Minden, amit a nyelvtanulásról tudni kell

Mielőtt még valaki közelebbről megismerkedne egy vagy több nyelvvel, számtalan kérdést tesz fel magának. Képes vagyok megtanulni egy nyelvet? Melyik nyelvet válasszam? Ilyen és hasonló kérdéseket kérdeztünk a Gazdaságtudományi Kar oktatójától, Polák-Weldon Rékától.

Melyik nyelvet érdemes választani és miért?

Akármelyik nyelvet, akármiért választhatunk! Ez nyilván ironikusan hangzik, de igazából pontosan ezt gondolom a nyelvválasztásról. Az tény, hogy ma az angol nyelv ismerete talán a legkevésbé választási kérdés, hiszen ezer okot tudna mondani bárki arra vonatkozóan, hogy miért kell, miért érdemes angolul tanulni. Azt javaslom tehát, hogy az angol legyen beugró.

Második nyelvként két utat követhetünk. Az egyik a racionális út, amikor megvizsgáljuk, hogy helyzetünkben például foglalkozás, földrajzi elhelyezkedés, már ismert jövőbeli lehetőségeink stb. milyen nyelveket érdemes még tanulni.

Magyarországon a német nyelv kétségtelenül jól hasznosítható nyelv, kevésbé az olasz, francia, de nyilván azok sem haszontalanok. A 90-es évek második felében például azt jósolták, hogy érdemes lesz ismét oroszt tanulni, de igazából nem igazolódott, hogy tömegesen lenne szükség oroszul beszélőkre. Nyilván, az orosz nyelv ismerete – és bármely más nyelv ismerete is – óriási kincs, és mivel kevesen tudnak oroszul értékes tudást is jelent a munkaerő piacon. Ma a spanyol és a kínai nyelvek egyre növekvő szerepéről beszélnek a szakértők.

Ezek a jóslatok nyilván a spanyolt és kínait anyanyelven használók nagy számára építenek. De azt látni kell, hogy az angolt világnyelvi pozíciójából kis eséllyel fogja kiütni más nyelv, sok egyéb ok mellett (amikről bővebb tájékoztatást kaphatnak a Pannon Egyetem Angol-Amerikai Intézetének szakembereitől) azért mert sokkal egyszerűbb, könnyebben tanulható nyelv, mint sok más és már eleve hihetetlen sokan beszélik anyanyelvként, de főként második idegen nyelvként.

A másik utat hívhatjuk akár esztétikai útnak is. Miért ne választhatna valaki második nyelvként valami olyat, ami egyszerűen csak tetszik neki valami miatt: jól hangzik, csinosak ott a lányok, jóvágásúak a fiúk, isteni konyhájuk van, jó a nemzeti futball válogatottjuk, stb. Puszta örömből! Nem azért, mert nyelvvizsga kell és egyszerűen muszáj. Attól persze még lehet nyelvvizsgát tenni az adott nyelvből.

Mi a fontosabb: a nyelvérzék, a jó tankönyv, a tanár személyisége, az akaraterő vagy a motiváció?

Mindegyik nagyon fontos, de a legfontosabb a motiváltság, azaz a vágy, hogy megismerjük a nyelvet. Valami oknál fogva ma ezt alig érzem a fiatalok körében. Van egy mondat, ami gyakran eszembe jut a diákok nyelvtanuláshoz fűződő kapcsolatáról, nyilván azért, mert gyakran hallom, és bevallom alapvető értékrendbeli problémákat vet fel: „Volt valami angolra?” Mit is jelent ez a kérdés? Ez a kérdés azt jelenti, hogy a nyelvtanulás a diákok számára semmivel sem több, mint kötelezettség, feladat, ami alól, kis szerencsével kibújhatnak. Ez ellentmondásban van azzal a folyton hangoztatott elvárással, hogy az iskola neveljen az életre, ne elméleti nonszenszeket tanítson. Ha létezik a földön olyan tantárgy, ami az életre nevel, az a nyelvóra.

A tanár személyisége természetesen szintén nagyon fontos, de hasonlóan a nyelvérzékhez, itt is azt ajánlom, hogy tartózkodjunk attól a hozzáállástól, hogy a tanár miatt nem vagyunk sikeres nyelvtanulók. A legnagyobb hiba, amit nyelvtanár elkövethet, és én ezt igazából nem is hibának, hanem bűnnek gondolom, hogy mindent elkövet azért, hogy ne szeresse meg a nyelvet, a nyelvtanulást a diák. Erre számtalan jól bevált módszer van, a közös bennük az, hogy mind a nyelvtanuló által elkövetett hibákat helyezi reflektorfénybe, ahelyett, hogy megerősítené a nyelvtanulót abban, amit már tud.

