Read more

Soha el nem múló szenvedély ‒ 50 éve a pályán az Esővárók

Az Egyetemünk 2016/7-8. számában olvashattatok egy zenekarról, amely nem kis mértékben része az egyetem történetének. Ide s tova már 50 éve jelen vannak a helyi muzikális életben. Az Esővárók ennek megfelelően, zenével ünnepelte fél évszázados fennállását augusztus 26-án a B épület hallgatói pihenő termében. Ördögszekér gurul az aula márványpadlóján, szél süvít az üres parkolóban, nem […]

Read more

Tehetséges, lelkes, összetartó – A PEF kiállítását nyitották meg

Az egyetem B-C folyosója ismét egy újabb kiállításnak ad otthont, ezúttal „hazai terepen” mutatkozik be a Pannon Egyetem Fényképészköre. Készítette: Tál Dominik Az eseményt Tál Dominik nyitotta meg, majd Ruppert Tamás, a Fényképészkör alapító tagja mondta el beszédét. Megtudtuk, hogy nyolc éve működik a csoport és többek között azt is, hogy volt, amikor négyen voltak, […]

Read more

„Tiszteletünk jeléül dr. Polinszky Károlynak” – Kémcsőkefe 1963-ból

A Kémcsőkefe a Veszprémi Vegyipari Egyetem nehézvegyész szakjának egykori hallgatóinak nevéhez fűződik, és a szerkesztők így határozzák meg: „a Veszprémi Vegyipari Egyetem sokévenként megjelenő évkönyve az 1963-ban végzettek gondozásában”, „felelőtlen é,vfolyamfelelős” szerkesztője pedig Bucsky György volt. Az 1963-as évkönyv remekül parodizálja ki az egyetemi tanulmányokat. Találunk benne például szerelmes levelezést egy tanítvány és egy oktató […]

Read more

Visszatérő vendégek Veszprémben – Interjú a Halott Pénz zenekarral

A VEN nagyszínpadának utolsó napi fellépőjét, a Halott Pénzt hatalmas tömeg várta. Remek hangulatú volt a koncertjük, a közönség minden számukon tombolt, mindegyiket együtt énekelték velük. Akik gyakran látogatnak koncerteket Veszprémben, azok már jól ismerik ezt az élményt, amit az ő fellépésük ad. Egyetemi rendezvényen legutóbb a 2015-ös gólyabálon láthattuk őket, s ahhoz hasonló, de […]

Read more

Piros tojás, locsolkodás – Itt a húsvét!

Közeleg a húsvét: tojásfestés, dekorációkészítés, bőséges reggeli, italozás, és természetesen a kihagyhatatlan locsolkodás. Nagyon szép ez a hagyomány, manapság mégis feledésbe merül sajnos, hiszen alig vannak, akik így töltik el ezt az ünnepet. Az idősebbek mindig mesélik nekünk, milyen locsolkodást rendeztek annak idején, és jókedvűen, nevetve emlékeznek rá. Akkoriban a fiúk egy lányt sem hagytak […]