Cseh Csehov és a három nővér

„Elképesztő, ahogy itt trónolunk ezen a… trágyadombon… az emberiességről papolunk és bölcselkedünk”

Iva Klestilova 100 évvel Csehov után az abszurditás határait súrolva, újra életet lehel a „három nővérbe”. A nővérek sorsa jelenkori tragikummá élesedik a drámaíró, dramaturg színésznő billentyűzete alatt. A béklyók száz év alatt sem változtak. A csehovi hangulat a XXI. század monoton lüktetésével keveredve, hátborzongató módon költözik be a szavakon keresztül az olvasó, illetve a néző lelkébe. Mindenki önmagának és saját életének, világának foglya. Olgát, Mását és Irinát felváltja Emma, Anna és Andela. Emma gyógyszereket szed, Anna boldogtalan házasságában és elveszítette gyermekét. A darab elején a nővérek közül kilóg Andela. A 18. születésnapját ünneplő életvidám kislány egy nap alatt próbálja mindenki szemére vetni a kegyetlen igazságot, azt, hogy ki kell törniük önmaguk kelepcéjéből. A színmű tragédiája abban van, hogy mikor Andela átlép a felnőttek világába, a mókuskerék könyörtelenül magába zárja. Két nővére élvezettel adja fel a szemkötőt (szemfedőt?!), az addig élettel, érzelmekkel, vágyakkal teli, lázadó lányra.

Mikor először találkoztam a drámával, pofon csapott. Aztán bevillantak az esti híradó képei, a Mónika-show-beli „lélektani csemegék”, egy letűnt kor kardigános, hitet kereső öregeinek fátyolos pillantásai, a testvérem arca egy nagyobb veszekedés után… és fájt arra gondolnom, hogy igen, az én világomról ír ez a nő, és könyörtelenül jól csinálja. Megütköztem azon, hogy milyen apróságokból épül fel az ember személyes drámája, és milyen kis „semmiségek” válnak túszul ejtőnkké. Felmerül bennem a kérdés: létezik-e abszolút szabadság? A válasz az én esetemben várat magára… de ha létezik is. a mai „talaj” nem kedvez neki.

„Én is… én is úgy csinálok mindent… Ahogy ti… mindent ahogy ti…”