A nyelvtanulási eszközök tárháza gyakorlatilag végtelen, úgyhogy kétlem, hogy azok, akik valóban elszántak, ne találnának maguknak megfelelő eszközöket.

Hogyan fejleszthető a nyelvérzék?

A nyelvérzék valószínűleg létező fogalom, de nem gondolom, hogy érdemes sok időt elvesztegetni azzal, hogy erről gondolkodunk. Mindig az az érzésem, hogy a nyelvtanulók azért mérlegelik folyton a vélt és valós „nyelvérzékeiket”, hogy igazolják önmaguk és a külvilág számára, hogy miért nem megy a dolog. Ezzel a technikával gyakorlatilag felmentik önmagukat a nyelvtanulás iránti felelősségvállalás terhe alól. Az önfelmentésre azért van szükségük, mert motiválatlanok, ami abból adódik, hogy nem okoz örömet számukra egy új mondat, szó elsajátítása illetve sikeres használata, nem érzik magukat sikeresnek a kis lépésekben való idegen nyelv elsajátításának folyamatában. Vannak, akik szívesebben, könnyebben tanulnak nyelvet és ebből fakadóan jobban is teljesítenek másokhoz viszonyítva; vannak, akik pedig több energiával gyengébben teljesítenek. Tudni kell, hogy a nagyi lekváros buktája nem azért olyan finom, mert őrült nagy szerencséjére kiváló „lekváros bukta készítő” érzékkel látott napvilágot, és már a „dédöregannyja is híres buktista” volt, hanem azért, mert legalább fél évszázada rendszeresen készít lekváros buktát. Minden újabb tepsi bukta elkészítésével javul a „buktakészítő érzéke”, képessége. Mindez a nyelvtanulás kapcsán úgy értelmezhető, hogy minél többet használjuk az idegen nyelvet, annál ügyesebbek leszünk: kevesebb hibával, bővebb szókinccsel és folyékonyabban fogunk beszélni, és egyre több örömet okoz számunkra az idegen nyelv használata. Ezért nehéz megérteni az idegen nyelveket oktatóknak, hogy vajon mi lehet az a már-már földöntúli elementáris erő, ami szinte lehetetlenné teszi a diákokkal a csoport szintű diskurzusokat. A „jaj csak beszélni ne kelljen” attitűddel ebben az életben biztosan nem fogtok idegen nyelvet folyékonyan, élvezettel használni.

Segítséget nyújthat a fentiek elfogadásában az, hogy az idegen nyelven való kommunikáció – főként, ha az szóban történik – elsősorban nem a teljesítményről szól. A teljesítmény része csak annyi, hogy a szándékolt üzenetet így vagy úgy közvetítenünk kell. Hogy egy kisarkított példával éljek, „kézzel-lábbal” is lehet kommunikálni. Az üzenet közvetítésének feladata természetesen nem lekicsinyelendő, de azért az életünk főként nem élet-halál jellegű interakciókból áll. Ha tehát egy idegen nyelven oktatott szemináriumon vesznek részt a hallgatók, nem baj az, ha hibát vétenek, nem baj az, ha nem jut eszükbe a szövegkörnyezetbe illő legtökéletesebb kifejezés. Továbbá az sem baj, ha muszáj egy jót röhögni egy-egy félresikerült mondat vagy rosszul kiejtett szó hallatán.

A beszélgetés óriási hányada az örömről szóljon! Arról, hogy örülök annak, hogy képes vagyok információt befogadni és átadni. A magyar fiatal nyelvtanulók jelentős hányada nem hogy nem örül annak, hogy beszélhet, hanem fejvesztve menekül minden szóbeli interakcióra kicsit is emlékeztető helyzettől. Görcsölnek, kínban vannak, úgy érzik, már faragják nekik a bitófát. Ezt a szorongó érzést – amelyért legalább részben az intézményesült nyelvtanítás hibái idéztek és még ma is idéznek elő – szinte lehetetlen feloldani.

Azonban, hasonlóan a nyelvérzék mérlegelés problémaköréhez, a hibáztatás itt sem megoldás. Az egyetlen megoldást az, hogy érett felnőtt emberekhez méltóan fel kell tudni mérni ésszel, hogy a helyes út az, ha élnek a beszédlehetőségekkel, hiszen tudhatják, hogy semmilyen negatív következménye nincs annak, ha valaki hibát vét. Annak viszont óriási következménye lehet, ha valaki pályakezdőként azért nem talál munkát hosszú időn keresztül, mert nem beszél idegen nyelvet.

