Nyári Egyetem a Fenntarthatóságról
Nyáron Keszthelyen július 12. és 16. között, immár harmadik alkalommal rendezik meg Jövőképzés címmel azt a nyári egyetemet, ahol a fenntartható fejlődés, és a vállalatok…
Brutálisan erősek
A Brutal Nutrition versenyt hirdetett, melynek célja, hogy megtalálják az ország legbrutálabb versenyzőjét. Azt, aki tud és akar küzdeni erejével. Ezért meglátogatják az ország legnívósabb…
Újabb 12 név a Heineken BALATON SOUND-on: Készülsz már?
Kevesebb mint 50 nappal az idei balatoni nyár legnagyobb eseményének kezdete előtt már megtekinthető a harmadik Heineken Balaton Sound négy legjelentősebb színpadának részletes programja a…
Írók versengése
Május 21-én este 6 órakor került sor az egyetemi írópályázat eredményeinek kihirdetésére a B épület konferenciatermében. Az immáron második alkalommal meghirdetett pályázatot az egyetem Közművelődési…
Sárgulós befejezés
” Nincsen a világnak még olyan csodája, mint mikor a keszthelyi gazdász felül a lovára.” A tudás magvai szépen fejlődtek a Georgikonon, hamar beérett a…
Sikeres döntő a hátunk mögött…
Májusban immár negyedik alkalommal tartották Miskolcon az UNIVERSITAS bajnokság döntőit. Egyetemünket népes különítmény képviselte. A lányok és a fiúk nem egy csillogó érmet hoztak el…
Irodalmon innen és túl
Hogyan hoz létre szépirodalmi alkotásokat egy irodalomtörténész? Többek között erre a műhelytitokra is fény derült május 20-án a Magyar Irodalomtudományi Tanszék és a Szépírók Társasága…
Fesztiválozz kedvezményesen!
Június 12-én éjfélig a VOLT Fesztiválra és a Heineken Balaton Soundra még kedvezményesen lehet megváltani a jegyeket. A két fesztiválra közös, „kombinált bérlet” is váltható.…
A junior lányok is arattak
Szép kezdés után gyönyörű folytatás. A senior lányok példáját követve a fiatalabb korosztály is beleadott mindent, hogy a parton rájuk figyelő szempároknak a lehető legnehezebb…
Senior férfiak: Keszthelyi győzelem
A női futamok után végre a keszthelyi Georgikon Kar is megmutatta, hogyan kell a Balaton hullámait győztesként meglovagolni. A senior férfi futam első pár száz…
Junior fiúk: Veszprém ollé
A legígéretesebb és talán leglátványosabb futam az egyetemista fiúké volt. Amint elindultak, fej-fej mellett haladtak. Sokáig nem lehetett eldönteni, hogy ki a jobb és gyorsabb,…
Az első futam: senior nők a vízen
A rajtot jelző síp megszólalása után mindkét csapat belehúzott, de a veszprémi campus irányítója erősebben ösztökélhette az oktatói csapatot, hiszen a táv felénél 1000m-nél szinte…


