Nagy halak a kis tavakban és a hozzáadott érték: a kicsi, de színvonalas egyetemek előnyei

Malcolm Gladwell történész, bestseller író, a New Yorker újságírója, előadó. Hét könyvével (Fordulópont, Ösztönösen, Kivételesek, stb.) valószínűleg nagyobb hatással volt a közvéleményre, mint megannyi tudós a Q1 folyóiratokban közölt publikációival. A „Dávid és Góliát” (2014-ben jelent meg magyarul) című kötet arról szól, hogyan lehet a látszólagos hátrányos helyzetekből a látszólag előnyben lévők fölé kerekedni [1].A könyv harmadik, „Caroline Sacks” című fejezetében elmeséli, hogyan gyötrődtek az impresszionista festők azon a kérdésen, hogy próbáljanak-e bejutni a Szalonba, ami a kor legjelentősebb kiállítása volt, vagy próbálják-e inkább a saját útjukat járni.

Másképp fogalmazva: „Vajon akkor járnak jobban, ha kishalak maradnak a Szalon nagy tavában, vagy akkor, ha nagyhalakká válnak egy maguk választotta tavacskában?” Mint tudjuk, az utóbbi utat választották. A történet rávilágít arra, hogy nem mindig azzal járunk jól, ha a legtekintélyesebb intézményeket választjuk. Caroline Sacks ezzel a kérdéssel szembesült, amikor érettségi után egyetemet kellett választania. Végül a Marylandi Egyetemmel szemben a Brown Egyetemet választotta, ami az Egyesült Államok legjobb tíz-húsz egyeteme között helyezkedik el és tagja az elit egyetemeket tömörítő Borostyánligának. Szeretett volna tudós lenni és az intuitíven helyesnek tűnő döntést hozta.

Az egyetemen azt látta, hogy képtelen olyan gyorsan felfogni és elsajátítani a szerves kémiát, mint a csoporttársai. „Ha rangsorolnánk a világ összes szerveskémia-hallgatóját, Caroline a diákok 98%-ánál jobb lenne. Ám a problémát az jelentette, hogy Caroline nem a világ összes többi szerveskémia-hallgatójához hasonlította magát, hanem a saját évfolyamtársaihoz a Brownon. Kishal volt az ország egyik legmélyebb tavában – és az, hogy a többi ragyogó képességű, kíméletlenül versengő halhoz kellett mérnie magát, porrá zúzta az önbizalmát. Butának érezte magát, holott egyáltalán nem volt az.” Nem csoda, hogy lemorzsolódott…

„Az összes olyan amerikai egyetemistának, aki természettudományos, műszaki és matematikai képzésen (amelyek összefoglaló néven STEM-ként is ismeretesek a science, technology, engineering, mathematics szavak rövidítéséből) kezdi meg tanulmányait, több mint a fele lemorzsolódik az első vagy a második év után. Noha egy természettudományos diploma nagyjából a legértékesebb kincs, amivel egy mai fiatal rendelkezhet modern gazdaságunkban, a reménybeli STEM-főszakosok tömegesen váltanak át a bölcsészettudományokra, ahol nem olyan megterhelőek a tanulmányi követelmények, és a kurzusokon nem folyik olyan kiélezett verseny. Ez a fő oka annak, hogy az Egyesült Államokban olyan súlyos hiány mutatkozik amerikai egyetemeken képesítést szerzett természettudósokból és mérnökökből.” – írja Gladwell.

A jelenség neve „relatív deprimáció”, amit Samuel Stouffer szociológus írt le még a II. világháború alatt [2]. Azzal a feladattal bízták meg, hogy tanulmányozza az amerikai katonák hozzáállását és hangulatát. Legnagyobb megdöbbenésére azt találta, hogy az alacsony presztízsű katonai rendőrségnél elégedettebbek a katonák (és jobb a véleményük a szervezetükről), mint a magas presztízsű légi alakulatoknál. Azóta sokféle környezetre, szervezetre, közösségre alkalmazva leírták, „hogy a benyomásainkat nem globálisan, a lehető legszélesebb összefüggésrendszerbe helyezkedve alakítjuk ki, hanem nagyon is lokálisan – az ugyanabban a csónakban evező társainkkal összehasonlítva magunkat.”

