Újraéledt Wojcek

Büchner egyik legismertebb drámája, a Woyzeck, már többféle nézőpont és felfogás alapján került színpadra. Íme, itt a legújabb, Oláh-Horváth Sáritól, aki tavaly végzett a Pannon Egyetem színháztudomány szakán. Továbbgondolva, mai viszonylatokba helyezve írta át monodrámává és tette stúdiószínpadra a művet, melyet Gere Dénes Ákos játszik. A bemutató február 2-án volt a Latinovics-Bujtor Játékszínben. A darab megálmodójával beszélgettünk.

Fiatal pályakezdő vagy. Ez az első ilyen színházi munkád, ami meghatározó egy művész életében. Mennyire fontos számodra a szakma elismerése?

A próbafolyamat alatt nem akartam megfelelni különböző kívülről jövő szakmai elvárásoknak. Nem néztem azt, hogy egy-egy jelenet, megoldás hogyan fog tetszeni X-nek vagy Y-nak. Csak az volt a fontos, hogy minden a helyén legyen dramaturgiailag, rendezésileg és zeneileg is. Különösen fontos volt számomra, hogy Dénesnek minden jelenet tiszta legyen ok-okozatilag. Azt hiszem, olyan előadást sikerült létrehozni, amire 10 év múlva is büszkék lehetünk, amire azt mondhatom, igen, ezt én csináltam, és biztos nem fogom letagadni.

Miért pont a Woyzeck?

Három éve kezdtem el foglalkozni vele, és egyszer csak elkapott a története. Nem is az, ami le van írva, hanem ami a szöveg mögött van. Aztán ebből az érdeklődésből megszületett egy nagyjából 50 oldalas, 8 szereplős parafrázis. Eredetileg ezt szerettük volna megcsinálni, de anyagi és egyeztetési okokból kifolyólag nem sikerült. Aztán Dénessel beszélgettük, hogy azért mégis kellene valamit csinálni. Mondtam, jó, kérek egy hetet, átírom monodrámába. Egy hét múlva már olvastuk a szöveget. Ez a Wojcek csak részben építkezik a Büchner-szövegből. Nyilvánvaló, hogy nem ok nélkül talált meg már maga az eredeti dráma. Az átiratot még közelebbinek érzem magamhoz: az ember a mai társadalomban könnyen Wojcekként érezheti magát. Van olyan, aki nem foglalkozik ezzel, valakit megvisel, valaki pedig ír ebből az érzésből egy drámát. Én úgy gondoltam, az utóbbit választom.

Mit akartál sugallni azzal, hogy a főhős nevét más helyesírással írtad át?

Mindenképpen szerettem volna jelezni, hogy ez a Wojcek, nem az a Woyzeck, akit Büchner által ismerünk ma, hanem annak egy továbbgondolt „változata”. Viszont annyi mindent meghagytam az alaptulajdonságok közül, hogy nem lett volna tisztességes átnevezni a figurát. Büchnerből indultam ki, és ezt mindenképpen jelezni szerettem volna. Valamint pont az adja az előadás szakmai érdekességét is, hogy mit is jelent ma egy fiatal színházcsinálónak Büchner.

Nagy kihívás volt monodrámát írni és rendezni?

Ha alkalmas a kiinduló alapanyag, akkor viszonylag egyszerű dolga van az embernek. Ez pont egy ilyen szöveg. Fontos volt, hogy minél több oldalát megmutassam ennek a karakternek, lássuk szeretni, gyűlölni, sírni, nevetni. Viszont teljesen új térbe és időbe kellett helyeznem ahhoz, hogy ez az egyedüllét működni tudjon. Talán ez volt benne nehézség, hogy ezt a részét alaposan átgondoljam. Rendben, hogy egyedül van ez a Wojcek, de miért? Amikor erre megtaláltam a választ, már minden szinte magától jött. A rendezésben pedig olyan koncepciót követtem, ami megmutatja azt, hogy ez az ember nem csak a monodráma műfaji sajátossága miatt beszél magában, hanem azért, mert nincs kihez szólnia. A csend számára már elviselhetetlen. Emiatt viszi tovább azokat a karaktereket, akikkel régen kapcsolatban volt, mert így olyan, mintha minden rendben lenne. A másik fontos dolog a skizofrénia tényéből fakadt. Fokozatosan kellett rávezetni a nézőt, hogy pontosan miről is van szó. Azt hiszem, ez sikerült.

A zene milyen szerepet tölt be az előadásban?

A zene segít abban, hogy eligazodjunk Wojcek „tudatai” között. Jelzi, amikor egy másik síkon játszódik a történet, hogy azok a jelenetek csak Wojcek fejében történnek meg.

Mely réteget célozza legjobban ez az előadás?

Ez mindenkinek szól, aki kicsit is érzékeny a körülöttünk lévő világra. Aki gondolkodni jár színházba, és akit érdekel a kortárs színház, a friss, fiatalos gondolkodás. De ha nagyon ki kell emelnem korcsoportokat, akkor a gimnazistákat és az egyetemistákat mondanám. Eperjes Károly is azt mondta, hogy ezzel az előadással be tudjuk hozni a fiatalokat a színházba. Én is ebben reménykedem. Már felvettem pár gimnáziummal a kapcsolatot, szívesen beszélgetnék velük előadás után a darabról.

Mik a további terveid a szakmában?

Jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem színháztudomány mesterszakán vagyok, valamint tanulok dráma-és forgatókönyvírást is. Továbbá a Színházi Innovációs Műhely megalapításán fáradozom pár kollégámmal, barátommal együtt. Ezeken kívül további rendezéseket készítek elő, valamint nem rég kaptam a hírt, hogy egy új szövegem nyert a Kolibri Színház drámapályázatán. Állítólag vannak tervei vele a színháznak, de ez még abszolút kezdetleges fázisban van.