Globális éghajlatváltozás – mítosz vagy valóság?

A TÁMOP – 4.2.3-12/1/KONV – 2012-0026 projekt keretein belül egy igen aktuális előadást hallhattunk február 19-én a B. épület II. emeleti Konferenciatermében.

Az első kérdés, amely sokunkat foglalkoztat az, hogy létezik-e globális felmelegedés, vagy mint annyi minden más, ez is egy óriási üzlet és átverés? Bár régóta szeretnénk, de vajon tudjuk-e az időjárási folyamatokat érdemben befolyásolni? Ezekre a hiedelmekre és indulatokat gerjesztő alapkérdésekre keresi a választ az „Univerzális Műhelyfoglalkozások” sorozat tavaszi programjának nyitóelőadásában dr. Gelencsér András egyetemi tanár (Környezettudományi Intézet).

Földünk globális felmelegedése lassan már egy olyan kategóriába tartozik, amelyhez mindenki ért és hozzá tud szólni. De miről is van szó valójában? Globális felmelegedésnek a Föld átlaghőmérsékletének emelkedését nevezzük, amelynek során emelkedik az óceánok és a felszín közeli levegő hőmérséklete. Az éghajlat-változási keretegyezmény a globális éghajlatváltozás kifejezést az ember által okozott klímaváltozásra használja. Gyakorlatilag ebben a formában ez a kifejezés több ponton hibás, ugyanis az átlag veszélyes, mert sok mindent elfed, továbbá nem lehet globális átlaghőmérsékletet mérni, nem lehet egy értékben kifejezni. Mindazonáltal észlelhetőek és mérhetőek az éghajlat változásai, például az óceánok felső 700 méteres rétegének a hőmérséklete emelkedik, az északi sarkvidék jege olvad, már 40%-kal csökkent a területe és valószínűleg nem is fog megállni ez a nagymértékű olvadás. A földtörténeti korokban a szén-dioxid mértéke gyorsan változott, de ilyen drasztikusan még akkor sem, mint az utolsó néhány évszázadban, így általános tévhit az is, hogy a földtörténeti időszakok folyamán a vulkánkitörések nagyobb mennyiségű szén-dioxidot juttattak a légkörbe, mint az emberiség a 19-20. század folyamán összesen. Meteorológiai vizsgálatokból tudjuk, hogy a légkör széndioxid-koncentrációja több, mint bármikor az előző 417 000 évben. Az ózonréteg helyzete sem kielégítő. Az ózonréteg a legfelső levegőréteg, a sztratoszféra része, és szerepe az, hogy kiszűrje a rövidhullámú komponenseket. Több millió éve egy stabil réteg volt, a magas légköri ózon koncentrációja azonban alig pár évtized alatt jelentős mértékben megváltozott, több százmillió tonna tűnt el a déli sark felett az ózonbontó anyagok és üvegházhatású gázok légkörbe jutása miatt. Kedvező hír, hogy a jelenlegi kutatások szerint az ózonlyuk mérete csökken, de ez közel sem megoldás minden problémára.

Földünk működése kiszámíthatatlan, és amióta az emberiség beleavatkozott, a természet egyensúlya kibillent, ami visszafordíthatatlan károkat okozott. A változásokat saját bőrünkön is tapasztalhatjuk, és mivel teljes egészében még mindig nem látható át a rendszer, olyan további változások is bekövetkezhetnek, amikre nem is gondolnánk. Lényegében pedig elmondható, hogy ki vagyunk szolgáltatva a légkörnek, nem tudjuk a saját elképzeléseink szerint befolyásolni. Beleavatkoztunk egy olyan rendszerbe, amelynek nem ismerjük teljesen a működését, és a legnagyobb probléma az, hogy a globális gazdaságban nincs olyan érdek, ami ezt a tragikus folyamatot korlátozná.

Tejes Anita
Fotó: Ruppert Tamás