Michael Crichton – Őslénypark

Talán sokunk gyerekkorában töltött be fontos szerepet Spielberg Jurassic Parkja, ami szépen felsorakozott a többi kultuszfilm mellé. Arról viszont nem mindenki tud – sokáig én sem tudtam –, hogy egy adaptációról van szó, és mint már megszokhattuk, a könyv felülmúlja a filmet. Mára a film lehet kissé elcsépelt, elavult, de szerencsére most a könyvről van szó, ami még mindig időtálló. Jules Verne, a sci-fi megteremtője után Michael Crichton talán az egyik legjelentősebb alkotó a műfajban, és az Őslénypark ennek megfelelően felel meg az elvárásoknak.

Nem kifejezetten rövid olvasmány, az oldalak mégis egy expresszvonat sebességével tűnnek tova. Tagoltságának köszönhetően könnyen olvasható, nincs szétzilálva a több szálon futó cselekmény, ami a sci-fi mellett a thriller elemeiből is építkezik. Belelapozva talán elrettentő lehet a sok ábra, de éppen azoknak köszönhetően tűnik teljesen hitelesnek a történet, és szinte a helyszínen érezheti magát az olvasó. A programkódok, grafikonok és DNS részletek tökéletesen vannak a szövegbe ágyazva, így még a teljesen laikusok is élvezettel rágják át magukat rajtuk. Az utolsó oldalra érve pedig már-már szakmabelinek érezhetjük magunkat, hiszen a történetben szereplő tudósok minden esetben a kellő részletességgel magyaráznak. Ez a fajta stílus tipikusan jellemző Crichtonra, egyedivé és felismerhetővé téve műveit, hiszen nem minden író merül bele egy-egy tudományterületbe ilyen részletesen.
A botanika, matematika, informatika és paleontológia területeire tett betekintésen túl rengeteg izgalommal is szolgál a könyv. Nem túlzás azt állítani, hogy a fotel karfája bizony veszélyben van olvasás közben, még úgy is, ha már előzőleg láttuk a filmet. Nem sok, de azért bőven akad eltérés a kettő között. Mindig történik valami izgalmas, mivel ha az egyik szereplőcsoport pihenőágra jut, akkor egy másik helyszínen indulnak be az események. Bámulatos precizitású regény, ami elhiteti olvasóival, hogy minden abszurditása ellenére mindez a valóság része lehet.
A szereplők jelleme dob talán a legnagyobbat a könyvön. Jól kidolgozottak és izgalmasak. Jellemüknek megfelelően viselkednek, miközben nagyon is emberiek, így könnyű azonosulni velük, ha csak rövid időre is. Mindenki talál magának kedvencet mind az emberek, mind a dinoszauruszok között. Film és könyv között talán itt a legélesebb az eltérés, de legalábbis számomra ezek jelentősebbnek bizonyultak, mint mondjuk a történetbeli különbségek. Bár kimondott főszereplő nincsen, azért valamennyire érezhető, hogy Crichton a matematikus Ian Malcolm karakterét tekinti annak, és az író saját bevallása szerint a saját nézeteit képviselteti a doktorral. Bárhogy is van, az biztos, hogy igazán karakteres személyiség lett, így akik esetleg a regény végével elégedetlenek, azoknak javaslom a folytatást.
Tiszta szívvel merem ajánlani mindenkinek, de leginkább azoknak, akiknek a film is tetszett, vagy szeretik a nem ponyvaregény sci-fiket. Azon ritka könyvek közé sorolható, ami könnyed kikapcsolódást tud nyújtani, mégis eléggé tartalmas.

Kiss Levente
fotó: internet