Read more

Társadalmi innovációs versenyek lebonyolítását segítő kézikönyvet készítettek a Pannon Egyetemen

Az Európai Bizottság által meghirdetett ERASMUS+ Program keretében megvalósuló „I-SICS – Nemzetközi Társadalmi Innovációs Verseny Hallgatóknak és Felnőttképzésben Résztvevőknek” című  projekt célja, hogy felhívjuk a fiatalok figyelmét a környezetükben felmerülő társadalmi problémákra, és ösztönözzük őket, hogy társadalmilag felelősségteljesen gondolkodjanak, aktív, elkötelezett szereplői legyenek helyi közösségüknek.

Read more

Drónnal az egyetem körül

Ma már rengeteg helyen olvashatjuk, hogy a képeket drónnal készítették. De még is mi az a drón? Valami kémkütyü? Utánajártunk, s nem kellett messzire mennünk, mert kiderült, az egyetem „alkalmazásában is áll” egy ilyen csodafegyver. Dróntechnológiai idegenvezetőm dr. Domokos Endre egyetemi docens, a Környezetmérnöki Intézet vezetője volt. ,,A dróntechnológia nem 21. századi dolog. Megjelenésük még […]

Mi az AIESEC? Read more

Mi az AIESEC?

Az AIESEC a világ legnagyobb, hallgatók által irányított nemzetközi szervezete, amely közel egy éve a Pannon Egyetem falai közt is működik! Kik azok, akik a szervezetben dolgoznak? – Mi, 18-25 éves fiatalok, akik veletek együtt az egyetem padjait koptatjuk. Hogyan teszik mindezt? – Szerveznek, projekteket valósítanak meg, hirdetnek, tárgyalnak, vállalati és egyetemi kapcsolatokat építenek, konferenciákra […]