A népmeseolvasó est

Egyszer volt, hol nem volt a Pannon föld mezején, Veszprém város egyetemén egy Folklór hét. Annak a negyedik napján, csütörtökön népmeseolvasó estet tartottak.

Ez volt a tizenkettedik ősz a tizenkettedik Folklór héttel, azon pedig a mesék estéjével. Mivel ilyen neves számhoz értek, volt ám sürgés-forgás, készülődés. Még az utolsó percben is pakoltak a szervezők: a terem oldalában felállított míves fa asztalokra (iskolapadokra) hamuban nem sült pogácsa és forrást nem látott ásványvíz került. Legvégül pedig a helyére került a terem közepén a mesemondó szék.

Szép lassan gyűltek a mesélők és a mesét hallgatók is. Mind helyet foglaltak a nézőtéri székeken. Amikor az utolsó is kényelmesen elhelyezkedett, majd még tíz percet vártak, hátha befut még egy késve érkező, a házigazda, Felföldi Gábor végül megnyitotta az estét. Ünnepélyesen köszöntötte az egybegyűlteket, felidézte régmúlt Folklór hetek távoli emlékét, és úgy tíz, talán tizenkét perc után szólította az első mesélőt.

Mivel a délután folyamán még dicső csaták nemes hőseire és áldozatira emlékeztünk fájó szívvel, így az első mese nem is mese volt, hanem egy legenda. De milyen legenda?! Olyan, melyet hallva büszkeség költözött a hallgatóság lelkébe, ahogy a történet felelevenítette a nemes hősök tetteit.

Majd miután létrejött a kapocs, ami összekötötte a bánatot az örömmel, helyet foglalt a második mesélő a mesemondó székben. […] Végezetül, a tizenkettedik mesét maga a házigazda, Gábor mesélte. Mikor annak a végére is pont került, az emberek beszélgetni kezdtek az elhangzott mesék tanulságáról, az időjárásról és más roppant izgalmas témákról. Közben a hamuban nem sült pogácsából falatoztak és hozzá forrást nem látott ásványvizet ittak. Mikor az étel is, az ital is elfogyott, vagy talán egy kicsivel előbb, az este véget ért, és Gábor is hazament.

Ha Gábor haza nem ment volna, az én mesém is tovább tartott volna.

Fotó: Ugró Tamás