Az egyetemek esetében ez megfelel a „nagy hal a kis tóban” nevű elméletnek, amit Herbert Marsh pszichológus dolgozott ki [3]. Gladwell idéz egy kutatást [4], ami a Hartwick College (ez egy kicsi New York állambeli intézmény gyenge természettudományos képzéssel) és a Harvard számait hasonlította össze. Ha megnézzük a SAT (Scholastic Assessment Test) teszten elért matematika eredményeket (800 pont a maximum), akkor következő táblázat alapján azt látjuk, hogy a Harvard-beli legrosszabb diákok (alsó harmad: „Harvard Sereghajtói”) is jobbak voltak matekból, mint a Hartwick-beli legjobbak (felső harmad: „Hartwick Bajnokai”).

 

Matematika SAT-teszt pontszáma	Felső harmad	Középső harmad	Alsó harmad
Hartwick College	569	479	407
Harvard	753	674	581

 

Ebből a felületes szemlélő azt a következtetést vonná le, hogy a Harvard-beli diákok, mivelhogy annyival okosabbak, sokkal nagyobb arányban végzik el ez egyetemet. Ezzel szemben mi történt? A következő táblázat adatai alapján az látszik, hogy a „Harvardon az évfolyam alsó harmadába tartozó hallgatók épp olyan arányban morzsolódnak le matekból és természettudományos tárgyakból, mint a New York állam északi részén tanuló társaik.”

 

Végzett hallgatók százaléka	Felső harmad	Középső harmad	Alsó harmad
Hartwick College	55,0	27,1	17,8
Harvard	53,4	31,2	15,4

 

Gladwell nem köntörfalaz: „míg a Hartwick Bajnokainak túlnyomó része eléri célját, és képesített mérnökként vagy biológusként végez, addig a Harvard Sereghajtói – akik a jóval tekintélyesebb iskolába iratkoztak – olyannyira elcsüggednek egyetemük magas követelményszintje láttán, hogy igen sokan közülük végleg lemondanak a természettudományos pályáról, és átmennek más szakra. A Harvard Sereghajtói kishalak egy hatalmas és félelmetes tóban. A Hartwick Bajnokai ellenben nagyhalak egy felettébb barátságos kis tavacskában.”

Caroline Sacks tehát egy olyan kockázatot vállalt, amikor a Brownra ment, amit számszerűsíteni is lehet. „A kutatások szerint, amelyeket Mitchell Chang végzett a Kaliforniai Egyetemről [5], annak valószínűsége, hogy valaki sikeresen megszerzi diplomáját a STEM-szakokon, az egyetem átlagos SAT-pontszámának minden tízpontos csökkenése esetén 2 százalékponttal nő – ha minden más tényező azonos. Minél okosabbak az évfolyamtársaink, annál butábbnak érezzük magunkat; márpedig minél butábbnak érezzük magunkat, annál nagyobb a valószínűsége, hogy kibukunk egy természettudományi szakról. Mivel a Marylandi Egyetem és a Brown hallgatóinak átlagos SAT-pontszámai között nagyjából 150 pontnyi szakadék tátong, Caroline-nak igencsak tetemes „büntetést” kellett fizetnie azért, hogy egy szimplán jó iskola helyett egy elitintézményt választott: 30%-kal csökkentek az esélyei, hogy sikeresen megszerzi természettudományos fokozatát. Harminc teljes százalékkal!”

És ez még nem minden. Azt gondolnánk, hogy ha már elvégzik az egyetemet, a Harvard diákjai sikeresebbek lesznek, mert hát, mint láttuk, nagy átlagban okosabbak. Hát nem. John Conley és Ali Sina Önder közgazdasági PhD-programok végzőseit vizsgálta annak alapján, hogy hány szakcikket publikáltak az elit folyóiratokban [6]. „Vajon milyen eredményre jutottak a kutatók? Arra, hogy a legeslegjobb intézmények szimplán jó képességű hallgatói helyett majdnem mindig a középszerű iskolák legjobb PhD-hallgatói a befutók.” Érdemesebb tehát a gyengébb iskolában sikeres lenni, mint az elitiskolában középszerű. Ezek a diákok figyelmet, támogatást és önbizalmat szereznek ezekben az iskolákban. Egészen más attitűddel lépnek ki a munkaerőpiacra. Ezt nyilván a cégek is tudják.

