Trialógusok
Csobánka Zsuzsával beszélgetett az idei első Trialógusokon, Bozsik Péter és Ladányi István 2014. március 18-án 18:00-kor a W105-ös teremben.
Az írónőtől megtudhattuk, hogy polgári családból származik. Életpályáját illetően elmesélte, hogy a Színművészeti Egyetemre készült, de mivel a második rostán mindig kiesett magyar szakra adta be a jelentkezését, de sosem akart tanítani. Ennek ellenére, amint elkezdte nagyon fontossá vált számára. Kiemelte, hogy ma már kevesebb dolgot csinálna szívesebben, mint a drámapedagógia és, hogy alázattal kell fordulni a gyerekekhez az oktatási folyamatban. Fontosnak tartja, hogy a gyereket arra kell megtanítani, hogy nincs jó és rossz válasz, minden válasz jó, hisz a gondolkodás a lényeg. Elmondta az írónő továbbá, hogy a kortárs irodalom nyelvileg, korban és a témát illetően közelebb van a fiatalokhoz – de a lényeg a gyermek- és a szöveg közti viszony elsajátítása.
Majdnem Auschwitz című regényével kapcsolatban elmesélte, hogy nem szánta provokatívnak ezt a címet, de úgy érzi, hogy beszélni kell ezekről a dolgokról a közösség nevében. Beszélgetőtársai kiemelték, hogy a versek ritmusa kimutatható a köteten, valamint, hogy a nyelvezete is erős- annak ellenére, hogy kritikaként megfogalmazta Bozsik Péter, hogy ezt nem sikerült a regény végéig tartania az írónőnek, aki egyébként az írás folyamatával kapcsolatban azt mesélte, hogy a művet ebben a sorrendben írta, csak az utolsó fejezetet rakta át. De ezen kívül semmi prekoncepció nem volt, nem szokott tervezve lenni, csupán a fejében rendszerré összeálló egységet szokta megírni. Az írónő elmesélte, hogy pont olyan szaggatottan élt, ahogy az a könyvben megjelenik, de a töredékek, szilánkok az ő gondolataiban egységet alkotnak.
Egy-egy ős mögé nagy munkával rak személyiséget, de leginkább a testek szoktak megképződni és menet közben alakul ki a személyiség és annak története vagy 1-1 szereplőt megformált előzetesen tették fel az alkotástechnikai kérdést a vendégnek. Csobánka Zsuzsa a kérdésre válaszolva elmondta, hogy ő úgy érzékel, hogy a benyomások kelnek számára életre, úgy mint egy szürrealista festő, és ez az érzékelés játszik fontos szerepet művei megírásakor.
Ezután a különböző motívumokra tért át a beszélgetés menete. A kérdezők kiemelték a műben megjelenő geometriai hasonlatokat, a tér és a vektorok szerepét, hogy mit jelent egy térben lenni, a saját test kereteit, valamint azt, hogy az emberi kapcsolatok mint terek, hogyan működnek. Ezt követte a macska és a Hold motívum kiemelése, majd a női test kapcsán megjelent a hányás-motívuma is, melyből a testtel való törődésnek, és a test leépítésének problémájáig jutottunk el.
A beszélgetés vége felé a költészet felé terelődött a beszélgetés menete, a vendég verseket olvasott fel (Búgócsiga, Forgó) majd a kérdésekre válaszolva elmesélte, hogy nem retten vissza a nagy szavaktól, úgy érzi, mintha az élet azonos lenne az irodalommal, csak le kell róla szedni a habot.
Végül készülő könyvéről tudhattuk meg, hogy egy festőről fog szólni, azaz az ő és tanítványa viszonyáról, amely összekapcsolódik majd egy másik szállal a történetben. A kiinduló érzést az a történet adta, mely szerint ha Isten megteremtette a világot 7 nap alatt, akkor miért van az, hogy a festő a 10 nap délutánján el kezd festeni. Végül ez a kérdés a gyermektelenség problémájával fonódik össze – de hogy hogyan, az majd csak Csobánka Zsuzsa következő könyvéből derül ki.
Heizinger Anita
fotó: Domján Attila