten cigarettázol, és ott van az az ember, aki írt egy ilyen munkát.

Milyenek voltak az egyetemi éveid, mesélj róluk egy kicsit!

Én kerülőutas egyetemista vagyok, mert nagyon rossz tanuló voltam a gimnáziumba, ezért nem jártam felsőoktatási intézménybe egy ideig. Képesítés nélküli, betanított dekoratőr voltam, ami annyit jelentett, hogy kirakatokat rendeztem az ajkai Horizont Áruházban és a devecseri Hangya ABC-ben. Utána főiskolás lettem Szombathelyen, magyar nyelv és irodalom illetve tanító szakra vettek föl, úgyhogy szereztem egy magyar szakos diplomát, a tanítót meg később fejeztem be. Ezután kerültem Pécsre és végeztem el a magyar szakot, szóval mire az egyetemre értem, a felhőtlen tinédzser korszakom már rég elmúlt. Ezért, azt hiszem, nincsenek jó sztorijaim az egyetemről. Az egy olyan helyzet volt, amikor már bennem volt az a belátás, hogy egyszerűen nincs más útja a dolgoknak. Mire odaértem, már nagyon felnőtt voltam, abban az értelemben legalábbis, hogy voltak felelősségeim vagy súlyaim. Valahogy így alakult ez a történet. A főiskolás évek nagyon izgalmasak voltak, de az egy másik nagy kaland volt…

A videót az ETV készítette.