Utoljára a félévben
Címlapon átölelve a 4-es szám, végre elkészült az 5-ös, ebben a félévben az utolsó nyomtatott. Néhány cikk ízelítőül fel is került már az oldalra, de…
Elménket fényesen megvilágító Bölcsek Köve
– vagyis szakest vegyész módra – Április 24-én az év második vegyészmérnök szakestjére került sor a B aulában. Első félévben elsősavatón, a második félévben pedig…
Állati gondoskodás
A veszprémi állatkertben is egyre több állatot és állatcsaládot fogadnak örökbe, ezzel is segítve az intézmény fejlődését. A Gazdaságtudományi Kar hallgatói, oktatói és a VEN-polgárok…
Újra élnek a Központi Kollégium öntevékeny körei
A felújítás előtt a Központi Kollégium alagsorában több öntevékeny kör is működött. A mindenkori kollégiumi vezetés törekedett arra, hogy az épületben lakó kollégistáknak minél több…
Pálinkás pénzÜgyesek
Már a második pénzügy–számvitel BA/MA szakestet rendezték meg április 20-án, ahol volt minden, mi szem-szájnak ingere, nem kis jókedvvel fűszerezve. A korai megjelenés ellenére a…
Ujjcsodák ismét
Április 23-án ismét a tízujjas pengetés mesterei vették birtokba egy rövid időre az E kamarát. Két hónappal ezelőtt, vagyis február 24-én már láthatták az érdeklődők…
Mint hal a vízben…
A májusi hónapot a félév utolsó Tudományos Műhelyével kezdhették a hallgatók, Dr. Bercsényi Miklós, a Georgikon Kar Állattudományi és Állattenyésztés-tani Tanszékének oktatója Hal a vízben,…
Murphyológia
Káromkodhatunk, nevezhetjük a sors iróniájának, a problémás helyzetekben azonban leggyakrabban Murphy törvényei jutnak eszünkbe. Talán ezzel is magyarázható, hogy minden háztartás polcán ott lapul egy…
Ebek és Etológia
Ebek és etológiai kutatások címmel tartott előadást április 23-án este tíz órai kezdettel az Antropológia és Etika Tanszék szervezésében dr. Csányi Vilmos akadémikus. Az éjfél…
Fejlesztek, hogy fejlődjek
A Műszaki Informatikai Karon 2008 márciusától működik egy hallgatók alkotta kis csoport, akiket Junior Developersnek hívnak. A csapat egyik első tagjával, Persics Bálinttal beszélgettem, akitől…
Pókerezve várjuk az esőt
A B aula ismét egy remeknek ígérkező bulira várja a kedves hallgatókat és minden érdeklődőt. Június 6-án 20 órai kezdettel az egykor rivális beategyüttesek, az…
Kreatív fiatal Brüsszelben
Árpilis 20-án és 21-én, a kreativitás és innováció európai éve alkalmából rendezték meg a Keratív régiók és városok elnevezésű rendezvényt Brüsszelben. Pályázat útján lehetett bekerülni, ami…