Váljak örökre népszerűtlenné az olvasók körében, egy jó tanácsot mégis megosztanék: a nyelvhasználati képesség – azoknak, akik nehezen engedik el a nyelvérzék dolgot, azoknak legyen nyelvérzék – rengeteg gyakorlással természetesen fejleszthető! Ha ezt a kijelentést nem a szokásos, „én pedig nem fogok nyelvtant meg szavakat magolni, mert az száraz meg unalmas és úgyis elfelejtem” hozzáállással közelítjük meg, akkor azt a felismerést tehetjük, hogy a nyelvtanulás tipikusan olyan ismeret terület, amelyen bárki bármilyen magaslatra eljuthat, ha jól fejlett belső motivációval és szorgalommal rendelkezik.

A nyelvtanulásra is értelmezhető az American Dream filozófia, amely szerint mindenkinek egyenlő esélye van arra, hogy milliomossá vagy ma már inkább milliárdossá váljék.

Milyen tanácsod adna azoknak a hallgatóknak, akiknek nehezebben megy a nyelvtanulás?

A nyelvtanuló személyisége és lehetőségei meghatározóak abban, hogy milyen nyelvtanulási módot fog választani: egyénit vagy csoportosat. Nyilván mindkettőnek számtalan előnye és hátránya van, de ismét részletes elemzésbe nem bocsátkoznék, mivel úgysincs olyan módszer, amely erőfeszítés nélkül juttatná el a nyelvtanulót a magas szintű nyelvhasználat paradicsomi állapotába. Elszántság, akarat nélkül pedig lehetetlen kezelni a „bábeli zűrzavar” okozta kényszert, ami miatt nyelveket tanulni kell. A jó hír viszont, hogy nyelveket jól megtanulni bárki képes, és nyelveket tanulni és használni nagyon jó!

Akinek nehezebben megy a nyelvtanulás, az először is rendezze el magában a dolgot és fogadja el, hogy neki egy kicsit több erőfeszítést kell tennie. De tudnia kell, hogy mindenkinek kell erőfeszítést tenni az ügy érdekében. Ezzel a lépéssel motivációt szerez magának, hogy aztán kellő elszántsággal nézze meg, hogy milyen nyelvtanulási lehetőségei vannak. Vannak olyan lehetőségek például, amelyek eleve adottak és ingyenesek. Például a GTK hallgatóinak kötelező idegen nyelven teljesíteni tárgyakat, és miért ne tehetnék ezt örömmel, úgy, hogy valóban részesei legyenek ezeknek az idegen nyelvű óráknak, nem pedig elszenvedői, túlélői.

Vegyék észre a lehetőségeiket, és ne azon bosszankodjanak, hogy a középiskolában minden évben új angol tanárt kaptak, azért nem megy nekik az igeidők használata. Ez a múltba merengés, felelősök keresése teljesen rossz hozzáállás. Okosan meg kell látni a lehetőségeket a jelenben és a szükséges munkát el kell végezni. Sokan javasolják a filmnézést idegen nyelven, ami természetesen hasznos, mivel azonban passzív nyelvtanulási forma, ezért nem elegendő. Akkor lenne igazán célravezető, ha minden egyes filmet „átbeszélhetnénk” valakivel, vagyis produktívvá tehetnénk a passzív ismereteinket. A passzív és produktív nyelvismeret között hatalmas különbség van. A passzív nyelvismeret az, amikor úgy érezzük, hogy értjük azt, amit olvasunk vagy hallunk. A produktív nyelvismeret pedig azt jelenti, hogy magunk is tudunk beszélni vagy írni grammatikailag és jelentéstanilag helyes, összefüggő mondatokat használva. Ez viszont egészen addig nem fog bekövetkezni, amíg nem kezdünk el mondatokat produkálni, azaz alkotni szóban és írásban. Vagyis nem gyakoroljuk a nyelvet. Az ízes bukta analógiával élve, attól, hogy letölti valaki az ízes bukta receptjét az internetről és ráadásul még számtalanszor látta is a nagyit, ahogy buktát sütött, még nem tud ízes buktát sütni.

Manapság fantasztikus lehetőségeik vannak a diákoknak arra, hogy gyakorolják az idegen nyelvet, hiszen például az ERASMUS programok ragyogó lehetőséget nyújtanak erre. Elhatározás kérdése csupán, hogy megtegye valaki ezt a fontos és hasznos lépést, hiszen a mellett, hogy javul a programban résztvevők szókincse, nyelvhasználati gyakorlottságot szereznek, ami pont azt az érzést fogja tompítani, hogy rettegjenek a szóbeli megnyilvánulásoktól.

Azt ajánlom mindenkinek, hogy legyen önmaga nyelvtanulási sikereinek záloga megfelelő elszántsággal és szorgalommal. Mert idegen nyelvet használni jó!

 Fotó: Ruppert Tamás