„Geológus vagyok, aki a múlt alapján következtet a jövőre”

A Mérnöki Kar „Univerzális Műhelyfoglalkozások” című programsorozatának soron következő rendezvényét dr. Juhász Árpád geológus tartotta „Gleccserek a Föld hőmérői” címmel. Az esemény előtt pályaválasztási motivációról, illetve szakmai kérdésekről beszélgettem az előadóval.

Dr. Juhász Árpád a Magyar Tudományos Akadémia Ismeretterjesztési Bizottságának tagja, az UNICEF klímanagykövete, a magyarországi természettudományos ismeretterjesztés egyik legnagyobb alakja. Számos díjjal ismerték el munkáját (pl. 1989 SZOT-díj, 2007 Pro Natura-díj), több mint öt évtizedes szakmai munkája során bejárta a Föld szinte valamennyi jelentős gleccserét. Utazásairól készült filmjei rendszeresen láthatók az egyik kereskedelmi televíziós csatorna hétvégi műsorkínálatában.

Mi motiválta a pályaválasztását? Hogyan lett Önből geológus?

Cserkész voltam hat éves koromtól Budapesten. Akkor megtanultuk a kövek és a hozzá kapcsolódó dolgok felismerését, a növények megkülönböztetését, a legfontosabb csillagképeket, és minden hétvégén kirándultunk. Ez egy nagyon jó időszak volt, amit aztán sajnos a háború megszakított, utána 1948-ban megszűnt a cserkészet. Akkor mi átvedlettünk – tulajdonképpen illegálisan – indiánokká, és én a  Kóborló Farkas nevet vettem fel az indián keresztségben, és ehhez a névhez egy életen át hű maradtam.  Az, hogy geológus legyek, bennem csak az érettségi idején dőlt el. Nem tudtam, hogy inkább csillagász, botanikus vagy geológus legyek. Azt gondolom, biztosan volt a választásomban genetikai adottság, mivel én anyai ágon bányász családból származom. A dédapám bányamester volt, eredetileg Németországban született a família a német-cseh határ közelében.  Az 1800-as évek végén felerősödött a szénbányászat Pécs környékén, és német szakembereket hívták be az országba. Tulajdonképpen így került a család Magyarországra.  Ez biztos, hogy valamilyen szinten motivált arra, hogy geológus legyek, kőolajkutatóként is dolgoztam körülbelül 10 évet. A másik énemet, hogy televíziós legyek, könyveket írjak, tehát hogy ami nekem fontos, másoknak is megmutassam, nagy valószínűséggel apai ágon örököltem. A nagypapám görög-katolikus kántor-tanító volt Észak-Magyarországon. A családban még megvan a monarchia idejéből származó oklevél is.  E kettőből tudom összerakni a személyiségemet, geológia iránt érdeklődés és nyilván így a cserkészet genetikai örökségem, másrészt apai örökségem ez az „egész népemet fogom tanítani” mentalitásom. Geológus vagyok, aki a múlt alapján következtet a jövőre. Körülbelül kétszáz gleccseren jártam életem során Európában, Amerikában és Ázsiában is, az Antarktiszra azonban sajnos nem jutottam el.

Ismerhetjük Önt a televízióból és a könyveiről. Ezeknek Ön szerint van valamilyen társadalmi véleményformáló hatása, tanító jellege?

A köztévében dolgoztam életem nagyobb részében. Akkoriban ott sokkal több természetvédelmi műsor volt, mint most. Jelenleg kereskedelmi televízióban dolgozom, ahol nyilvánvalóan más témák számítanak vezető témának. Ott a tudományos ismeretterjesztés, természet- és környezetvédelem nem jelenik meg, nem is jelenhet meg olyan súllyal, mint egy köztelevízióban. Életemnek volt egy olyan szakasza, amikor sok műsort készítettem és vezettem, környezetvédelmi típusú műsorokat. Ezek jelentették számomra aranykort, és akkor módom volt tényleg valamilyen értelemben társadalmi hatást kifejteni.

A reflexiók, amelyek a könyvek és műsorok kapcsán érik Önt, motivációt jelentenek az Ön számára például a következő utazás tervezésekor?

Nem csupán az utazások tervezésekor. Ez volt a huszonharmadik könyvem, azt akartam dokumentálni ezzel (Gleccserek a Föld hőmérői), hogy a gleccserek ténylegesen  a Föld hőmérői, mert ezek nem a rövid távú változásokat tükrözik, hanem azt, hogy mi történik hosszú évtizedek vagy évszázadok alatt. Úgy érzem, ezek nem pusztába kiáltott szavak, hanem van társadalmi hatásuk. Tagja vagyok a UNEP-nek (United Nations Environment Programme),  ez az ENSZ Környezetvédelmi programja. Klímanagykövetnek neveztek ki 6-7 éve, és az a feladatom, hogy ahol lehet, a klímaváltozásról, az általam fontosak vélt és megtapasztalt dolgokról, a meglátogatott gleccserekről tapasztaltakat mondjam el.

Az Ön véleménye szerint mi a fő oka a gleccserek olvadásának? Ez a Föld természetes körforgásának része, vagy az iparosodás és a globalizáció következménye?

Én, mint geológus hiteles választ csak arra tudok adni, hogy van klímaváltozás, és  ezt  én a gleccserekre alapozom. Az én szakterületem nem tud választ adni arra, hogy ez csak természeti folyamat-e, vagy ebben az ember szerepe meghatározó. Ugyanakkor tudjuk, hogy a szén-dioxidnak a légkörben való felszabadulása nem vitatható, és ez mindenképpen üvegházhatással jár. A gleccserek rövidülése nagyon intenzíven körülbelül 150-160 éve kezdődött. Ez gyakorlatilag ugyanazt a másfél évszázadot fedi le, amióta az ember rettentő nagy tömegben szabadít fel szén-dioxidot, hiszem amikor az ember a szenet vagy kőolajat elégeti, akkor tulajdonképpen a konzervált napenergiát szabadítja fel pillanatszerű gyorsasággal. Amit a széntelepek tíz-vagy százmillió év alatt kötöttek meg mint konzervált napenergiát, azt az ember pillanatszerű gyorsasággal szabadítja fel. Ez azt jelenti, hogy gyorsabban kerül sokkal több szén-dioxid a levegőbe, mint amennyi egyébként természetes módon kerülne be. Hogy a természet ezt mennyire tudja kompenzálni, arra nincs tökéletes válasz, mert a geológiai történelem során az óceánok voltak a legjobb szén-dioxid megkötők. Ma az óceánoknak ez a megkötő szerepe mindenképpen csökkent a savasodás, illetve egyéb tényezők miatt. Annyit mondanék még mindenképpen, hogy az ENSZ végre elérkezett oda, hogy kimerte mondani, hogy a felmelegedési folyamatban nem csak a természet, hanem az emberi tevékenység is jelentős szerepet játszik. Ezért a szén-dioxid emisszió csökkentése, vagy legalábbis szinten tartása elengedhetetlen a klímaváltozás szempontjából.

Somogyi Anna

fotók: Ruppert Tamás