Együtt sikeresen – Kampuszavató Kőszegen

Március 9-én avattuk fel új kampuszunkat Kőszegen, a Jurisics vár Lovagtermében. A rendezvényen egyúttal Bogyay Katalin őexcellenciája is átvehette Doctor Honoris Causa címét.

Már az oda utunk is kalandosra sikerült, és csak remélhettük, hogy időben Kőszegre érünk, pedig jóval korábban indultunk, mint indokolta volna a távolság. Túl a közlekedési kalamajkán, mire megérkeztünk a Jurisics várba, minden nyüzsgött, a Lovagterem dugig volt öltönyös és kosztümös vendégekkel. Gyorsan lecsaptam az első szabad székre, amit megláttam, nem lehetett válogatni.

A program első része volt maga a kampuszavató ünnepség, ahol beszédet mondott dr. Boda Dezső, a Kőszegi Kampusz megbízott igazgatója, dr. Gelencsér András rektor, Básthy Béla, Kőszeg alpolgármestere, és dr. Kocsis László rektorhelyettes.

Mintha aznap mindenki összebeszélt volna mindenkivel (talán így is volt), mert a bizalom és az együttműködés gondolata égboltként terült el felettünk. Nem is lehet ez másként, hiszen a Pannon Egyetem soklaki intézmény, a kampuszok hálózatos rendszere az egész Nyugat-Dunántúlra kiterjed. Az egyetem identitásához tartozik a „külön, mégis közösen” típusú gondolkodásmód.

A szeptemberben induló kőszegi képzés új színt jelent az egyetem palettáján. A profilban új szakként jelenik meg az angol nyelven meghirdetett nemzetközi tanulmányok mesterszak, a kulturálisörökség-menedzsment és a fenntartható fejlődés szak. Tervek szerint a továbbiakban mindezt EU-projektmenedzsment, turisztikaidesztináció-menedzsment, valamint szőlő- és borászati mérnök szakkal bővítik majd.

Az avató hangulatát a Bozsodi Quartett vonósjátéka színesítette. Bármilyen ünnepségről legyen is szó, kötelező elem a kulturális műsor, melyre hol figyelünk, hol nem, attól függően, a szervezők mennyire találták el az ízlésünket. A klasszikus dallamok hátterében tűnt fel, hogy Bogyay Katalin nagykövet asszony valóban figyeli a művészeket és élvezi a játékukat. Kezdtem igazán kíváncsi lenni a program második felére, ahol őexcellenciája átvehette díszdoktori címét. Vajon mit mond díszelőadásában ő, aki a kulturális diplomáciában vállalt szerepe révén az UNESCO-n, és immár az ENSZ-en keresztül teljesen máshonnan látja a világot?

A válaszra kicsit még várnom kellett, hiszen annak rendje és módja szerint előbb dr. Kovács Zoltán, a Gazdaságtudományi Kar dékánja, illetve dr. Miszlivetz Ferenc, az IASK megbízott főigazgatója vezette be a második programpontot, a Honoris Causa doktori cím átadását „a kölcsönös megértés nagykövet asszonya” számára.

Az együttműködés szellemisége Bogyay Katalin szavaiból is érződött. A hídépítés, a dialógus szükségességét hangsúlyozta, és olyan nyelvet ajánlott, ami nem ismer határokat. A kultúra és a művészet nyelvét. Ahogy ő fogalmazott, a kultúra olyan, mint egy kristály, amin ha megtörik a fény, megláthatjuk az egész színskálát. Felhívta a figyelmet közös felelősségünkre, mert jelenünk és jövőnk is a mi kezünkben van.

Ha lehetne, mellékelném őexcellenciája előadását, mert egészen felemelő volt hallgatni. Mivel erre nincs mód, be kell érnetek az én közvetítésemmel, de jegyezzétek meg, ahol mi tanulunk és élünk, „a legszebb nevű egyetem: University of Pannonia, azaz: Pannónia Egyeteme. Nem kell magyarázkodni a világnak.” Tudom, ez nem az interjú helye, mégis ki kell emelni néhány gondolatot, amit elcsomagoltam nektek Kőszegen. „Újra és újra végig kell járni azt a szellemi ösvényt, amiről azt szeretnénk, hogy életünket irányítsa.” Lehet, hogy hallottuk már, de nem árt elhinni is, hogy „mindenki maga írja élete forgatókönyvét. Nincs semmi garantálva, de minden lehetséges.”

Az ünnepség után kellemes volt felállnom sebtében foglalt székemből és átsétálni az állófogadás helyszínére, mert többet ültem, mint amennyi jól esett volna. Igen, tényleg hosszú volt, viszont cserébe gondolatokban gazdag.

Hazafelé, a közlekedés isteneinek jóindulatán viccelődve, de fáradtan ültem. A nap legfontosabb üzenete kétség kívül a közös alkotó erő sikerében foglalható össze. Ezt sosem téveszthetjük szem elől. Ahogy azt sem, hogy itt „nem akarunk ELTE-t, de (kicsi) Oxfordot igen.”

(Fotók: Abonyi János)