Egy kártya – számtalan kedvezmény
Mindegy, hogy nappali, esti, vagy levelezős képzésen folytatod tanulmányaidat, olyan okmány van vagy lesz a birtokodban, amellyel számos kedvezményt vehetsz igénybe: ez a diákigazolvány.
Mindegy, hogy nappali, esti, vagy levelezős képzésen folytatod tanulmányaidat, olyan okmány van vagy lesz a birtokodban, amellyel számos kedvezményt vehetsz igénybe: ez a diákigazolvány.
Ebben a tanévben is útjára indul az OFV, vagyis az Országos Felsőoktatási Véradóverseny. Úgy gondolom, hogy az immáron 9. alkalommal megrendezésre kerülő, hatalmas tömegeket megmozgató rendezvényt senkinek sem kell bemutatnom, így most inkább néhány érdekességgel készültem a tavalyi egyetemi eredményekről és a véradásról általában.
Az egyetem mellett már a karrierépítés gondolata is foglalkoztat? Szeretnél tenni a sikeres elhelyezkedés érdekében, de nem tudod, merre indulj? Egy állásbörze ideális fórum az információszerzésre, hiszen egy helyen tájékozódhatsz a lehetőségeidről!
A nagykanizsai kampusz Hallgatói Önkormányzatának egy elnöke, öt szakképviselője és egy ellenőrző bizottsági tagja van.
Széleskörű együttműködésnek köszönhetően Nemzetközi Koordinációs Központ alakul az infokommunikációs technológiák nemzetközi élvonalba tartozó kutatására és piaci bevezetésére a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karán.