Hogyan alkalmazható mindez a mai magyar helyzetre? Mindenki előtt nyilvánvaló, hogy tetemes különbség van a fővárosi és a vidéki egyetemek között mind a népszerűség, mind a felvett hallgatók színvonala tekintetében. Természetesen aki bírja a strapát, kellőképpen ambíciózus, okos és törekvő, jobban járhat egy fővárosi egyetemmel. Mi a helyzet azonban, ha egy gyengébb középiskolából jött a hallgató? Ha a szülei nem csúcsértelmiségiek? Ha nem zavarták már csecsemő korában tanulmányi versenyekre? Nyilván mindenkiben ott szunnyad a tehetség, az ambíció. Sokak esetében azonban ezeket elő kell hozni. Ápolgatni, tutujgatni kell, míg szárba nem szökken.

Hadd hozzam fel a saját almamáteremet, mint példát, mert hát minden szentnek maga felé hajlik a keze! A Pannon Egyetem Mérnöki Kara a hallgatói kiválóságon alapuló rangsor alapján (HVG) nem áll túl fényesen, 2015-ben például 71., 2016-ban 86., míg 2017-ben 19. volt [7]. A kimenetet az Oktatási Hivatal méri. Az ő adataikból az látszik, hogy a legkeresettebb műszaki diplomák között van a Pannon Egyetemen (PE) kibocsátott oklevél. A lenti ábra a 2018-as gyorsjelentésből [8] származik és azt mutatja, hogy a PE a jobb felső sarokban helyezkedik el, azaz a műszaki területen az egyetem hallgatói nagy arányban helyezkednek el és ráadásul jó fizetésekkel.

Ez az adat összevetve a hallgatói kiválóságban mutatott gyatra helyezésünkkel azt jelenti, hogy nagy a Kar hozzáadott értéke. Kicsi családias hangulatú intézmény vagyunk, igyekszünk megbecsülni a hallgatóinkat, mert nem nagyon van más választásunk. Lehet, hogy a szóbanforgó hallgatók időnként máshogy érzik, de a fenti ábrából az látszik, hogy azok, akik végül felveszik a tempót és átveszik a diplomájukat, jól járnak.

Ez a Kar tudományos teljesítményén is látszik. A HVG oktatói rangsoraiban, amikben az oktatók tudományos összteljesítményét normalizálják az oktatók számával, a műszaki felsőoktatás területén rendszeresen az élbolyban végzünk (általában elsők vagyunk) [7]. Nincsenek óriási kutatócsoportok, mint a nagy nyugati egyetemeken, de van sok kicsi kutatócsoportunk, ahol nemzetközi szintű kutatómunka folyik. Az ezekben a mikroközösségekben szocializálódott PhD hallgatóink megállják a helyüket Nyugaton.

[1] Malcolm Gladwell: Dávid és Góliát. HVG Könyvek, Budapest, 2020. ISBN: 9789633049143
[2] Samual A. Stouffer, Edward A. Suchman, Leland C. DeVinney, Shirley A. Star, and Robin M. Williams, Jr. Studies in Social Psychology in World War II: The American Soldier. Vol. 1, Adjustment During Army Life. Princeton: Princeton University Press, 1949.
[3] Herbert W. Marsh, John W. Parker: Determinants of student self-concept: Is it better to be a relatively large fish in a small pond even if you don’t learn to swim as well? Journal of Personality and Social Psychology. 47(1):213–231, 1984.
[4] Rogers Elliott, A. Christopher Strenta, Russell Adair, Michael Matier and Jannah Scott: The Role of Ethnicity in Choosing and Leaving Science in Highly Selective Institutions. Research in Higher Education (Springer). 37(6):681–709.
[5] Mitchell Chang, Oscar Cerna, June Han, Victor Saenz: The Contradictory Roles of Institutional Status in Retaining Underrepresented Minorities in Biomedical and Behavioral Science Majors. The Review of Higher Education 31(4):433–464, 2008.
[6] John P. Conley, Ali Sina Önder: An Empirical Guide to Hiring Assistant Professors in Economics. Vanderbilt University Department of Economics Working Papers Series, May 28, 2013.
[7] https://eduline.hu/rangsor
[8] https://www.felvi.hu/pub_bin/dload/felsooktatasimuhely/DPR/DPR_Gyorsjelentes_2018.pdf

Boda Dezső
Természettudományi Központ, Mérnöki Kar, Pannon Egyetem, Veszprém

Fotó: internet