Kalózok

A hét tenger legkisebbikében, a magyar tenger partján, a Westbay-i kikötőben élt egy vén kalóz, aki már negyVEN éve űzte az ipart. Rabolt, garázdálkodott, fosztogatott, paráználkodott, ivott, garázdálkodott, csalt és paráználkodott. De egy nap érezte, hogy már nem áll úgy az árboc, már nem dagad a vitorla, ezért magához hívta legénységét. Egyesével végigmérte szutykos bandáját: Erikát, alias Álszakállt, a környező gumicukorboltok rémét, a tagságbaszakadt Topeket, aki rendszeresen einstandolja a gyerekektől az üvegszemeket, Degét, az erő szak docensét, Mózsit, a félig sellőt, aki még a kapitány üvegszeméből is képes kicsalni a könnyet, és a többi büdös, mosdatlan, galád kalózt, de egyikükben sem találta meg azt az alantas hitványságot, ami a kapitány szintjére emelné őket.

Ekkor izmosabbik jobb vállán felrikkantott Kampócsőr – akit kitagadtak a papagáj dinasztiából, mert éjszakánként a galambtyúkokat sasolta –, és eszébe juttatta, hogy neki van két zsivány fia is. Kapitányunk felvillanyozódott, és jókedvében falábával érzékien, mint egy vaddisznó, berúgta egy rumoshordó dugóját. A nem csekély mennyiségű rum mindenkiből kihozta vakmerő énjét. Ekkor határozta el, hogy próbára teszi két fiát: Nyestét és Tevét. Tu bi kántinyúúúd!